Mielőtt az olvasó azt kérdezné: ki ez az őrült, aki ilyesmit kérdez, sietek leszögezni: David Van Reybrouck, belga politikai író egész könyvecskét írt, s nem is kérdő módban.

Nem azt állítom persze, hogy az ő véleménye többségi lenne. Ritka, mint a fehér holló. De aki elolvassa könyvét, az legalább elgondolkodik. Merthogy a szerző nagyon izgalmas mondja el, hogy az emberiség politikai történetének nagy részében nem volt választás. Sőt a demokráciák történetében is csak kései termék, alig 200 éves. Korábban sorsolás volt, és a szerző szerint ezen ma is érdemes lenne elgondolkodni.

A hazai ellenzék például sorsolással bizonyosan hatalomra kerülne, mert választással – nagyon úgy tűnik – nem tud. Immár három egymást követő választást nyert kétharmaddal a Fidesz, és jó esély van rá, hogy – mint a miniszterelnök célzott rá – ez 2030-ig így maradjon. De ha netalántán így maradna, ha minden választást mindig ugyanaz nyer, akkor mi szükség van választásra?

A választás elvben a legjobb politikai erő kiválasztásának módszere. De ha végigtekintünk a mai Európán, azt látjuk, hogy pokolian nehéz ezt a „jót” megtalálni. Az első probléma, hogy egymagában szinte sose sikerül, azaz egy párt soha nem nyer olyan fölénnyel, hogy kormányt tudna alakítani. Nézzük meg Csehországot, hosszú hónapok óta nincs kormánya. De a legtöbb helyen hosszú vajúdás van, amíg feláll valamilyen koalíció, ami aztán ki tudja, mennyi időt ér meg. A választás tehát a helyett, hogy tisztázna, inkább összezavar. A második probléma, hogy az emberek egyre kevésbé hisznek a választásokban. Közvélemény-kutatás évtized óta csökkenő trendeket mutatnak. Ebből pedig csakis gyenge legitimáció következhet. Hiába sikerül nagy nehezen összekalapálni egy koalíciót, az iránta való társadalmi bizalom elve csekély. A harmadik, hogy itt van az Európai Unió szintje. Az Európai parlamenti választásokon elve kevesebben vesznek részt, s ezért az EP legitimitása még inkább csekély, mint a nemzeti parlamenteké. A negyedik, hogy mindezeket az anomáliákat látva egyre többen úgy vélekednek: „el kell engedni” a választásokat, úgy kell tenni, mintha azok nem is lennének, s tulajdonképpen egy permanens civil mozgalommal kell helyettesíteni a pártpolitikát.

Itt tehát már a problémának egy más szintjéhez érkezünk: egyáltalán kellenek-e még pártok?

Magyarországon minimum 2014 és 2018 között szembesülhettünk azzal, hogy az ellenzékben lévő pártok nem hatékonyak a kormánypárttal szemben. Egyre másra jelennek meg az olyan ellenzéki szövegek, miszerint a jövőben nem is ellenzékre, hanem ellenállásra van szükség. Az ellenállás pedig nem parlamenti munkát, hanem utcai tiltakozást, mozgalmakat, állampolgári engedetlenséget, azaz csupa pártpolitikán túli eszközt jelent.

S végül még egy kérdést: a választásokon és a pártpolitikán túli eszközök egyre fokozottabb alkalmazása vajon a demokrácián való túllépést is jelent? Lehet, hogy nem is az a kérdés, szükség van_e választásokra, hanem az, hogy szükség van-e demokráciára?

Csizmadia Ervin