Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

A végletek kora?

2020. április 13. 17:56 - Méltányosság Központ

Az utóbbi napokban lassan mindent és mindennek ellenkezőjét is hallhattuk a válság utáni átalakulások kapcsán. Egyesek biztosan tudni vélik, hogy vége a globalizációnak, a Nyugatnak, a kapitalizmusnak, az egész környezetromboló magatartásunknak, míg megint mások a nemzetállami logikát, illetve a nacionalizmust temetik, és egy új minden eddiginél egységesebb fellépésre képes világot vizionálnak.

turtle-3665939_1920.jpg

Távol álljon tőlem, hogy beálljak ebbe a sorba. Sokkal inkább az ezek mögött megbújó logikára szeretnék rávilágítani. Egészen pontosan ezeknek végletességére. Ami közös ugyanis ezekben a gyorselemzésekben, hogy szinte mind azzal érvelnek, hogy a válság egy fordulópont az emberiség történetében, amely következtében egy csapásra minden más lesz.

Csakhogy a válságok természete inkább olyan, hogy miután levonulnak, az egyén és a társadalom szintjén is a normalitáshoz való visszatérésre törekszenek. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor ez nem lehetséges. Legutóbb a második világháború rajzolta át az addig megszokott (geo)politikai, társadalmi, gazdasági helyzetet olyan mértékben, hogy azt mondhatjuk tényleg az élet minden terén változás állt be. Vegyük figyelembe azonban, hogy a második világháború borzalmában az 1940-es globális lakosságszámnak három százaléka, körülbelül 70-85 millió ember pusztult el. Annak érdekében, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő, a háborút követő helyreállítás alapozta meg az emberi jogi fókuszú politikát, valamint a napjainkra széleskörűen elterjedt liberális demokrácia alapjait. Mindez nem azt jelenti, hogy a jelenlegi vírushelyzet ne lenne súlyos, és ne számíthatnánk, akár ténylegesen olyan horderejű gazdasági válságra, mint az 1929-es nagy gazdasági világválság.

Vitán felül áll, hogy a koronavírus generációs élménnyé fog válni, és sok tekintetben átalakítja világunkat. A reális kérdésfelvetés azonban nem az, hogy mostantól vajon minden más lesz-e, hanem, hogy arányait tekintve miben változtatja meg ez a helyzet az életünket? 

   A mostantól minden más lesz jellegű megközelítések – akármilyen változást is prognosztizálnak – számos sebből véreznek. Legfőképp abból, hogy még túl sok a bizonytalansági tényező, túl keveset tudunk a vírus lefolyásáról, annak egyéni és társadalmi hatásairól. A politikusok, az elemzők egyaránt futnak az információk után. Pillanatnyilag jóval több az, amit nem tudunk, mint az amit igen. A média, és a médiafogyasztók ugyanakkor érthető módon szomjazzák a híreket. Nem szégyen azonban ebben a helyzetben bevallani, hogy csak a jéghegy csúcsát látjuk, a pillanatot tudjuk uralni, hellyel-közzel, sok-sok hibával. A részletekben való elmerülésre sok esetben nincs idő, mi több az árnyaltabb elemzések sokak szemében nem tűnnek megnyugtatónak. Azok a magyarázatok, amelyek egyfajta vízválasztót vizionálnak sokkal inkább alkalmasak a biztonságérzet erősítésére. Ezek ugyanis visszaadhatják az embereknek azt az érzést, hogy urai vagyunk a helyzetnek. Amennyiben mostantól minden más lesz, és a politika, a gazdaság, valamint a tudomány kéz a kézben majd újrarajzolja az általunk ismert világot, akkor megmarad az a remény, hogy egy jobb világ következik. Épp úgy, ahogyan a második világháborút követően is történt. De nem minden válság jelent billenőpontot, és semmiképp sem az élet minden terén.   

climate-change-2063240_1280.jpgAz már csak hab a tortán, hogy ennyiféle jövendölés nyilvánvalóan nem teljesülhet egyszerre. Ez mégse azt a narratívát erősítse, hogy csak az egyik vagy a másik lehet igaz. Valójában mindegyikükben lehetnek részigazságok, s az “igazság” a különböző végletek között fog valahol elhelyezkedni. Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy jelenleg nagyon sok megnyilvánulás eleve azt hivatott megerősíteni, amit szerzője már amúgy is régóta hirdet. Mindenki úgy érzi, hogy meg kell szólalnia ebben az ügyben, hiszen a vírus szinte minden egyéb diskurzust háttérbe szorít. Csakhogy a normál ügymenetbe illő “A igaz, B hamis” állítások kevéssé lesznek időtállóak. Könnyen lehet, hogy A és B és C is igaz, sőt még X, Y és Z is egyszerre. Amikor a jövőben a világ politikusai megkísérelnek úrrá lenni a jelen helyzeten, akkor nem feltétlen az igazságtartalmak fognak megküzdeni egymással, hanem állami kapacitások, adottságok és prioritások. Sok esetben, nem a szándék, hanem a lehetőségek hiánya fog fennállni. Annyi biztos, hogy nem lesz egy mindent elsöprő megoldás, sok szinten fognak előállni versengő elméletekkel. Ha valamire tanít minket a kényszeredett otthonmaradás, az a türelem, és a lelassulás. Adjunk időt a folyamatok kibontakozására. Sokszor az is eredményhez vezethet, ami nem a szívünkhöz leginkább közelálló javaslat.

Lakatos Júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr8415610130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

clemens 2020.04.15. 05:19:13

Eztet most jól megmondtad...

midnightcoder2 2020.04.15. 07:30:39

"akkor megmarad az a remény, hogy egy jobb világ következik. Épp úgy, ahogyan a második világháborút követően is történt"

Biztos vagy te ebben a jobb világban ? A II világháború előtt Európa a világ egyik vezető hatalma volt. Mind katonailag, mind gazdaságilag. Ma pedig egyre inkább olyasmi min Görögország, akinek mára csak a múltja van.
És ez csak Európa. A II világháború óta összehoztuk a népességrobbanást, a globális felmelegedést, a tengerek szennyezését...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.15. 07:53:27

Mindenképpen jó hír, hogy a globálkulákok, filantrógerek, liberális nagyurak mozgástere szűkülni látszik.

Emmett Brown 2020.04.15. 09:03:17

@midnightcoder2: egy világháborúval elszámoltad a dolgot. a II. vh előtt Európa összességében sem volt már meghatározó, nemhogy azokkal a törésvonalakkal amik az első után jelentek meg.

Ehhez képest az EU kifejezett előrelépés, és van benne potenciál, ami viszont a hagymázas nemzetállami álmok miatt kiaknázatlan (amiket értelemszerűen az amcsik és a ruszkik is fűtenek)

tireless treehugger 2020.04.15. 10:35:52

szerintem a globalizmus és nemzetállamiság nem zárja ki egymást, hanem épp ellenkezőleg kiszolgálják és erősítik az egymásra utaltságot. ( a csattanó a végén lesz) Nemzeti problémára nemzeti megoldást kínál globális problémára globálisat. Egyik sem lenne meg a másik nélkül sem pro sem kontra. Mindenki megtalálja benne a belemagyarázhatót és mindenkinek megfelel. De ez csak az adott pillanatra érvényes, ha hosszútávú folyamatot nézünk akkor más a helyzet.!

A világot 500éve a nemzetközi kereskedelem határozza meg. Kereskednek pénzzel, áruval, ideákkal, emberekkel, területekkel, népekkel, befolyással .... mindennek ára van és minden megvehető. Ez a rendszer a nemzetközi kapitalizmus. Nemcsak pénzről van szó, hanem mindenről aminek pénzben kifejezhető értéke van. És mivel mindennek van értéke ezáltal az egész világ egyazon rendszerben létezik, még azok is akik jelenleg elzárkóznak előle!!!.
A kapitalizmusban mindig van lehetőség, és a kapitalizmus (természeti) törvényei lehetőséget adnak apró tízezreléknyi kicsi változásoknak. Ezek akár egyetlen ember akarata akár összefogás alapján akár most járvány miatt, de elindítanak egy aprócska változást. Ami aztán nagyobb hullámmá tud dagadni és lerombolja a még nagyobb nagyságrendű már meglévő dolgokat. Ebben a rendszerben az egyik legfontosabb hullámtörő a "nemzetállam", beleállnak a hullámba (pofonba) és eltérítik/gyengítik a hullámot, közben abszorbálják a hullám energiáját.. Magyarország értéke a világból kb fél százalék, emberekkel területtel tudománnyal kulturával tudással történelemmel jövővel együtt cakkumpakk. A magyar hullám generáló képesség kb a tízezred százalék szintjén van, mert a mi értékeink helyhez kötöttek(nem mozgósíthatók), viszont hullámtörő képességünk pont emiatt a lekötöttség miatt eléri a százalékos szintet. (pl a google+apple+microsoft hullámverő képessége már százalékos szint, hullámtörő képessége is hasonló mert mobilzálni tudja magát.) A felerősödött hullámmal együtt jönnek a már gyakorlott kármentők, felvásárolják a keletkezett nemzetállami törmeléket és beillesztik a globális rendszerbe. A mostani járvány mögött jövő gazdasági válság egy tízszázalékos nagyságrendű cunaminak felel meg, találd ki hogy mi történik a hullámtörőkkel.

Magyarország 50 éve nagyjából 100%-ban a saját tulajdonában volt. Ez mára 60% alá esett. Még van mit elkótyavetyélni.

Hajrá magyarok, hajrá magyarország! hajrá nemzetállamok!

midnightcoder2 2020.04.15. 10:44:26

@Emmett Brown: Ehhez képest csak a németek lángba tudták borítani a világot, és nem nagyon sokon múlt, hogy nem nyertek. Ha Hitler helyett egy okosabb ember van a németek élén... Ehhez képest már a jugoszláv válságot sem tudta Európa házon belül megoldani, ahhoz is az amcsik kellettek.

Az EU-ban potenciál ? Na ne röhögtess. Kb. mint a Pannon Pumában. Egy rakás tökéletesen különböző kultúrájú, nyelvű, gazdasági helyzetű ország lazán összefércelve. Tényleg, teljesen versenyképes az USA és Kína mellett...

ulpius66 2020.04.15. 10:47:49

Mindenki annyi okosságot írt!

Én is kifejtem magam......

Szerintem meg semmi sem fog változni!

2-3 év múlva arra sem fogunk emlékezni, hogy volt ez a korona vagy micsoda..... mint most visszaemlékszünk a H1N1-re.....

A világgazdaság meg köszöni szépen jól van..... semmi, de semmi összeomlás nem fenyegeti....

Minden megy szépen úgy tovább, ahogy eddig ment..... a globalisták globalizálnak, a nacionalisták meg nacionalizálnak.....

Ennyike!
(volt pár hét karantén, azt csók anyu.....)

midnightcoder2 2020.04.15. 10:54:10

@tireless treehugger: Ez a dolog nem nemzetállamokról szól, hanem versenyző régiókról, azon belül kultúrákról, értékekről. Eddig a világ központja az USA-ban és Európában volt. Most szépen áthelyeződik Ázsiába. Az a régió versenyképes, a miénk nem. Azért nem, mert az elmúlt 100 évben nagyon nem jó irányba ment a nyugati civilizáció, és különösen igaz ez az utóbbi 30 évre, ráadásul a helyzet egyre szarabb. Az európai ember generációról generációra elpuhultabb, szentimentálisabb, versenyképtelenebb. A ballibbant emberek nagyon szívesen hivatkoznmak Nyugat-Európa nagyságára és vonzerejére, jólétére és szívesen kötik ezt össze a kis ideológiájukkal, csak azt felejtik el, hogy ez a nagyság nem az elmúlt 100 év eredménye, hanem a korábbi évszázadoké, amikor Európa nemigen követte azokat amiket ők ma "Európai értéknek" neveznek.
A másik oldalon persze Viktorék nemzetállamos megoldása sem versenyképes. A megoldás egy olyan egyesült Európa lenne, amiből száműzve lenne a ballibbant értékrend ami a mai korcs Európát eredményezte. De ez utópia. Európának sajna buknia kell, és talán utána a maradványokból itt a keleti végeken esetleg kialakulhat valami, legalább átmenetileg versenyképes dolog.

midnightcoder2 2020.04.15. 10:55:45

@ulpius66: Kb. szerintem is ez lesz. De azt nem mondanám hogy semmi nem fog változni, de nem a koronavírus miatt elsősorban. Az max. picit gyorsítja a buktát, de nem lényegesen. A Trump vs Kína dolog sokkal többet változtat a következő pár évben.

chrisred 2020.04.15. 11:04:48

@midnightcoder2: A II. világháború előtt már nem volt olyan, hogy Európa, csak egy háborús övezet, ami éppen két vérfürdő közötti fegyverszünetben volt.

ulpius66 2020.04.15. 11:05:23

Jönnek ezzel az annyi, meg még több halott, és vége mindennek.....

Jelenleg a Földön évente kb. 60 millió ember hal meg.

2020-ban nem 60 millió ember fog meghalni, hanem százezerrel több, azaz 60,1 millió ember......
(kerekítési hiba........ ráadásul ezek mind a 80 és a halál közt voltak....)

chrisred 2020.04.15. 11:06:50

@midnightcoder2: A németek csak szerették volna lángba borítani az egész világot, éppen csak Európát sikerült másodszor is romba dönteni.

ulpius66 2020.04.15. 11:08:27

Az persze igaz, hogy vannak akik jó sokat nyertek a válságon, és vannak akik jó sokat buktak!

Such is life!

chrisred 2020.04.15. 11:09:51

@ulpius66: Ezt mondták a spanyolnátháról is az első időszakban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.15. 11:19:08

"Mindenki úgy érzi, hogy meg kell szólalnia ebben az ügyben, hiszen a vírus szinte minden egyéb diskurzust háttérbe szorít. "
.
ahogy a poszt írója is...

midnightcoder2 2020.04.15. 11:23:28

@chrisred: Európa a történelme során folyamatosan háborús övezet volt, csak 45 óta lett belőle szociális otthon.

chrisred 2020.04.15. 11:41:21

@midnightcoder2: Azért nem egészen, az 1815-1914 közötti időszak legvéresebb háborúit Európán kívül vívták meg. Ebben az időszakban a nagyhatalmak közti összes európai konfliktus nem járt annyi áldozattal, mint például az amerikai polgárháború.

chrisred 2020.04.15. 11:49:09

@midnightcoder2: "...ez a nagyság nem az elmúlt 100 év eredménye, hanem a korábbi évszázadoké, amikor Európa nemigen követte azokat amiket ők ma "Európai értéknek" neveznek."

Az a nagyság, amire célzol, a két világháborúban felhalmozott hullahegyek nagysága.

midnightcoder2 2020.04.15. 12:02:55

@chrisred: Az emberiség mindig is halmozta a hullahegyeket. És nem csak Európában. Max a nagyobb népesség és a jobb technológia mellett több hullát lehet felhalmozni. De ha megnézed az ókor illetve a középkor történelmét, kb. arról szól hogy ki kit irt ki. Az első faji alapú népirtás leírása Pl. a Ószövetségben van leírva, Hitler elvtárs jócskán le volt maradva. Csak egyrészt a volumen lett nagyobb, másrészt jobban dokumentálva van a dolog. Már ami persze, mert Pl. míg a Holocaust áldozatai elég jól meg vannak számolva, a kommunizmusét 20 milliós pontossággal sem tudjuk.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:24:38

@midnightcoder2: Ha vezető világhatalom akarsz lenni, költözz Kínába! Ennyi. Hatalommániás pszichopata vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:25:21

@midnightcoder2: ja, a II VH pont azért robbant ki, mert valakik minden áron vezető világhatalom akartak lenni, olyan hülyék, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:29:49

A globalizáció, mind az utazást, mind a kereskedelmet tekintve nem fog leállni, és csökkenni sem. Mindkettő teljesen jogos emberi igényekből fakad, teljesen természetes folyamat, megállíthatatlan. Ami változni fog, az az, hogy többet fognak tesztelni. Az ehhez szükséges technológia is nagyot fog fejlődni. A dolog veszélye, hogy az emberek szabadságjogainak kárára fog menni. A járvány idején ezt több ország átlépte. Ahogy Orbán is minden eddiginél köcsögebb diktátor lett.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:33:03

@midnightcoder2: örülni fogsz te ennek, ha kigyógyulsz a gyerekbetegségeidből!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:34:14

@ulpius66: reméljük te is meghalsz nemsokára. senkinek nem fogsz hiányozni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:36:46

@midnightcoder2: " nem nagyon sokon múlt, hogy nem nyertek"

lehetetlen volt nyerni. ezt csak az olyan elmebetegek nem fogják fel, mint te.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:44:47

@midnightcoder2: ha megnézed ezt, akkor kiderül, hogy az USA még akkor is messze lenyomta volna a teljes náci birodalmat, ha az angolok és oroszok kiesnek.

en.wikipedia.org/wiki/Military_production_during_World_War_II

ide jött volna a 124 repülőgépanyahajó, és a tengerről szétbombázza egész Európát.

enrikokaruszo 2020.04.15. 12:46:57

szervezéssel, egymás iránti felelősséggel átvészelhető helyzetekben mindig megbillen az egyéni és közösségi érdekek egyensúlya
szükség van a szervező erőre, előrébb szökken az állam, mi más?
a globálisan helyére pályázó gazdasági szervezetek, a multik ezt nem vállalják fel, hiszen feléjük a demokratikus visszacsatolás még elvileg sem létezik, jó, adakoznak tesznek nagy gesztusokat...összességében ez mégiscsak egy reklám
az egyén is tehetetlen, szervezetlen a közössség nélkül, bár az illúziója megvan, létrehoz kisebb/nagyobb akciókat a közösségi médián keresztül, (ez utóbbi megint csak multik által uralt tér)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 12:51:05

@midnightcoder2: illetve a másik, közismert dolog: ledobtak volna Berlinre egy atomot, és kész

chrisred 2020.04.15. 13:20:45

@midnightcoder2: És azok a bizonyos európai értékek, amik régebbiek, mint azokat a hullahegyeket felhalmozó európai nemzetállamok, pont arra irányultak, hogy ne ilyen legyen a világ.

midnightcoder2 2020.04.15. 14:14:59

@math0: Igazából egyetlen rossz számítás, illetve Hitler faszsága miatt nem a németek dobták le az atomot. Õk is dolgoztak ezen, csak egyrészt késésben, másrészt elszámolták a kritikus tömeg nagyságát. De ez eléggé a véletlennek köszönhető.

midnightcoder2 2020.04.15. 14:18:23

@chrisred: Azok a bizonyos európai értékek a legutóbbi 100 év "eredményei". Legalábbis az alkalmazásuk. A középkorban, vagy az ipari forradalom idején nemigen volt női kvóta, illetve a különféle jogok sem voltak ennyire túltolva.

chrisred 2020.04.15. 14:54:02

@midnightcoder2: Az európai polgári társadalom ideológiai alapjai: a görög filozófia, a római jog és a keresztény erkölcs.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 16:03:02

@midnightcoder2: Hát persze, nyuszika, sőt, mi egyedül is nyerhettünk volna a Don kanyarban, csak véletlenül azt is elbasztuk. Elmebeteg mongolFidióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 16:05:06

@midnightcoder2: Hát persze, nyuszika, sőt, mi egyedül is nyerhettünk volna a Don kanyarban, csak véletlenül azt is elbasztuk. Elmebeteg mongolFidióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 16:08:47

@midnightcoder2: iszonyat kurva messze voltak az atombombától. Fasznak írsz te állandóan olyan ostobaságokat, amiből csak a tudatlanságod és a hülyeséged süt?!

1942-ben gyakorlatilag felszámolták a programot.

en.wikipedia.org/wiki/German_nuclear_weapons_program

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2020.04.15. 16:10:25

@chrisred: a keresztény "erkölcs" az inkvizíció és a boszorkányüldözés alapja.

ulpius66 2020.04.15. 16:14:45

@math0:

Ateista Klub és "erkölcs" ez a kettő hogyan összeegyeztethető?
süti beállítások módosítása