A többsebességes együttműködés gondolatát, bár jellemzően az Európai Unióhoz szokás kötni, egyáltalán nem tekinthetjük csupán európai jelenségnek: számos példa akad rá a világban, így például Kanadában is hasonló elképzelést fontolgatnak egyes politikusok.
Gyakorlatilag a görög euróválság óta folyamatosan téma az Európai Unió „többsebességessé” tétele. Nyilvánvaló, hogy több szempontból Dél- és Kelet-Európa nagyon különbözik Nyugat-Európától, és többen úgy érzik, hogy ez az európai projekt sikerességét akadályozza, ezért az Unió bizonyos (új) elemei, politikái csak az azt igénylő (vélhetően nyugati) tagállamaiban lennének érvényesek, a többieknek lehetőségük lenne ezekből kimaradni – ezzel tovább szabdalva az EU egységét. Az elmúlt tíz évben az EU fejlettebb és kevésbé fejlett régiói közötti konfliktusok tovább mélyültek, és egyre erősebb politikai töltetet kaptak; ezt Magyarországról különösen erősen érezzük.
A többsebességes Európa ötlete tehát nem egészen új, de rendszerint úgy tárgyalják a közbeszédben, mint egy még ki nem próbált, ennélfogva rizikós javaslatot, amit csak elméleti érvek alapján lehet megvitatni. Ez azonban közel sem igaz, hiszen már maga az EU is kipróbálta a többsebességes működés több formáját: egyrészt az Egyesült Királyság a Brexit előtt is élvezett különleges kiváltságokat, kivonva magát egyes politikák alól, másrészt a tagság különböző előszobái és a különböző csatolt szervezetek (pl. Európai Gazdasági Térség) is példák arra, hogy az EU bizonyos elemei kiterjeszthetők olyan országokra is, amelyekre nem vonatkozik minden uniós előírás, előny és hátrány.
Az EU saját hagyományainál is érdekesebb, és kevéssé emlegetett tény, hogy a többsebességes politikai közösség elképzelése nem kizárólag az Unió kapcsán merül fel, számos országban látunk rá példákat. Olyannyira elterjedt jelenség ez, hogy van egy politikatudományi megnevezése is: aszimmetrikus föderalizmus. Kanadában például a tartományok együttműködése kapcsán négy különböző álláspont is jelen van a központi parlamentben, és ezek egyike épp az aszimmetrikus föderalizmus.
A Québeci Blokk Québec tartomány függetlensége, és az együttműködés teljes megszüntetése mellett foglal állást; Európában a Brexithez és más nemzeti szintű kilépési kezdeményezésekhez lehet hasonlítani ezt az álláspontot. A Liberálisok jellemzően az intenzívebb központosítás, az erősebb föderalizmus mellett érvelnek; ennek európai megfelelője az Európai Egyesült Államok koncepciója. A Konzervatívok a minél nagyobb tartományi önállóságot pártolják; ez a Nemzetek Európájának feleltethető meg az öreg kontinensen. Végül a baloldali Új Demokraták (New Democratic Party, NDP) az aszimmetrikus föderalizmus, azaz a „többsebességes Kanada” mellett törnek lándzsát.
Bár Kanadában már jelenleg is jelen van az aszimmetrikus föderalizmus, de ez az EU-brit esethez hasonlóan jelenik csak meg: Québec tartomány néhány területen (pl. a Legfelsőbb Bíróság bíráinak kiválasztása során) sajátos kiváltságokat élvez. Az NDP radikális, a Liberálisoknál is sokkal nagyobb léptékű szövetségi programok bevezetését szorgalmazza (a Bernie Sanders-féle amerikai mozgalommal rokon nézeteket vall a párt), de tisztában van azzal, hogy ez több tartomány (különösen a konzervatívabb vezetésűek) számára elfogadhatatlan lenne. Az Új Demokraták ezt a problémát nem kompromisszumos megoldással oldanák meg, mert úgy gondolják, hogy az általuk javasolt programpontok jelentik a legjobb alternatívát, és ahol lehet, mindenképp alkalmazni kellene őket. Éppen ezt oldaná meg az aszimmetrikus föderalizmus: azok a tartományok, amelyek hajlandóak lennének alávetni magukat ezeknek a nagyszabású központi intézkedéseknek, részt vennének benne, de a csatlakozás nem lenne minden esetben kötelező. Így kerülné el az NDP azt, hogy az általa javasolt program politikai törésvonalak mentén szétszakítsa a kanadai államszövetséget.
A többsebességes együttműködés elképzelése tehát nem csak Európában van jelen; láthatóan más, nagyméretű politikai közösségben is vannak olyan komoly gazdasági, demográfiai és politikai ellentétek a különböző régiók között, amelyek miatt bizonyos programpontok az együttműködés egészét veszélyeztetik. A többsebességes megoldás, a központi politikák közötti választás lehetősége ezt a problémát hivatott megoldani, de nem véletlen, hogy Európában és Kanadában sem lehet fősodratú javaslatnak tekinteni: a többsebességes társulás a szétszakadás kapuja, az első lépés lehet az együttműködés megszűnése felé. Ráadásul az aszimmetrikus föderalizmus egyben annak beismerése, hogy kompromisszumos vagy konszenzusos döntést képtelen hozni a közösség, ami egyfajta politikai inkompetenciát is jelez az egység hiánya mellett, ezért egyelőre nem tűnik reálisnak az, hogy ez a projekt megvalósuljon.
Azonban ahogy általában azt sem szerencsés gondolni, hogy bármilyen politikai jelenség magyar sajátosság lenne, ahogy a hazai vélemények nagy része kezeli a magyar közélet elemzését, úgy nem szabad Európánál sem leragadni, mert
nagyon gyakran van mintája az európai jelenségeknek és javaslatoknak a világban, amelyek ismerete segítheti a környezetünkben tapasztalt fejlemények értelmezését.
Rajnai Gergely
