Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Egység és kormányzóképesség

2021. október 18. 09:41 - Méltányosság Központ

Miért nyer az egyik, s miért nem a másik? Az előválasztást követően különösen sokan tehetik fel a kérdést maguknak. Mégis, mi alapján döntöttek a szavazók? Személyiség? Kormányzóképesség, netán pártszimpátia?

paper-figures-6652452_960_720.jpg

Az előválasztás során legtöbbször előkerülő érv talán az volt, hogy ki az, aki legesélyesebb Orbán Viktor leváltására a 2022-es választásokon. Szorosan a második helyen a Gyurcsány Ferenchez, illetve a Gyurcsány-Orbán versengéséhez, és úgy általában a kettejük politizálása által fémjelzett korszakhoz való viszonyulás állt, amely óhatatlanul érintette Dobrev Klára személyét is. Láthatjuk, hogy habár a döntést elsősorban valamiféle racionális, taktikai szempontból igyekezték a szavazók meghozni, elsősorban mégis személyi szimpátiák döntöttek, függetlenül attól, hogy ezt valakinek az elutasítása, vagy valaki támogatása eredményezte. Fontos szempont lehetett még a generációs aktivitás, amit az előválasztás jellege miatt nehéz vizsgálnunk, de vélhetően nagy mértékben befolyásolta a végeredményt. Míg a Momentum még nem volt képes megkapaszkodni, aközben úgy tűnik, hogy a középgeneráció, legalább annyira elutasító a Gyurcsány-korszakkal azonosított DK-val szemben, mint a Momentumos szavazók, illetve sok kormánypárti szavazó. Az, hogy Karácsony Gergely ilyen mértékben volt képes mobilizálni Márki-Zay Péter mellett mindenképp erre enged következtetni.

De vajon mi történik most? Hogyan lesz képes megőrizni az egységét az ellenzék tavaszig? Nyilván a miniszterelnökjelöltek végig hangoztatták, hogy minden politikai szereplőre szükség van a jövőben is, hiszen tisztában vannak azzal, hogy nem tudnának kormányozni az ellenzéki pártok támogatása nélkül. Az október 23-i közös ellenzéki kiállás is azt hivatott demonstrálni, hogy a viták ellenére az ellenzék egységes, és képes lesz majdan kormányt alakítani. Ami azért is fontos, mert hiába vannak meg az egyéni választókerületi jelöltek, illetve a közös miniszterelnökjelölt, a potenciális kormányalkotás kérdése még mindig az ellenzék előtt áll. Persze lehet mondani, hogy majd ha a hídhoz érnek, átmennek rajta, előbb nyerjék meg a választást, de látható, hogy az összefogás ellenére az ellenzék továbbra is rendkívül megosztott.

Semmilyen politikai erődemonstráció nem képes ugyanis elfedni azt a tényt, hogy a hat különböző párt ténye még mindig legalább akkora kihívás, mint erőforrás az ellenzék számára. Elvégre ritka, hogy ennyi párt között kelljen valamiféle választási együttműködést, mi több koalíciót kötni. Ilyen szempontból az előválasztás legnagyobb haszna az volt, hogy sikerült fényt deríteni az ellenzéki erőviszonyokra, és (legalábbis ideiglenesen) eldönteni az ellenzéki hierarchiáról szóló vitát. Ha valamit tudunk a kelet-európai választásokról az az, hogy sokkal inkább számít az erős politikai felhatalmazás, mint az ideológiai pozíciók, vagy pártprogramok. Ebből az is következik, hogy a választók hajlandóak olyanra is szavazni, akivel értékeik terén nem feltétlenül értenek egyet, csak azért, hogy az általuk kívánatosnak tartott eredményt érjék el. Ha a közelmúltból szeretnénk példát hozni ennek alátámasztására, gondoljunk csak arra, mennyire fontos eszköz volt a taktikai szavazás, amikor még két fordulós választás volt Magyarországon.

Még, ha erős ellentétek is vannak az ellenzéki politikusok között, vélhetően Orbán Viktor leváltásáért azok is Márki-Zay Péterre fognak szavazni, akik Dobrev Klárát támogatták az előválasztáson.

Éppen ezért fontos volna október 23 után fokozott mértékben foglalkozni az ellenzék tagjainak, hogy Orbán Viktor legyőzésén túl, hogyan is működne egy esetleges ellenzéki kormányzás. S ez alatt nem elsősorban pozíciók kiosztását értjük, hanem egy kormányzati logika megalkotását.

A Fidesznek anno ugyanis ez volt az egyik legfontosabb innovációja kormányra kerülve. Volt egy terve arra nézvést, hogy miképpen szeretne kormányozni, milyen prioritásokkal, milyen nemzetstratégiai célok érdekében. Ha az ellenzéknek kormányzati ambíciójai vannak, akkor egy a választástechnikai kérdéseken túl is kell, hogy legyen elképzelése.    

Lakatos Júlia

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7216725468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.10.18. 13:12:04

nincs hat ellenzéki párt. jelenleg kettő van összesen. az egyik a dk, a másik az mzp párt. és ezek úgy vágnak neki, hogy ők az antiorbánisták. mert ez az orbán lop, csal, hazudik. amire ha a fidesz azt mondja, hogy gyurcsány is lop, csal, hazudik, akkor a választás kimenetele kétesélyes. akkor az ellenzék akár kétharmaddal is nyerhet. és nekik nyilván erre kell játszaniuk, hogy a fidesz kampánygurui az ellenpropagandával lyukra futnak. az origo címlapján az van, hogy mzp=gyurcsány. az indexen az, hogy mzp-re (elsősorban) gyurcsány ellen szavaztak (és nem orbán ellenében). ez ugye két állítás. nyilván egyik sem igaz és ráadásul némileg ellentmondanak egymásnak.

ha a fideszben azt mondják, hogy "MZP=SZDSZ", akkor viszont nekik lehet akár kétharmaduk. mától kezdve kellene mondaniuk. mert a dk-s szavazó vereségként élte meg az előválasztást. és ki szorította ki őket? a gyűlölt szdsz mzp képében. és ez megosztja az ellenzéki szavazóbázist. a dk és a jobbik köreiben is. és a momentumban vezetésben se őszinte a mosoly. mert fekete győr andrás haver volt és mzp számukra is fekete ló.

2021.10.18. 13:55:40

szakpolitikai kérdések sajnálatos módon most nem másod-, hanem legfeljebb harmadlagosak.

mzp a kampányban azt mondta, hogy a járóbeteg szakrendelőket és a középiskolákat visszadná az önkormányzatoknak. és tartsák fent helyi adókból. hajdú megyében két önkormányzat ellenzéki. polgár és balmazújváros. egyik se tudná fenntartani a középiskoláját és a szakrendelőjét.

balmazújvároson nincs tüdőgyógyász. nyilván nem azért, mert nincs dohányzás, légszennyezés, és nincs tüdőbeteg. polgáron nincs szemész, fül-orr gégész. nem azért, mert mindenki éleslátó és halló. nincs sebész és nem azért, mert nincs baleset. nincs urulógus, gasztroenterológus és nem azért, mert nincsenek anyagcsere kiválasztó szervrendszeri betegségek. viszont ezeket majd mind el tudják látni. csak az kell, hogy az önkormányzatok visszakaphassák ezeket az intézményeket, kivethessenek még több helyi adót egy menedzserszemléletű vezetővel. az ellenzéki önkormányzati polgármester kollégái nyilván nem fogják támogatni a szakpolitika programok kidolgozását. őket se ezért választották meg. hanem mert utálják az orbánt. és erre a fideszben azt mondják, hogy inkább a gyurcsányt utáljátok, mert ő valójában soros györgy. ha ezzel próbálkoznak, akkor könnyen rajtavesztenek. ha azt mondják, hogy az szdsz-t utáljátok már hé, mert mzp az szdsz, akkor az uralkodó állampárt, tömegpárt, néppárt maradhatnak. kinek kinek tetszése szerint.

ben2 2021.10.18. 14:05:48

@cvsvrs:

Valóban két ellenzéki párt van, de a második nem MZP, hanem a Jobbik.
MZP párt nincs.
Az egyéni helyeket már leosztották és ezek javarészt a DK-hoz és a Jobbikhoz kerültek, MZP-s egyéni vagy listás képviselő nem lesz.
Ha most MZP hívei abba az illúzióba ringatják magukat, hogy MZP a politikusi karaktere és a mozgalma miatt nyert és nem azért, mert a többi párt hívei ellensúlyozni akarták a DK túlnyerését, akkor már a verseny elején elvesztik a kapcsolatot a valósággal, úgy meg nehéz lesz választást nyerni.
MZP számára a legoptimistább forgatókönyv is kimerül annyiban, hogy átveheti Karigeritől a Medgyessy 2.0 szerepet arra a pár évre, amíg meg nem buktatják.
A kampány sem lesz akadálymentes, mert hiába kampányolt a DK ellen, az csak az ellenzéki ultrák barátságos mérkőzésén számít szembenállásnak a Gyurcsány korszakkal, a végén mégis csak azon fog múlni MZP miniszterelnöksége, hogy Fletó is megnyomja-e a gombot.
Ezt pedig jól tudják a választók is és nyilván a Fidesz sem lesz hülye, hogy ne emlékeztesse rá őket napi rendszerességgel.

2021.10.18. 15:10:23

@ben2:
ha mzp-nek kevés esze van, akkor a momentum fővárosi elnökségi tagjait kormányzati pozíciókkal megkínálja, a jobbikos vidéki önkormányzatoknak pedig azt mondja, hogy pályázati pénzeket folyósít. és szzel összetartja ezt a két pártot. eszükbe nem jut, hogy szakpolitikai programokat készítsenek. az mszp egy része megy a dk-ba, a másik része mzp-hez. jövő áprlisiban akárki nyer szükség lesz egy kiigazításra. gyurcsány valószínűleg azt gondolja, hogy márki zay végzi el. és ezek után kell valaki, aki nagyon európai, nagyon ért a kormányzáshoz, koalícióképes és demokrata.

Ekrü 2021.10.18. 15:30:02

@cvsvrs:
"jövő áprlisiban akárki nyer szükség lesz egy kiigazításra. "- Bocs,nem arról volt szó.hogy a Marki-Z ay maga a messiás aki elhozza a végső győzelmet az ellenzéknek? Akkor milyen kiigazításról beszélsz? Megválasztanátok valakit,aki sem nem európai,sem nem ért a kormányzáshoz,sem nem demokrata,csak azért,hogy utána majd pár hónap után jöjjön a csere? Ez így demokratikus lenne? A Marki-Zayjjal közöltétek már,hogy ő csak egy Medgyessy 2.0 ?
Tényleg ezt érdemli ez az ország és a szavazóitok? Hogy becsapjátok őket?

Ekrü 2021.10.18. 15:35:27

@ben2:
"a végén mégis csak azon fog múlni MZP miniszterelnöksége, hogy Fletó is megnyomja-e a gombot."- Már meg is nyomta:

"mostanra, az ellenzéki pártok világában nekünk van a legnagyobb delegációnk Brüsszelben, nekünk van a legnagyobb frakciónk a budapesti városházán, és most kétség nélkül mondhatom, hogy a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt, az egyetlen, önmagában is kormányozni képes párt az ellenzéki oldalon. Mi ebből a versenyből megerősödve jöttünk ki.
Ennek alátámasztására a (legtöbb) 32 egyéni képviselőjelöltjüket említette. "
Hogy értse minden ember : teljesen mindegy ki a paprikajancsi,irányítani,diktálni a DK fog.

ben2 2021.10.18. 15:55:43

@cvsvrs:

Eleve ott a probléma, hogy nem MZP fog kormányzati pozíciókat osztogatni, meg pályázati pénzeket folyósítani, hanem a DK és a Jobbik fog ledealelni egymással, aztán MZP vagy adja hozzá a nevét, vagy találnak a helyére mást. Nem MZP-nek lesz parlamenti frakciója, hanem a DK-Jobbiknak miniszterelnöke.
A kampány nagy kérdése most az, hogy a választók is megértik-e ezt, vagy másodjára is beveszik a Medgyessy maszlagot.

2021.10.18. 15:58:40

@Ekrü:
csakhogy az mzp 150 ezer szavazatot kapott budapesten és 250 ezret vidéken. amíg a dk 100 és 200 ezret. momentán nem a dk nem a legerősebb párt, hanem az mzp vezette formáció. amire lehet mondani, hogy az nincs is. azt is, hogy szét fog esni. jelenleg márki zay péter a legerősebb ellenzéki politikus. aki nem gyurcsány ferenc.

eloi 2021.10.18. 16:10:00

MZP óriási kihívás lett, amit nem lehet elbagatellizálni! Ha a Fidesznek esze van, arra hegyezi ki az ellen-kampányt, hogy lényegében olyan "katolikus" és konzi nálunk MZP, mint amilyen Biden az USA-ban. Mindent támogat, ami nem keresztény, ami konkrétan ellentétes a keresztény tanításokkal, hittel, és ami lebontja a két évezredes keresztény cvilizációt.

2021.10.18. 16:12:50

@ben2:
ha valakit megválasztanak miniszterelnöknek, akkor ő nevezi meg a kormány tagjait. a személyzeti politika az ő személyes hatásköre. abba nem szólhat bele a pártelnök. se a külügyminiszter, akit egy tollvonással bármikor meneszthet. és ezek után a parlamenti képviselők többsége a kormányfőt konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal leválthatják. de ahhoz kellenek a momentumos és a jobbikos képviselők szavazatai is.

mzp keze ugyan meg lenne kötve, de egy államtitkári pozíciót akármelyik momentumos elnökségi tagnak el tudna intézni, vagy le tud váltani akárkit, mert ugye a momentumban is fúrják, időnként hátba szúrják egymást. a kisvárosi jobbikos önkormányzati vezetőknek pályázati pénzeket könnyedén folyósíthat feltéve, hogy választást nyer. gyurcsány ferencet is ismerjük. ő másodhegedűsként alighanem betilre játszana.

eloi 2021.10.18. 16:24:47

@ben2: Szerintem meg új helyzet lett, új leosztás!
MZP-nek lett mozgástere, még akkor is, ha az egyéni helyeket már leosztották. (Ott gyenge, hogy nincsen pártja, de ezt még valahogy pótolhatná.) És ne feledjük, hogy a DK MOST a legnagyobb az ellenzéki térfélen, de, hogy az is marad-e, arról majd 2022-ben döntenek a szavazatok.

A lecke mindenesetre fel van adva az ellenzéki pártoknak is, meg a Fidesz-KDNP-nek is!
Eléggé nyílttá vált a verseny, mert tényszerűen nagyon sok az eddig anyátlan jobbos-konzi szavazó. És most van kire szavazni. A Fidesz ott baltázta el, hogy kinyírta teljesen a Jobbikot jobbról, mást meg - pl. Mi Hazánkat - nem emelt fel eléggé ahhoz, hogy begyűjthesse a nem balos, de nem is fideszes szavazatokat!

Égetően hiányzik egy másik, vállalható párt jobboldalon! Lehulló szavazat begyűjtőnek, aki kívülről támogathatna, vagy szükséghelyzetben potenciális koalíciós partner lehetne. (Tavaszig már késő ilyet gründolni.)
Mert így - lásd most - egy jó trükk (áljobbos a baloldalon) és mehetnek a nem fideszes szavazatok mind balra.

Ekrü 2021.10.18. 16:27:57

@cvsvrs:
"csakhogy az mzp 150 ezer szavazatot kapott budapesten és 250 ezret vidéken. amíg a dk 100 és 200 ezret.
momentán nem a dk nem a legerősebb párt, hanem az mzp vezette formáció. "- A szavazók nem lesznek ott a parlamentben és szavazni majd NEM MZP-re hanem a DK-s,MSZP-s stb ,jelöltre illetve ezen pártok szövetségére kell szavazni. A parlamentben pedig nem a DK frakció meg MZP frakció fog ülni, hanem DK frakció,Jobbik frakció,MSZP frakció stb. Az az MSZP-s jelölt aki a Dobrevnek kampányolt az a parlamentben is a DK-val fog együtt szavazni.Ugyanez érvényes a Jobbikra is.És még ott a nyakukon a listás egyezkedés. Abban igaza van Gyurcsánynak,hogy övéké egyedül az ellenzéki szavazatok 43 %-a míg a maradék 57 %-on 5 párt és egy Marki-Zay osztozkodik. (Már ha érted,hogy ez mit jelent.)Bizony vagy az lesz amit a Gyurcsány diktál,vagy ha nem akkor majd kiszállnak a 6 párti koalából. Ők valószínű simán meg tudják lépni az 50+ egyéni képviselőjelöltet ahhoz,hogy egyedül is induljanak .A kérdés az az,hogy mi a fontosabb nekik,a közös lista,vagy,hogy ők maradjanak a legnagyobbak azon az oldalon?

eloi 2021.10.18. 16:41:01

@cvsvrs: Ha kevés eszük.
De, ha több, akkor ott talélnak rajta fogást, ahol tényleg van:
- a politikai háttéren (DK, MSZP, Momentum, Jobbik...)
- a kereszténységgel homlokegyenesen ellentétes célok mögé állásán. (LMBTQ, homokos "jogok" megadása, abortusz liberalizáció, egyházak támogatásainak visszanyírása, keresztény értékek és célok elengedése, és háttérbe szorítása, stb.) Tehát éppen annak a szélnek a kifogása a vitorlájából, amiért alkalmazták, hogy jobbról, konzi-ker. szavazatokat szívjon el.

Ha az emberek megértik, hogy nem elég magát kereszténynek, katolikusnak mondania, úgy is kell cselekednie és politizálnia! Amit nem fog, lásd fentebb! Máris elengedte a kereszténységét, mondván az csak a magánügye, nem fogja befolyásolni a kormányzásban!!!
És ha nem fogja befolyásolni, akkor rohadtul nem keresztény.
Olyan nincs, hogy bizonyos szituációban keresztény vagyok, de máskor meg nem. Otthon igen, a munkában nem...

ben2 2021.10.18. 16:47:07

@cvsvrs:

Nyilván egy miniszterelnöki pozíció sok mindenre alkalmas, de miért asszisztálna ahhoz Gyurcsány és a Jobbik, hogy az ő kárukra stabilizálja MZP a pozícióját? Nekik egy politikai kesztyűsbáb kell, amire Karigeri volt az ideális jelölt, de ez a hajó elúszott, így most MZP vagy beletanul a szerepbe, vagy megy a lecsóba.
Nem szabad elfelejteni, hogy MZP csak addig hasznos Gyurcsányéknak, amíg meg nem nyeri az ellenzék a választást, utána már nyilvánvalóan csak púp a hátukon.

A miniszterelnök meg sok minden, de nem mindenható. Medgyessy azon bukott meg, hogy az 5%-os SZDSZ egyik miniszterét nem engedte eleget lopni.
Tehát az egy dolog, hogy a miniszerelnök nevezi ki a minisztereit, de stabil politikai háttér nélkül az adminisztratív hatalom nem ér semmit.
Ha Fletó ki akarja törni MZP nyakát, akkor ő fog pozíciókat ígérgetni a Jobbiknak és a Momentumnak, mert ő garantálni tudja, hogy az övék is marad, MZP meg nem.
Ezt vagy az elején megtanulja MZP vagy majd a való élet megtanítja neki.

Ekrü 2021.10.18. 16:48:34

@eloi:
" (Ott gyenge, hogy nincsen pártja, de ezt még valahogy pótolhatná.) "-Miután nincs benne a hatpárti koalába ez reménytelen.Egyetlen egy párt sem fog lemondani a biztos befutó helyekről,csak azért,hogy MZP valamelyik strómanja kigolyózza.
"És ne feledjük, hogy a DK MOST a legnagyobb az ellenzéki térfélen, de, hogy az is marad-e, arról majd 2022-ben döntenek a szavazatok. "-Pont emiatt,ha van esze majd az egyezkedés alatt megsértődik és kiszáll,ha nem lehet vezér. Jelenleg az ábra az,ahogy @cvsvrs-nek is írtam,hogy Gyurcsány birtokolja a az ellenzéki szavazók 43%-át. Ők akkor is rá fognak szavazni,ha kiszáll a koalából,ezért neki sok veszíteni valója nincs.Max indul egyedül az ő szavazói tuti,hogy mennek és rá szavaznak és akkor könnyen előfordulhat,hogy sikerül végleg megszabadulni a vetélytársaktól.
"Eléggé nyílttá vált a verseny, mert tényszerűen nagyon sok az eddig anyátlan jobbos-konzi szavazó." Azért az elég mulatságos amikor a baloldal az állítoóagos anyátlan jobboldali szavazóktól várja a megmentését mert ők nincsenek elegen. :))))))
De ez sokkal inkább fikció mint valóság.Marki-Zay vidéken a Dobrevet nem tudta megverni,nem ,hogy a Fideszt. Azok az állítólagos Fidesz árvák sem siettek rá szavazni,hisz az első és a második fordulóban részt vettek száma gyakorlatilag megegyezik.
"Égetően hiányzik egy másik, vállalható párt jobboldalon! "- Kösz,inkább nem. A Centrum Párt félékből már elég volt. A Jobbik is csak egy jobboldalinak álcázott Gyurcsány csicska volt.Ha valamit a Fidesz szavazók megtanultak az elmúlt évek alatt,hogy az ilyen áljobboldali pártokat,áljobboldali messiásokat jobb elkerülni.
Szerintem nem kell a Fideszt félteni.Fél év sok idő,a választást nem most,hanem majd áprilisban kell megnyerni.

eloi 2021.10.18. 16:57:18

A poszthoz: A "forradalmi" felismerése a baloldalnak az, hogy a valamiért csalódott, lemorzsolódott, kiábrándult, vagy csak a sok éven át agymosott és végül a maga és saját ideológiai, politikai közössége ellen fordított/forduló jobboldali szavazók nélkül nem lehet többséget szerezni és kormányra kerülni!
Ehhez kell MZP!

Meg egy rosszul kommunikáló, hibákat halmozó, esetleg kissé arrogáns és elbizakodott, vagy simán nemtörődöm Fidesz-KDNP, amely hagyja, hogy kiénekeljék a szavazóit a táborából.

Ekrü 2021.10.18. 17:10:14

@cvsvrs:
"ha a dk kiszáll a koalícióból és nem lenne költségvetés, akkor az új választásokkal nem feltétlen nyernek nagyot. az is lehet, hogy a parlamentbe se kerülnek. "-Én nem azt írtam,hogy a választások után lépne ki. Miért várna addig? Akkor jár jól,ha most mond búcsút nekik. Jelenleg van 43 %-os támogatottsága az ellenzéken belül,akik ha esik ha fúj rá szavaznak. Ha nem tudja keresztülvinni az akaratát a listás mandátumok tekintetében akkor sokkal jobban jár ,ha kiszáll és egyedül indul. Az ő szavazói most egy tömböt alkotnak és nem fognak lemorzsolódni.
Viszont ha így dönt,akkor a másik oldalon elég reménytelen lesz a helyzet,mert ugye a maradék 57 %-on Marki-Zayjal együtt 6 párt lenne kénytelen osztozkodni,ráadásul az ő szavazóik koránt sem olyan stabilak mint a DK szavazói.
Könnyen lehet,hogy végül ő maradna egyedül a baloldalon.

ben2 2021.10.18. 17:11:24

@eloi:

" És ne feledjük, hogy a DK MOST a legnagyobb az ellenzéki térfélen, de, hogy az is marad-e, arról majd 2022-ben döntenek a szavazatok. "

Ez már eldőlt, mert a legtöbb egyéni helyen a DK indul, úgyhogy most már vagy a DK viszi a körzetet, vagy a Fidesz. Azaz mindenképpen a DK-é a legnagyobb szelet az ellenzéki tortából, a kérdés már csak az, hogy elég nagy lesz-e a torta.

"tényszerűen nagyon sok az eddig anyátlan jobbos-konzi szavazó"

Ezt miből gondolod? Indult jobbos-konzi jelölt is az előválasztáson és még az ajánlásokat sem tudta összeszedni.
Most csak az ellenzéki "O1G" keménymag aktivizálódott, köztük a kormányellenes jobbos-konzi szavazók száma minimális. Ők csak akkor szavaznának a kormány ellen, ha garanciát látnának rá, hogy Fletóék nem kerülnek a kormányrúd közelébe, de az már az első forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy nincs olyan ellenzéki forgatókönyv, amiben nem Gyurcsány osztja a lapokat.

"A Fidesz ott baltázta el, hogy kinyírta teljesen a Jobbikot jobbról"

A Jobbik saját magát nyírta ki, Vona Gábor precízen megfogalmazta: ő felépített egy hidat a baloldal felé, Jakabék meg átmentek rajta és felégették maguk mögött.
A Fidesz érdeke egy a baloldallal közel azonos erejű, de azzal inkompatibilis szélsőjobb párt lenne, mert azzal megoszlanának a protest szavazatok.
Ha most a baloldalon az LMP, a Momentum vagy netán MZP párttá alakuló mozgalma lenne a fő erő és a DK a futottak még kategóriában indulna, akkor valóban lenne aggódni valója a Fidesznek, mert az emberek egy olyan ellenzékre szavazhatnának, akik még nem k..rták el a kormányzást.
A DK túlnyerésével viszont gyakorlatilag lefejezte magát az ellenzék, innentől a Fidesz már csak elrontani tudja a kampányt, amire persze simán van esély (nem ez lenne az első eset), de akkor még mindig ott van a kormányzás, és egy a félidőben széteső koalíció jobban bebetonozná a Fideszt, mint ha 2022-ben nyerne még akkor is, ha különböző hatalomtechnikai eszközökkel elevickélnének a ciklus végéig, mint 2006-2010 között.

eloi 2021.10.18. 17:12:51

@Ekrü: Tudod, én egyszer már féltettem a Fideszt 2002-ben, amikor kiderült, hogy a választás nem tényekről, eredményekről, több fizetésről szól, hanem hangulatról, érzelmekről.
Aki akkor is ugyanígy naponta kommunikált az ilyen fórumokon, blogokban (akkor még inkább fórumok voltak), az érezte a hangulatváltozást. A Fidesz meg nem. Hiába szóltunk.
Nem lenne jó újra ebben a cipőben járni.

MZP meg pontosan tudja, hogy ez az érzelmekről szól. Marketingesként, oktatóként pedig ezt a manipulálást, a reklámot, az értékesítést a gyakorlatban is jól űzi.
Ő egy marketinges, egy motivációs tréner, aki tudja, hogy nem sok pénzre van szükség, hanem profi dumára és határozott fellépésre!!!
2002-ben a Gyf-OV vitát is ez döntötte el a hazug demagóg javára!
És, hogy ért ehhez, azt igazolja, hogy pár milliót költött a többiek tíz- és százmillióihoz képest, és mégis ő a min. elnök jelölt!

Mi kell a népnek? Ha jól van lakva, már csak a cirkusz! Az meg nagy mértékben műsor és marketing.
A Fidesz jól teszi, ha ezt nem veszti szem elől!

eloi 2021.10.18. 17:18:38

@Ekrü: A DK nem fog kiszállni, egyrészt mert már kormányozni akarnak, ha megosztva is, másrészt mert van még zsarolási potenciálja bőven, harmadrészt, mert elég sok "fordulatot" lenyelettek már a szavazóikkal, azért, mert az "összefogás mindenáron", így kiszállni nem lenne kockázatmentes a sajátjai felé sem. (Lenyelték pl. a Jobbikot, Jakabot is..., a "jó cél" érdekében.)

Ekrü 2021.10.18. 17:28:31

@eloi:
Szem elöl veszíteni persze nem szabad.De ez nem azt jelenti,hogy félni kéne az MZP-től vagy bárki mástól,csak azt,hogy nem szabad hibázni.
2002 annyiban volt más,hogy az akkori Fidesz még volt olyan naiv,hogy azt hitte,ha elmondja az elért eredményeket és elegáns kampányt folytat, akkor nyerhet. Mára azért megtanulták,hogy ez nem egészen így van, mert az ellenzék sem fog kesztyűs kézzel bánni velük.Láthatóan jó válaszokat adnak a támadásokra,én nem féltem őket. Persze az éberség nem árt,de azért én ezekben a nagy számú "fidesz árvákban" akik majd átszavaznak nem hiszek,ebben @ben2-nek adok igazat. A veszély nem az,hogy holmi árvák átszavaznak, hanem ,hogy elkényelmesedünk és nem megyünk szavazni,mert azt gondoljuk,hogy majd a Fidesz úgyis nyerni fog nélkülünk is. Na erre kell a jó kampány.

eloi 2021.10.18. 17:33:00

@ben2: ""tényszerűen nagyon sok az eddig anyátlan jobbos-konzi szavazó"

Ezt miből gondolod?"

A környezetemből. Rakás konzi, templomjáró keresztény nem akar a Fideszre szavazni, voltak akik kifejezetten megnevezték MZP-t már egy hónappal ezelőtt, hogy rá igen... Gondolom, most még inkább, hogy esélye is van.
Továbbá, látom, hallom a szülői állásfoglalásokat azokban az egyházi (!) iskolákban, ahová a gyerekeim járnak.
Az egyik gyerekemet egy tucat osztálytársa nevette ki és győzködte, amikor azt mondta, hogy ha szavazhatna a Fideszre szavazna, mert az a legjobb, arról, hogy OV-ék csak lopnak, szemetek..., stb. Vajon hol hallja ezt egy tíz, tizenegy-két éves gyerek?
Otthon. És, mint mondtam, egyházi iskola. A szülők egy nem kis része tehát simán egyháziba íratja a gyerekét, de lesszavaz(na) az ellenzékre.
Sőt, egyházi iskolában tanító tanár jajjongott azon - amit időnként újra és újra bevetnek, hiába cáfolták már, most éppen DKlára dobta be, de már MZP is rezonált rá!!! -, hogy az egyházi iskolásokat a kormány jobban támogatja, mint szegény állami iskolásokat!!!

Szóval lássuk ezeket, mert nagy meglepetés jöhet!

Ekrü 2021.10.18. 17:35:44

@eloi:
"A DK nem fog kiszállni,"-Ha úgy tartja az érdeke. De mihelyst azt látják,hogy nem éri meg simán kiszállnak. Nem tudom mi van a 6 párti szerződésben,de valószínű,hogy mindegyik pártnak vétó joga van. Ha nem az lesz amit szeretnének ,majd meglobogtatják,hogy a többiek megszegték a szerződést és kihátrálnak. Az ő szavazóik bármit benyelnek,pont jó példa erre a jobbikkal való összeborulás.
Itt csak egyféle lista és kormány lehet,mégpedig amit a DK állít össze,mert nekik van a legstabilabb helyzetük.
Amúgy nem véletlen,hogy annyit hangoztatják,hogy ők mindig betartják a paktumban írottakat. ..

eloi 2021.10.18. 17:43:09

@Ekrü: Így is lehet. Én most a potenciálisan megszerezhető zsákmány vonzását erősebbnek érzem. Ha kiszállnának, biztosan oda a kormányzati pozíció.
És Feri sem lesz fiatalabb... De a maga szeletének megszerzéséhez még meg van az ereje. Most még.
Négy év meg túl nagy idő már.

ben2 2021.10.18. 18:18:18

@eloi:

Ezt úgy hívják, hogy anekdotikus érvelés: kiragadott példákkal próbálsz igazolni egy általánosító kijelentést.

Ha a Fidesztől tömegével szakadtak volna le jobboldali szavazók, az egyértelműen látszana a közvélemény kutatási adatokban. Mármint nem Nézőpont vs. Political Capital "ki mennyit manipulál az adatokkal" szinten, hanem jól látható trendként.
Ehhez képest ma pont úgy áll minden, mint négy évvel ezelőtt, csak most a közös indulás miatt a protest szavazatok jobban össze tudnak adódni. 2018-ban ez elég lehetett volna a 2/3-ad megakadályozására, de kormányváltásra nem.
Ahhoz, hogy érdemileg változzanak a viszonyok trendfordulóra lenne szükség, aminek az esélyét a DK túlerősödésével pont most játszotta el az ellenzék.

evilwolf 2021.10.19. 08:38:56

Érdekesen alakul a cseh kormányalakítás is.
Talán előrevetíti, mi történhet nálunk, ha nem NyER V.iktor.
---------
Egy hír:
Egyszerűen nem lehet tudni, hogy miért van kórházban 6 napja a 77 éves Milos Zeman cseh elnök és pontosan milyen az állapota, így egyre nagyobb a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy el tudja-e látni a múlt hétvégi parlamenti választások utáni fontos elnöki teendőit, például az új miniszterelnök kinevezését. Emiatt már az is felmerült, hogy esetleg megfosztják elnöki jogköreitől.
www.portfolio.hu/gazdasag/20211016/egy-fel-orszag-talalgat-a-cseh-elnok-allapotarol-akinek-rendkivul-fontos-teendoje-lenne-rovidesen-505674
---------
Mivel Babis, aki Orbán úgymond haverja, és zűrös ügyei is vannak, 8 szavazattal kevesebbet tudhat maga mögött mint a számára ellenzéki oldal.
Ez a most kórházba kerülő elnök, a Zéman ( a továbbiakban röviden csak Z man) azt ígérte, hogy aazt kéri fel kormányalakításra, akinek több szavazat lesz, s kormányt tud alakítani.
Namármost, Z man biztos lehetett benne, hogy csakis Babis nyerhet, ezért a legrosszabbkor került kórházba, mert így nem érvényesül a nép akarata.
Z man betegségéről titkolóznak, s minél tovább van a kórházban, annál tovább marad a nép nyakán Babis.
Pedig a nép már nem akarja, ezért lett kevesebb szavazata.
Amíg az elnök beteg, addig az időhúzás megoldásokat hozhat Babisnak.
Talán a békamenet nem áll meg Budapesten, hanem elmegy Prágáig. A lengyelekkel.

GyMasa 2021.10.19. 08:48:50

@ben2:
Nekem még mindig az a kérdésem, hogy most hol van az a kb. 14%-nyi (6-700 000 szavazó), akik 2018-ban a jobbikra szavaztak?
Ha ugyanis ök nem szavaznak az összefosásra, akkor én nem látom azt a matekot, ami az újabb 2/3 megakadályozásán túl a gyözelemre elég lenne...
(és, akkor még egy szó sem esett az átszavazások miatti lemorzsolódásról.)

GyMasa 2021.10.19. 08:52:50

@GyMasa:
Ja, és igen... A "fidesz árvákra" számítani érdemi mennyiségben nem realisztikus, amíg gyurcsány ferenc árnyéka sejlik a háttérben.
(Én pl. annak tekintem magamat, de nekem az elsö számú elvem ezügyben, hogy addig nem szavazok semmiféle összefogásra, amíg az msz(m)p hasadványainak bármiféle köze van hozzá. Addig marad a kétfarkú kutyapárt.)
süti beállítások módosítása