Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

De! Kell! - Alföldi Róbertnek és az István, a király társulatának

2013. augusztus 31. 10:42 - Méltányosság Központ

Csizmadia Ervin írása a nol.hu-n jelent meg.

Kedves Alföldi Róbert! Kedves alkotói társulat!

Amikor augusztus 20-án véget ért az önök új darabjának tévéközvetítése, első lelkesültségemben azt írtam a Facebookon: „Alföldi Istvánja hosszas méltatást kíván, és lesz is. Most csak annyit: kiváló”. Most van itt a „hosszas méltatás” ideje, amikor Budapesten kétszer is eljátsszák az új István, a királyt.

Előrebocsátom: az alkotói társulatból senkit sem ismerek, s mint zenei/ színházi ügyekben kívülálló, egészen más foglalkozást űző (ám a két műfajt igazán szerető) fordulok önökhöz.

1229862_10151854069448738_1483431340_n.jpg

Önök nagyon szépet és maradandót alkottak!

Amikor először néztem végig, akkor is ezt gondoltam, de kontrollálandó magam még kétszer megnéztem a felvett előadást. Ezzel persze helyzeti előnyben vagyok azokkal, akik csak egyszer látták, vagy ahogyan sok bírálatban olvastam: egyszer sem, mert a kritikusnak öt perc után felment a pumpája, és nem nézte tovább. Nos, azt mondhatom, véleményem az első benyomáshoz képest mit sem változott.

Gyönyörű előadásnak tartom, teljesen függetlenül attól, hogy helyenként hamis volt-e az ének, milyen tempóban játszott a zenekar, meg egyáltalán. De mielőtt ezt részletesebben elmondanám, engedjék meg, hogy felidézzem a mű körül kialakult – fogalmazzunk finoman – polémia néhány fontos momentumát.

Ami a mű körül történik, nem új jelenség, dramaturgiailag nem különösebben tér el attól, ami általában nálunk történni szokott. Ennek lényegét reagálási versenynek nevezném, ami azt jelenti, hogy egy hír felbukkanása után anélkül, hogy annak mélyebb értelméről meggyőződnénk, máris igyekszünk rá reagálni. Ez persze emberi igény, ráadásul korigény: mindenről gyorsan, lehetőleg azonnal szeretnénk nagy indulati töltéssel, olykor pártos svunggal nyomatékosított ítéletet mondani. Ez összefügg egy még általánosabb jelenséggel: a hírfogyasztás szokásai megváltoztak: a hírcsatornák már régóta nem azt hirdetik, hogy „tükrözik a valóságot”; a tárgyilagosság látszata is kiszorulóban van az életünkből. Valamit persze tükröznek belőle, de a lényeg azon van, hogy sokszor teljesen ellenőrizhetetlen hírek kelnek önálló életre, s nem mindig derül ki róluk az esetleges hamisság. Remélem például, hogy Szíria esetében nem kacsahírre mozdul a nemzetközi közösség, mint anno Irakban.

Egy színdarabnak látszólag semmi köze a hírekhez, de döbbenetes módon az emberek gyakran ugyanúgy viszonyulnak hozzá, mint egy információhoz. A gyorsreagáló „korigény” azonnal rásütötte az önök produkciójára is, hogy keresztényellenes, nemzetellenes, nemzetgyalázó (ezeket a szavakat olvastam a leggyakrabban). Ez a korigénynek bizonyos jobboldali körökben megjelenő tünete. A bal- és a liberális oldalon inkább némi zavar mutatkozott, bár egy héttel az előadás után több ide sorolható szerzőnél olvastam, hogy a mű amolyan nemzeti giccs, meg hogy szakmailag is micsoda baklövések voltak, és így tovább.

Ezek így, együtt kiadják a megszokott koreográfiát, ami mindig előjön, amikor az indulatok felkorbácsolására „alkalmas” téma, mű stb. kerül terítékre. Ennek a dramaturgiának az is a jellemzője, hogy – a minden csoda három napig tart jegyében – rövid idő alatt lecseng, hogy aztán egy következő „ügy” felbukkanásakor minden ugyanúgy folytatódjék, mint addig.

Az önök kiváló darabjának is át kell tehát esnie ezen a szakaszon. A kérdés azonban számomra az – s ezért írom ezt a levelet –, hogy történhetne-e másképpen is? Van-e esély arra, hogy az önök István, a királyának legyen valami – hogy is mondjam – az egész magyar közéletbe „visszaforgatható” tanulsága?

Nos, az új István, a király alkalmasnak tűnik arra, hogy kiindulópontja legyen bizonyos tanulságok levonásának. Kérem, művészként se rettenjenek el a tanulság szótól.

Kezdjük azzal, ami miatt előadásukat nagyra értékelem: önök egyszerűen csak elmesélnek egy történetet, s van bátorságuk, hogy az eredeti történetet zárójelbe tegyék (ki tudja, mi történt valójában, sőt megkockáztatom: kit érdekel, hogyan történt valójában) s elmeséljék a magyar rendszerváltás történetét. De – s ez kulcskérdés – mindezt úgy teszik, hogy nem állnak egyik fél mellé sem (noha persze van rokonszenvük), hanem bemutatnak nekünk egy folyamatot vagy egy mechanizmust. Az én narratívámban ez a darab legfontosabb mondanivalója, amely jóval túlmutat a már említett „pártos” értelmezéseken, sőt tulajdonképpen pontosan ennek gyökereit igyekszik megragadni. Ebben a folyamatban az „ősegység” az alap, amitől eljutunk a szétszakadásig, majd pedig (bocsánat a hasonlatért) olyanféle „reménységgel”, ahogy Andrej Tarkovszkij ajánlja az Áldozathozatal című filmjét, önök is egy víziót állítanak elénk Magyarország lehetséges jövőjéről (azzal a bizonyos ráccsal, ami azonban korántsem egy cella zártsága szerintem).

Sok kritikusnál olvastam a rendezői koncepció végiggondolatlanságáról, mások az egész koncepció létjogosultságát vitatják, a fent már említett dehonesztáló jelzők kíséretében. Nos, szerintem a koncepció nagyon is végiggondoltan bontakozik ki arról, hogyan és miért következik be szakadás egy közösségen belül, és most mi következik ebből. A darab első részében a későbbi ellenfelek szinte minden jelenetben együtt szerepelnek. Amikor például megérkezik Gizella, István Bajorországból importált feleségjelöltje, ennek Koppány és emberei is tanúi, hiszen ott állnak a színpad koronarészében. Később is rengeteg gesztussal fejeződik ki az összetartozás, az, hogy itt nem eredendő ellenfelekről, hanem egy természetes emberi közösség/rokonokság tagjairól van szó. Géza halála után tetemét István és Koppány együtt viszi.

Miért fontos ezt hangsúlyozni? Azért, mert önök egyáltalán nem azt vagy nem csak azt akarják megmutatni, amit az 1983-as verzió (ha azt akarták volna, miért is kellett volna új értelmezés), hogy itt a pogány múlt és a modern jelen áll szemben egymással. Hanem azt, hogy van itt egy közösség, amely egy tőről fakad, amelynek egy ideig azonosak voltak a céljai. A darab az én szememben arról a párját ritkítóan érdekes folyamatról szól, amikor az „egység” állapotát valami megrázkódtatja. Megrázkódtatja, mert valami újjal találkoznak, olyasmivel, ami veszélyezteti az „ősegységet”. És akkor bizony a történet főhősei megzavarodnak, egészen másképpen kezdenek el viselkedni. Azt hiszem, egyáltalán nem belemagyarázás (de ha az is, ez az én verzióm), mert hiszen az önök egész értelmezése erről szól: a magyar rendszerváltás épp így indult. Konszenzusosan. Egy új kihívásra (a demokrácia és a piacgazdaság kihívására) úgy tűnt, csak egyféle válaszunk lehet. Aztán a konszenzusból az lett, ami lett. Ez a darab tehát nem a kereszténység felvételéről, hanem a közös identitás elvesztéséről szól. És arról, hogy vissza lehet-e, kell-e találni ehhez.

Gyönyörűek azok a jelenetek, amelyek ennek a folyamatos identitás helyreállítási kísérletről szólnak. Réka (Tompos Kátya) szerepe végig ilyen. De a rendezői koncepció ilyenné alakítja a „művére figyelő” és „feltámadva békéltető” Géza (Blaskó Péter) szerepét is. Külön köszönet Alföldi Róbertnek, amiért a Gyászba öltözött csillagom című kultuszdalt Blaskóval énekelteti el. Aki odáig jut el, hogy ez a darab nemzetgyalázó, annak csak ezt az egy dalt ajánlom. Csak ezt az egyet. És gyönyörű a koppányi tábor kétségbeesetten tépelődő fanatizálódásának bemutatása is – nekem Koppány (Stohl András) énekhangjával sincs semmi bajom, nem is beszélve arról az elképesztő szuggesztivitásról, ami belőle árad.

Ha tehát tanulságokról beszéltem, az annyi, hogy Magyarországon lassan eljöhet az idő, a közösségi identitások akár művészi újravizsgálására. Régóta mondom (s az a cég is, melynek képviselőjeként most ezt a levelet írom), hogy Magyarországon a rendszerváltás utáni két évtizedben szétesett vagy meg sem teremtődött egyfajta demokratikus társadalmi kohézió, s lassan látnunk kell: pontosan ennek hiánya miatt is eszköztelenek vagyunk a nyugati demokráciákkal való versenyben. Kedves Alföldi Róbert, kedves társulat! Az önök darabja elmeséli nekünk a szétesés folyamatát és ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy lehetne másképpen is. Ez egyelőre nem több mint remény, de igazuk van. A társadalmi kohézió meg- vagy újrateremtése immáron első számú feladat.

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr475485899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a mór 2013.08.31. 14:05:32

sörösz !
Ha neked mindegy,hogy nem voltak az énekek megfelelő minőségűek, ( hamisak voltak) a zenekar tempója nem volt megfelelő az előadáshoz , ill. annak üteméhez ...akkor miért is dícséred az alföldi literargiát, mert többször is megnézhetted, ( mert felvételről is láttad ) ? Az ilyen szerencsétlen pénzért irogatók miatt van az, hogy az árkok megvannak, sőt egyre mélyebbek!!!

jajdehülyevagyok 2013.08.31. 14:38:36

Kedves Levélíró!
Érzem a leveléből áradó jószándékot, s a lelkesedést, de azt a véleményt, hogy ez a produkció annyira remek lett volna nem tudom osztani. A rendező által gyakran alkalmazott megoldások, az olykor téves szereplőválasztás mellett én hiányoltam a nagyszerű és új megközelítést. Voltak kitűnő szimbólumok, a vöröslő keresztek, az erkélyen partizó előkelőségek, a merci trabant kontraszt, bár az utóbbi sablonos, tetszett a sírgödör megoldás is, de hiányérzetem maradt a végére. Az ének sokszor minősíthetetlen volt, a tánc pedig néha a Chorus Line és a Képzelt riport hangulatát hozta elő.
Én sem tudom elfogadni, a mű körül keletkezett végletes megnyilvánulásokat, de ez egy olyan történelmi helyzet, melyet pontosan nem ismerhetünk, s nem is fogunk soha. Találgatásokra épül a dráma is, mindnkinek a saját érzései és véleménye egészíti ki ezt a rendkívül hiányos történelmi eseménysort, melyet honfoglalásnak s államalapításnak hívunk.
A fentiek mikatt úgy gondolom, ez is egy feldolgozás, ez is el fog tűnni a süllyesztőben mint a 25 éves évfordulóre készült köztévés produkció.

midnight coder 2013.09.01. 09:47:51

Csak a zene és a rendezés és az előadók voltak szarok. És hogy mi volt jó ? Az eredeti előadás Varga Miklóssal (amikor még tudott énekelni), Deák Bill Gyulával, Vikidál Gyulával és a többiekkel. Mondjuk az is igaz, hogy ezek még művészek voltak, és nem celebek.

Ludovikás Levente 2013.09.01. 09:58:15

Az eredeti IaK se volt valami kikezdhetetlen darab, elég sablonos, helyenként ripacskodó vásártéri produkció volt, sok utánérzéssel az akkor már porosnak számító (de egy-két klasszissal jobb) Jesus Christus SS filmből. De a korszellem felértékelte a produkciót, és ez a kegyes csalás eltartott egészen mostanáig

Alföldi kidöntötte a bilit, a darab gyengeségeiből fegyvert kovácsolt a maga Kulturkampfjához. Nemzeti pátosz nélkül a darab bizony egy középszerű, kifutott szabadtéri műsor. Olyan mint a megöregedett asszony, aki ráadásul még ordenáré módon is viselkedik, nem szívesen mutatkozik vele együtt a zember

♔batyu♔ 2013.09.01. 10:00:43

Úgy néz ki, ez az Alföldi olyan lesz mint a holokauszt. Ha valahol nincs, esetleg leveszik a műsorról, az antiszemitizmus.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.01. 10:16:09

Levontam a következtetést.

Fideszes-jobbikos vagy: akkor fújj Alföldi, meggyalázta a világhírű alapművet.

Ballib vagy: akkor Alföldi a világtörténelem legnagyobb alkotója, a mű pedig páratlan, nagyszerű örök érték.

profilo 2013.09.01. 10:20:15

Alföldi rendezése nem keresztény- és nemzetellenes,hanem egyszerűen rossz...
Kár a politikát belekeverni.

Tom Bradley 2013.09.01. 10:29:19

@Ludovikás Levente: szokásos a taktika: ha már Alföldi dilettáns produktumát nem tudjuk felemelni, akkor az eredeti művet rángatjuk mellé a sárba, ugye?

Drago Brutic 2013.09.01. 10:37:48

Tiszteletreméltó, hogy a szerző az előadást magát próbálja elemezni, politikai áthallás nélkül. Ám látszik (ahogy írja is), hogy nem igazán ért a színházhoz.
Koncepció. Nos mindig csodálkozom, hogy Alföldi évtizedek óta milyen jól hiteti el a nagyközönséggel, hogy előadásai formabontóak, provokatívak. Valójában azonban a legklasszikusabb színházi effektekkel él, helyiértékű ötletekkel, sokszor egészen primér sablonokkal dolgozik a gyors hatás érdekében. Soha nem éreztem az előadásainál, hogy valami egetverő, átfogó víziója lenne a darabbal, ő egy vérbeli (Víg)színházi ember, a színház felől lát mindent. AZ előadást látva arra gondoltam, egy valóban ütős Istvánhoz legalább Pintér Béla kellett volna, neki van igazán víziója a magyar valósághoz. Ehelyett mit láttunk? Füvező sámánt. SS papokat. Most ezek tényleg akkora ötletek? Nekem mindegyikné deja vu érzésem volt, ezerszer ismételt sablonok, amiket csak Alföldi is már elsütött nem egyszer (Szent Johanna pld).
Eklektikus ötlethalmazt láttam, ami nem nélkülözte a bántóan direkt politizálást, szerkezetben való gondolkodást nem.
A zenéről ne beszéljünk, hiszen mindenki egyetért, hogy el sem érte egy hervadó korát élő vidéki színház színvonalát.
Annál kínosabbnak éreztem a koreográfiát. Itt kísértett leginkább Novák Tata hihetetlenül nagy munkája, az ami a régi előadást emlékezetessé tette. Alföldi ezt meg akarta kerülni, színházibb koreográfiát erőltetett, de az eredmény szerintem nagyon kínos, mondhatni amatőr lett. A színészek és a statiszták mozgáskultúrája döbbenetesen gyenge volt, a koreográfia egyszerűen ötlettelen.
Sajnos ettől nem tudok eltekinteni, mivel egy rockoperáról van szó, jó zene és mozgás nélkül...hmmm mit ér az egész? Egy Anconai szerelmesek esetén könnyen elnézem a jó színészek esetlen énektudását, mozgását, mert képesek elvarázsolni. De egy rockopera esetén? Számomra ez elég abszurd, hogy egyesek ilyen alapon mentegetik az előadást, amely a Westenden vagy a Brodwayen egy nap alatt bukna.
Összefoglalva: Alföldi Istvánja elemeiben sajnos amatőr volt, gondolataiban pedig klisészerű. Írom mindezt úgy, hogy az előadás kapcsán semmilyen politikai előítéletem nincs, sőt nagyon is szurkoltam az általam szeretett színészeknek, hogy egy jó előadást hozzanak össze.

midnight coder 2013.09.01. 10:41:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ha Alföldi jót csinált volna, vagy legalább összemérhetőt az eredetivel, akkor azt mondanám hogy ő a király, függetlenül attól hogy zsidó vagy cigány vagy arab vagy kínai. Csakhogy, ez szar lett. Ugyanaz a rágógumi amit már vagy 20 éve játszanak: vegyünk egy klasszikus darabot, rakjuk tele mindenféle oda nem illő más korból származó elemmel, löttyintsünk rá némi aktuálpolitikát, és máris kész a produktum. Az első 20 ilyen még nem is volt - annyira - unalmas.

Ez az N+1 ilyen, csak valamivel a szokásosnál is silányabbra sikeredett. De nem volt ezzel egyedül, volt tavaly Hunyadi László is hasonló. Ez talán mert népszerűbb a darab, és mert Alföldi amúgy is felkapott mostanság, picit nagyobb botrányt kavart. Amit annyira amúgy nem érdemelt meg, annyira nem volt ez botrányosan rossz, csak silány. Az utasellátós szendvicsről sem nyitunk blogpostokat, pedig ez is kb. az a kategória. Silány, silány de egyrészt nem feltétlenül a legrosszabb, másrészt meg na és ? Nem kötelező bemenni megnézni.

irongrass (törölt) 2013.09.01. 10:43:51

Olyan ez mint a négyes metró. Elhibázott a nyomvonal, rossz helyen vannak a megállók, hibás a mélyvonalas nehézmetró gondolat a rövidke földalatti villamossal kombinálva, fatális tévedés maga a két végállomás - ezeken az "aprócska" hibákon túl persze fantasztikusan jó gondolat! És épp csak egyetlen mai közlekedési kérdésre sem ad választ.

panic_button 2013.09.01. 11:47:44

Hiányolom a kommentek közül a buzi zsidózást!

pocakos focisla 2013.09.01. 12:10:01

Ennek semmi köze korigényhez, jobboldalhoz baloldalhoz, keresztény vagy nemzet gyalázáshoz.

Pusztán és leginkább csak arról van szó, hogy aki felnőttként látta és hallotta már az eredeti művet, azok nagyrésze egész egyszerűen ezt az előadást egy nagy rakás szarnak gondolják.

Mert ahoz képest valóban az.
Vacak utánzat sokkal rosszabb kivitelben, hangban, és előadásban.

dukeekud 2013.09.01. 12:10:39

Engem az bosszant, hogy ez miatt a nagy felhajtas miatt, most azt hiszi, ez a BUZIZSIDO, hogy valami fantasztikus forradalmi dolgot csinalt, mert hogy mekkora hatassal van az emberekre. Mikozben az emberek csak a gusztustalansag miatt vannak felhaborodva. Ha csak lefosta volna a magyar koronat, az orszag pont igy haborogna.
Igazabol a teljes kozony, semmibe vetel lett volna a megfelelo reakcio, erre a libsi provokaciora.

Ludovikás Levente 2013.09.01. 12:10:51

@Tom Bradley:
Ugyanez volt a véleményem, amikor láttam az ősbemutatót a Városligetben. De akkor mindenki úgy áradozott, hogy nem mondtam el nekik, mert a mondanivalóban még egyet is értenék, csak a művészi eszközök voltak az én ízlésem szerint helyenként kevéssé kifinimultak (eufemisztikusan fogalmazva)

De Alföldi rendezése után más a helyzet, semmi ok szépíteni a valóságot. Nem lett volna szabad Szörényinek beleegyeznie, hogy Alföldi kezében az IaK groteszk karikatúrájává váljon az eredetinek

kela-bá 2013.09.01. 12:42:30

Alföldi Róbert valóban nagy művész, és a művész az művész. De kár volt "beleművészkedni" korábban az Ember tragédiája-ba, és most az István a király ba.
Vajon mit kezdene a Mózessel ?

eßemfaßom meg áll 2013.09.01. 12:47:22

Két emigráns orosz művész Párizsban egy kávéházban.
- Szerjózsa, beleszarjak a zongorába?
- Áh, hagyd, Vászka, itt úgysem értenék.

Shinigami Daiko 2013.09.01. 12:51:10

@midnight coder: meg akkor még Te is fiatalabb voltál és jobban működött ezmegaz ... ugyi?

Karipapa01 2013.09.01. 13:32:08

"Önök nagyon szépet és maradandót alkottak!" Mármint Alföldiék...

Sajnálatos módon a jelenlegi kormányzat még ennél is maradandóbbat alkotott, ami nem csak egy opera, inkább tragédia! Ugyanis Szörényi-Bródy-Alföldi operáját ha akarjuk megnézzük, ha akarjuk nem. Ebbe csak beleéljük magunkat és ha tetszett megtapsoljuk, ha nem lepfújoljuk és ezzel a dolog le van rendezve, éljük tovább az eddigi életünket. Orbán által rendezett tragédiát viszont végigéljük gyermekeinkkel együtt és hiába a taps, vagy pfújolás, így kell tovább élnünk az életünket.

Pamuk 2013.09.01. 14:10:22

Megtiszteltetésnek érzem, hogy részese lehettem a tegnapi előadásnak.
Hihetetlen élmény volt vagy 14.000 másik nézővel látni a darabot, és nem volt itt semmiféle - a mai média által sugallt undor és ellenszenv - a magyar vállalkozói réteg és értelmiség krémje ült ott a nézők között.

Azt kell mondanom, Alföldi Róbert egymaga több borsot tör a kormánypárt orra alá, mint az egész ellenzék. Azt hiszem ez a legnagyobb bűne :)

Mert zseniális, egyszerű, és igaz. Mert kimondja azt, amit sok százezren - millióan - érzünk.

Mi magyarok láttunk már ilyet, nem egy kormányunk hitette el minden fórumon, hogy csakis ők lehetnek az üdvözítők. El is buktak mind.
A tegnapi krém - az elit jelenléte - és tapsa számomra épp ezt vetíti elő.

Még egy gondolat, hihetetlenül szépen rendbe jött a társulat. Minden hang a helyén volt, pontosan kiénekelve, és tartva. Stohl pedig igazi nagy művésszé vált vele a szememben!
Sok ilyet még!!!

Archenemy 2013.09.01. 14:37:55

@Pamuk: ez olyan szép hozzászólás volt, hogy kivertem rá.

apro_marosan_petergabor 2013.09.01. 14:47:12

Ezt úgy hívják, hogy szerecsen mosdatás.
Az első kritikák őszínték voltak és jók, helyére teték ezt a rendezést. Gyenge volt, nagyon gyenge.
Most a liberális scene és környéke rájött arra, hogy az eddig fétisizált Alföldit nem lehet bírálni, ugyan először földbe döngölték, de ezt ki kellene radírozni az emlékezetekből, ezért beindult a dícsérő kritikai gépezet, a feketét fehérre festeni.
Az, hogy Alföldi átideologizálta a darabot, csak még kisstílübbé teszi. A fő baj, hogy mint rock operát tönkre tette. Alkalmatlan szereplőválasztásokkal, gyenge énekléssel, összhatással. A szereplők közelébe nem jöhettek jónéhány ismert előadásnak, amelyet az István, a királyról láttunk, anno (Varga Miklós, Vikidál, Nagy Fero, Deák Bill, Vikidál). A Királydombiról ne is beszéljünk, aki zongorázni tudná a különbséget, minimum Richter, vagy hegedülve Paganini.
Ami nnem megy ne erőltessük, Alföldi maradjon a prózánál, kevesebb kárt csinál.

Hajdú Peter 2013.09.01. 15:48:09

@Pamuk: "hogy részese lehettem a tegnapi előadásnak.
Hihetetlen élmény volt vagy 14.000 másik nézővel látni a darabot,"

Nagy dolog. Mindenki tudja, hogy barmikor odalehet vezenyelni 10 ezer nemzet ellenes, csalad ellenes, vallas ellenes, buzi, zsido libernyakot, akik boldogan aszisztalnak a mocsokhoz.

Erő e-meló 2013.09.01. 15:56:42

@Pamuk:
Alfő "Mert kimondja azt, amit sok százezren - millióan - érzünk."

Avass már be hogy következik ez a színdarabból!

Mert én egyetlen szereplőben se ismerek rá a mai magyar közéletre. Legalább azt mondd már meg, ki volna Szent István és ki Koppány szted?

Persze aki minden alkonyat után nácikat és szadista papokat vél mindenfelé látni, az megkapja a visszaigazolást Alfő gyagyaságaiból

Ancilla 2013.09.01. 16:29:21

@Hajdú Peter: Önök meg hogyhogy nem tudtak legalább ennyi nemzeti érzelmű, családszerető, vallásos, heteroszexuális, keresztény hazafit a Sportaréna elé összetoborozni, hogy mindezt megakadályozzák???

Nem gondolja, hogy azért, mert ők benn voltak az előadáson?

Behajtó70 2013.09.01. 16:30:03

Már csak az a kérdés, hogy azt lehet-e, hogy nekem ne tessék? Persze anélkül, hogy homofób vagy antiszemita, iskolázatlan bunkó, szélsőjobbos lennék?

Lencsés István 2013.09.01. 16:35:37

" .... Alföldiék szépet és maradandót alkottak! .... " Ekkora hazugságot ....

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.09.01. 17:08:43

azért kellett néány nap, míg a ballib kritikától (is) eljutottunk eddig, hogy mekkora ász a robi.
röhej, az eredeti is szar, ez is szar.
mit kell ezen magyarázni?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.09.01. 17:19:48

Minek annyit koptatni a billenytűzetet? Elég annyit posztolni, hogy akinek nem tetszett Alföldi interpretációja, az náci és homofób. Punktum! :D

rug82 2013.09.01. 18:02:49

Egy repedt seggű buzi felfogad (pénzért, vagy egyéb szolgáltatásért) egy kábszeres gyilkost - ez lenne ma Magyarországon, hazánkban a művészet???

rug82 2013.09.01. 18:04:29

@♔batyu♔: "Úgy néz ki, ez az Alföldi olyan lesz mint a holokauszt. Ha valahol nincs, esetleg leveszik a műsorról, az antiszemitizmus."

Egyetértek!!!
süti beállítások módosítása