Amikor a hazai közbeszédben pártrendszer átalakulásáról szoktak beszélni, akkor sokszor elhangzik: a Tisza Párt „leuralta az ellenzéki térfelet. Egy másik (döntően ellenzéki) megfogalmazás pedig úgy szól, hogy Magyar Péter egy alternatív Fideszt akar felépíteni, vagyis a kormánypárt helyébe akar lépni. Ezen értelmezések szerint az új kihívó tehát csak átveszi, lecseréli a korábbi kínálatot, nem hozott semmi újat magával. Mi ehelyett amellett érvelünk, hogy ennél egy jóval összetettebb folyamatról van szó, ami nem érthető meg az ellenzéki politizálás régi sémájából kiindulva.
A 2010 utáni korszak elejének az egyik slágertémája az Orbán Viktor által a 2009-es kötcsei pikniken kifejtett „centrális erőtér” működése és fennmaradása volt. Ebben a szisztémában a Fidesz foglalta el a politikai tér közepét, a kormánypártot balról az MSZP és a többi baloldali-liberális kispárt, valamint jobbról a Jobbik (később a Mi Hazánk) fogta közre. A kétoldali ellenzék képtelen volt arra, hogy önállóan indulva megszorongassa a Fideszt. A 2014-es és a 2018-as választások egyik legfontosabb következménye az „ellenzéki szavazó” létrejötte volt, ami a választópolgárok tanulékonyságának, alkalmazkodóképességének az eredménye volt.
Az ellenzéki szavazók mindig a legesélyesebbnek tűnő ellenzéki pártokra szavaztak az egyéni körzetekben; ezek a választók 2014-ben az MSZP-hez, 2018-ban pedig a Jobbikhoz húzták be az ikszet a szavazólapon. A 2022-es összefogás is az ellenzéki szavazók akaratából vezethető le: a kormánykritikus szavazók szemében a távolság nagyobbá vált a kormánypárt és a két ellenzéki pólus között, mint amit a két ellenzéki tömb között feltételeztek. „Az ellenségem ellensége a barátom” helyzet alakult ki. A szavazók szintjén tapasztalt változást később a pártok is lekövették; a Jobbik és a baloldali pártok is sok engedményt tettek a megosztó kérdésekben.
Ezek a mozgások viszont ahhoz vezettek, hogy egy alapvetően kisebbségi, erősen rezsimellenes pólusban tömbösödtek az ellenzéki pártok, ami nem tette lehetővé, hogy az ellenzéki magszavazókon túl is megszólítsanak új szavazókat, legyenek azok gyenge kötődésű kormánypártiak vagy pártidentitás nélküli a-la-carte választók. A pártrendszerben, a politikai térben bekövetkező változás, a sokak által „hőn áhított összefogás” nem elsősorban az ellenzéki pártok tevékenységének, hanem a választói akarat megváltozásának az eredménye volt. A 2022-es vereséget követően a Momentum és a DK volt az a két párt, amelyik megpróbálta leuralni a rezsimellenes oldalt. Ezt a próbálkozást egészen 2024 elejéig díjazták is az ellenzéki szavazók.
Ezzel szemben másfajta folyamatokat lehet megfigyelni Magyar Péter esetében. Bár sokaknak úgy tűnhet, hogy az új erő a két oldal közé ékelődött be, hiszen Magyar rengeteg olyan elemet épített be a programjába és a kommunikációjába, ami nem számít teljesen ismeretlennek a kormánykritikus oldalon vagy kormánypártnál. Magyar például az ellenzék nyugatosságának és a kormánypárt nemzeti identitáspolitikájának egy sajátos elegyét hozta létre. A Tisza Párt azonban nem a Fidesz és a hatpárti ellenzék közötti távolság „mértani közepét” foglalta el, hanem egy új dimenziót adott a pártversenynek. Magyar nem titkolt célja a régi elit leváltása, amibe beletartozik a kormánypárt mellett a régi ellenzék is, mert a két oldal egymás fennmaradását szavatolja, így aki változást akar, az elpártol a régi képlet pártjaitól.
A politikai újítás, az innováció abból fakad, hogy egy új szembenállást kapott a hazai politika: a Magyar Péter előtti és utáni ellenzékiség legfontosabb minőségbeli különbségét a politikai vezető és a vezetettek (vagyis az állampolgárok) közötti viszonyrendszer átalakulása jelenti. Ameddig a régi ellenzék idején a politikai változás az állampolgárok felől érkezett, addig az új ellenzék igyekszik maga megragadni a kezdeményezést és formálni a szavazók gondolkodását.
Összességében azt állítjuk, hogy a Tisza Párt nem egyszerűen csak beilleszkedett egy már létező politikai térbe és egy „n+1-edik” ellenzéki pártként működik, hanem egy új képletet alakított ki. Amíg a régi ellenzéki pártokat a politikai tér formálta, addig az új ellenzéki párt magát a politikai teret próbálja alakítani. A 2026-os választási verseny kimenetele (többek között) a versengő felek kreativitásán fog múlni, vagyis azon, hogy melyik párt lesz képes meggyőzőbben alakítani és értelmezni a politikai folyamatokat a választók számára.
Zsiga Bulcsú
