Valójában mi értelme van az évértékelő beszédeknek? Táborerősítés (taps) és ellenfél-kizárás (gúny)? Azért jó, hogy vannak. Csizmadia Ervin blogja.

Több mint 20 évvel ezelőtt, 2004-ben, a Politikatudományi Szemlében megjelent Pesti Sándornak egy kiváló tanulmánya, amely azt firtatta, mérhető-e a kormányzati teljesítmény. A szerző (mi másért írta volna tanulmányát) a mellett érvelt, hogy bár sok minden nehezíti a mérhetőséget, végső soron azonban igen, mérhető. Az írás akkor sokak érdeklődését keltette fel, s volt is remény arra, hogy ezen a vonalon tovább menjünk, és kialakítsunk valamiféle – ha tetszik: objektív – mérési rendszert. 

2025 februárjában ezért gondban van a politológus, ha Pesti kérdését egy kicsit módosítva ezt veti fel: hogyan mérhető egy politikus beszéde? A kérdés már csak azért is jogosult, mert az elmúlt másfél évtizeddel szemben – amikor a miniszterelnök és legfőbb kihívója, azaz Orbán és Gyurcsány tartott csak évértékelő beszédeket -, ma már hárman vannak: az említett kettőhöz becsatlakozott Magyar Péter is.

De érdekelnek-e bennünket igazán ezek a beszédek? Van esély bármelyik beszédről objektív képet alkotnunk? Meg tudunk nevezni olyan szempontokat, amelyek alapján egzakt módon tudjuk értékelni a beszédekben megmutatkozó politikusi teljesítményt? Kialakult-e olyan szakmai-közéleti konszenzus, amelynek alapján elvárásaink lehetnek egy-egy beszéddel kapcsolatban, s egy beszédet ezen elvárások/kritériumok alapján ítélünk meg?

Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: nem tudunk mondani ilyen szempontokat; politikusok megítélésének ma kizárólag egyetlen mércéje van, és ez érzületi. Fel sem vetődik annak mérlegelése, hogy az illető politikus milyen gondolati rendszert fejt ki, mert a gondolatokra fókuszáló megközelítést rögvest elnyomják olyasmik, mint az illetőről alkotott eddigi képünk, az illető kinézete, az illető hanghordozása, arcjátéka és más ehhez hasonlók. Voltaképp tehát egyetlen biztos kritériumunk van: az adott politikusról alkotott előzetes képünk, s ennek az előzetes képnek a lehető legritkább kivételektől eltekintve az adott politikus „meg is felel”.

Most, hogy egy hét leforgása alatt hallottuk Magyar Péter, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc beszédeit, nem valószínű, hogy ezek tartalmi elemzését sokan elvégeznék. Eddig se nagyon történt ilyesmi, s valószínűleg most sem fog. Marad a beszédek utóéleteképpen azok – szimpátia szerinti – ócsárlása. Pedig a beszédelemzés fontos műfaj. Tettünk is erre kísérleteket (itt itt és itt) a múltban, és teszünk majd a jövőben is.

Ma egy mérce van: a taps (a helyszínen) vagy a gúny (utólag). A szónokot szeretők olykor lanyhábban, olykor tombolva tapsolnak, a szónokot kevésbé szeretők pedig a beszéd elhangzásának percétől, inkább tombolva, semmint lanyhábban gúnyolódnak.

Meglehet persze, hogy mindez csak politológusi sirám. Mindenesetre annál finomabb mércénk egyelőre nincs, mint hogy ki nyeri a választást. 

Csizmadia Ervin