Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

A korrupcióüldözés új dimenziója

2021. május 24. 11:45 - Méltányosság Központ

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korrupció elleni harc az elmúlt években új síkra terelődött, és ez több ország kormányának komoly fejtörést okoz. Rajnai Gergely blogbejegyzése.

corruption.jpg
A magyar kormánnyal szemben az ellenzék szinte elsőszámú vádja az, hogy velejéig korrupt politikát folytat. Évek óta egyre intenzívebben halljuk, hogy milyen irdatlan mennyiségű közpénz kerül a kormánypárti politikusok barátaihoz, rokonaihoz, és azt, hogy ez az ország fejlődésének egyik legfőbb akadálya. Nem új jelenség ez Magyarországon, hiszen a Fidesz is ezzel kampányolt még 2010 előtt, emlékezhetünk a legendás nokiásdobozra és más, hasonló ügyekre, amik akkoriban látszólag az ország legnagyobb problémái voltak, és amelyeket a tisztakezű Fidesz meg akart oldani.
Természetesen nem csak kis hazánkban fontos politikai téma a korrupció kérdése: a világon szinte mindenhol korruptnak állítja be az ellenzék a kormányt, és az egyik fő ígéret mindig a korrupció értékének csökkentése. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a korrupció percepciója ritkán vezet a kormányok bukásához: egy 2017-ben megjelent tanulmány alapján a korruptabbnak vélt kabinetek újraválasztási esélyei nem jelentősen rosszabbak azoknál, akiket kevésbé tartanak korruptnak a szakértők és a választók. A korrupció vádja tehát ritkán eredményez választási sikert, és ezt a magyar esetben is látjuk: hiába hangoztatja az ellenzék, hogy a kormány nem bánik jól a közvagyonnal, a választók bizalmát ezzel nem sikerült megrengetni a Fidesszel kapcsolatban. Nagyobb botrányt okoztak erkölcsi jellegű ügyek, mint a Borkai-botrány, vagy a választók mindennapjait befolyásoló politikai döntések, mint a netadó kérdése.

Láthatóan politikai úton, azaz a szavazóurnáknál kevéssé lehet felelősségre vonni a korrupt kormányokat. Úgy tűnik, ez a felismerés tudatosan vagy tudat alatt eljutott a korrupció ellen küzdő politikai szereplőkhöz is, mert világszintű trend, hogy a politikai felelősség helyett a jogi felelősség, azaz a korrupt politikusok elleni jogi eljárások lefolytatása kerül előtérbe. A korrupt vezetők így eltávolíthatók a hivatalukból anélkül, hogy a választópolgárok büntetnék őket közvetlenül.

Ennek a folyamatnak egyik jelensége az egyre erősebb küzdelem az Európai Ügyészség létrehozásáért, és különösen az uniós pénzek felhasználásának szigorúbb központi ellenőrzése, amit az ellenzék természetesen támogat. De nem kell feltétlenül nemzetközi intézményekre tekintenünk, hogy példát lássunk a jogi felelősségrevonás jelentőségének megnövekedésére, a környező országokban nemzeti szintű ügyészségek is képesek kormánybuktatásra. Elég csak Románia esetét megnéznünk: 2015 óta több kormányt is megbuktatott az Korrupcióellenes Ügyészség, még miniszterelnök is került börtönbe. Nagyon úgy tűnik, hogy Ausztriában is hasonló folyamat indult el: Sebastian Kurz kormánya került komoly korrupciógyanúba, aminek jogi következménye lehet a kormány bukása is.

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy miután a politikai felelősségrevonás eszköze évtizedeken keresztül nem bizonyult sikeres stratégiának, a korrupció elleni harc jogi útra terelődött, és ennek komoly következményei vannak a kormányzó erők szempontjából. Akár sikeresek ezek a jogi kísérletek, akár nem, feltétlenül leköthetik a kormányok energiáit, és fel kell készülniük arra, hogy nem csak a választási kampány során kell a korrupció vádja ellen küzdeniük, hanem a kormányzás során folyamatosan a tárgyalótermekben is. Magyarországon erre a szintre még csak utalgat az ellenzék az Európai Ügyészség támogatásán keresztül. A hangsúly a politikai felelősségrevonáson és az utólagos jogi elszámoltatáson (lásd a felcsúti per javaslatát) van, ez pedig nem ugyanaz, mint az aktuális kormánypárt jogi felelősségre vonása. Az elszámoltatást minden ellenzék megígéri, és aztán ez rendre elmarad, ahogy a Fidesz esetében is így volt 2010-ben.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy mind idehaza, mind a világban mennyire tud elterjedni ez az új gyakorlat, és főleg azt, hogy ez miként hat majd a jövő kampányaira.

Elképzelhető, hogy a korrupció vádja háttérbe szorul, mert a jogi út ebben a témában hatékonyabbnak bizonyul, és más, választási sikert jobban befolyásoló vádak kerülnek előtérbe az ellenzéki pártok részéről világszerte.

Az alkalmazkodási idő természetesen évtizedekre is nyúlhat, de az elmúlt évek tendenciája az, hogy a politikai helyett a korrupció jogi dimenziója nyer teret, és ez a kormánypártok számára több problémát is okoz, mint a korábbi, jellemzően politikai stratégiák a korrupció elleni küzdelemben.

Rajnai Gergely

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr3216570310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2021.05.24. 18:02:23

Mondjuk ebbe azért belejátszik az is, hogy eddig minden kormányváltás után még korruptabbak jöttek, és semmi nem utal arra, hogy ez a trend változna. Ha esetleg mondjuk lenne egy olyan közös ellenzéki program, hogy a korrupciót ugyanúgy el nem évülõ bûncselekménnyé nyilvánítják mint anno az emberiség ellenes bûncselekményeket, és visszamenõleg egy valóban független bizottság ki fogja vizsgálni a mai értéken 100 milliósnál nagyobb ügyleteket a gengszterváltás óta, és a felelõsöket bezárják, hogy rájuk rohad a mûanyag lakat, akkor komolyan lehetne venni ezt a korrupcióellenes dolgot. De olyat, hogy az aktuális ellenzék vádolja korrupcióval az aktuális kormánypártot, illetve megígéri hogy majd jól lecsukja a felelõsöket, már láttunk néhányszor...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:06:43

Mi a helyzet az EU egészségügyi biztos asszonyával, akinek 4 millió euró landolt a számláján néhány hónappal azután, hogy jó szarul szerződött a gyógyszergyártókkal a közösség nevében.

Az egészben a legszebb, hogy megpróbálták hitelnek álcázni, csakhogy a megjelölt hitelintézet már pár éve megszűnt.:)))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:42:13

Az Olaf jelentés által feltárt 170 milliárd euró nagy része tuti, hogy nem a Fidesznél landolt, hanem az akkor hatalmon lévő szoci-szadesz bagázsnál. Na ők szeretnének visszamászni a hatalomba antikorrupciós dumával. Röhej..

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:43:04

@jozsef_10: Attól ,hogy a ballibsi média elhallgatja még nem az. Persze, hogy elhallgatja. Ez az egyik feladata, hogy elhallgassa a tényeket.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:47:40

@jozsef_10: Megint feltette a lemezt Matyika? A csehek nem álltak ellen, köztudott, Hitler másnap már Prágában ebédelt. A lengyelek " jutalma" , hogy tiszti karuk kiirtói lettek új uraik. Hiába kapcsolsz papagáj üzemmódba, ettől még nem lesz igaz történelemhamisítási kísérleted.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:49:20

@jozsef_10: Nem a cikk veti fel, ő csak megemlíti. A cikk nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, csak említés szintjén, hogy ez a vita (ami azóta eldőlt) sem befolyásolja a cikk témáját. Tanulj meg szöveget értelmezni.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:54:39

@jozsef_10: Kommunista diktatúrát kaptak jutalmul, a nyugat elárulta őket, és nemcsak nyertek, vesztettek is terültet, amit a SZU kapott meg. A minimális terület töblet nem hinném, hogy különösebben kárpótolta volna őket a több milliós emberveszteségért, és azért , hogy sztálinista uralmat kaptak a nyakukba.
A csehek nemigen álltak ellen. Sem '39-ben a náciknak, sem '68-ban a komcsiknak, csak pityeregtek az utcán.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:55:24

@jozsef_10: Átlátszó a terelési kísérleted az egészségügyi biztos korrupciójáról. Pénzért csinálod te is?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.25. 23:59:01

@jozsef_10: Azt viszont felfogom, hogy azzal töltöd az idődet, hogy a saját hülyeségeiddel áraszd el a netet. Valszeg nincs rendes munkád és magánéleted. Inkább olvass, hogy valami műveltség szivárogjon bele abba a buta kis fejedbe.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.26. 00:04:21

@jozsef_10: Ebből áll az életed, hogy ezeket a "scripteket" írogatod? Létezik nálad szánalmasabb lény a világon? Próbálj értelmes életcélt keresni magadnak.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.26. 00:05:51

@jozsef_10: Azért csak addig létezett ez a kis náci állam, mert ekkor megszállta őket a magyar haderő. Sztem téged erre tartanak, hogy eltereld a figyelmet a ballibsik számára kínos témákról.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.26. 00:06:56

@jozsef_10: Most komolyan ez egy vitaszínvonal, hogy folyamatosan önmagadat másolgatod be? Ezért jártál iskolába?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.26. 00:08:06

@jozsef_10: Lehet, hogy már te itt sem vagy, hanem ezek a "scriptek" dolgoznak helyetted. Szánalmas példánya vagy elfajzott társadalmunknak.

nemecsekerno_007 2021.05.26. 08:51:45

@jozsef_10: Nem elég a 2/3 FütyiMatyi?!? Muszáj neked a 3/4-et erőltetni?!?!?

chrisred 2021.05.26. 08:55:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nyilván az, ha az állami korrupciót magának az államnak kell üldöznie. Ezért fontosak az olyan demokratikus elvek, mint a hatalommegosztás, a fék és ellensúlyok rendszere, a társadalmi nyilvánosság, mert a korrupció felderítésében olyanok is részt vesznek, akik nem érintettek, és a korrupcióból semmi előnyük nem származik.

chrisred 2021.05.26. 09:05:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A kapitalizmus alapja a korrupció."

Ez egy olyan állítás, amit érvek hiányában szubjektív véleményként tudok kezelni. Az illiberális berendezkedésű országok épülnek a korrupcióra, Ázsiában évezredes hagyomány.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.05.26. 09:19:11

Mi a helyzet azzal a német gázszerelővel, akinek a számláján az összes közbeszerzés landolt? Merkel kiemelte Strónmannak csak azért hogy ne a saját nevén nyúlja le az EU támogatásokat. Erröl miért hallgat a lippsi média?

chrisred 2021.05.26. 09:19:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A kapitalizmus lényege a pénzcsinálás képessége a saját képességeid kiaknázásával.

Egy maroknyi országot kivéve az egész földön az illiberális hatalmi berendezkedés az uralkodó.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.05.26. 09:20:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ma nincs illiberális berendezkedésű ország Észak-Koreán kívül. "

Te hazaáruló bulgár nyomorék lippsi, Orbán Viktor országa a világ legsikeresebb illiberális ország! De ti Soros bérenc pedofilok ezt is letagadnátok.

chrisred 2021.05.26. 09:29:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem kapitalizmusról volt szó, hanem illiberalizmusról. Az első a gazdasági, a második hatalmi berendezkedés jelege.

chrisred 2021.05.26. 09:59:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Olyan, amelyik csak a politikai hatalmat monopolizálja, a gazdaságban engedi a magánérdek működését. A harmadik világbeli diktatúrák többségében így működnek.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.05.26. 10:03:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te hazaáruló Soros bérenc, a te Sorosod az ami liberális, nem pedig Orbán Viktor országa! Mit gondolsz te pedofil Soros csicska, talán azért harcol Orbán Viktorunk egész életében szakadatlanul Brüsszel ellen mert az egyik jobb liberális akar lenni a másiknál? Menjél Németországba ha liberalizmust akarsz, Orbán Viktornál amíg él illiberalista demokrácia lesz! Ráadásul még az észak-koreai illiberalizmusnál is ezerszer jobb.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.05.26. 10:09:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Miféle illiberalizmus az, mely gazdaságilag liberális? Az nem igazi illiberalizmus. "

Hol liberális Orbán Viktor gazdasága te pedofil rejtőzködő? Mészáros Lőrinc szerinted Orbán Viktor liberális terméke te bulgár beteg? Mert Orbán Viktor nem tud illiberalizmust csinálni?
Mit akarsz e Karigeri ügynöke, hogy 99% kapjon 99%-ot? Csak a te nedves liberalis álmaidban!

chrisred 2021.05.26. 10:31:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem tudom, mi az a liberális gazdaság, az előbb még a kapitalizmusról volt szó. Pinochet alatt neoliberális (neokonzervatív, thatcherista) gazdaságpolitika működött, ennek semmi köze a liberalizmushoz.

antiindex 2021.05.26. 10:48:38

@chrisred: te minek baszod el az időd azzal, hogy az autista elmebeteggel vitázol?

ő ma és csakis ma, liberalizmus alatt liberális gazdaságot, azaz szabadversenyes gazdaságot ért. arról beszél, hogy ennek van keleti verziója. hát Kína gazdaságát azért nehéz lenne ilyennek nevezni. továbbá azt akarja beadni, hogy a szabadversenybe a lopás is beletartozik, miközben nem. az egésznek semmi értelme, csak Mészáros lopásait akarja legitimálni azzal a csúsztatással, hogy szerinte ez beletartozik a kapitalizmusba. meg Orbán kommunista dörgölőzését azzal, hogy az is csak egy másfajta kapitalizmus, nincs vele baj.

felesleges vele vitázni, legtagadja a kurta anyját is, hiszen elmebeteg pszichopata.

chrisred 2021.05.26. 11:03:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ez egy elnevezés, nem definíció, nem kell, hogy értelme legyen. Nem liberalizmus. A liberalizmus társadalompolitikai ideológiai rendszer, a neoliberalizmus pedig gazdasági doktrína.

chrisred 2021.05.26. 11:08:45

@antiindex: Tisztában vagyok vele, hogy liberalzmus alatt összefoglalóan a polgári társadalomra jellemző elemeket érti.

chrisred 2021.05.26. 11:24:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az, hogy liberális gazdaság nem létezik, neoliberális gazdasági doktrína meg igen.

énisfélek 2021.05.26. 11:32:10

"A korrupció vádja tehát ritkán eredményez választási sikert"

A választók már nem hiszik el, hogy a szokványos pufogtatások mögött valódi szándék lenne. Minden párt csupa olyasmiket ígérget, amit aztán könnyen vissza lehet vonni a hatalomra kerülés után, ez megerősíti a választók abbéli hitét, hogy egy kormányváltás nem lenne több egy egyszerű tolvaj-váltásnál. A magyar választó antikorrupciós ingerküszöbe magasra került, amely párt ezt nem hajlandó megugrani, az feleslegesen erőlködik. Itt már csak komoly dolgokkal lehet nyerni, de akkor nagyon nagyot.

chrisred 2021.05.26. 11:32:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem tudom, mi a kulturális liberalizmus. Ismétlem, a liberalizmus társadalompolitikai ideológia, hatalomgyakorlási modell. A gazdasági liberalizmus nem része a liberalizmusnak. Az egy gazdaságelméleti eszmerendszer, független a hatalmi berendezkedéstől.

chrisred 2021.05.26. 11:38:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A klasszikus liberalizmus, mint eszmerendszer a politikai liberalizmus és a gazdasági liberalizmus elemeit kapcsolat össze. Tehát a kettő vegyítése nem maga a liberalizmus, hanem a liberalizmus egyik áramlata, amit klasszikus liberalizmus néven tartanak számon. Ettől még a kettő nem ugyanaz.

chrisred 2021.05.26. 12:14:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az bőven elég, ha nem írják, hogy a felsorolt politikai jogok a gazdaságra is kiterjednek. A link egy könyv recenziójára mutat.

chrisred 2021.05.26. 12:38:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem én, nem állítottam, hogy a politikai és a gazdasági liberalizmus elemei nem vegyíthetőek, sőt, pont az ellenkezőjét írtam. Arról volt szó, hogy külön-külön is helytálló önálló eszmerendszerek, te vagy az, aki ezt tagadja.

citrix 2021.05.26. 12:50:04

Aki korrupcióról, megvesztegetésről, túlárazásról, visszaosztásról szerez tudomást, jelentse és maga Polt Péter vizsgálja ki személyesen :-) A kecskére a káposztát...

chrisred 2021.05.26. 12:54:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Akkor megismétlem, a politikai és a gazdasági liberalizmus eleminek vegyítését nevezzük klasszikus liberlizmusnak. Ami nem maga a liberalizmus, hanem annak az egyik irányzata. Ahogy a szocializmus irányzatai közé tartozik a kommunizmus meg a szociáldemokrácia is, de attól még teljesen más elemeket tartalmazó irányzatok.

chrisred 2021.05.26. 13:37:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ahogy a kommunizmus is. Ezek a szocializmushoz társítható eszmei áramlatok.

Az a baj....hogy be se jöttek 2021.05.26. 15:18:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te autista elmbeteg Soros ügynöke, ezerszer ismetelheted a hazugsagaidat, Orbán Viktor útja akkor is az illiberalizmusm ezt hirdette meg tíz éve és a legsikeresebb illiberalizmust csinálta meg. Te meg menjél Brüsszel seggét nyalni te hazaáruló, hogy meghazudtolod Orbán Viktort.
süti beállítások módosítása