Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

A bajor sör földjén

2013. szeptember 21. 09:11 - Méltányosság Központ

Paár Ádám

Szeptember 15-én rendezték meg a bajor tartományi választást. Bajorországban kisebb izgalom övezi a választásokat, mint össznémet szinten, hiszen a magyar történelemből is jól ismert Wittelsbachok földjén, Erzsébet királyné („Sissi”) hazájában 1946 óta hagyományosan a jobbközép CDU regionális testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) adja a tartományi miniszterelnököt. A választáson tizenkét párt mérettette meg magát, és az induló szervezetek lefedték a teljes palettát, a szélsőjobbtól (Nemzeti Demokrata Párt) a szélsőbalig (Linke). Azonban valójában csak két párt: a jobbközép, konzervatív CSU és a balközép, szociáldemokrata irányultságú SPD között folyt a nemes versengés. A közvélemény-kutató intézetek kísérteties pontossággal találták el a végeredményt a két nagy pártot illetően: 45-48% közé tették a CSU eredményét, az SPD prognosztizált eredményei pedig 16-21% között szóródtak a különböző intézeteknél (hogy a CSU viszi el a leggazdagabb német tartományt, az nem is volt kétséges). Ezzel szemben a CSU a Landtag-helyek 47,7, az SPD 20,6%-át zsebelte be.

nemetbajor.jpg                                           Horst Seehofer                           Christian Ude

Tovább
7 komment

A németországi választások tétje

2013. szeptember 20. 10:28 - Méltányosság Központ

Nagy Attila Tibor

Okkal kíséri kiemelt figyelem az európai politikában a közelgő németországi szövetségi parlamenti (Bundestag) választásokat: Németország továbbra is a világ negyedik, Európának legnagyobb gazdasága, az Európai Unió legnagyobb nettó befizetője. A 2008 -ban kezdődött világgazdasági válságot – ellentétben számos más európai országgal – eddig alapvetően sikeresen vészelte át, tekintélye és befolyása továbbra is meghatározó az európai színtéren, és szavára odafigyelnek a világpolitikában. Mivel tehát ezen ország magatartása számos más szereplőre van kisebb - nagyobb hatással (többek között természetesen Magyarországéra is), a tét nem csak az, hogy ezt a valamivel több, mint 80 millió lakosságú ország kormányát mely politikai pártok alkotják a jövőben, hanem hogy a szeptember 22-i választások után hivatalba lépő végrehajtó hatalom milyen hatással lesz a világ, illetőleg Európa ügyeire.

Elemzésünkben először a választás belpolitikai, majd külpolitikai tétjét vázoljuk, és kitérünk arra is, milyen hatásai lehetnek a választásoknak a magyar - német kapcsolatokra.

 nemet blog.jpg

Tovább
24 komment

A németek kitartanak Merkel mellett

2013. szeptember 19. 08:41 - Méltányosság Központ

Oltay Edith írása

Angela Merkel kancellár az ország legnépszerűbb politikusa, aki mögött messze lemarad a szociáldemokrata SDP jelöltje, Peer Steinbrück. Számos német folyóirat címlapján megjelenő Merkel asszonyt a „Dinner for one” rövidfilm komédia szereplőjeként (Die Zeit), vagy királynőként (Der Spiegel) ábrázolják. Bár külföldön Merkelt sok kritika érte az euro zóna válságában érintett tagállamoknak javasolt megszorítások miatt, ennek ellenére a brit The Economist főoldalán is Európa uralkodónőjeként jelent meg.

nemet blog másolata.jpg

Tovább
3 komment

A Projekt Germánia blog elé

2013. szeptember 18. 08:45 - Méltányosság Központ

Csizmadia Ervin írása

2012 végén a Méltányosság útjára bocsátotta legsikeresebb blogfolyamát, a Project Americát. Emlékeznek? Jelszavunk vala akkor: mindent, amit az amerikai választások kapcsán tudni lehet és tudni érdemes. Volt akkor szociológiai, politológiai, kultúr-antropológiai, közéleti elemzés, voltak vendégkommentátoraink, volt sokféle játék - és persze az elnökválasztással is bőségesen foglalkoztunk. Mi több, élveztük is.

nemet blog.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

De! Kell! - Alföldi Róbertnek és az István, a király társulatának

2013. augusztus 31. 10:42 - Méltányosság Központ

Csizmadia Ervin írása a nol.hu-n jelent meg.

Kedves Alföldi Róbert! Kedves alkotói társulat!

Amikor augusztus 20-án véget ért az önök új darabjának tévéközvetítése, első lelkesültségemben azt írtam a Facebookon: „Alföldi Istvánja hosszas méltatást kíván, és lesz is. Most csak annyit: kiváló”. Most van itt a „hosszas méltatás” ideje, amikor Budapesten kétszer is eljátsszák az új István, a királyt.

Előrebocsátom: az alkotói társulatból senkit sem ismerek, s mint zenei/ színházi ügyekben kívülálló, egészen más foglalkozást űző (ám a két műfajt igazán szerető) fordulok önökhöz.

1229862_10151854069448738_1483431340_n.jpg

Tovább
32 komment

Előválasztás: csőd vagy csodafegyver?

2013. augusztus 25. 09:31 - Méltányosság Központ

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újszerű, szokatlan javaslatai első látásra rendkívül távol esnek az eddig ismert hagyományainktól. A két fél közti versengéséből fakadó vitában azonban komoly innovációs potenciál rejlik, melyre korábban már felhívtuk a figyelmet.  Természetesen sokan úgy gondolják, mint Gyurcsány Ferenc, minek marakodni a koncon, amikor a legfőbb cél Orbán Viktor legyőzése? Minek újra kinyitni a vitát, ami jól rosszul, de egyszer már le volt zárva. Pedig, némi túlzással, akár már a bejelentés estéjén Kálmán Olga stúdiójában megrendezhették volna az előválasztási vitát, csak épp nem egymást követően, hanem együtt kellett volna behívni az ellenzék legfontosabb szereplőit.

mount-st-helens-164847_640.jpg

Tovább
71 komment

Az energiák Széles-tárháza

2013. augusztus 19. 07:30 - Méltányosság Központ

Széles Gábor sejtetése az általa finanszírozott energiaforrásról, amelyik állítólag kifogyhatatlan energiához juttatná a magyar gazdaságot, más megvilágításba helyezi az ellenzék által demagóg fogásnak minősített rezsicsökkentést. Már ha a jobboldali kötődéséről ismert nagyvállalkozó projektje – amelyben néven nem nevezett kutatók dolgoznak – beváltja a hozzá fűzött reményeket.

 A teljes elemzés itt olvasható

Letölthető dokumentumok:

Az energiák Széles-tárháza

ajanlohonlap.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása