A karizmatikus vezetők korát éljük világszerte – Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Emmanuel Macron, vagy idehaza Orbán Viktor mind-mind meghatározó személyiségek. A pártok, mozgalmak jelentősége mintha elenyészővé vált volna, minden a vezetőkről szól. A hazai ellenzék is hosszú ideje az „ellen-Orbánt” keresi, azaz egy olyan politikust, aki Orbán karizmájával rendelkezik, de épp ellene politizál. Erre volt jelölt régebben Gyurcsány Ferenc, talán egy ideig Vona Gábor, majd néhány hónapra Márki-Zay Péter, legújabban pedig Magyar Péter. Pedig a karizma ellenszere nem csak egy másik „ellenvezér” felemlése lehet, hanem van egy másik út is, amit kiválóan illusztrál az amerikai példa.
A Demokrata Párt ugyanis épp a napokban teszi hivatalossá, hogy a novemberi elnökválasztáson Kamala Harris és Tim Walz lesznek a jelöltjeik. Közismert, hogy Joe Bident korából adódó problémái miatt kellett lecserélni a szavazólapokon, de érdekes megvizsgálni, hogy miért ez a két politikus került a helyére. Az evidens válasz természetesen az, hogy Kamala Harris a regnáló alelnök, logikus választás, Tim Walz pedig az elektori szavazatok szempontjából fontos középnyugati régióból érkezik.
Érdemes azonban ennél mélyebbre ásni. Az ellenfél Donald Trump, aki a karizmatikus politikusok újkori archetípusa. Mára szinte teljesen átvette a Republikánus Párt vezetését, szinte minden róla szól, mindenki más háttérbe szorult. Az ideológia, a szakpolitika is másodlagos Trump személyiségéhez képest; a republikánus szavazók azért szavaznak a jobboldalra, mert szimpatikus számukra Trump, a demokraták pedig elsősorban Trump elutasítására alapozzák politikai identitásukat.
A karizma korában logikus lett volna egy ismert, megnyerő személyiségű politikust választani akár elnök-, akár alelnökjelöltnek. Bár Kamala Harris korábbi előválasztási kampánya és alelnöki tevékenysége miatt viszonylag ismert, de mégsem igazán meghatározó politikus, és nem kifejezetten lenyűgöző szónoki képességeire emlékeznek leginkább az amerikai politikát követők. Tim Walz pedig országos szinten szinte teljesen ismeretlen, és sokkal inkább nevezhető unalmasnak, semmint karizmatikusnak.
Ez az első ránézésre elhibázott stratégia egyszer már bejött a demokratáknak. Trump ellen 2020-ban úgy győzött Joe Biden, hogy nem igazán volt kiemelkedő személyisége. Régi, ismert, de nem igazán meghatározó politikusa volt az amerikai törvényhozásnak, alelnökként is kevés fény jutott neki Barack Obama árnyékában, és a 2020-as kampányban is viszonylag kevés szerepléssel, szinte titokban aratott sikert.
A győzelem kulcsa épp ez volt: a legkarizmatikusabb politikussal szemben egy szinte antikarizmatikus jelöltet állítottak, így a kontraszt hatalmas volt. Az egyik oldalon a legmegosztóbb, a másik oldalon a legsemlegesebb jelölt állt. Akik valóban egy meggyőző személyiséget kerestek a politikában, azok megtalálhatták Trumpban. Van azonban egy másik csoport, amelynek tagjait sokkal jobban zavarja, hogy a politika egymást túlharsogó népvezérek véget nem érő szócsatájává vált, és egy nyugodtabb, semlegesebb politikát részesítenének előnyben. Az ő szavazataikra támaszkodva sikerült megnyerniük a 2020-as választást a demokratáknak.
A Biden visszalépése óta eltelt nagyjából egy hónap megintcsak azt igazolja, hogy ez a stratégia működhet. Harris és Walz kiválasztása óta Trump közvélemény-kutatási eredményei folyamatosan gyengülnek, és teljesen reális forgatókönyv, hogy ismét visszafogottabb jelöltek győzik le korunk talán legkarizmatikusabb politikusát.
A stratégia jegyében a demokraták Trumpot az iskolából ismerős „rosszfiúként” (bully) állítják be, aki bárkit bánt, aki sebezhető, ellenben nem túl okos. Vele szemben pedig Harris és Walz is „éltanulóként” (nerd/geek) prezentálják a választóknak. Nem harsányak, nem próbálnak feltűnősködni, de ők a legintelligensebbek, és a feladatok elvégzésére a legalkalmasabbak. Így próbálják az antikarizmára mindenki számára átélhetővé, azonosulhatóvá tenni.
Az amerikai példa talán a magyar esetben is tanulságos lehet. Nem biztos, hogy az egyetlen lehetőség a magyar ellenzék kezében az, hogy Orbán Viktornál is Orbán Viktorabb jelölteket próbál előállítani. Lehetséges, hogy a publikum előbb-utóbb belefárad a népvezérek személyes csatájába, és egy nyugodtabb, semlegesebb jelöltet többen támogatnának, mint egy újabb karizmatikus politikust.
Rajnai Gergely
