Ki gondolta volna, hogy a kuruc-labanc ellentét ennyire eleven marad? Márpedig itt van, és elementáris erővel hat ma is. Hosszú az előtörténet: volt itt nép-urbánus, nemzeti-kozmopolita és újabban szuverenista-globalista dichotómia. De az ősi ellentét nem más, mint a kurucok és labancok közötti.

Hogy kik ők? Röviden szólva kurucnak mondjuk azokat, akik mindenek fölé helyezik a nemzeti szempontokat. Labancnak pedig azokat, akik folyton Európán tartják a szemüket és oda akarnak csatlakozni.

Ha túllépünk azon a problémán, hogy az ilyen, mélyről jövő ellentét csak nálunk osztja-e táborokra a társadalmat (nem csak nálunk), akkor megállapíthatjuk:a dolog, amilyen régi, olyan szívós. A reformkor felül akarta írni („mindenki reformer”). A dualizmus is („mindenki liberális”). Még a sokat szidott Horthy-korszakban is megpróbáltak fölülemelkedni rajta („mindenki keresztény-nemzeti”), mint ahogy a kommunizmus korában is („mindenki kommunista”). A rendszerváltás után elvben pluralisták lettünk, de úgy lettünk pluralisták, hogy a régi ellentéteink egy idő után újra előálltak. Szilágyi Ákos az 1990-es elején tett egy érdekes megjegyzést, miszerint nem a népi gondolat korszerűtlen önmagában, hanem a népi-urbánus vita együtt.

Az, hogy Szilágyinak igaza volt, nem kérdés. A kérdés az, hogy ha ez ennyire egyértelmű, miért tartunk mégis a kuruc-labanc ellentét sokadik kiadásánál.

Nos, röviden arról van szó, hogy sokak számára még a Szilágyi-tétel sem evidens. Merthogy 2010 óta egyértelmű: korszerűtlennek csak a népi-urbánus egyik tagja, a Fidesz által képviselt (népi, nemzeti, szuverenista stb.) gondolat számít. Nem nagyon láttunk az óta olyan értelmezést, miszerint a Fidesz és ellenzéke együtt lenne korszerűtlen. Gondolkodásunk visszacsúszott oda, hogy elegendő lesz a Fideszt kiiktatni, és akkor minden rendben lesz.

Egymás tanítása nélkül nem fog menni! Ilyen programmal viszont mintha nem kísérletezne senki.

Vajon ki tanítja meg a magyar jobboldalt egy kis labancságra? Ha jól olvassuk a folyamatokat, a Fidesz 2010 utáni identitása száz százalékos kurucság és nulla százalékos labancság. Ahhoz, hogy a nullából mondjuk 20-25 százalék legyen, másfajta technikák kellenének, amelyeket éppenséggel az ellenzéknek kellene belevinnie a rendszerbe. Mint ahogy fordítva is: a majdnem nulla százalékos „régi” ellenzéki kurucsághoz valamit mégis csak hozzá kellene varázsolni. S kinek? Hát a magyar jobboldalnak.

Kormányoldalnak és ellenzékének nem csak taszítólag kellene hatnia egymásra, hanem tanítólag is. Elvévre a sokat emlegetett szlogen mégis csak az, hogy lépjünk közelebb a külföldi példákhoz, azokhoz, amelyekben nem csak taszítás, de vonzás is van. Vonzás arra, hogy az együttműködő mintát elterjesszék. S hogyan lehet együttműködni? Mondjuk úgy, hogy a nulla százalék kicsit megemelkedik, a száz százalék pedig kicsit csökken.

Csizmadia Ervin