Sokat beszélünk arról, hogy 1990-ben megjósolták a liberális demokrácia világméretű győzelmét. De száz évvel korábban is ezt tették – igaz, akkor csak a „sima” demokrácia győzelmét jósolták. Csizmadia Ervin jósol száz évvel későbbre.

A 19. század végén (1886-ban) egy címében egyértelmű könyv jelent meg az Egyesült Államokban: Triumphant Democracy. Nem más írta, mint Andrew Carnegie.

A 20. század végén egy nem kevésbé egyértelmű cikk (1989), majd könyv (1992) jelent meg, s az volt a címe, hogy a „Történelem vége”. Nem más írta, mint Francis Fukuyama. Ezek a szövegek a történelem végének bejelentésén túl a liberális demokrácia triumfálásáról szóltak.

Két századvég, kétféle demokrácia-győzelem!

 Az első könyv szerzője valami olyasmit fedez fel, hogy az addig kissé szemérmes, a liberalizmus fényétől némileg homályban lévő demokrácia egyszer csak fényre jut és győzedelmessé válik. A második könyv szerzője pedig már arról tudósít minket, hogy mind a liberalizmus, mind a demokrácia „fényes” eszmék, s immáron párban győztek az akkori korszak összes lehetséges ellenfelével szemben.

Adja magát a kérdés: ki, mi fog győzni a 21. század végén? Persze messze van még ez az idő, és még Orbán Viktor is csak 2030-ig tervez. De mi, akik fontosnak gondoljuk, hogy eszmék jelenéről és jövőjéről gondolkodjunk, bátran feltehetjük azt a kérdést, hogy vajon milyen fajta demokrácia lesz az, amelyről könyvet ír majd a korszak Carnegie-je vagy Fukuyamája. S egyáltalán: a (liberális) demokrácia lesz-e még akkor győztes helyzetben?

Ha a két említett könyv megjelenése közötti fejlődési logikát nézzük, akkor azt a pozitív választ adhatjuk, hogy bár liberalizmus és demokrácia nem feltétlen puszipajtások, de a 20. században pompásan megtanultak együtt élni.  Frigyükből olyan nagy vívmányok származnak, mint a szabadság és a jólét, hogy csak a két legfontosabbat említsük.

Ámde ha a Fukuyama-szövegek utáni kort nézzük, látunk benne kevéssé szívet melengető dolgokat is. Ami pont az ellenkezője a 20. századi mozgásiránynak. Amíg ugyanis a 20. században liberalizmus és demokrácia fokról fokra jobban összeforrtak egymással, mostanában mintha elfordulnának egymástól. Aki liberális, nem annyira van oda azokért, akik „csak” demokraták, akik pedig magukat demokratáknak gondolják, sokszor úgy vélik, megy a demokrácia liberalizmus nélkül is.

Ez tehát most egy új kihívás. Nem állíthatjuk, hogy feltétlen ugyanolyan, mint ami a 20. század elején volt, de ettől még kihívás. És erre kellenek új válaszok. Például arról, hogy hogyan lehet együtt tartani a két, sokszor megbokrosodni látszó két eszmét?

Attól tartunk, a 21. század végén megjelenő könyvet nem mi írjuk. Még csak nem is közvetlen utódaink. De a palackpostába elhelyezünk egy üzenetet.

Szóval az utókor figyelmébe annyit, hogy az a harmadik demokrácia ne úgy arasson világméretű győzelmet, hogy aztán kisvártatva megsemmisül. A könyv javasolt címe pedig: Nem vesztes demokrácia.

Csizmadia Ervin