Szinte közhelynek számít manapság, hogy a liberalizmus válságban van. Ennek több okára rávilágítottunk már a Méltányosságnál: például a liberálisok nem találtak (és sokáig nem is igazán kerestek) megoldást a posztmodern kor kihívásaira és nem figyeltek eléggé a néptől érkező igényekre. Mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a liberalizmus megújulásának egyik gátja a konzervativizmushoz kötődő tisztázatlan viszony.

A probléma gyökere az, hogy a liberalizmus megöregedett: több mint kétszáz éves lett az ideológia. Ez alatt az idő alatt elképesztő sikereket aratott: mind Nyugaton és több más régióban is a liberális politikai berendezkedés (a modern demokrácia) lett az etalon, a liberális társadalmi elvek (jogállamiság, kisebbségek tisztelete és védelme, szólásszabadság, szekuláris állam, stb.) szinte vitathatatlanná váltak Európában és Észak-Amerikában.

Ez az elsöprő győzelem is lassan százéves lesz Nyugaton, gyakorlatilag nem élnek már olyanok, akiknek személyes emlékeik lehetnek a nemliberális nyugati társadalmi berendezkedésről. A liberális diadalmenet legutóbbi szakaszában (a ’70-es-’80-as-’90-es években) már a neoliberalizmus vált domináns ideológiává, ami egyfajta megújulásról tesz tanúbizonyságot. Nem véletlen azonban, hogy a neoliberalizmus szinte szinonimává vált a neokonzervativizmussal, azaz a liberális megújulás egyik kulcsa éppen az volt, hogy a konzervatívokkal léptek szövetségre a szabadelvűek.

Ez a szövetség első ránézésre egészen meglepőnek tűnhet, hiszen ez a két ideológia versengett egymással a modern ideológiák kialakulásának hajnalától kezdve, és tulajdonképpen a XIX. század és a XX. század eleje is a liberálisok és a konzervatívok harcáról szólt. Azzal azonban, hogy a liberalizmus szinte totális győzelmet aratott Nyugaton, szép lassan az alapvető liberális elvek elfogadottá váltak, és sokszor kifejezetten régi, hagyományos tézisekké váltak. Elég csak az amerikai Alkotmányra gondolni: a maga korában a legprogresszívabb dokumentumnak számított, a liberalizmus elveire épült, elutasítva a kortárs konzervatív eszméket, de mára már lassan 250 éves lesz, az amerikaiak pedig hasonlóan szent hagyományként kezelik, mint akár a konzervatív keresztények a Bibliát.

A XX. század második felére a nyugati országokban a liberális elvek már olyannyira bevettek lettek, hogy tulajdonképpen a „régi rendszer” épült már rá. Míg a liberalizmus korai időszakában a bevett szokások átgondolása és felülírása mellett rántott kardot, addig a XX. század második felére éppen a bevett liberális elvek védelméért küzdött. A konzervatívok pedig ezzel egy időben beismerték a vereségüket, elfogadták a liberális alapelvek primátusát, és az lett a céljuk, hogy a már elfogadott liberális elveket védjék más ideológiák (pl. a szocializmus) támadásaival szemben.

A liberalizmus tehát hagyománnyá vált Nyugaton, így a liberálisok a hagyomány őrzői lettek, a hagyományőrzés pedig konzervatív tevékenység, ezáltal logikus lett, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus közötti ellenségeskedést szövetség váltotta fel. Ez a szövetség eredményeket hozott a ’80-as években, és még utána is dominálni tudta a nyugati gondolkodást, de a mai problémák szempontjából a liberalizmus számára károsnak bizonyult.

A két ideológia tulajdonképpen összekuszálódott, megkülönböztethetetlenné vált. Jól mutatja ezt, hogy sok konzervatív politikus ma azt tűzte a zászlajára, hogy a régi jó liberális értékeket visszaállítsa a politika közepére. Például Nyugaton sok konzervatív a szólásszabadság mellett tör lándzsát, amikor a „woke” ideológia egyes csoportok érzékenységét védené.

A liberalizmus helyzetét tovább nehezíti, hogy a konzervativizmushoz való közeledés abba a helyzetbe terelte, hogy régi vívmányait védje. Ha egy ideológia ilyen védekező szemléletre épít, akkor – ahogy korábbi elemzéseinkben is rámutattunk – nagyon nehéz az új trendekre, impulzusokra reagálni és valóban megújulni. Míg a konzervatívoknak jól áll, ha régi hagyományokat próbálnak megvédeni, a liberalizmus fejlődését ez a szövetség megállította, és szép lassan a nyugati liberálisok beolvadtak a konzervativizmusba.

Ez a kavarodás mind a politikusok, mind a polgárok fejében elég nagy káoszt teremtett, aminek egyik eredménye, hogy

Ezért a liberalizmus egyik legfőbb kihívása ma, hogy ezt a bábeli káoszt feloldja, de közben hű maradjon önmagához.

Rajnai Gergely