Magyarországon jól tudjuk, hogy a térképeknek komoly politikai jelentősége van.
A történelmi vagy „nagy” Magyarország térképének pólón viselése vagy autós dekorációként használata rendszerint politikai üzenettel bír, holott csupán egy sziluettről beszélünk. De a történelemből is emlékezhetünk fontos térképekre, mint például a híres „vörös térkép”, amelyet a magyar küldöttség a trianoni béketárgyalásokon használt érvként Magyarország területi integritásának megőrzése mellett. Nem csak a magyar kontextusban használják a térképeket politikai fegyverként, hanem számos más országban is, amelyek közül kiemelendő Tajvan esete.
Tajvan a kínai polgárháború eredményeképp került más kormány uralma alá, mint Kína többi része: a II. világháború után a kommunistákkal szemben vereséget szenvedő nacionalista Kuomintang Csang Kaj-sek tábornok vezetésével kénytelen volt visszavonulni erre a korábban japán fennhatóság alatt álló szigetre. Innen szervezték volna meg Kína visszafoglalását, amire aztán sosem került sor, így azóta gyakorlatilag két Kína létezik: a kínai területek nagy részét tömörítő Kínai Népköztársaság, és a Tajvan felett fennhatósággal rendelkező Kínai Köztársaság.
Egyik Kína sem ismeri el a másik szuverenitását, és ez különösen Tajvan esetében okoz furcsának tűnő eseteket, amelyeket a térképek remekül illusztrálnak. A tajvani kormány a II. világháború előtti kínai hagyományokat folytatva minden évben évkönyvet ad ki az ország helyzetéről, amiben gazdasági, demográfiai és egyéb statisztikákról, fejleményekről ad számot mind saját polgárainak, mint a külvilágnak. Ezek az évkönyvek rendszerint a Kínai Köztársaság térképével és területének részletezésével kezdődtek, és miután a tajvani kormány nem ismerte el Peking fennhatóságát, Kína egészét ábrázolták, sőt olyan régiókat is, amelyek a mai Oroszországhoz, Mongóliához, Indiához, Afganisztánhoz vagy Üzbegisztánhoz tartoznak.
Ezek a térképek „nagy Kínáról”, majd az ezt követő beszámolók a különböző régiók fejleményeiről (amelyek közül Tajvan egyáltalán nem volt kiemelve), egészen abszurdnak tűnnek, de egyértelmű politikai funkciót láttak el: azt üzenték mind a tajvani polgároknak, mind a külvilágnak, hogy a Kínai Köztársaság nem vesz tudomást a Kínai Népköztársaság létezéséről, egyetlen legitim kínai kormány van, legyen bármi is az aktuális valós helyzet. Amennyiben a Horthy-korszakban a magyar kormány kibocsátott volna évkönyveket, amelyek elején térképeken rögzítette volna, hogy a történelmi Magyarország minden négyzetmétere felett szuverén, hasonló politikai üzenettel rendelkező tett lett volna.
Az idő előrehaladtával egyre kevésbé volt tartható ez az állítás, hiszen egyre jobban elfogadottá vált a kommunista Kína a nemzetközi térben, és egyre valószínűtlenebbé vált, hogy a Kuomintang képes lehet visszafoglalni a kínai szárazföld akár kisebb részeit is. Miután 1971-ben Peking kapott képviseletet az ENSZ-ben Tajpej helyett, a Kínai Köztársaság, mint egyetlen Kína koncepciója végleg tarthatatlanná vált, de a tajvani kormányok továbbra is ragaszkodtak ehhez a képhez. Történt mindez annak ellenére, hogy a tajvaniak is egyre kevésbé támogatták ezt a hozzáállást: a polgárháború után felnövő generációk már jobban kötődtek a szigethez, mint a szárazföldi Kínához, nagyobb hangsúlyt követeltek a kormány részéről Tajvan fejlesztésére „nagy Kína” restaurációjának reménytelen tervei helyett.
A térképek által szimbolizált politikai irány egyre tarthatatlanabbá és népszerűtlenebbé vált, míg 2000-ben meg is bukott a Kuomintang-kormány a Tajvan-centrikus programot kínáló ellenzékkel szemben, és azóta az évkönyvekben már a Kínai Köztársaság térképén már csak a kormány által valóban kontrollált szigetország szerepel. A térképek változása remekül tükrözi a politikai változást.
Az elmúlt húsz évben még egyértelműbbé vált, hogy bár hivatalosan továbbra sem ismeri el a pekingi kormányt Tajpej, a gyakorlatban két Kína párhuzamosan létezik. A minap egy újabb térkép jelezte, hogy ez a trend egyre erősödik: egy, a japán kormány által kibocsátott térképen Tajvan független országként szerepel. Ez is mutatja, hogy a térképek igen gyakran úgy tudnak politikai üzeneteket hordozni, hogy azt nem kell explicit kimondania egy adott szervezetnek: a térképkészítés maga lehet a politikai üzenet, ha jól figyelünk
Rajnai Gergely
