Mi derül ki az ellenzék politikafelfogásából Gyurcsány Ferenc évértékelője alapján? Rajnai Gergely blogbejegyzése ezt a kérdést válaszolja meg, és kiderül, hogy elég sok mindenre rávilágított a beszéd.
Gyurcsány Ferenc évértékelője már azelőtt vitákat váltott ki, hogy a DK elnöke megszólalt volna. Miért ő értékel évet, ha egyszer Márki-Zay Péter az ellenzék vezetője? Miután az évértékelő inkább pártelnöki műfaj idehaza, és Gyurcsány eddig is rendszeresen tartott évértékelőket, tehát annyira nem meglepő, hogy ő állt ki ezúttal is a közönség elé. A megszólalás tényénél érdekesebb, amit mondott.
A beszédről szóló beszámolók elsősorban a Fideszt és rendszerét élesen kritizáló részeket emelik ki, amelyek az első bő negyedórának nagy részét kitették. Ezek a szokásos panelek a saját közönség számára szükségesnek tűnnek, és kampányidőszakban szinte megkerülhetetlenek, de ezt követően meglepően érdekes dolgok kerültek terítékre. Előbb hosszasan beszélt a megosztott Magyarország két táborának együttéléséről választás előtt és után, ez már önmagában figyelemreméltó egy kampányindító beszédben. Általában a DK-tól és Gyurcsánytól is az árkokat mélyítő, a kormánypárti oldalt minden szinten elítélő, olajat a tűzre öntő megszólalásokat szoktunk meg, ehhez képest a legintenzívebb időszakban mintha a helyzetet kicsit messzebbről értékelő szemlélet is beszivárgott volna a volt kormányfő gondolataiba. Erre a Méltányosság igazgatója már felhívta a figyelmet, ezért itt nem ezzel foglalkozunk.
A beszéd záróakkordja szintén tartalmazott megfontolandó felvetéseket, és ezekről alig esett szó a reakciókban. Itt a volt miniszterelnök a politikai táborok, pártok egységéről és belső vitáiról beszélt. Ez egy olyan problémakör, amiről az ellenzékiek nem szeretnek beszélni, de állandóan kérdéseket kapnak róla: miért nem egységes az ellenzék, miért nem tudnak megegyezni egymással sok témában, miért marakodnak egymással akár nyilvánosan is. Ezért meglepő, hogy ezt saját elhatározásból tematizálta Gyurcsány, miközben ez az ellenzék számára kellemetlen ügynek számít.
Gyurcsány egyértelműen kategorizálta a magyar politika szereplőit a belső konfliktusok kezelése szempontjából. A kormányoldal ezeket a konfliktusokat elnyomja, és hierarchikus jelleggel, utasításokon keresztül működik, ahol ellentmondásnak helye nincs. Ezzel szemben az ellenzéken belül sok a vita, ami maga a demokrácia ismertetőjegye. Így nyilvánvaló, hogy a kormány a tekintélyelvűséget, az ellenzék a demokráciát testesíti meg ebből a nézőpontból – nem is kérdés, hogy melyiket kell választani. Innen nézve tehát rögtön erősséggé válik az ellenzék megosztottsága.
De az ellenzéken belül is különbséget lát a konfliktuskezelés tekintetében Gyurcsány. Míg a DK-ban a problémákat belül „beszélik meg”, és „vigyáznak egymásra”, az ellenzék egésze mintha kicsit túlságosan harsányan vállalná fel a konfliktusokat. Tehát egyszerre mondta azt a volt miniszterelnök, hogy a vita demokratikus, az egység pedig diktatórikus, de azt is, hogy a nyilvános vita nem jó megoldás, hanem belső, tulajdonképpen titkos megbeszéléseken kell rendezni a konfliktusokat.
Ezek az állítások több következtetést is magukban hordoznak. Egyrészt a DK ezek szerint kiemelendő az ellenzéki sokszínűségből, és példát mutat arról, milyen egységet kellene az ellenzéknek megvalósítania a kampány, majd később az esetleges kormányzás során. Ezzel nyilván saját pártjának az összefogáson belüli pozícióját is javítani kívánja, de egyben rámutat egy valós, az ellenzéken belüli felfogáskülönbségre is. Az „új generációs” ellenzéki szereplők, mint pl. Márki-Zay Péter, teljesen nyílt konfliktusokat és vitákat szeretnének, míg a régebbi szereplők, mint a DK, a nézeteltérések színfalak mögötti rendezését preferálják.
Másrészt felvetődik a kérdés, hogy ha a DK-ban a konfliktusokat a háttérben, csöndben rendezik, akkor miben is különbözik ez a Fidesz élesen támadott konfliktuskezelési stratégiájától. Értelemszerűen a kormányoldalon is vannak belharcok, de ezekről ritkán hallunk, mert a párt ezeket belsőleg (Gyurcsány szerint tekintélyelvűen) rendezi. Tehát implicit módon a beszéd azt sugallja, hogy bár az ellenzéknek különböznie kell a kormányoldaltól, bizonyos technikákat tanulhat tőle.
Végül az is felmerül, hogy ezek a konfliktusrendezési gondolatok csak a politikai táborokon belüli problémákra vonatkoznak, vagy esetleg kiterjesztethetők tágabb kontextusban is. Például a belső vitáit rejtegető Fidesz minden más szereplővel, különösen az Európai Unióval szemben a nyílt konfliktusok stratégiáját választja. A DK vajon azt mondja-e, hogy az EU-n belül kellenek viták, de ezeket a színfalak mögötti kompromisszumokkal kell rendezni, vagy erre már nem vonatkozik az a technika, amit Gyurcsány ajánlott az évértékelőjében?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről is szólnia kellene a kampánynak, mert vajmi keveset tudunk arról, hogy pontosan mit is gondol a politika egyes nagy kérdéseiről, például Európa jövőjéről az ellenzék.
Az évértékelő ugyan implicit módon felvetette ezeket az ügyeket, de jó lenne egy kidolgozott álláspont, amit explicit módon is képvisel az ellenzék, hogy tudjuk, mit is kínál e tekintetben az országnak.
Rajnai Gergely
