Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Mitől sikeres egy nemzet?

2024. február 19. 13:58 - Méltányosság Központ

Orbán Viktor 25. évértékelője kapcsán a legtöbben arra voltak kiváncsiak, hogyan reagál az utóbbi hetek botránysorozatára. Miközben értjük a minden irányú érdeklődést, úgy gondoljuk, hogy “van élet a válságkezelésen túl” is. Elemzőként az a feladatunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a beszédben elhangzott egyéb kérdésekre is. Illetve most csak egyre: a beszédnek a Nyugathoz való viszonyára.

cape-92191_1280.jpg

Kelet és Nyugat viszonya hosszú ideje az Orbán-beszédek visszatérő témája. A keleti nyitás politikájának meghirdetése óta azonban többről szól ez a kérdés, mint pusztán gazdaságpolitikai útkeresés. Mivel az ellenzék a keleti nyitást annak bizonyítékának látta, hogy a kormány elfordult a nyugati értékektől, idővel a Fidesz belelállt ebbe a vitába, és identitásának középpontjává tette a minden irányú nyitottságot (ha nem is ideológiai értelemben). Ennek egyik legfrissebb megnyilvánulása a konnektivitás fogalmának beemelése a kormányzati kommunikáció eszköztárába. A törekvés, hogy minél több állami és piaci szereplővel ápoljon az ország jó kapcsolatot, abból az észlelésből ered, hogy a Nyugat, pontosabban az azzal azonosított gazdasági-politikai világrend, válságban van. E tekintetben a kormányzati stratégia előremenekülés. A hétvégi beszéd nem vitatja el a Nyugat számos előnyét, mégis felteszi a kérdést, hogy lehet-e az ország sikeres, ha a Nyugat sikertelen?  

Elemzésünk szempontjából lényegtelen, hogy a fenti kijelentéssel egyetértünk vagy sem. Úgy véljük, hogy a tekintetben egyetértés van, hogy a Nyugat válságban van a 90-es évekhez képest, a válság okairól azonban eltérnek az álláspontok. A liberális demokrácia hívei úgy gondolják, hogy a Fideszhez hasonló pártok miatt rendült meg a Nyugat, míg ellenfeleik szerint a Nyugat elfelejtette milyen is valójában. A siker azonban egy teljesen más kérdés.

Ahhoz, hogy megtudjuk állapítani a Nyugat valóban sikertelen-e, definiálnunk kell a siker kritériumait. Mit tekintünk sikernek a Nyugat szempontjából, és hogyan hat ez Magyarországra? A legtöbb definíció a gazdasági fejlődés, fejlettség felől közelíti meg a sikert. Miközben az új jobboldal képviselői morális romlásként is értelmezik a Nyugat válságát, mégis, amikor a siker kritériumait végiggondoljuk, az ideológiai alapú alkalmazkodási kényszer, másodlagos probléma számukra. Ékes bizonyítéka ennek a kormány úgynevezett tolerancia-ajánlata, amelynek lényege az élni és élni hagyni elv. A nyugati válság-percepció azonban elsősorban arra épül, hogy a geopolitikai átalakulások következtében a Nyugat háttérbe szorult például Kínával szemben. E szerint, akkor lehetne a Nyugat újfent sikeres, ha vissza tudná szerezni korábbi gazdasági és politikai erőfölényét. Ha azt vizsgáljuk, hogy a kormány szemszögéből Magyarország hogyan lehetne sikeres a Nyugat megváltozott helyzete mellett, azt mondhatnánk, hogy ha be tudná járni a rendszerváltás óta emlegetett felzárkózási utat, és legalább regionális szinten kiemelkedő fejlettségi szintet érne el. A miniszterelnök megközelítése nem számít arra, hogy a Nyugat rövidtávon képes lesz változtatni jelenlegi pozícióján, ezért ennek ellenére kívánja megteremteni a nemzeti siker feltételeit. Ez a siker azonban elsősorban a gazdasági felzárkózásra épít, amelyet külföldi tőke bevonzásával, valamint a zöldátállás kihasználásával kíván megvalósítani.

De mi van akkor, ha a sikert nem pusztán gazdasági fejlettség szempontjából nézzük, hanem életminőség szempontjából? A miniszterelnöki évértékelő előtti jelentős, és magyar viszonylatban szokatlan tematikájú tüntetés rámutat arra, hogy számos olyan politikai táborokon átívelő alapvető igény merül fel, ami részben vagy egészben kívül esik a piaci hatáskörön, és befolyásolja az emberek életminőségét. Az egészségügy, az oktatás, az idősgondozás, vagy éppen az aktuális politikai botrány közepén álló gyermekjóléti rendszer valós problémái mind olyan kérdések, amelyeket nem old meg önmagában az a típusú fejlesztés, amit a kormány megcéloz. Ezek olyan rendszerszintű problémák, amelyeket egyetlen kormány sem volt képes hatékonyan kezelni a rendszerváltás óta, és amelyek a piacgazdaság korlátait mutatják meg. Nemrég az éves nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor is utalt erre a problémára, amikor úgy fogalmazott, hogy “ a magyar egészségügyi rendszer se nem magán, se nem állami”. A demokratikus átmenet egyfajta színelt kapitalizmust hozott létre, ahol igaz, hogy a gazdasági fejlődés egyre több ember számára teszi lehetővé, hogy jobb minőségű ellátáshoz jusson a magán rendszereken belül, azonban a társadalom egészét nézve egyfelől ez még mindig egy szűk szegmens, másfelől nem megvalósítható az élet minden terén, harmadrészt pedig a többség számára jelentős minőségromlással jár. Nem csak a politikai polarizáció nő tehát az országban, hanem a gazdasági polarizáció is. A társadalmi egyenlőtlenségek növekedése azonban az elégedetlenek táborát növeli, nem pedig a siker érzetét.

És nem igaz, hogy ha nem lennének új stadionok, radikális változást lehetne elérni ezekben a kérdésekben, ahogyan az sem, hogy nincsenek részeredmények. Hogy egy megtörtént esettel illusztáljam a probléma komplexitását, miután az ember hosszú hónapokat vár az állami rendszerben egy vizsgálatra, a bőven nyugdíjaskorú orvos elmeséli, hogy azért ilyen hosszú a várólista, és azért nem tudja abbahagyni a munkát, mert nincs helyébe másik orvos. Ezzel egyidejűleg büszkén mutatja, hogy egy pályázat révén olyan világszínvonalú eszközzel tud vizsgálni, ami még alig van máshol a világban, majd megjegyzi, hogy ugyanakkor a függönyöket negyven éve nem tudják lecserélni, mert nincs rá keret. Láthatjuk, hogy ez egy olyan helyzet, amin nyilvánvalóan segítene, ha több pénz lenne a rendszerben, de önmagában nem oldaná meg, mert több területen komplex reformot igényelne.

Természetesen nem szükséges, hogy minden téren a nyugati trendekkel összhangban cselekedjen az ország a gazdasági siker eléréséhez, azonban a gazdasági fejlődés még nem elégséges ahhoz, hogy a siker érzete társadalmi realitás legyen. Az évértékelő e tekintetben csak a már elért eredményekre és a jövőben elérendő célokra fókuszált.

Elszalasztotta azonban a reflexiót egy olyan széles körben megfogalmazott társadalmi igényre, amely túlmutat a szokásos ellenzéki bírálatokon, és mélyen érinti saját szavazó bázisát is.

Csak azért, mert a stabilitásért cserébe elnézik ezen hiányosságokat, hibát követ el a kormány, ha ezt az igényt lesöpri az asztalról a szokott “dollárbaloldali” narratívával. Sokszor hivatkozunk arra, hogy az ellenzék nem érzékel bizonyos társadalmi igényeket, jelen esetben fordított a helyzet. Pártokon átívelően létezik egy elvárás, hogy az állampolgárok napi szintű tapasztalását valós problémaként ismerjék el a legmagasabb szinten.

Lakatos Júlia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr2718329161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása