Nem vádolható rossz jövőbelátő képességgel a németországi választási kampány viccesebb mozzanatait kifigurázó videó szerzője. Még javában a választások előtt jártunk, amikor is a kereszténydemokrata kancellár, Merkel fejét kitöltő arcba az akkori szociáldemokrata Steinbrücköt tették, aki lalázik egyet – vagyis a két politikai ellenfél valójában eggyé olvad. Ahogy a választásokat követően egy kormánykoalícióvá olvadt az amúgy rivális CDU és SPD. És persze nem maradhatott ki Steinbrück mutatóujja, Merkel összetett kezeit ábrázoló óriásplakát megannyi vicces változata. 

Ha már terítékre került a selfie-zés nem mehetünk el szó nélkül a vírusvideók jelensége mellett sem. A közösségi média térhódításával a politikai kampányok is elmozdultak a mosópor reklámok szintjéről. Ahogyan a nyolcvanas évek akciófilmjei mára nevetségesen lassúnak tűnnek a számítógépes animációval „dúsított” utódaikhoz képest, egy politikusnak vagy pártnak nem elég pusztán hitelesebbnek, meggyőzőbbnek, potensebbnek látszani az ellenfélnél. Valami más kell. Vér, könnyek, verejték.

Tudják, mi volt 2013 szava világszerte a weben? Bizony a selfie az, az Oxford Dictionaries kutatói szerint az angol nyelvben 17 000%-kal növekedett egyetlen év alatt a használatának gyakorisága. Ha valaki esetleg nem tudná: a selfie avagy self-portrait, az önmagunkról készített fénykép, amelyet megosztunk valamelyik közösségi felületen.

A selfie tinédzser műfaj, a Pew Research intézet kutatása szerint az amerikai tinédzserek 91%-a osztott meg fotót önmagáról az interneten 2013-ban. Nem véletlen, hogy az elmúlt években számos szociálpszichológiai magyarázat született a jelenségről; a selfie az aktív on-line identitás kifejezése, hiszen csak a jól sikerült képeket osztjuk meg, csak azt mutatjuk meg, amit önmagunkról láttatni szeretnénk. Természetesen ennek megvan a „sötét oldala” is: a néha egészen nyílt szexizmustól, a pozitív visszajelzések elmaradása okozta frusztrációig.

Az alábbi videofelvételnek köszönhetően egész Németország megismerte Patrick Dahlemann nevét. A 25 esztendős szemüveges politológus hallgató, aki Mecklenburg-Előpomeránia tartomány Torgelow városának szociáldemokrata önkormányzati képviselője, egy csapat neonácival szemben védelmezte meg városát.

A Balti-tenger partján fekvő, és az egykori NDK területéhez tartozó Mecklenburg-Előpomeránia a legszegényebb tartományok közé tartozik, a munkanélküliség évtizedek óta itt a legmagasabb (2013-ban 12%-os). Nem csoda, hogy a szélsőjobboldali, sőt neonáci mozgalmak igen aktívak. Amikor a neonácik a szélsőjobboldali NDP hívására megszállták a kisvárost, Dahlemann nem esett kétségbe, hanem példát mutatott kurázsiból: elment a gyűlésre. A szónok mikrofonhoz engedte, arra számítva: Dahlemann elutasítja majd a nyilvános vitát – elvégre az ilyen rendezvényen való fellépés politikailag nem korrekt. 

Erre a kérdésre mind a politikailag aktív, mind pedig az inaktív társadalmi rétegek tömegei keresik a kézzelfogható választ évtizedek óta. Russel Brand a BBC riporterével Jeremy Paxmannal is ezt a kérdést boncolgatta, miután kiderült egy interjú során a brit komikusról, hogy nem jár szavazni. 

Lezárult a második Hall of MÉM sorozatunk! Változatos hazai politikai mém triókat és egyéb képszerkesztő huszárok kreálmányaiból válogathattatok az elmúlt időszakban.

Természetesen több száz hasonló alkotás kering a magyar neten, azonban a fair-play és a hatékonyság végett igyekeztünk kategorizálni a nevezetteket. Láthatóan a Fidesz és a baloldali összefogás pártjai, illetve emblematikus személyei álltak a web hazai népének érdeklődésének középpontjába.Az összesített szavazatok alapján, ahogy az első sorozat alkalmával is, ismét összeállítottuk a Hall of MÉM-et, azaz a MÉM-ek Dicsőség Csarnokát!

Izgatottan várjuk a 2014-es kampányidőszak termését, mert ismerve a hazai mémek fenegyerekeit, bőven lesz muníció mindkét oldal kifigurázására!

HALL OF MÉM

Tarantino MSZP-je

2013 a vidózás éve volt Magyarországon. Ebben az évben többet „videóztunk”, mint a nyolcvanas években, persze most nem a Csillagok háborúját és a Terminátort néztük alámondásos verzióban, hanem a politika árasztott el minket néznivalóval. A kép- és videó-megosztók felhajtóereje 2013-ra (kissé megkésve) elérte a hazai politikumot is, és rendre jelennek meg a videómegosztókra szánt és erre a felületre optimalizált imázsfilmek, botrányfilmek, leleplezővideók, videóüzenetek, melyek gyakran igen magas nézetséget érnek el. Mára már minden jelentős politikusnak van YouTube-csatornája, és bár egyelőre messze nem használják ki maximálisan a platform nyújtotta lehetőséget, az nyilvánvaló, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítanak erre a média-felületre.

Akkor hát lássuk 2013-ban a politikai fantázia hajója hogyan szelte a kreativitás habjait a pixelek tengerén.