Miért nyer az egyik, s miért nem a másik? Az előválasztást követően különösen sokan tehetik fel a kérdést maguknak. Mégis, mi alapján döntöttek a szavazók? Személyiség? Kormányzóképesség, netán pártszimpátia?
Az előválasztás során legtöbbször előkerülő érv talán az volt, hogy ki az, aki legesélyesebb Orbán Viktor leváltására a 2022-es választásokon. Szorosan a második helyen a Gyurcsány Ferenchez, illetve a Gyurcsány-Orbán versengéséhez, és úgy általában a kettejük politizálása által fémjelzett korszakhoz való viszonyulás állt, amely óhatatlanul érintette Dobrev Klára személyét is. Láthatjuk, hogy habár a döntést elsősorban valamiféle racionális, taktikai szempontból igyekezték a szavazók meghozni, elsősorban mégis személyi szimpátiák döntöttek, függetlenül attól, hogy ezt valakinek az elutasítása, vagy valaki támogatása eredményezte. Fontos szempont lehetett még a generációs aktivitás, amit az előválasztás jellege miatt nehéz vizsgálnunk, de vélhetően nagy mértékben befolyásolta a végeredményt. Míg a Momentum még nem volt képes megkapaszkodni, aközben úgy tűnik, hogy a középgeneráció, legalább annyira elutasító a Gyurcsány-korszakkal azonosított DK-val szemben, mint a Momentumos szavazók, illetve sok kormánypárti szavazó. Az, hogy Karácsony Gergely ilyen mértékben volt képes mobilizálni Márki-Zay Péter mellett mindenképp erre enged következtetni.
De vajon mi történik most? Hogyan lesz képes megőrizni az egységét az ellenzék tavaszig? Nyilván a miniszterelnökjelöltek végig hangoztatták, hogy minden politikai szereplőre szükség van a jövőben is, hiszen tisztában vannak azzal, hogy nem tudnának kormányozni az ellenzéki pártok támogatása nélkül. Az október 23-i közös ellenzéki kiállás is azt hivatott demonstrálni, hogy a viták ellenére az ellenzék egységes, és képes lesz majdan kormányt alakítani. Ami azért is fontos, mert hiába vannak meg az egyéni választókerületi jelöltek, illetve a közös miniszterelnökjelölt, a potenciális kormányalkotás kérdése még mindig az ellenzék előtt áll. Persze lehet mondani, hogy majd ha a hídhoz érnek, átmennek rajta, előbb nyerjék meg a választást, de látható, hogy az összefogás ellenére az ellenzék továbbra is rendkívül megosztott.
Semmilyen politikai erődemonstráció nem képes ugyanis elfedni azt a tényt, hogy a hat különböző párt ténye még mindig legalább akkora kihívás, mint erőforrás az ellenzék számára. Elvégre ritka, hogy ennyi párt között kelljen valamiféle választási együttműködést, mi több koalíciót kötni. Ilyen szempontból az előválasztás legnagyobb haszna az volt, hogy sikerült fényt deríteni az ellenzéki erőviszonyokra, és (legalábbis ideiglenesen) eldönteni az ellenzéki hierarchiáról szóló vitát. Ha valamit tudunk a kelet-európai választásokról az az, hogy sokkal inkább számít az erős politikai felhatalmazás, mint az ideológiai pozíciók, vagy pártprogramok. Ebből az is következik, hogy a választók hajlandóak olyanra is szavazni, akivel értékeik terén nem feltétlenül értenek egyet, csak azért, hogy az általuk kívánatosnak tartott eredményt érjék el. Ha a közelmúltból szeretnénk példát hozni ennek alátámasztására, gondoljunk csak arra, mennyire fontos eszköz volt a taktikai szavazás, amikor még két fordulós választás volt Magyarországon.
Még, ha erős ellentétek is vannak az ellenzéki politikusok között, vélhetően Orbán Viktor leváltásáért azok is Márki-Zay Péterre fognak szavazni, akik Dobrev Klárát támogatták az előválasztáson.
Éppen ezért fontos volna október 23 után fokozott mértékben foglalkozni az ellenzék tagjainak, hogy Orbán Viktor legyőzésén túl, hogyan is működne egy esetleges ellenzéki kormányzás. S ez alatt nem elsősorban pozíciók kiosztását értjük, hanem egy kormányzati logika megalkotását.
A Fidesznek anno ugyanis ez volt az egyik legfontosabb innovációja kormányra kerülve. Volt egy terve arra nézvést, hogy miképpen szeretne kormányozni, milyen prioritásokkal, milyen nemzetstratégiai célok érdekében. Ha az ellenzéknek kormányzati ambíciójai vannak, akkor egy a választástechnikai kérdéseken túl is kell, hogy legyen elképzelése.
Lakatos Júlia