Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Mit hozott az Alaptörvény?

2013. április 28. 11:00 - Méltányosság

Vendégkommentárunk szerzője dr. Harangozó Tamás MSZP országgyűlési képviselő 

Az Alaptörvény második születésnapja az alattvalóknak ünnep, a demokratáknak figyelmeztetés.

„Új rendszert építünk, teljesen új logika alapján.” – mondta Navracsics Tibor röviddel az új Alaptörvény parlamenti tárgyalását megelőzően. Az állítás kivételesen igaznak bizonyult, pedig a Fidesz nagyjainak igazmondásáról leginkább Pinokkió története jut eszünkbe.

alaptorveny.jpg

Jelen esetben az új rendszer építésének lépései és az új logika is nyomon követhető. A 2010-es választásokat követően ugyanis az új rendszer kialakítása szinte azonnal megkezdődött. A Fidesz-KDNP pártszövetség alig egy év alatt tizenkétszer módosította a jogállami Alkotmányt. Az új logika is vitathatatlanul érvényesült: volt olyan eset – 2010. július 6-án és 11-én -, hogy egy nap alatt két alkotmánymódosítást is elfogadott a „fülkeforradalmi” többség. Az Alkotmány módosításaihoz az erejét fitogtató hatalom nem igényelt társadalmi támogatást. Sőt, a kormányzati kommunikáció ehelyett az emberek legrosszabb tulajdonságaira épített, az irigységre és az egymás iránti szolidaritás hiányára. Ahhoz ugyanis, hogy a szociális rendszert példátlan módon meg tudják nyirbálni, bűnbakokat kellett keresni. Találtak is: a nyugdíjasokat, a rokkantakat, a magánynyugdíj-pénztári tagokat, rendőröket, a felsőoktatási hallgatókat, a hajléktalanokat, a bankokat, az energiaszolgáltatókat. A módosítások célja egyetlen esetben sem az alapvető jogok érvényesülésének elősegítése vagy védelme volt, hanem Fidesz-ország kormányzati eszköztárának - soha nem látott - bővítése. Miközben az államhatalom egyre izmosodott, a polgár kapkodhatta fejét, és már csak annak örült, hogy a kormányzati akarat – egyenlőre még – nem az ő életét érintette közvetlenül. Akkor „még csak” a szomszéd lett munkanélküli, a sógornő „pofátlan” végkielégítését adóztatták meg 98 %-al, és egy távoli rokontól hallott arról, hogy a korengedményes nyugdíját elvették, és az új ellátás után ezentúl adót fizet.

Az új rendszer Magyarország Alaptörvényének elfogadásával teljesedett ki. Az új Alaptörvényt egy nagy nemzetté válás illúziójának hirdetésével és egy békés jövő, a konszolidáció ígéretével nyújtotta át a Fidesz-KDNP hatalom az országnak. Kaptunk bőven a szimbólumokból, az ezeréves múltból, még többet a tartalmi ürességet eltakaró, vagy a valódi szándékot leplező kéttős beszédből. Kaptunk az alkotmányos szervek élére ültetett fideszes pártkatonákból is. Kötelezettségeink jócskán szaporodtak, ugyanakkor jogainkat szűkítették, a megmaradtak is egyre soványkábbak és egyre védtelenebbé váltak. Elég csak arra gondolni, hogy a tulajdon védelméről és a szociális biztonságról ma már nem is beszélhetünk, hiszen ezeket az új Alaptörvény nem tartalmazza. A jogrendszer stabilitására, a jogbiztonságra, ezen belül a visszaható hatály tilalmára, a bizalomvédelemre, a szerzett jogok védelmére vonatkozó garanciákat az új Alaptörvény szintén „elfelejtette”. A Fidesz Alaptörvényéből éppen azok az elemek hiányoznak, amitől egy alaptörvényt alkotmánynak lehet nevezni. Az államhatalmat korlátozó rendelkezések egyre fogyatkoznak, pedig ezek a polgárok jogainak érvényesülését és érvényesítését lennének hivatottak szolgálni. Nem véletlen, hogy Európa meghökkenve nézi, hogy mi folyik itt, nem véletlen, hiszen Európa nyugatibb felében hosszú ideje ismerik a jogállamiságot és gyakorolják a demokráciát.

Az Alaptörvényt gránitszilárdságúnak szánták, de még 2011-ben Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseivel (2011. december 31.) próbálták az alkotmányos szerkezetet javítgatni, anélkül, hogy formailag az Alaptörvényhez nyúltak volna. Az átmeneti rendelkezések alapján egy tollvonással rúgtak ki 274 bírót, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, fokoztak le három ombudsmant, emellett minden egyéb is a hatalmi pozíciójuk erősítését szolgálta. Mivel a hatalmi gőgtől elvakulva selejtet alkottak, az átmeneti rendelkezések jó részét az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

Négy alaptörvény módosítás látott napvilágot az Alaptörvény második születésnapjáig. A negyedik módosítással a Fidesz-KDNP hatalom világossá tette mindazt, amit az alkotmánymódosításokkal és az Alaptörvénnyel még csak sejtetni engedett. A negyedik módosítás rendelkezései a szabályozás tartalma és szándékai alapján három nagyobb csoportba sorolhatók:

A bosszú eszközeként szolgálnak, azaz kifejezett választ tartalmaznak azok számára, akik, vagy amely csoportok ellenálltak a kormányzati akaratnak és erőpolitikának. Itt említhető az Alkotmánybíróság hatásköreinek további szűkítése, de ebbe a körbe tartozik az MSZP-nek a „múltbeli bűnökért” felrótt felelőssége, a pártiratok kártalanítás nélküli államosítása és a felsőoktatási hallgatók magyarországi munkavállalását előíró szabály (röghözkötés) is.

A hatalom minden áron való megtartásának eszközeként alkalmazzák: a választási győzelem elősegítését célozza például a médiakampány korlátozása a kereskedelmi (magán)médiáknál,  a véleménynyilvánítás korlátozásának példátlanul szélesre nyitása,  az országgyűlési őrség mint parlamenti kontroll nélküli erőszakszervezet alkotmányos szintre emelése, valamint egyes bírósági ügyek illetékes bírótól való elvonásának lehetősége is.

Minden olyan szabályt az alaptörvény szintjére emelnek, amely bár megbukott az Alkotmánybíróság előtt, vagy egyértelmű, hogy egy alkotmányossági felülvizsgálat próbáját nem állná ki, nélkülözhetetlen a Fidesz-KDNP által vallott ideológiai-kulturális szemlélet-váltás megalapozásához. Ilyen az egyházak elismerése, a hajléktalanság szankcionálása, az élettársi kapcsolatok jogi helyzetének megváltoztatása, jövedelemtől független különadók bevezetésének lehetősége. 

Magyarországon a jogállamiságnak az Alaptörvény betűje és a Fidesz alkotmányértelmezése mellett minden lényeges garanciája sérelmet szenvedett. Az alkotmánymódosítások, az Alaptörvény és annak eddig bekövetkezett módosításai mind azt igazolják, hogy ebben az országban nincs biztonság. Ha ugyanis a legfontosabb jogszabály, a jogrendszer keretéül szolgáló norma folyton változik, ha az államhatalom a visszaható hatályú jogalkotással az éppen aktuális kedve szerint „változtathatja meg” akár a múltat is, abban az országban semmi sincs biztonságban.

Ahol pedig nincs biztonság, ott nincs szabadság sem. A szabadságról most nem egy elvont értékként beszélek. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ha kiszámíthatatlan a jelen és a jövő, akkor a polgár nem tudja a saját sorsát a kezébe venni. Esélyegyenlőség és az önrendelkezési jog érvényesülése nélkül a polgárokból alattvaló lesz. Már ha hagyják.

Sokan úgy gondolják, hogy az ország alkotmánya pusztán egy szimbolikus szabály, amelynek nincs hatása a mindennapi életünkre. Akik ezt hiszik, azok tévednek. Egy ország alkotmánya azokat a kereteket fogalmazza meg, amelyek között az életünk zajlik. A mi életünk, aminek minden területére rátenyerelt az állam, a jelenlegi hatalom, és nem akar elereszteni.

Az Alaptörvény második születésnapja az alattvalóknak ünnep. A demokratáknak figyelmeztetés: a sorsunkat a kezünkbe kell venni, és a választásokon való részvétellel vállalni kell a döntés felelősségét.

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr95250339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doberdo 2013.04.28. 13:23:02

Igen jó írás. Végre valaki, aki elolvasta az alaptörvényt.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.29. 09:30:17

A negatív véleménynek biztos nincs köze ahhoz, hogy a cikkíró mszp-s ugye?
Biztos elfogulatlan, objektív véleményt írt..
És még az indexen is megjelenhetett, micsoda diktatúra van itten kérem szépen!Meg szólásszabadság sincs!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.29. 09:31:55

mit hozott??
jó sok bevételt a politológusoknak, mert orrba szájba mentek a televíziókba, rádiókba magyarázni.

Netuddki. 2013.04.29. 09:49:01

@hogyne,persze,igazad van!: Narancsbolsi! Fogadjunk, hogy el se olvastad a blogot!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.29. 10:11:45

Az új alkotmány = a régi alkotmány 90 %-ban + 5 % idióta preambulum + 5 % alkotmányba nem való aktuálpolitika.

hogyne,persze,igazad van! 2013.04.29. 10:11:48

@kovi1970: Tulajdonképpen ez a legnagyobb probléma.
Fölösleges is elolvasni egy ilyen posztot.Ha ellenzéki képviselő írta, már borítékolható hogy mi van benne.Biztos, hogy nem ért egyet azzal, amit a kormánypárti mond.
És jól látható egy politikai törésvonal, aki nem osztja az épp aktuális véleményt, az rögtön "narancsbolsi", vagy "mocskos ballib."
Lehet ilyen baromságokat fröcsögni, mint te.
Az igazság ezzel szemben az, hogy én az elmúlt 2 választáson mszp-re szavaztam.
Csak úgy tűnik, a mostani mszp ugyanúgy mindent megtesz, hogy megragadja a hatalmat.Lejáratja az országot bárhol, bármikor.
Különösen gusztustalan volt gönc kinga nevű szenny, aki az ep-ben habzó szájjal követelte, hogy vonják meg MO szavazati jogát.Ennél undorítóbb, gusztustalanabb dolog a világon nincs.
És az mszp most is mindent elkövet.Mi a cél?
A hatalom visszaszerzése minden áron?
Úgy is, ha meghurcolják az egész országot?
Csak nehogy visszanyaljon a fagyi!
Mi történne akkor, ha a kormány nem enged a nyomásnak, és felfüggesztik a szavazati jogot, és egyszerűen kilépünk az euból?
Akkor majd tisztelt mszp, teljesen jogosan hisztiztek, hogy vége a demokráciának, de akkor már késő lesz.
Rendkívül kontraproduktív, és veszélyes az, amit műveltek.
Irdatlan károkat okoztok az országnak, és lehet, hogy ti is belebuktok.

CSENDES 2013.04.29. 10:37:36

@hogyne,persze,igazad van!: A negatív vélemény meglehetősen sommásan összegzi mindazon érzéseket és VÉLEMÉNYEKET, amik egy demokráciában szocializálódott embert zavarnak.
És még azért rákérdeznék: Ki az a TI akik belebukhatnak? Mert szerinted kovi1970 maga az MSZP?
Ha valaki itt bukik, az az egész ország lehet.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.04.29. 10:44:15

Micsoda szarháziság a Lázár szarjankó ötlete. Most , hogy nyertek a fideszesek a trafikpályázaton a kiírás szerinti 4 százalékos árrést, emeljék meg a pályázat után 10 re.
Nagyon jellemző és tipikus fideszes gondolkodás, mentalitás. Hogy van bőr képükön? Miért nem lép a magyar nép, meddig tűrjük a diktatúrát?
Soha többet kétharmadot, el kell menni szavazni, de a fideszre többet soha.

regress 2013.04.29. 11:05:16

@Doberdo: én majd akkor veszem kézbe,ha kerényi,vagy viktor bőrébe lesz kötve@hogyne,persze,igazad van!: ez nem alaptörvény,ez egy naponta változó foscsomó.komolytalan

dr. mesterséges színezék 2013.04.29. 12:05:54

"a kormányzati akarat – egyenlőre még – nem az ő életét érintette közvetlenül."

Ez az "egyenlőre" általában a magyar nyelv gyér ismeretéből fakadó - és rendkívül gyakori - hiba.
Itt viszont freudi magasságokba emelkedik: a zalaptörvény egyenlőre nem hoz ki senkit (nem is az a célja), csak még egyenlőbbre.

dr. mesterséges színezék 2013.04.29. 12:09:05

"A negatív véleménynek biztos nincs köze ahhoz, hogy a
cikkíró mszp-s ugye?"

Valószínűleg van, de hogy nem kell ahhoz mszp-snek, sőt mszp-szimpatizánsnak sem lenni, hogy az ember egyetértsen vele, arra minimalista példaként itt vagyok én.

dr. mesterséges színezék 2013.04.29. 12:12:09

@Hazug, csaló Hoppál pécsi fidesz szóvivő: "Micsoda szarháziság a Lázár szarjankó ötlete. Most , hogy nyertek a fideszesek a trafikpályázaton a kiírás szerinti 4 százalékos árrést, emeljék meg a pályázat után 10 re."

Tényleg azt hiszed, hogy Jankónak most jutott eszébe, hogy "ha már véletlenül nyertünk, akkor lehetne akár úgy is, hogy...", és nem a pályázat adta marzs gondolatával párhuzamos volt a még nagyobb marzs gondolata?

ronalt 2013.04.29. 12:18:26

@Hazug, csaló Hoppál pécsi fidesz szóvivő: Egyszerű a képlet. Nem kell rágyújtani. Mint dohányos mondom ezt. Akkor cseszhetik az egész hálózatukat. Én amúgy is le akartam szokni. Itt a végső löket ami segít benne :)

dr. mesterséges színezék 2013.04.29. 12:20:06

@doggfather: Tkp. kifejezetten szemetek vagyunk, hogy ekézzük a zalaptörvényt, hiszen a vádakkal szemben megannyi ember boldogulásában játszott szerepet és fog még szerepet játszani: a megírókon és elfogadókon kívül a konzultáció nyomtatását és postázását végzők, az aláíró, az asztalfelelősök, a fizetett magyarázók és kritizálók, a tökvakarás miatt tetanusz által fenyegetett alkotmánybírák, a jövő módosításait végzők, és elsősorban a fijúk mind hálával tartoznak a Simics Chartának.

dr. mesterséges színezék 2013.04.29. 12:22:15

@ronalt: "Egyszerű a képlet. Nem kell rágyújtani."

Tényleg kivitelezhető, hiszen csak pszichikai a függés, de amint zárjegyessé válik a kenyér, intenzívebb akaraterősítő tréningre lesz szükség.

ronalt 2013.04.29. 12:44:33

@dr. mesterseges szinezek: Ne adj ötleteket... eh... késő. Eddig a zárjegyes kenyér eszembe se jutott. Látszik, amatőr vagyok.
Sokkal jobban félek attól, hogy ha a trafikoknak nem megy, akkor majd alkotmányos kötelezettség lesz a dohányzás. Persze a tüdőrák kezelését ettől kezdve nem finanszírozza az OEP.
Kíváncsi vagyok a cigi után mi lesz a következő - bár ez sejthető, hogy az alkohol. Na akkor azután?

dr. mesterséges színezék 2013.04.29. 13:18:35

@ronalt: Az üzemanyag adja magát. Nehogy már a töltőállomásokon - kirabolva a Nemzeti Együttműködést - szimpla engedéllyel, pályázatlanul kávén meg óvszeren felül még benzint meg gázolajat is árulni lehessen, akutyaúristenitasokmindenfélénekakitnemszeretünk!
süti beállítások módosítása