A Donald Trump elleni vádemelés és az arra érkező reakciók rámutatnak a liberális demokrácia legaktuálisabb problémáira. Rajnai Gergely blogbejegyzése arra keresi a választ, hogy miként függ össze a jogi eszközök egyre gyakoribb alkalmazása és a társadalmi-politikai válságjelenségek.
A múlt hét egyik vezető híre volt, hogy Donald Trump ellen vádat emeltek, amiért minősített, államtitokként nyilvántartott iratokat tartott saját otthonában. Az eset olyan értelemben példátlan, hogy hivatalban lévő, vagy ciklusát kitöltő elnök ellen még sosem volt ilyen jellegű eljárás az amerikai történelemben. Az ügy jogi részletei érdekesek lehetnek néhányaknak, de bizonyos egy politika iránt érdeklődő embert sokkal inkább foglalkoztathatja, hogy a jog, mint politikát befolyásoló fegyver hogyan kerül egyre inkább előtérbe világszerte, és ez mit mond el a liberális demokrácia állapotáról – azaz válságáról.
Trump ellen nem ez az első eljárás, de mindenképp a legsúlyosabb. A volt elnök és hívei egyaránt azt hangoztatták, hogy ilyen csak „banánköztársaságokban” történhet meg, ezzel pedig az USA kiiratkozott a fejlett demokráciák közül. Ez az érvrendszer egyáltalán nem új, például amikor Trump még 2016-os kampánya során Hillary Clinton elleni büntetőeljárással fenyegetett, az amerikai baloldal szó szerint ugyanezt a gondolatmenetet vezette elő. Tehát van valamiféle konszenzus arra vonatkozóan, hogy a jog pallosának alkalmazása élvonalbeli politikusokkal szemben nem, vagy csak egészen különleges esetekben része a demokratikus működésnek.
Ez azonban csak részben igaz. Még hivatalban lévő amerikai elnököknek is meggyűlt a baja a joggal, elég csak a lemondásra kényszerülő Nixonra gondolni, vagy Franklin Pierce esetére, aki illuminált állapotban lovával véletlenül egy idős hölgyön vágtatott keresztül, majd ezért letartóztatták és eljárás is indult ellene (bizonyítottság hiányában végül felmentették). De a nyugati demokráciában az sem ritka, hogy elítélnek volt állam- és kormányfőket, csak idén például Franciaországban Nicolas Sarkozy kapott súlyos büntetést, a volt skót miniszterelnököt pedig épp a napokban tartóztatták le, de néhány évvel ezelőtt Silvio Berlusconi büntetése is nagy port kavart.
Tehát nem csak banánköztársaságokban fordul elő, hogy vezetők ellen komoly eljárás indul. Ennek ellenére ez a gondolat nem teljesen alaptalan, nem véletlenül kerül elő Amerikában mindig, ha elnököket vagy elnökjelölteket fenyegetnek jogi eljárással. A banánköztársaságok legfontosabb jellemzője, hogy bár választásokat rendeznek (akár fair, akár egyenlőtlen körülmények között), tehát bizonyos alapvető demokratikus intézmények és keretek ott vannak az országban, de a választott vezetők tulajdonképpen korlátlanul uralkodnak, és egyebek mellett a jog intézményei (ügyészségek, bíróságok) is neki felelnek, a gyakorlatban egyáltalán nem függetlenek. Ezért az ügyészségek és bíróságok az aktuálisan hivatalban lévő vezető politikai fegyverévé válnak, a riválisokat pedig – okkal vagy ok nélkül – bebörtönzik.
Ez a jelenség tulajdonképpen azt írja le, amikor a liberális demokrácia liberális intézményei teljesen alárendelődnek a demokratikus elemeknek, azaz a gyakorlatban nincs is liberális demokrácia. Márpedig az elmúlt 10-20 évben világszerte, így az Egyesült Államokban is megbomlott a liberalizmus és a demokrácia egyensúlya, erről többször írtak már a Méltányosság elemzői. A jogi (tehát liberális) intézmények politikai (tehát demokratikus) felhasználása is ennek a válságnak az egyértelmű jele, és a tény, hogy egyre gyakrabban és egyre előrehaladottabb formában kerül elő, mutatja, hogy a válság egyre mélyül.
A jog pallosának egyre erősebb politikai alkalmazása a nyugati társadalmak egy másik problémájára is rávilágít. Ahogyan a magánéletben az ember akkor fordul jogi eszközökhöz, ha nem tudott megegyezni, szót érteni valakivel, úgy a politikában is a jog egy szélsőséges opció, amihez a nyugati társadalmakban ritkán fordulnak, mert a nézeteltéréseket kompromisszumok segítségével rendezni tudják.
A jog egyre gyakoribb alkalmazása és az azzal való mindennapos fenyegetés (gondoljunk Magyarországon a „felcsúti perre” és hasonló kísérletekre) azt jelzi, hogy a politikai elit egyes oldalai már nem állnak szóba egymással, képtelenek egymással egyezségeket kötni, és ezért egyre gyakrabban és gyorsabban a végső, korábban ritkán használt eszközökhöz nyúlnak.
A tény, hogy a politikai árkok mélyülnek, és ezért a szembenálló felek egyre kevésbé képesek egymást partnernek tekinteni, maga a politikai polarizáció, amiről szintén többször írt már a Méltányosság. A világszerte növekvő polarizáció eredményeként a másik politikai oldal, és különösen annak vezetői (politikai értelemben) elpusztítandó ellenségnek tűnik, a saját oldal politikusait pedig minden áron hatalomba kell segíteni. Ezek az igények kiüresítik a liberális intézményeket, így a független igazságszolgáltatást is: a sajátjainknak akkor sem lehetnek jogi problémáik, ha adott esetben súlyos bűnöket követtek el, míg a riválisaink ellen akkor is alkalmazható a jog, ha teljesen ártatlanok. Mi sem mutatja ezt a megosztottságot jobban, mint az, hogy az egyik republikánus elnökjelölt már be is jelentette, hogy ha megválasztják, Trumpot pedig elítélik, ő kegyelmet fog neki adni.
Az aktuális Trump-ügy tehát kitűnően rámutat a liberális demokrácia válságára és az egyre növekvő polarizáció következményeire. A probléma természetesen bonyolultabb, mint ez a rövid bejegyzés felvázolta, hiszen az éppen olyan nagy probléma, ha a politikusokra nem vonatkoznak a törvények, mint az, hogy ha a jogot politikai fegyverként használják. Minden ország ezen két hiba között próbál egyensúlyozni, és a liberális demokrácia problémai ezt az egyensúlyozást nehezítik meg.
Rajnai Gergely
