Az eltelt több mint 30 év már elegendő távlatot ad ahhoz, hogy felismerjük azokat a jegyeket, amelyek egyértelműen megkülönböztetik a magyar politikai közeget a rendszerváltás után az EU-ba integrálódott keleti blokk más államaitól. Írásunk két részében azokat a területeket és jellemzőket mutatjuk be, amelyek alapvetően meghatározták és meghatározzák a különbségeket Magyarország és a térség többi állama között. Nyolc ilyen kategóriát ismertetünk, ebből az első részben négyet boncolgatunk: politikatörténet, geopolitika, politikai vezető és a Fidesz. Ezen eltérések miatt sokak számára érthetetlen a magyar politikai közeg és annak trendjei. Ez az egyediség pedig nem valamiféle misztikumból, vagy kevesek által ismert titokból, hanem a magyar történelem tanulságaiból.
Politikatörténet – a múlt hatása napjainkra
Ha visszatekintünk a XIX. századig a közép-kelet-európai térségre, a legtöbb itt élő nemzet nem bírt önálló államisággal, emiatt meglehetősen szerény politikai tapasztalatokkal rendelkeznek. Ráadásul manapság sokszor zárójeles időszakként tekintenek az 1990 előtti periódusra a közélet, a politika és a politikatudomány szereplői. E szerint minden, ami a rendszerváltás előtt történt, csak tankönyvekbe való, minimális relevanciája lehet a jelenre nézve. E felfogás szerint tehát csakis a 90-es évektől érdemes elemezni az adott ország politikai és társadalmi trendjeit, hiszen ekkortól vált e térség a nyugati liberális demokráciához hasonlóvá. Egyszerűsítve és röviden így írható le az elmúlt évtizedekben uralkodó politikatudományi megközelítés, amelyet átmenetelméletként ismerhetünk. Ám ahogy elérkeztünk a 2010-es évekhez, egyre-másra olyan kihívások érték a viszonylag fiatal közép-kelet-európai liberális demokráciákat, amelyekre már nem tudott választ adni e megközelítés. Megerősödtek viszont a politikatörténeten alapuló értelmezések a demokráciákat illetően, amelyek addig mellőzőtek voltak. Ki gondolta volna a 90-es években, hogy 2020-ra Lengyelországban újraélednek a lengyel-orosz történelmi ellentétek? Vagy, hogy a cseh és szlovák sokpárti kormányzást ugyan úgy instabilitások sora fogja jellemezni mint 100 évvel ezelőtti Csehszlovákiában?
Ezzel szemben Magyarországon a politikatörténet már a rendszerváltást követően éreztette hatását, amikor a Fidesz kezdte megtalálni a kötődését a magyar politika történelmi trendjeihez. A hazai politikatörténet különlegessége, hogy az nem a két világháború közötti időszakkal, nem is a rendszerváltás után kezdődött, hanem az 1867-es kiegyezéssel. Ekkortól jelentek meg azok a máig meghatározó politikai trendek mint: a domináns kormánypárt, a szervezetlen és szétaprózódott ellenzék, az erős vezető és erős kormányzás, az egyszerre keleties és nyugatias magyar politika és társadalom. Ha tehát e szempontból tekintünk az 1990 utáni, de még inkább a 2010 utáni időszakra, egyértelműen kirajzolódnak a fentebb taglalt hazai trendek, miközben a szomszédos volt szocialista EU-s tagállamok esetében ezek javarészt alkalomszerűen vagy épp egyáltalán meg sem jelennek.
Eltérő geopolitika gondolkodás
Európa kétosztatúságának megszűnése után fokozatosan újraéledt a geopolitikai gondolkodás a volt keleti blokk államaiban. Többségük a nyugat-európai trendekhez igyekezett alkalmazkodni, és egyfajta mintakövető magatartást tanúsítva. Azaz a Nyugati államokat mintaadóknak tekintették politikai és gazdasági téren: minden, ami ott intézményi szinten működik az ezek szerint probléma nélkül átültethető a hazai viszonyokra. Geopolitika „csinálásban” azonban már a rendszerváltás pillanatában is nagy volt a különbség a két térség között, hiszen a Nyugat egy része a gyarmatbirodalmi örökségből fakadóan évszázados tapasztalatokkal, érdekszférákkal és hagyományokkal rendelkezik világszerte.
A mintakövető magatartástól való eltérés kezdetben alkalomszerűen jelent meg, és majd csak a 2010-es évektől vált látványossá. Az egyik első fecske pont Magyarország volt az Antall-kormány által meghirdetett határon túli magyarok felé mutatott nemzetpolitikájával, amelyet minden utána követő kormányzat igyekezett fenntartani, igaz eltérő mértékben. A mečiari Szlovákia is próbálkozott: egy Ausztriához hasonló semleges katonai és biztonságpolitikai pozíció kialakításával, sikertelenül. A térség legtöbb állama próbált gazdasági vonalon (értve ezalatt energiaellátás biztonságot is) egy jó kapcsolatot fenntartani a legnagyobb keleti szomszéddal, egészen az orosz-ukrán konfliktusig.
A magyar különutasság majd a 2010 utáni Orbán-kormányokkal erősödött fel, ekkor került középpontba a keleti-nyitás (fejlődő világ felé) és a magyar-orosz kapcsolatok új alapokra való helyezése – érték helyett érdekalapúvá vált. Ezért is volt egyesek számára meghökkentő, hogy a Nagy Imre újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelő Orbán Viktor majd húsz évvel később derűsen parolázgatott a birodalmi ambíciókra törő Vlagyimir Putyinnal, vagy hogy Magyarország hosszútávú kőolaj és földgáz szerződéseket kötött az orosz állammal dacára az első és második orosz-ukrán háborúknak. Eközben pedig lezajlott a magyar társadalom átkondícionálása is: az oroszok felé tanúsított 1848-as, 1945-ös és 1956-os negatív társadalmi beidegződéseket célzott kampánnyal az értékorintáltból egy érdekorientált hozzáállássá változtatták meg az Orbán-kormányok. Hasonló politikai kurzusváltással próbálkoztak egyes cseh (Miloš Zeman és Andrej Babiš) és szlovák kormányzatok (Robert Fico és Andrej Danko) is. Eközben pont a negatív történelmi és geopolitikai tapasztok mentén erősödött meg az oroszellenes és ukránpárti hozzáállás a lengyeleknél és a balti országokban .
Politikai vezető szerepe
Egy politikai vezető formátumát önön tehetségén, tevékenységén és pártjának lehetőségein túl az ellenfelei és kritikusai, a hazai és nemzetközi politikai helyzet is jelentősen meghatározzák. Hány olyan nemzetközi térben is aktív és vezető politikus van a térségünkben, akik a rendszerváltás környékén kezdték meg karrierjüket? A lista nagyjából így néz ki: Orbán Viktor (Magyarország), Robert Fico és Mikuláš Dzurinda (Szlovákia), Donald Tusk és Jarosław Kaczyński (Lengyelország), Klaus Iohannis (Románia) és Janez Janša (Szlovénia). E felsorolt államférfiak közül keveseknek adatott meg, hogy választásról-választásra és egynél több cikluson át vezessék országukat kormányfőként vagy államfőként, ezáltal hosszútávon irányt szabva kül- és belpolitikának.
Ha nagyobb távlatból tekintünk ezen öt országra, akkor azt vehetjük észre, hogy az elmúlt több mint száz évben (a kommunista időszakot leszámítva) szinte mindnél alig-alig tudta egy-egy kormányzat kitölteni a 4-5 éves mandátumát, rendszerint jóval hamarabb megbuktak, szétestek vagy átalakultak. Kivétel Magyarország. Három kormányfőt is említhetünk, akik legalább egy évtizedig meghatározták a magyar politikát: Tisza Kálmán (14 év), Bethlen István (10 év) és Orbán Viktor (14 év). Mindez arra enged következtetni, hogy kivételes képességekkel, társadalmi vízióval és párttal kell ahhoz rendelkeznie egy vezető politikusnak, hogy több cikluson át a kor fennálló szabályai mentén képes legyen uralni a politikát, és ha úgy látja akár képes változtatni a rendszeren. Meglátásunk szerint a rendkívüli magyar példák mind abból fakadtak, hogy: e vezetők és környezetük felismerték a hazai politikatörténet és geopolitika trendjeit, rendszerben és hosszútávon gondolkodtak, és terveik megvalósításához megvoltak a megfelelő anyagi és személyi erőforrások, így tudtak egy-egy kivételes időszakban dominálni – amíg a magyar és nemzetközi környezet gyökeresen meg nem változott.
A Fidesz - a régió éltanulója
Hiába áll nagy tervekkel, motivációval és erős anyagi háttérrel rendelkező vezető egy párt élén, ha annak tagsága képtelen megérteni a társadalmi igényeket, sikeres víziót kínálni, megvalósítani az elképzeléseit és megtartani a hatalmat. Ugye ismerős leírás? A közép-kelet-európai térség tele volt és van ilyen formációkkal, amelyek nagy potenciállal indultak, majd akár kormányban, akár ellenzékben egy idő után felsültek. A magyar helyzet e téren is rendkívüli, hiszen a Fidesz nem csak hogy több mint harminc éve aktív és jelentős szereplő, de képes a hazai pályán túl az Európai Uniós térben is figyelemre méltóan teljesíteni, legutóbb a Patrióták Európáért megalapítása körül. Majdnem 10 éve írtunk arról, hogy miért olyan a Fidesz, amilyen, az ott megfogalmazott aspektusok és gondolatmenet most is ugyan úgy aktuális.
A Fidesz kiépülése és működése természetesen nem csak a hagyományos és látható téren zajlik (párttagság, képviselők, vezető személyiségek), hanem háttérintézmények szintjén is. Aligha akad még egy olyan politikai formáció Közép-Kelet-Európában, mint a Fidesz, amely évtizedek alatt saját közvéleménykutató és politikaelemző intézeteket, socialmedia és influenszer műhelyeket, valamint tehetséggondozási hálózatokat (pártpolitikai ifjúsági szervezet és szakmai intézmény) épített ki. Más térségbeli pártoknál fel-fel tűnnek a kampányidőszaban politikai marketinggel foglalkozó külsős cégek és tanácsadók, ami leginkább rövidtávú gondolkodásra és tervezésre vall. Pedig ha van egy terület, amelyben mindenképp pozitív példaként említhető a Fidesz, az a hosszútávú gondolkodás a amelynek elengedhetetlen szereplői a háttérintézmények.
Írásunk második részében további négy jellemzőt járunk körül, amelyek egyértelműen megkülönböztetik és meghatározzák Magyarországot a jelen trendjeitől.
Hangácsi István
