A horrorfilm általában lenézett műfaj a popkultúrában. Holott nem kevés horrorfilm közvetlenül rendelkezik politikai olvasattal. A félelmetes lényt gyakran a politikával összefonódott titkosszolgálati, katonai erők keltik életre.
A horrorfilm legismertebb hőse a szörnyeteg. Jól tudjuk, Halloween napján is sok gyermek grasszál az Egyesült Államokban szörny (zombi, vámpír stb.)-jelmezben, édességet kunyerálva. Ez mutatja, milyen mély a borzongás utáni vágy az amerikai hagyományban. Csoda lett volna, ha nem az Egyesült Államok a horrorfilm, s azon belül a szörnyfilm egyik hazája.
John Lukacs írja az Egyesült Államok történetéről szóló könyvében, hogy a sárkányok és démonok nagy hatást gyakoroltak az amerikai népi képzeletvilágra. Az idegen tájon, ahol bármikor lecsaphatott egy tomahawk a gyanútlan telepesre, ahol minden fa és bokor halált rejthetett, és ahol minden parcelláért meg kellett küzdeni a természet erőivel és az ismeretlen veszéllyel, a képzelet félelmetes lényekkel népesítette be a vadont. Az angol, skót és ír telepesek Észak-Amerikában, éppúgy, mint a franciák, spanyolok és portugálok a karibi térségben és Közép- meg Dél-Amerikában, magukkal vitték az óvilági szokásokat, meséket, és velük együtt a pre-keresztény népi vallásosság – kereszténység által a tudat mélyére szorított – lényeit.
Az afrikai rabszolgák szintén hozták vallásukat, hiedelmeiket, beleértve a boszorkányokba és varázslókba vetett bizalmat. A fehér, afrikai és indián kultuszok lényei keveredtek, kölcsönösen áthatották egymást (az indián népek átadták a telepeseknek például a Sasquatch, azaz az Óriásláb mítoszát, a haiti feketék a vudut zombistul, és egyéb afrikai kultuszokat, „cserében” megkapták az európai szenteket, de mellettük az európai – kelta, germán – boszorkányhitet, amely különösen a protestánsoknál volt erős, és a katolikus mártírkultuszt is). Az angol romantika gótikus regényein, és persze az amerikai alkotókon (ld. Washington Irving és Edgar Allan Poe) keresztül ez a színes, gazdag képzeletvilág beáramlott a filmművészetbe is.
Az egyes lények szerepeltetése, létük magyarázata mindig az éppen aktuális társadalmi és politikai helyzet függvénye volt. Egyúttal jól kifejezték azt, hogy éppen pillanatnyilag az amerikai átlagember mitől félt, továbbá hogyan viszonyult a saját politikához és a gazdasághoz. Amíg a vadon érintetlen volt, tehát a 20. század elején, természetes volt, hogy nem kellett külső erőt keresni az idegen lények garázdálkodása mögött. Az „idegen” lény lényegében metaforája volt a vadonnak, kb. ahogyan az indián vagy a vadállat. A frontier lezárulásával, az ipari civilizációval és a II. világháborús, majd hidegháborús politikával ez megváltozik. Az 1906-os Sofőr című filmben a régi szörnyeket egy igazi „technokrata” (ti. gépi) szörny váltja föl: egy démoni autó garázdálkodik, elgázolva boldog-boldogtalant. Az új technológia és a démonvilág találkozott a mozivásznon. Mi lehetne nagyobb negatív reklám az ipari fejlődésnek? Az 1920-30-as években, amikor a kormányzati megrendelésre készült természettudományos és pszichológiai vizsgálatok virágkorukat élték, elkezdődött a félelem a kormányzat és a tudomány összefonódásától. Az amerikai filmek egy része eljátszik azzal, hogy az ismeretlen, veszélyes vadállat titkos katonai kísérlet eredménye.
Különösen a hidegháború idején divatosak voltak az efféle történetek, aminek a II. világháború alatti amerikai emberkísérletek (pl. az állítólagos Philadelphia-kísérlet), valamint két szuperhatalom tudományos és katonai versengése alapot adott. Nem egy filmben az ismeretlen lény nyíltan utal a szovjet / kommunista fenyegetésre. A massza például ilyen allegória, amelyben egy vörös lény falja föl a népmesei kisgömböc módjára az embereket, és általában mindent, ami elé kerül – nem is oly nehéz a vörös szín alapján az 1950-es években tényleg lehengerlőnek vélt, előrenyomuló kommunista fenyegetést látni mögötte. Máskor a saját hadsereg által kikísérletezett egyed szabadul el.
A hidegháború elmúltával nem a kölcsönös elpusztítással járó ideológiai-katonai ellentét, hanem – az új lidércnyomás, a természet elpusztításától való félelem és az új ideológia, a zöld kritika lenyomataként – a gátlástalan cégek és tudósok kerülnek célkeresztbe. Utóbbiak állítanak elő mutánsokat, új fajokat (pl. az X-akták egyes epizódjaiban, A háborgó mélységben, de olyan, a horror egyes elemeit használó, a műfajt súroló kalandos alkotásokban, mint a Tini nindzsa teknőcök vagy a Csipet csapat egyes epizódjaiban). Ahogyan Mulder ügynök mondja a mindig szkeptikus Scully ügynöknek az X-akták egy epizódjában, amely a New York-i csatornában megbújó féregemberről szól: „Nem tudjuk, az emberiség hány fajt teremt”. Előfordul, hogy egy cég akar hozatni a Földre idegeneket, mint ahogyan a titokzatos vállalat a Bolygó neve: Halál című akció-horrorban. A Társaság célja, hogy biológiai fegyvert tenyésszen ki a szörnyekből. A titkosszolgálatok, katonai körök, vállalatok és tudósok ördögi négyszöge a legtöbb amerikai horrorfilm tárgya, kifejezve, hogy mitől fél az átlagpolgár.
Jelenleg a legnagyobb mumus a globális felmelegedés, ami fajok kihalását eredményezi, de emellett a Covid vírus és az orosz-ukrán háború ismét fölszította a háborús pusztulástól való félelmet. Nem tudjuk, milyen – akár biológiai – fegyverkísérletek zajlanak titkos laborokban szerte a világon. Összeesküvés (divatos szóval: konteó)-elmélet címkével nem lehet lesöpörni ezeket a félelmeket, hiszen az atombombát nem kevésbé tartották konteónak a 40-es években, mégis a szembenálló nagyhatalmak versenyt futottak a kifejlesztésében. Ezért előbb-utóbb a horrorfilmek új generációja merít majd a mai nemzetközi politikai helyzetből.
Paár Ádám
