Manapság minden a koronavírusról szól. A politikusok talán csak választások éjszakáin kapnak annyi figyelmet, mint ezekben a hetekben minden egyes nap, ha tartanak egy sajtótájékoztatót, vagy akár csak egy élő bejelentkezést a Facebookon.

A politikában általában érték, ha figyelmet tud kivívni magának egy szereplő, de a jelenlegi helyzetben az intenzív érdeklődés hatalmas elvárásokkal is párosul. Történelmileg páratlan helyzetben, és ehhez illő hatalmas bizonytalanságban találtuk magunkat, és az emberek (részben jogosan) a választott vezetőktől várják a megoldásokat. Miután a helyzet csak egyre romlik, a legtöbb politikusra egyre inkább kritikusan tekintenek a választók – de kiknek jelenthet ez inkább lehetőséget, mintsem egy helyzetet, amit a szó szoros és átvitt értelmében is túl kell élni?

Először is fontos leszögezni, hogy a helyzet nagyon eltérő a kormánypárti és az ellenzéki politikusok szemszögéből. Akinek kezében van a kormányrúd, a megszokott helyzetekben is inkább a cselekvésével tud bizonyítani a választók felé, de a különleges helyzetben még a megszokott korlátok is sorra omlanak le előttük; szinte bármit megtehetnek. Ezzel szemben az ellenzék a pozíciójából adódó kritikus megközelítésével a szokásosnál is kevésbé tudja a figyelmet megragadni, sőt, sokan annyira az összefogást hangsúlyozzák az ilyen válságszituációkban, hogy az ellenzék bármilyen ellenvetése (legyen az megalapozott vagy megalapozatlan) a kormány intézkedéseivel kapcsolatban ellenszenvet válthat ki. Az ellenzék számára a legnagyobb lehetőséget az kínálja, ha a kormánypártról rossz kép alakul ki a helyzet során; aktivitás révén nagyon nehéz politikailag jól járniuk ilyen időkben.

A kormánypártiaknak tehát a lehetőség abban adott, hogy szinte minden létező eszköz rendelkezésükre áll, hogy megoldják a felmerülő válságot – de a járatlan út azt is jelenti, hogy nem tudhatják, hogy egy adott intézkedés hatékony lesz-e, jó visszhangja lesz-e a lakosság körében, tartósan működhet-e, és még egy sor másik tényezővel kapcsolatban bizonytalanok. Így, bár lehetőség ez a kormánytagok számára, sokkal inkább veszély, mert a különböző narratívák most kevésbé lesznek megfelelőek a különböző helyzetek értékelésére – ha a vírus okozta problémák csökkennek, akkor hatékony a cselekvés, ha nem, nincs az a kommunikációs fordulat, ami a választók nagy részét meg tudja győzni.

A kormánytagok esetében tehát a felelősség ebben a helyzetben hatalmas, de a politikusok egy másik csoportjáról sem szabad elfeledkeznünk, akik a szokásosnál sokkal nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy politikai kvalitásaikat megmutassák: ezek pedig a helyi (jellemzően önkormányzati) vezetők. Vészhelyzetben nagyon fontos a gyors és az aktuális helyzetnek megfelelő reakció, a leggyorsabban és a legjobb helyismerettel pedig a helyi vezetők tudnak reagálni. Kanadában jól látni, hogy a központi kormány és a tartományi vezetések között gyakran komoly ellentétek merülnek fel (akár a pártlogikát felülírva is!) a válságkezelést illetően – például Brit Columbia tartomány vezetői szembementek a központi kormány előírásával, amikor az Egyesült Államokból érkező utazókat is kategorikusan arra kérték, hogy ne jöjjenek Kanadába, pedig az amerikaiak számára a beutazási tilalom alól az ottawai kormány kivételt biztosított. A különböző megoldásoknak a helyi sajátosságok adják meg a magyarázatát: Brit Columbia a legnyugatibb tartomány a kanadai-amerikai határon, a nyugati parton (különösen a Brit Columbiával szomszédos Washington államban) pedig a koronavírus sokkal nagyobb probléma jelenleg, mint más határmenti államokban, így a helyi reakció logikusan tért el a központitól.

Ha már az Egyesült Államok nyugati partjánál járunk, a helyi vezetők különböző reakcióinak remek példatárával szolgál ez a régió. Az említett Washington államban a helyzet súlyossága ellenére gazdasági okokból továbbra sincs kijárási tilalom, mindeközben Kaliforniában már nem lehet kimozdulni a lakosoknak az otthonukból. Minden különböző választ kipróbálnak a helyi politikusok, és ez lehetőség számukra, hogy amennyiben az ő megoldásuk jobban működik, mint másoké, politikai tőkét kovácsoljanak a válságreakcióból, és helyi politikusból országos jelentőségűvé váljanak viszonylag rövid idő alatt.

Magyarországon némileg eltérő a helyzet – az ország nem olyan méretű, mint Kanada vagy az Egyesült Államok, a helyi jellegzetességek nem olyan sokfélék, mint az ilyen nagy államokban. Ennek ellenére a helyi politikusok már itthon is kaptak lehetőséget a bizonyításra, pl. amikor a kormány néhány napig rájuk bízta azt, hogy bezárják-e az iskolákat. A helyi politikusok eddig még nem igazán léptek előre a reflektorfénybe a válság idején, ennek a fenti indok mellett a másik oka a Fidesz központosított jellege – a kormánypártban egyértelmű hierarchia van, a párton belül kevesen mernének proaktívak lenni a kormánnyal szemben, ha a helyi igények eltérnének az országosaktól. Az ellenzéki városvezetőknek azonban nagy lehetőség ez arra, hogy megmutassák: képesek nagy feladatok megoldására, saját választóik biztonságának megőrzésére, és meg tudják ítélni, mikor érdemes a központi megoldásokra hagyatkozni és együttműködni a kormánnyal, és mikor igényel az adott település speciális, a központit kiegészítő választ. A következő hetek és hónapok természetesen elsősorban arról fognak szólni, hogy tudjuk megállítani a koronavírust, és minél hamarabb visszaállítani a normális ügymenetet, de mindeközben a politikusok (különösen a helyi vezetők) a válságkezelés során személyes politikai tőkéjüket építhetik és rombolhatják.

Rajnai Gergely