Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Trump a vidéki Amerika bosszúja?

2020. október 05. 12:16 - Méltányosság Központ

Gyakran hivatkoznak úgy Donald Trumpra, mint aki a vidéki Amerika és/vagy az amerikai munkásosztály, alsó-középosztály elégedetlenségét fejezi ki a globalizáció-imádat, gépkultusz és politikai korrektség amerikai fellegváraival szemben. Vajon ez mennyire igaz? Tényleg belemagyarázhatunk egyfajta kifacsart „népi-urbánus vitát” a Trump-jelenségbe, ahogyan például idehaza Fricz Tamás politológus teszi?

14287966-grunge-belyegzok-a-konfoderacios-zaszlo-es-a-lazado-belyegzo_-vektoros-illusztracio.jpg

Véleményem szerint Trump sikerét elsősorban annak köszönhette 2016-ban, hogy elitellenes hangot ütött meg. Azonban joggal fölvethető, hogy Trump maga is az elit része. Igaz, csakhogy van egy különbség: az amerikai társadalom jelentős része a politikai elit leváltását kívánta, s Trump a gazdasági elitnek része volt ugyan, ám a politikai elitnek nem. Outsider, kívülálló a politikai eliten, s ez aranytartaléknak bizonyult Hillary Clintonnal szemben.

          Az biztos, hogy a városi és a vidéki Amerika közötti törésvonal létezik, Trumptól függetlenül. Ez egy nagyon erős hagyomány az amerikai politikában, s nem Trumppal kezdődött! Sem Reagannel vagy Nixonnal!

Micsoda? Hogy város és vidék törésvonal lenne az Egyesült Államokban, kérdezhetik! A provokatív válasz az: ugyan mikor nem volt! Hiszen már a függetlenség másnapján, 1786-ban a függetlenségi háború veteránja, Daniel Shays felkelésre buzdította az eladósodott farmereket a hatóságok ellen. Shays a felkelés leverése után az egykori ellenséghez, az angolokhoz menekült. 1791-94-ben a farmerek Nyugat-Pennsylvaniában fogtak fegyvert az ún. whisky-lázadás során. Mindkét esetben a farmerek haragja az állami tisztviselők, az adószedők, de általában a városiak ellen irányult. Akik nem olyanok, mint „mi”, akik harisnyát viselnek, és csatos cipőt hordanak, egyszóval láthatóan nem farmerek. A lázadó farmerek 1791-ben csak Szodomának nevezték Pittsburgh-öt, és igen jó gondolatnak vették volna a város fölgyújtását.

farmerek-konyvbe.jpg

De visszamehetünk a függetlenségi háború elé, az 1764-es évbe, amikor a határvidéken élő, indián támadások miatt amúgy is okkal ideges skót-ír farmerek csapatai (az ún. „Paxton-fiúk”) bevonultak Philadelphiába, kifejezve haragjukat, amiért a kormányzat nem védi meg életüket és javaikat. A farmer-polgár, farm-város ellentét húzódott meg a mélyben, amelyhez még vallási gyűlölség is társult (ti. az Ulsterből jött református skót-írek ellenszenve a gyarmat elitjét adó kvékerek iránt).

Sőt, ha még hátrálunk időben, már a gyarmati kor előtt megtalálhatjuk a városellenesség teológiai magját. Maguk a puritán alapító atyák is vágyakoztak az Új Jeruzsálem iránt, és éppen azért kívántak letelepedni a vadonban a városias Hollandia helyett (amely pedig menedékhelye volt a vallási üldözötteknek), hogy megalkossanak a Szentírás alapján egy teljesen új civilizációt. Ha csak az individualista boldogulást keresték volna, azt jobban megtalálják a kontinensen, például Hollandiában, melyben tárt karokkal várták volna őket. Az angol puritánok azonban szándékosan választották a „vadont”. A „zarándok atyák” ugyanis meg akartak szenvedni a dicsőségért, követve az ókori zsidóságot, melynek sorsával párhuzamot vontak: magukat választott népnek látták, amelyet Isten kivezet a Stuartok Angliájából, de próbatételeken (negyven évi vándorlás) keresztül.

senator_vardaman.jpg

Ma az amerikai társadalom egyértelműen városias. Ugyanakkor kulturálisan a vidéki életmód, a falusi Amerika emléke egyfajta amerikai „népies” kultúraként jelen van ma is. Sajátos változást tükröz pl. a redneck (vörösnyakú) fogalmának változása. A kifejezés eleinte a szegény déli „fehérekre”, azon belül is a legszegényebbekre vonatkozott, s így ez a Demokrata Párt helyi bázisát jelentette. A helyi folklór szerint 1910 körül James K. Vardaman, Mississippi állam demokrata kormányzójának hívei vörös sálat vagy kendőt kötöttek a nyakukba, és innen származik a név.

Némileg gyengíti ezt az elméletet, hogy a redneck szó közvetlenül utal a társadalmi különbségre is: míg a gazdagok bent hűsöltek az udvarházban, s a rabszolgák dolgoztak helyettük, a „fehér” nincstelenek kénytelenek voltak – a „feketékhez” hasonlóan – hajladozni a dohány- és gyapotföldeken a tűző nap alatt. A redneck eleinte radikálisan demokrata volt, lakóhelyénél fogva. Ám manapság sztereotip értékeit (vallásosság, hagyományőrzés, vidéki élet, kis adó iránti igény, némi városellenesség) a vidéki republikánus szavazóval azonosítják. Valamikor 1960-ban kezdődött a váltás, amikor John Bartlow Martin diplomata arra figyelmeztetett, hogy Kennedy kampánya elbukik a redneck államok szavazatain. Mint tudjuk, Kennedy győzött, de Martin ettől még jól látta a folyamatok irányát.

          Manapság igen gyakori Európában a „redneck” szó s különféle szinonimái („white trash”, „cracker”, „hillbilly”) használata a vidéki amerikaiak megbélyegzéseként. Mindegyik nagyjából a „tahó” szónak felel meg. Az amerikai filmek gyakran mutatják be a vidéki amerikait tudatlan, rasszista, homofób, súlyosan csökött alakként. Miközben van egy másik folyamat is: egyre többen kezdik büszkén hordozni a nevet, s vállalják a sztereotípiákat.

puritan-divorce.jpg

Ennek jegyében rendeznek redneck fesztiválokat, ahol dübörög a countryzene (amely afféle amerikai népzene, tulajdonképpen egyvelege az angol, ír, skót balladáknak és népdaloknak, a „fehér” és afroamerikai munkadaloknak, a blues-nak és a gospelnek), s az amerikai zászló föltűnik minden elképzelhető árucikken. Nem tudjuk, a Demokrata Párt visszaszerzi-e valaha egykori vidéki bázisát. Mindenesetre Trump az elitellenességével igencsak udvarol a vidéki Amerikának. Erre egyelőre nincs valódi demokrata párti válasz. A politikai korrektség, a Black Lives Matter-imádat, technika-kultusz aligha lesz elegendő, tekintetbe véve az amerikai történelem vidéki radikalizmusának fenti példáit.

Paár Ádám 

         

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr5416227874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2020.10.05. 13:48:05

Az Amerikát feszítő ellentétek egyike valóban ez. Jó kérdés, hogy Trumpnak mire lesz elég a fehér munkás/középosztály dühe másodszor.

midnight coder 2020.10.05. 16:10:23

Igazából a BLM, a PC, és általában a balliberáltak előretörése az USA mint világhatalom végét jelentik - sőt, jó eséllyel magának az USA-nak a szétesését is. Ami viszont a világpolitikában is új helyzetet jelent majd.
Kérdés, hogy mi lesz az elnökválasztás után. Akkor is ha Trump nyer - igazából a liberráltak már az előző választás eredményeit sem nagyon voltak hajlandók tudomásul venni - és akkor is, ha Biden. Egyrészt, mert az utóbbi már most elemről megy mint anno Brezsnyev elvtárs, másrészt azt a szélsőbalt amit a demokraták kiengedtek a palackból, nem biztos hogy vissza tudják gyömöszölni.

Matyika Ápolója 2020.10.06. 12:03:23

Baszki valami mégiscsak történt az index-szel, me ez egy egész jó post, és ki lett emelve.

nemecsekerno_007 2020.10.06. 12:54:53

Biden egy bábu a demokraták meg eléggé elmentek szélballib irányba. A tech-cégeknek meg irreálisan nagy hatalmuk van, a Microsoftot kevesebbért szétdarbolták anno.

CoolKoon 2020.10.06. 14:05:19

@midnight coder: Szerintem meg ponthogy az amerikai fasizmus előretörése lesz a vesztük. Ugyanis hiába szajkózod a gazdid lózungjait, az az igazság, hogy az értelmiségieknek csak és kizárólag ott terem babér, ahol a "liberráltak" vannak hatalmon. Ugyanis a cikkben taglalt idióta redneckek amúgy nemcsak városi- de értelmiségi-, fejlődés- és igazából demokrácia-ellenesek is. Nekik ugyanis (a countryzene mellett) az kell, hogy senki ne veszélyeztesse a (száz éve közel változatlan) életmódjukat, valamint az, hogy a "büdös négerek" nehogy még véletlenül is szavazni tudjanak, hiszen őket továbbra se tartják embereknek (ahogy pl. a latínókat se). Ilyen milliőből pedig minden értelmiségi sikítva menekül ám, mert ha nem, előbb-utóbb úgyis kicsinálják őket.

CoolKoon 2020.10.06. 14:13:14

@nemecsekerno_007: A Micro$oftot?! Valamit nagyon benéztél. De amúgy sajnos nemcsak az amerikai tech cégeknek van iszonyú hatalma, hanem MINDEN más amerikai multinak is. Bármelyik piaci szegmenst nézzük Amerikában, MINDEGYIK arról szól, hogy van egy vagy néhány nagy hal, amely egyre gátlástalanabbul tesz meg mindent azért, hogy ez így is maradjon. Pl. az Intel is ugyanilyen mocsok dög disznó volt a 90-es években. Most már csak azért nem az, mert nagyon jól tudja, hogy a mobileszközökbe nem az ő csipjei kerülnek.

blaubner 2020.10.06. 14:28:57

a demokrata párt akkor hajtotta végre az egyik legnagyobb fordulatát, amikor a 60-as években kihátrált a szegregáció mögül, és hirtelen ők kezdték el a faji egyenjogúságot képviselni (kennedy hatására). emiatt pártoltak át a helyi redneckek a republikánusokhoz.

Vipera01 2020.10.06. 14:53:34

@Sir Galahad: Ezt azért nem mondanám így, mert egyre több színesbőrű támogatja Trumpot... főleg a normálisabbak, akik látják a BLM túlkapásait, meg a Demokrata párt képmutatását.

БУММЕР 2020.10.06. 15:13:23

@math0:
Termelj élelmiszert HO-ból te alpári gyökér.
Mekkora selejt vagy...Istenem ilyen embert

nincs1agy 2020.10.06. 15:27:41

A vidék józansága menti meg az országot, ahogy nálunk is..

Exploiter 2020.10.06. 15:29:13

@CoolKoon:

Fasizmus?
Nem hiszem, hogy az átlag redneck fasiszta lenne. A legtöbb ugyanis abszolút individualista, sokszor államellenes.
Rasszista simán lehet, de ezek nem szinonimák.

Az usa fő gondja most a tribalizmus, amit egyébként pont a bal oldal tol már évtizedek óta.

Lásd, amikor a fehér fajvédők hiába kampányolnak az egyetemi szegregáció miatt, de 2020-ban elindulnak a poc szakkörök, a feketék nyomására. A gonosz nácik meg csak a fejüket vakarják, hogy akkor most örüljenek-e.

De a multikulti társadalom ott is látványosan megbukott.

nincs1agy 2020.10.06. 15:30:28

@math0:

"Akárcsak Hitler a kelet-német paraszti vidék "bosszúja" volt. "

Te barom, az NSDAP-ban a bajorok voltak a leginkább felülreprezentáltak. A pártnapok is Nürnbergben voltak..

Etniez 2020.10.06. 15:31:35

@nincs1agy: Szakadok a röhögéstől :)

@Vipera01: Hasadból?

nincs1agy 2020.10.06. 15:34:40

@Etniez: Ettől még kikaptok, most is..

Etniez 2020.10.06. 15:34:47

@Matyika Ápolója: Persze, már átvette a Fidesz augusztusban.

Még csak kicsiben nyomják a propagandát, egy-egy kósza cikk vagy hír.

Múltkor a mocskosszájűfidesztálib Jeszenszky volt vendég a "kibeszélő" podcastban kétszer is.
Biztos jó sokan letöltötték, legalább 200-an...

Utána pár nappal fél napig nem írták meg, hogy a jogállami jelentés kijött, stb. Biztos várták az instrukciókat.

Stb.

Mi nem vagyunk hülyék. 22-ben lesz még egy Origó, addig napról-napra "idomítják" az olvasokat.

Na, ezért adtam pénzt a Telexre.

Etniez 2020.10.06. 15:35:41

@nincs1agy: És akkor igazad lesz? :D Vidéki suttyók nem értik a 21 sz.-ot, ez ám a "józanság" :D

nincs1agy 2020.10.06. 15:53:05

@Etniez: Ti nem értitek a valóságot, de a valóság időnként rátok vigyorog..

CoolKoon 2020.10.06. 15:57:16

@Exploiter: Nem az átlag redneck, az általában "csupán" buta, mint a föld. Sokkal inkább az őket képviselő "elit" az, amely fasiszta, ami az idült rasszizmusuk meg bigott keresztény fanatizmusuk természetes folyománya is amúgy (idevágó anekdota: az öcsém barátnője kettest -négyest- kapott az általánosban hittanból, csupán azért, mert barna szeműnek festette ki Jézust a keresztény kifestőben). Igen, valóban államellenesek, csakhogy ők az állam képében sokszor olyasfajta "elnyomót" látnak, amely az idióta (és amúgy ön- és köszveszélyes) allűrjeik lenyesegetésén keresztül nyomja el őket (vö. maszkviselés). Ugye alapesetben ez anarchizmus lenne, de Amerikában ennek valahogy mindig is (szinte a kezdetektől fogva) szélsőjobbos színezete volt (nálunk ezt a vonalat Csurka képviselte amúgy). Igazából ennek az egész jelenségnek a rasszizmus csupán az egyik tünete, nem a kiváltó oka (messze nem, és ezt sajnos a demokrata -helyenként már-már marxista hajlamú- ideológusai se nagyon veszik észre).

"Az usa fő gondja most a tribalizmus" - Ebben egyetértek, csakhogy az elmúlt pár év során ehhez még hozzájött némi radikalizáció is, ami nagyon nem jó jel.

"Lásd, amikor a fehér fajvédők hiába kampányolnak az egyetemi szegregáció miatt, de 2020-ban elindulnak a poc szakkörök" - Na ezért ellenzem annyira a kvótákat, és küldöm el a lehető legnagyobb lendülettel a szószólóikat a francba. A PoC szakkörök kapcsán viszont kissé árnyalja a képet az is ám, hogy Amerikában az ÖSSZES egyetem fizetős, kivétel nélkül (különbség csak a tandíj és az elnyerhető ösztöndíjak mértékében van). Tehát a wannabe néger értelmiségi csórikáim is kicsengetnek elképesztően magas összegeket azért, hogy használhatatlan tudást adó szakra járjanak (és mivel általában csóró családokból származnak, akkora diákhitelt vesznek fel ehhez, amekkorát mifelénk egy kisebb lakásra szoktak). Ez meg (az illetők saját hülyesége mellett) az egyetemek sara is, mert ők azért arrafelé is nagyon jól tudják ám, hogy a zabhegyező szakjaikról kikerülő friss diplomásokat senki se fogja tárt karokkal várni (kivéve a Mekit), de azért csak megnyitják azokat a szakokat (rengeteg férőhellyel) minden évben újra meg újra.

"a multikulti társadalom ott is látványosan megbukott." - Egyelőre még nem, a mexikói bevándorlókat tárt karokkal váró Kalifornia pl. még mindig jól él, és Los Angeles-t leszámítva a bűnözési mutatóik is elég jók. Az ottani társadalmi modell majd akkor fog megbukni, ha alulmradnak egy esetleges, Trump miatt kitörő polgárháborúban.

CoolKoon 2020.10.06. 16:04:27

@math0: "Trump a vidéki, paraszt közép-USa a redneck vidék "bosszúja". Akárcsak Hitler a kelet-német paraszti vidék "bosszúja" volt. És ahogy Orbán is a vidéki, selejt, zsákfalusi magyar parasztok bosszúja." - Egyetértek. Az utóbbi egyre nyilvánvalóbbá válik, ahogy az Orbán-kormány értelmiség- és városellenes ámokfutása egyre magasabb fordulatszámon pörög.

"A Társadalom selejtje, a vidék, a parasztok sosem győzhetnek hosszú távon." - Hosszú távon nem, de sajnos meglepően sokáig igen. Jó példák erre az olyan pöcegödrök mint Irán vagy újabban Törökország, ahol a jelenlegi kurzus már meglepően hosszú ideje tartja magát.

"A bosszú mindig nagyobb büntetés volt és lesz azoknak, akik bosszút álnak." - Ez sajnos nem ennyire egyértelmű. Az ilyen rohadékok hatalmával (a kommunizmus nevű elmebeteg anomáliát leszámítva) az elit általában véve jól jár, viszont az iyen rezsimek általában igenis a középosztály (a bosszú célpontja) lecsúszását szokta okozni, és azon keresztül az ország elszegényedését. A mélyszegény, lecsúszott, vidéki alkoholista suttyóknak igazából nincs vesztenivalójuk, mert nekik már nem nagyon van hova lecsúszniuk. A középosztálynak viszont van, nagyon is.

nincs1agy 2020.10.06. 16:05:04

@CoolKoon:

De nyugtass még, hogy a néger meg spanyol gettók mélyén csupa kimagasló intellektus várja, hogy szavazhasson..:)

nincs1agy 2020.10.06. 16:08:39

@Etniez:

Lehet, hogy tényleg lesz egy valóban középen álló sajtótermék a neten? Olyan szörnyű lenne ez?

Exploiter 2020.10.06. 16:11:39

@CoolKoon: úgy látom nagyrészt egyetértünk de miért gondolod, hogy trump miatt törne ki polgárháború?
Nem republikánusok gyújtogatnak országszerte folyamatosan, nem ő pénzeli a blm-et, antifa-t, stb.
Sőt, most ígért be egy 500 milliárdos fekete támogató programot.

CoolKoon 2020.10.06. 16:43:39

@nincs1agy: Ezt soha senki nem állította. Viszont ugyanúgy, ahogy nálunk is hosszútávon fenntarthatatlannak bizonyult a választási cenzus rendszere (ahogy Nyugat-Európában is), úgy Amerikában is hiába ügyködnek a büdös nácik állhatatos módon továbbra is az általános választójog elgáncsolásán. Persze, a latínókat elintézhetik azzal, hogy "büdös migráncs, kotródj innen" (bármennyire is visszatetsző ez egy olyan országban, amely 99%-ban azokból áll), a négerekkel ezt nem annyira egyszerű megcsinálni (ezért is folyamodnak sokkal aljasabb trükkökhöz). Ha egy bizonyos csoportot folyamatosan megakadályoznak a választási joga gyakorlatában, az előbb-utóbb visszaüt, minél később, annál súlyosabban. Persze nem várom, hogy ezt megértsd...

CoolKoon 2020.10.06. 16:49:00

@Exploiter: Azért, mert egyre nyíltabban rebesgeti a sleppjével együtt, hogy egy esetleges vereség esetén nem hagyja el a Fehér Házat. És az amerikai államberendezkedést ismerve ha ez katonai erővel próbálná meg kikényszeríteni, az azonnal szakadáshoz és polgárháborúhoz vezetne. Nem a gyújtogató meg fosztogató négerek miatt, és nem is a BLM meg az Antifa miatt, hanem azért, mert egy ilyen lépés esetén maguk az államok kormányzói jelentenék be a kiválásukat.

Obszerváló 2020.10.06. 17:32:01

Azokban mind van némi igazság, amit a poszter leír, de Trump győzelmének alapvetően az volt az oka, hogy Obama az USA történelmének egyik – ha nem a – legrosszabb elnöke volt. Csak ezt nem merik kimondani mert ugye rögtön lerasszistáznak.
De a tények makacs dolgok. Lényegében a brezsnyevi pangás éveit hozta el az USA-nak. Mindenkire bazsalygott, mindenkivel konfliktuskerülő volt, mentek az Éljen és erősödjék... semmitmondó szlogenek, miközben az USA gazdaságilag, katonailag egyre jobban lecsúszott, már mindenki lesajnálta, kiröhögte, másodrendű hatalomnak tekintette, és vigyázó szemeit Kínára vetette.
Erre 2016-ban előálltak Hillary Clintonnal, akit még a demokrata elit nagy része is unt, egy kisebb része pedig kimondottan ellenszenvesnek tartott, és akinek nagyjából az volt a programja, hogy én nő vagyok, tehát toleráns, jóindulatú, kedves, békeszerető, szóval aki nem rám szavaz az mind hímsoviniszta, asszonyverő, nemi erőszaktevő, zaklató, mocskosrohadtállat, és dögöljön meg.
A másik lehetőség Trump volt. Ebben a helyzetben én is rá szavaztam volna.
Megjegyzem, gazdaság és külpolitika terén Trump kifejezetten jó teljesítményt nyújtott.

Európai téridő 2020.10.06. 18:23:44

@math0: Ez a Hitlerrel példálózgató kommented a tudatlanság és a síkhülyeség keveréke.

LebensraumamOsten 2020.10.06. 18:44:46

@Sir Galahad: Kitörölheti a munkanélküli fehér csürhe a seggét Trumppal. Szart se érnek el a primitív korlátolt, értéktelen barmok. Azok akik dolgoznak, akik értelmesek, akik vitték valamire, akik rugalmasak, intelligensek, akik nem lógtak az iskolából, azok sose szavaztak a parókás bohócra és most együtt elzavarják ezt az élősködő kártevőt, sőt talán le is csukatják ahogy azt érdemli.

LebensraumamOsten 2020.10.06. 18:51:46

@Obszerváló: Hát ja. Lelakta a gazdaságot. Elértéktelenítette a dollárt a többi keményvalutához képest. A forinttal szemben csak azért nem - bár roppantul ügyködött rajta - mert egy másik elmebeteg korszakos zseninek még jobban sikerült az MNB részéről szétbaszni a forintot. Kiirtatott pár millió amerikait szakszerű járványkezelésével. Tönkretettek a prosperáló és felfutó amerikai cégek külföldi esélyeit. Szétbaszta a kontinense környezetvédelmét, teleszennyezte a világot. De ami a legjobban tetszik: Fertőtlenítőt és hypót itatott a kiművelt, konzervatív fehér munkásosztállyal akik állítólag rá szavaztak. Ezt kötelezővé is tetetném számukra, hogy belsőleg is megőrizzék fehérségüket. Sőt veled is. Bár te vagy egy sárga zsidó, vagy egy barna cigány lehetsz. De hidd el, addig hypóználak, lúgoználak, amíg úgy ki nem fehérednél, hogy Michael Jackson is csettintene rá!

Exploiter 2020.10.06. 18:54:06

@CoolKoon:

Ezt konkrétan sosem mondja, ezt róla mondják mások. Ez meg akkora troll, hogy hagyja őket pörögni rajta.

Amúgy az elmúlt négy év kb árról szólt, hogy a teljes mainstream média, az összes platform, mindenki próbálta ellehetetleníteni.

És nekem is szöget ütne a fejembe, hogy mennyire bízzak egy demokrata állam demokrata kormányzójában a levelezős szavazás esetében, amikor deklarálták, hogy mindent el fognak követni, akár naponta indítanak bizalmatlansági indítványt, új államokat hoznak létre demokrata szenátorokkal, stb.

Apropó, a legutóbbi vizsgálat, amiről végül az fbi is elismerte, hogy lényegében koncepciós nyomozás volt, annak mi is lett az eredménye?

Nem hiszem, h a demokratáknak trumptól kellene félteni a jogállamot.
Biden and co konkrétan nyíltan szélsőbalos csapát lett.

LebensraumamOsten 2020.10.06. 18:55:16

@CoolKoon: Nem lenne polgárháború, csak egy puccs, ahol a parókás bohócot azonnal likvidálnák töredéknyi hívével együtt. Ez csak réámhír.Nem azért, mert az elmeroggyant becsületes lenne és tisztességesen tudna veszíteni, hanem mert amint megszűnne a legalitása formálisan is, azonnal neki annyi lesz.

LebensraumamOsten 2020.10.06. 18:59:38

@CoolKoon: Szerencsére a ku-klux barmok már annyira kisebbségbe szorultak, hogy akárhogy is kapálóznak, ők itt már urak nem lesznek, legfeljebb megtűrt személyek. Tudják is, ezért sivalkodnak az V4-es parasztokkal együtt. Dehát a jövő nem a napbarnította parasztoké és a primitív fehér gyári munkásoké. Hanem az értelmiségieké, a képzettebb fizikai munkásoké, az eü dolgozóké és a kereskedőké. nehéz ezt feldolgozni, de ez van.

Exploiter 2020.10.06. 19:32:05

@Hasdrubal Barcas: Trump okosan hagyta, hogy a neokomcsi elvbarátaid lángba borítsák a nagyvárosokat, a neokomcsi helyi politikus elvbarátaid segítségével.
Annál nem kell jobb kampány, mint amikor a CNN élőben tudósít a peaceful protestről, a lángoló háttér előtt ugráló ungabungákkal.
Ezért kezdtek ti, bolvesik tetvek kiszorulni lassan mindenhonnan, mert hiába magyarázza százezer marxista okostojás, hogy az ég zöld, a paraszt kinéz az ablakon és látja, hogy hazudtok.
Minden szavatokkal.

CoolKoon 2020.10.06. 19:49:03

@Exploiter: "Ezt konkrétan sosem mondja" - Nem, de többször eléggé egyértelműen utalt rá. Épp eléggé egyértelműen ahhoz, hogy az amerikai náci csürhe ezt cinkos összekacsintásnak vegye

"ezt róla mondják mások" - Többek között az egykori tanácsadója, aki csak azért egykori, mert asszem előzetesben ül vagy valami ilyesmi. Egyébként a mai napig szépeket mond róla. Úgyhogy a dolog sajnos több már sima trollkodásnál.

"Amúgy az elmúlt négy év kb árról szólt, hogy a teljes mainstream média, az összes platform, mindenki próbálta ellehetetleníteni." - Ez meglehet. Csak sajnos többször is megtörtént, hogy valami ordas nagy baromságot csak azért nem hajtottak végre, mert a körülötte levő emberek egyszerűen megtagadták a "parancsot".

"És nekem is szöget ütne a fejembe, hogy mennyire bízzak egy demokrata állam demokrata kormányzójában a levelezős szavazás esetében" - Te még mindig nem érted, ugye? MINDEGYIK amerikai állam állam az államban, saját törvényhozással, "elnökkel" (=kormányzóval), és úgy általában MINDENNEL, amivel egy állam általában rendelkezni szokott. Még saját hadseregeik is vannak (a Nemzeti Gárdák), meg jegybankjaik (a Fed igazából bankszövetség, nem egyetlenegy bank ám!). Ez nem bizalmi kérdés, világosan törvénybe van foglalva, hogy mi tartozik állami, és mi szövetségi hatáskörbe. Ha az elnök túllépi a hatáskörét, akkor MINDEGYIK állam ellenszegül (republikánus és demokrata egyaránt), és bíróságon támadják meg az elnök döntését (amire szintén számtalan példa volt az elmúlt négy évben amúgy). Ha pedig Trump nem hátrálna meg, megmakacsolná magát, esetleg mozgósítaná a hadsereget, akkor kitörne a polgárháború. Ilyesmiben az amerikaiak azért nem szaroznak, és nemcsak az idióta republikánus törzsszavazó-Ku Klux Klán-tag redneckeknek van otthon kész arzenáljuk, de alkalmanként másoknak is.

"amikor deklarálták, hogy mindent el fognak követni, akár naponta indítanak bizalmatlansági indítványt, új államokat hoznak létre demokrata szenátorokkal, stb." - Én eddig csak Portoriko esetéről tudok, de tökmindegy is, mert egyrészt ahhoz úgyis megfelelő többség kell, másrészt pedig ahhoz először meg kell nyerniük a választásokat (=kampány van). Viszont regnáló elnökként ilyesmire célozgatni sokkal durvább dolog, mint esetenként akár a kongresszuson meg a szenátuson kívülről kiabálni.

"Apropó, a legutóbbi vizsgálat, amiről végül az fbi is elismerte, hogy lényegében koncepciós nyomozás volt, annak mi is lett az eredménye?" - Erre én is kíváncsi lennék. Szerintem még mindig nem zárult le.

"Nem hiszem, h a demokratáknak trumptól kellene félteni a jogállamot." - Maga Trump egyik (volt) embere mondta, hogy az elmúlt években leginkább a szélsőjobb erősödött meg Amerikában, méghozzá látványosan, az ISIS módszereit felhasználva.

"Biden and co konkrétan nyíltan szélsőbalos csapát lett." - Biden az establishment része, úgyhogy már csak ezért is vicces szélsőbalossággal vádolni.

CoolKoon 2020.10.06. 19:54:34

@Obszerváló: "Megjegyzem, gazdaság és külpolitika terén Trump kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. " - Gazdaság terén (sajnos) igen, de külpoitika terén nem igazán. Amellett, hogy elvbarátját, Bibit megtámogatva kieszközölt Izraelnek pár fontos közel-keleti szövetségest (ami kétségtelenül elég nagy érdem), lényegében magára haragította (talán Japán meg Dél-Korea kivételével) majdnem az összes szövetségesét, még Ausztráliát meg Kanadát is (pedig azokkal tényleg művészet összeveszni, pláne egy angolszász állam számára). Ezt én azért nem mondanám jó teljesítménynek.

birkamenet 2020.10.06. 19:56:17

@nincs1agy: "A vidék józansága menti meg az országot, ahogy nálunk is.. "

Nicsak, megjött A NAP HÜLYÉJE!

CoolKoon 2020.10.06. 20:02:37

@БУММЕР: Élelmiszert? Már most inkább a szarért-húgyért dolgozó, közvetlenül az üvegházak melletti tákolmányokban lakó, afrikai vendégmunkások termelik meg Spanyolországban szinte egész Európa számára a mindenféle (olcsó) élelmiszereket, amit meg nem, azt Mo-n az oligarcha nagybirtokosok mind géppel takarítják meg (meg vetik, meg permetezik). Úgyhogy messze nem annyira nélkülözhetetlenek azok a magyar "gazdák", mint amennyire ők azt képzelik.
De különben is, ő nem a szorgalmas gazdákról beszélt, hanem a lecsúszott, lusta, síkhülye kocsmatöltelékekről, akik szemmel láthatóan továbbra is többségben vannak itt. Mi van, csaknem vetted magadra?

CoolKoon 2020.10.06. 20:04:10

@nincs1agy: A vidék józansága?! A vidék józansága fogja Magyarországot harmadik világbeli pöcegödrök szintjére visszahúzni. Éljen a tízmillió összeszerelő segédmunkás országa!

birkamenet 2020.10.06. 20:05:22

Mint minden szélhámos diktátornak, trumpnak meg orbánnak is valójában egyetlen célcsoportja van, ez pedig a társadalom legostobább, legagyhalottab rétege. Ezeknek muzsikálnak, nem a POLGÁRI rétegnek.

Azt meg ugye tudjuk, hogy polgárság falun, kisvárosban gyakorlatilag nem létezik. Csak a coclizmusból beörökölt és generációkon át változatlanul tovább öröklődő kádári cselédnépség. Ezek aztán isszák a mindenkori vezír minden elmerottyanását.

CoolKoon 2020.10.06. 20:12:17

@LebensraumamOsten: "Nem lenne polgárháború, csak egy puccs, ahol a parókás bohócot azonnal likvidálnák töredéknyi hívével együtt." - Egyrészt az elnöksége kezdetén is mindenki azt hitte, hogy majd maguk a republikánusok fognak neki betenni ahol csak tudnak (aztán mégse volt az annyira látványos, lényegében szó nélkül beálltak mögé), másrészt pedig súlyos dolog a precedens. Egy esetleges puccs is majdnem akkora törést jelentene egy nyugati ország számára, mint egy polgárháború, még ha sokkal kevesebb is az áldozat.

"amint megszűnne a legalitása formálisan is, azonnal neki annyi lesz." - Igen, ezért reménykedik mindenki abban, hogy nem fog izmozni az államokkal, és csak duma az egész.

"Szerencsére a ku-klux barmok már annyira kisebbségbe szorultak, hogy akárhogy is kapálóznak, ők itt már urak nem lesznek, legfeljebb megtűrt személyek." - Sajnos ez egyáltalán nem biztos. Aktívabbak lettek ők is, és mindenféle más szélsőséges csoportok is a tüntetéseken (meg arra se emlékszek, hogy a régebbi tüntetéseken autó hajtott volna a tömegbe pl.), ráadásul maga a DHS szélsőségesekkel foglalkozó osztályának előző vezetője, Trump embere mondta, hogy sokat erősödtek, és az ISIS-től lekoppintott módszerekkel agitálnak és toboroznak az interneten. Veszélyes rohadékok ezek még mindig, és a déli államokban tényleg NAGYON sok követőjük van.

birkamenet 2020.10.06. 20:14:15

@Obszerváló: "de Trump győzelmének alapvetően az volt az oka, hogy Obama az USA történelmének egyik – ha nem a – legrosszabb elnöke volt."

Te jó ég, itt van A NAP MÁSIK HÜLYÉJE!

különvélemény 2020.10.06. 20:15:23

Érdekes módon a Texasi néger republikánus szavazó, mert ott dolgoznak a feketék, nem segíííjekre várnak.
A vidéki meg főleg, mert ő is a kétkezi munkájából él, nem aktát, vagy egeret tologat a virtuális térben, arra várva, hogy ő lesz a következő Steve Jobs.
Ez olyan, mint az összes kaliforniai pincérnő/férfi, aki szebb jövőről álmodik..., mind "szabadúszó" színésznő/férfi.
Álmodozókból csak homokvárakat lehet építeni.
Hamis ígéretek (lesz nyugdíjad,... nem lesz, mert csődbe megyünk), hamis állítások (hagy ne soroljam), hamis ideológiák (gender, stb.), mértéktelen hitelfelvétel, ebből áll a baloldal az USA-ban.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.10.06. 20:15:41

@Etniez: ejj de átlátszó.. az zavar, h most megszólalhat Jeszenszky, de az nem zavart amikor nem szólalhatott meg.. a mai kétfarkús podcast hogyan illik bele a kettős mércét alkalmazó libsi gondolatmenetbe? megvette a Fidesz a kétfarkút?

Ehetetlen Odó 2020.10.06. 20:21:23

Nocsak, megint őrjöng valami kommunista barom?

Ez jó.
Ugyanez megy Ámerikában is.
És ha még pár hétig őrjöngenek ott az ottani antifa balf@szok meg az általuk felhergelt nigger söpredék, akkor Trump simán behúzza ezt a választást is.

Feltéve persze, hogy addig életben marad...

midnight coder 2020.10.06. 20:25:17

@CoolKoon: "Ugyanis hiába szajkózod a gazdid lózungjait, az az igazság, hogy az értelmiségieknek csak és kizárólag ott terem babér, ahol a "liberráltak" vannak hatalmon."

Az igazság az, hogy értelmiségi is van sokféle. Van bal és jobboldali, humán és reál. Ebből a bal és a humán a kórokozó. És nem csak a redneckekre hanem általában véve az USA-ra, és bővebben a világra nézve halálosak.

Egyszer már sikerült úgy 120 millió embert kiirtaniuk, most ez ennek a sokszorosa lesz.

midnight coder 2020.10.06. 20:32:18

@CoolKoon: Az amcsiknál ma egy szélsőséges csapat van: a BLM mozgalom. Persze ott is igazából az a kérdés, hogy mennyi fehér vadbarmot tudnak bevonzani, mert a négerek a maguk 13%-ával azért túl nagy erőt nem képviselnek. Ha viszont elég sok idióta áll be mögéjük, akkor elég érdekes dolgok történhetnek még az USA-ban rövid távon is. De a hosszú táv sokkal érdekesebb: azzal, hogy sikeresen szétverik az USA kulturális és morális alapjait, már középtávon is fenntarthatatlanná teszik az országot. Meg fog szűnni az amcsi hegemónia, és ez úgy hazavágja a gazdaságukat, hogy a fal adja a másikat. Az amcsik már sok évtizede a világ rablólovagjai, ha ez megszűnik akkor komoly bajban lesznek. Lesz még ott olyan Mad Max, hogy a fal adja a másikat.

Exploiter 2020.10.06. 20:47:40

@Hasdrubal Barcas:

Matyika, ülj ide egy kicsit, ne edd meg a kutyaszart. Ez fontos, figyelj.
Az értelmes emberek próbálják megérteni a világot.
Ha hallanak, vagy olvasnak valamit, átgondolják, összevetik a saját gondolataikkal, beépítik azt a világképükbe.
Matyika, dobd el a kutyaszart, figyelj már.
Az emberek sokszor tévednek. Az értelmesebbje ilyenkor ezt elismeri és átgondolja az addigi felvetéseit.
Egy kicsit másképp gondolkozik a világról.
Matyika, nem, a saját szarodat se eheted most meg. Mert jön a lényeg.
Mert vannak olyan lények, akik embernek néznek ki, de nincsenek önálló gondolataik.
Sosem ismernék be, hogy tévednek, mert nem is a saját véleményüket mondják. Csak elfogadnak egy ideológiát, vagy vallást.
Azért Matyika, mert szubhumán korcsok.
Igen.
Igen Matyi, sajnos te is az vagy.
Ez nem a te hibád, de miattatok ilyen szar hely a világ.
Most már nyugodtan eheted tovább.

Billy Hill 2020.10.06. 21:44:27

Kvadrillio mai kommentje úgy látom korszakosra sikeredett. :-) Nem a Kim Kardashian bulója töri szét a végén a zinternetet, hanem ez a két sor... Gratula bácsi!

felső határ nincs 2020.10.06. 21:58:50

A videki amerika, meg ugy altalaban a videki ember egyaltalan nem butabb, mint a fovarosi. Kevesbe iskolazott, az igaz, kevesbe fogyasztja a mediat is, a jozan esze emiatt altalaban jobb allapotban is van.

Pl. virushiszti - Trump kiirt a Twitterre, Fb-ra egy velemenyt, hogy nem nagy ugy a kovid, meg kell tanulni vele egyutt elni mint az influenzaval

Gyorsan toroltek mint fake newst, hiszen az osszes Teech ceg es Media ceg oriasit kaszal a rettegesen, es a lockdownon - a Fb, a Twitter, a Netflix, az Amazon mind erdekelt abban, hogy minnel tovabb maradjon az USA lezarva . Pedig ez tovabb nyitja a jovedelmi kulonbsegeket, ami mindig a demokracia pusztulasat hozza el.

En nemigen latom a szamokon, hogy a Covid olyan halalos virus, ami miatt at kellene alakitani az eletet, es a szemelyes szabadsagokat - ezt pont az ugynevezett liberalis kormanyok eroltetik, pl. a virus altal jelenleg alig erintett Olaszorszagban, Spanyolorszagban, Irorszagban, Ausztraliaban stb.

En a magyar intezkedeseket is erosen tulzonak tartom - de hogy engedellyel utazhassak ki a varosombol, meg irjam le az elerhetosegeimet a kocsmaban, etteremben, hat kosz en ezt nem kerem

CoolKoon 2020.10.06. 22:28:33

@midnight coder: "értelmiségi is van sokféle. Van bal és jobboldali, humán és reál." - Kizárólag egyes társadalomtudományi kérdésekben létezhet olyan, hogy bal- és jobboldali nézetek. Nincs olyan, hogy jobboldali Java, vagy baloldali Assembler, és az elektronok meg a vegyületek se lesznek sose jobb- és baloldaliak (ahogy a történelem sem). Ami ma Mo-n folyik, az színtiszta értelmiség-ellenes ámokfutás. Amint a politika megtelepszik olyan területeken, ahol semmi keresnivalója, azonnal rombolásba kezd ott, mérhetetlen károkat okozva.

"Ebből a bal és a humán a kórokozó" - Ja, persze. Máglyára az összessel, és "a haza fényre derűl". Erősen hitt ebben többek között Franco meg Mussolini is, és minden eszközt bevetettek a kommunisták elnyomására. Az eredmény? Miután a diktátorok eltűntek a színről, Spanyolország és Olaszország lettek Nyugat-Európa legkommunistább országai.

"általában véve az USA-ra, és bővebben a világra nézve halálosak." - Attól, hogy veszélyt jelentenek a társadalomra, jelen pillanatban továbbra is az amerikai nácik jelentik a legnagyobb veszélyt. Ezt a Trump-kormányzat szakértői is elismerték.

"Egyszer már sikerült úgy 120 millió embert kiirtaniuk, most ez ennek a sokszorosa lesz." - Miről beszélsz?

"Az amcsiknál ma egy szélsőséges csapat van: a BLM mozgalom." - Ez egész egyszerűen nem igaz. Soha nem volt igaz, és soha nem is lesz az.

"a négerek a maguk 13%-ával azért túl nagy erőt nem képviselnek." - Ne feledd a spanyolajkúakat, meg a mindenféle egyéb, akár európai származású (színesbőrű, kreol) kisebbségeket, akiket arrafelé szintén feketének mondanak az angolszász szalonrasszizmus jegyében.

"a hosszú táv sokkal érdekesebb: azzal, hogy sikeresen szétverik az USA kulturális és morális alapjait, már középtávon is fenntarthatatlanná teszik az országot." - A jelenlegi amerikai viszonyok már most is vastagon fenntarthatatlanok. Talán ezért is szavazott Trump-ra (befogott orral) a fent taglalt redneckek mellett egy csomó olyan ember is, akinek amúgy a kezdetektől fogva unszimpatikus volt.

"Meg fog szűnni az amcsi hegemónia, és ez úgy hazavágja a gazdaságukat, hogy a fal adja a másikat." - Ez esetben mi is nagyon csúnyán megszívnánk, ahol a világ elég jelentős része máshol is.

Matyika Ápolója 2020.10.06. 22:46:35

"Ma már megvolt neked a hiperventillációs szeánz?"

Mi az a szeánz?

midnight coder 2020.10.07. 06:28:11

Úgy látom, matyesznek még mindig nincs barátnője. Vagy barátja. És a kecskéje is elhagyta.

midnight coder 2020.10.07. 07:04:19

@CoolKoon: "Nincs olyan, hogy jobboldali Java, vagy baloldali Assembler, és az elektronok meg a vegyületek se lesznek sose jobb- és baloldaliak (ahogy a történelem sem)."

Persze hogy nincs. De olyan, hogy jobboldali vagy baloldali java fejlesztők vagy villamosmérnökök vagy vegyészek vannak. Ahogy történészek is. Csak amíg egy programozónál vagy egy villamosmérnöknél vagy egy kémikus esetén a jobb vagy baloldaliság nem annyira befolyásolja a munka végeredményét, egy történész esetében már képes erre. Ahogy más humán területeken is. A legjobb esetben csak akadályoz, kevésbé jó esetben megpróbálnak ideológiai alapú társadalommérnökösködésbe fogni. Aminek egyszer-kétszer már volt nem annyira jó vége.

"Ami ma Mo-n folyik, az színtiszta értelmiség-ellenes ámokfutás."
Nem hallottam arról, hogy bárki is támadta volna a műszaki értelmiséget. Kimondottan baloldali és humán területeket ért támadás. Ami viszont alapvetően nem annyira nagyon nagy baj, mert ez a terület idehaza, ahogy Európában is erősen felül van reprezentálva a baloldal híveivel.

"Miután a diktátorok eltűntek a színről, Spanyolország és Olaszország lettek Nyugat-Európa legkommunistább országai."

És egyben a legnagyobb nyomortanyák a régi Nyugat-Európában. Ahol pedig hatalomra jutottak a kommunisták ott sikerrel kivégeztek 120 millió embert, és olyan nyomort teremtettek hogy a fal adta a másikat. Mi is ennek az árát fizetjük a mai napig.

"Attól, hogy veszélyt jelentenek a társadalomra, jelen pillanatban továbbra is az amerikai nácik jelentik a legnagyobb veszélyt "
Az amcsi nácik anno felépítették az USA-t - igaz a "jó" indiánok csontjaira - és azóta is elműködtetik. Megnyerték a hidegháborút , az egyetlen nagy buktájuk a vietnami háború volt, ahol a komcsik belső kútmérgezésének köszönhették a bukfencet. Amiről amúgy ki is derült hogy a KGB segítette, miután átlátták hogy máshogy nem nyerhetik meg a háborút, és valamiért akkortájt a komcsiknak roppant fontos volt, hogy az a pár millió vietnami a mai napig nyomorban éljen, az Észak-Koreaiakhoz hasonlóan.

"Miről beszélsz?"
Lenin elvtárs áldozatairól, Sztálin elvtárs áldozatairól, Mao elvtárs áldozatairól, Pol Pot bácsiról és a kisebb noname afrikai és közel-keleti komcsi diktátorokról. Még a mai komcsik reklámarca Che Guevara is tömeggyilkos volt, a sok hülye tini meg a mai napig mászkál egy olyan csávó arcával a hasán akihez képest a Hasfelmetsző Jack egy Jézus Krisztus.

"Ez egész egyszerűen nem igaz. Soha nem volt igaz, és soha nem is lesz az."
Egy fenét nem. Az amcsiknál a négerek azok akik finoman szólva kissé felül vannak reprezentálva a bűnözésben. Pl. kb. ugyanannyi gyilkosságot követnek el egy évben mint a fehérek - csak a lakosság 80%-a fehér és 13%-a néger... Innentől kezdve nyilván nagyobb eséllyel kerül összetűzésbe velük a rendőr és nagyobb eséllyel lesz ártatlan áldozat is. Ha az a csávó akinek a nyakára léptek történetesen fehérnek születik, a lőtéri kutyát nem érdekelte volna hogy meghalt. De mivel néger volt az istenadta, országos ügyet csináltak belőle.
Ugyanez van amúgy nálunk is, csak másik kisebbség, illetve kis hazánkban nincs erről statisztika, míg az amcsiknál van.

Amúgy ha a balfékeket valóban érdekelné ez az egész - akár ott akár itt - akkor esetleg azt kezdenék el kutatni, hogy vajon miért vannak ezek az emberek felülreprezentálva a bűnözési statisztikákban. És itt van az a pont, ahol amúgy toxikus hogy a társadalomtudomány képviselői szinte kizárólag balfékek - mert ilyenkor automatikusan jön a válasz, hogy mert a társadalom elnyomja őket, csórók, stb. Ergo, még ha nagyon akarnának akkor sem tudnának valódi megoldást keresni, Pl. megnézni hogy a többi szintén nem gazdag, illetve optikailag szintén eltérő kisebbségnek (latino, ázsiai) vajon miért nincs ilyen problémája. De igazából a lőtéri kutyát nem érdekli ez a dolog. A cél hogy balhé legyen és megbukjon Trump. Csak ezek a dolgok nem biztos hogy meg fognak állni itt - akár bukik Trump akár nem.

"A jelenlegi amerikai viszonyok már most is vastagon fenntarthatatlanok."
Ez is igaz. És Trump bácsi - nyilván nem saját kútfőből - de elég fasz módon is reagálta ezt le. De ezzel együtt is lenne még az amcsiknak vagy 30 éve, így meg jó ha 5-10 lesz.

"Ez esetben mi is nagyon csúnyán megszívnánk, ahol a világ elég jelentős része máshol is. "
Ezzel a mondattal csak a feltételes mód a probléma.

Nem. Kizárólag az állami pénzből

midnight coder 2020.10.07. 07:05:10

@midnight coder: Az utolsó mondat szerkesztési hiba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.07. 07:23:51

Kedves blogger? Mikor takarítod ki ezt a barmot? Ő nem növeli a kattintás számot, mert a felkészült hirdető és látogatottság mérő szoftverek az ilyen egy helyről érkező megkereséseket ignorálják már réges-régen.
Viszont ez az állat elüldözi a valódi látogatókat, tehát inkább veszteséget okoz.

matyimentes.blog.hu/2020/09/26/hogyan_takaritsuk_matyit

midnight coder 2020.10.07. 08:09:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, és igazán úgy lehetne segíteni rajtuk, ha valaki azt elemezné, hogy mik a kultúrájukban azok a pontok amik akadályozzák a kitörést, és hogyan lehetne segíteni nekik hogy ezeken átlépjenek. De ehelyett el van intézve a dolog azzal, hogy a többségi társadalom elnyomja őket, és mélyszegények. Ráadásul azzal, hogy a csapból is ez folyik, még jól rá is erősítenek a folyamatra, mert hogy aki esetleg megpróbálna kitörni azt is elbátortalanítják vele, elvégre úgy sem fog sikerülni hiszen téged elnyomnak, a saját sikertelenséged nem a te sarad hanem a társadalomé. Ez aztán jól megerősíti a saját közösségbe zárkózást, és persze a közösség ellenségességét is a társadalommal szemben. Ennek nyomán persze a közösség tagjai sem lesznek nagyon szociálisak a külvilág felé, ami pedig valóban kialakítja / növeli az előítéleteket, amire ismét csak rácuppan a ballib túlhumán és az ő médiája.

konrada 2020.10.07. 10:31:21

...hogy ennek a fasznak muszáj mindent összematyiznia...

konrada 2020.10.07. 10:43:05

@Hasdrubal Barcas: "Nem érdemes velem kikezdeni, én jóval hangosabban, és tovább tudok üvöltözni, mint te, akármilyen elmebeteg is vagy. "

Emellett nem lehet elmenni, mert ez igazi önvallomás: ...mert a ki még kvadnál is - még a saját definíciója szerint is - elmebetegebb...;))

CleanYourRoom 2020.10.07. 10:59:53

@Hasdrubal Barcas: A libsik hülyék a valódi tudományokhoz, mint a mérnöki tudományok, fizika, matematika, informatika, amihez magas, 130 feletti IQ kell, ezért mennek a közepes IQ-jú, visszamarodott agyacskájukkal "társadalomtudósnak" (lol), a szociológia a középszerű elmék vigaszdíja, mint ahogy a többi társadalomtudomány is, ezeket tudománynak se szabadna nevezni, mert hiányoznak a tudományosság kritériumai, nincsenek képletekkel levezethető, igazolható tételeik, csakis seggükből előhúzott teóriák meg elméletek, amik a gyakorlatban mind csődöt mondtak. A gender/feminizmus szakokokról ne is beszéljünk, ahol az egész világot megmagyarázzák azzal, hogy minden rossz oka a heteropatriarchátus strukturális elnyomás, fehér rossz, színes jó, férfi rossz, nő jó. A szociológiával szemben ezek már nyomokban sem tartalmaznak tudományt, színtiszta agitprop az egész, ha elvégzed, hülyébben jössz ki az egyetemről, mint ahogy bementél.

konrada 2020.10.07. 11:16:26

"Amikor egy elmebeteget technikai megoldással nyomunk le, az intelligencia."
Mondta Breivik, aztán kibiztosította gépfegyverét...

CoolKoon 2020.10.07. 11:27:19

@midnight coder: "Csak amíg egy programozónál vagy egy villamosmérnöknél vagy egy kémikus esetén a jobb vagy baloldaliság nem annyira befolyásolja a munka végeredményét" - A jobb- vagy baloldaliság nem, de ha a nyakukra ültetne a politika valami nyáladzó idiótát, aki "pártalapon" belepofázna a munkájukba, az nagyon is.
"egy történész esetében már képes erre" - Ha egy történész munkájára komoly befolyással bír a pártállása, az csapnivaló történész (pl. Raffay Ernő).
"kevésbé jó esetben megpróbálnak ideológiai alapú társadalommérnökösködésbe fogni. Aminek egyszer-kétszer már volt nem annyira jó vége." - Csak a félreértés elkerülése végett: én a nyugati komcsi mocskokat ugyanannyira utálom, mint a magukat kereszténynek hazudó komcsikat.

"Nem hallottam arról, hogy bárki is támadta volna a műszaki értelmiséget." - Igazán? És amikor a Műegyetem egész közgazdaságtani karát akarták beolvasztani az ELTE-be, mert csak? Amúgy meg várd ki a végét, a folyamat az MTA bezúzásával elkezdődött, csak idő kérdése, hogy mikor fognak megveszekedett idióta pártkáderek belepofázni a mérnökök munkájába is. Épp csak ezen utóbbiak szerencsére bármikor fel tudnak állni, és el tudnak menni Németországba, Svájcba, de akár Csehországba, sőt Szlovákiába is. A történészek viszont nem tunak.

"Kimondottan baloldali és humán területeket ért támadás." - Kimondottan mindenféle humán területeket ért támadás. És olyan támadások amúgy, amiket én a szakmámon belül nem tűrnék, és hagytam már ott multit azért, mert a nyakamra ültettek egy tökkelütött idiótát.

"ez a terület idehaza, ahogy Európában is erősen felül van reprezentálva a baloldal híveivel." - Ez sajnos így van, de az a történelem során mindig katasztrofális eredményeket hozott, amikor ezt azzal próbálták meg ellensúlyozni, hogy aberrált pártkatonákkal és bólogatójánosokkal töltöttek fel mindent. Az ugyanis mindig, minden korszakban és mindenhol hanyatláshoz vezetett

"És egyben a legnagyobb nyomortanyák a régi Nyugat-Európában." - Ezt senki se tagadta. Épp csak ez az azt megelőző rezsimek logikus (és szinte törvényszerű) folyománya volt.

"Ahol pedig hatalomra jutottak a kommunisták ott sikerrel kivégeztek 120 millió embert" - Én nem mondanám mindet kivégzésnek, pl. a háborús veszteségeket meg a holodomor-t sem.

"olyan nyomort teremtettek hogy a fal adta a másikat" - Ezért kéne eltüntetni őket a Föld színéről is, nem pedig keblére ölelni a tanaikat, mint ahogy azt teszi a Fidesz is.

"Megnyerték a hidegháborút" - De kizárólag azért, mert az európai értelmiségiek legjavát felszippantották, nem az ostoba redneck-eknek köszönhetően (akik helyenként már-már fejletlen nomád népek szintjén leledzenek).

"az egyetlen nagy buktájuk a vietnami háború volt" - Nem, mert a koreai háború is bukta volt számukra (bár kétségtelenül kisebb, mint a vietnami, való igaz), meg Irak és Afganisztán is az.

"a komcsik belső kútmérgezésének köszönhették a bukfencet" - Meg a háborús bűnőknek, amiket ott elkövettek (falvak felégetése lángszórókkal), és amiért azok a rohadt mocskok sose lesznek felelősségre vonva (meg az Agent Orange-nak, meg a napalmnak, meg a többi "finomságnak", amit bevetettek ott).

"valamiért akkortájt a komcsiknak roppant fontos volt, hogy az a pár millió vietnami a mai napig nyomorban éljen" - Pont annyira fontos, mint ahogy az amerikaiaknak kicsit később roppant fontos volt, hogy Salvador Allende helyett Augusto Pinochet-nek hívják a chilei diktátort, és ahogy az is fontos volt nekik, hogy Fidel Castro felforduljon, lehetőleg minél hamarabb.

"az Észak-Koreaiakhoz hasonlóan." - Az speciel később már Kínának volt fontos, és mostanra egy kicsit igazából Dél-Koreának is az.

"Az amcsiknál a négerek azok akik finoman szólva kissé felül vannak reprezentálva a bűnözésben." - Ettől függetlenül azt állítani, hogy a BLM az egyetlen/legnagyobb szélsőséges szervezet Amerikában elég nagy hazugság. És ami az ideológiai oldalukat illeti, (a rendőrséget költségvetésének a megkurtítását leszámítva) alapesetben sokkal kevésbé komcsi követelései vannak, mint azok a dolgok, amiket a Fidesz a 2010-es regnálása óta rutinszerűen keresztülvitt.

CoolKoon 2020.10.07. 11:28:20

@midnight coder: "Innentől kezdve nyilván nagyobb eséllyel kerül összetűzésbe velük a rendőr és nagyobb eséllyel lesz ártatlan áldozat is." - Látom, még mindig nem érted: Amerikában teljesen más a milliő, és a mindenféle rendvédelmi szervek felelősségre vonhatatlanok, elszámoltathatatlanok, és érinthetetlenek. Emlékszel arra, hogy a bíróságok hogy mentették fel sorra a geci Gyurcsány regnálása alatt a 2006-ban jelvény nélkül mindenkit szarrá verő rendőr férgeket? Na hát Amerikában hosszú-hosszú évtizedek óta ugyanez megy, gyilkos rendőröket se ítélnek el soha a büdös életben gyilkosságért, és arrafelé a rendőr mocskok gyakorlatilag szinte minden disznóságot megúsznak. Ez pedig óhatatlanul magával hozza azt, hogy akár alapesetben is sokkal erőszakosabban lépnek fel azok a rohadt orkok, mint azt tennék mondjuk nálunk (emlékszel a United Airlines-os esetre, amikor a reptéri biztonsági szervek szarrá vertek egy utast - aki történetesen orvos volt - csak azért, mert nem akart felállni és leszállni a repülőről túlfoglalás miatt? Na Amerikában EZ az alapfelállás az összes rendvédelmi szervnél). És való igaz, hogy csak azért verték nagydobra, mert az áldozat (szemmel láthatóan valami komoly bajjal küszködő) néger volt, de attól még valós és nagyon súlyos problémáról van szó, ami egyébként a fehéreket is sújtja (gondolom, a rendőrök által meglőtt autista gyerek esetéről is hallottál, aki pedig hófehér).

"Ugyanez van amúgy nálunk is, csak másik kisebbség, illetve kis hazánkban nincs erről statisztika, míg az amcsiknál van." - Persze, azzal a különbséggel, hogy hogyha nálunk az előzetesben/kihallgatáson ügyetlenül verik meg a kihallgatott gyanúsítottat (és az belehal), akkor az elkövető rendőröket leültetik. Na ez az, ami Amerikában SOHA nem történne meg.

"esetleg azt kezdenék el kutatni, hogy vajon miért vannak ezek az emberek felülreprezentálva a bűnözési statisztikákban." - Attól, hogy te nem olvasol róluk, még kutatják ezt elég serényen. Általában az intézményes rasszizmussal magyarázzák a dolgot (amiben lehet mondjuk valami), és pont erre hivatkozva szoktak az átkozott kvóták miatt lobbizni. És hogy miért szoktak ilyen tüntetések alkalmával kirakatokat betörni meg fosztogatni, arra ugyanaz a magyarázat, amiért Franciaországban szokták ugyanezt csinálni a (megjegyzem hogy általában hófehér) tüntetők: mert úgy érzik, hogy a rendszer meg van bundázva, és ellenük dolgozik, ezért a haragjuk a rendszer haszonélvezői (=bolttulajdonosok) felé fordul.

"Pl. megnézni hogy a többi szintén nem gazdag, illetve optikailag szintén eltérő kisebbségnek (latino, ázsiai) vajon miért nincs ilyen problémája." - A latinókat máshogy kezeli az amerikai rendszer: alapesetben mondvacsinált indokokkal visszaküldi őket Mexikóba, de ha nem, akkor is igyekezik megakadályozni azt, hogy választójoguk legyen mindenféle aljas, diszkriminatív törvényekkel (ahogy a négerekkel is csinálja). Ázsiaiból meg igazából jóval kevesebb van, ráadásul azok általában amúgy is kerülik a feltűnést.

"De igazából a lőtéri kutyát nem érdekli ez a dolog. A cél hogy balhé legyen és megbukjon Trump. Csak ezek a dolgok nem biztos hogy meg fognak állni itt - akár bukik Trump akár nem." - Ja, persze, az egész világ (de legalábbis egész Amerika és főleg a legtöbb amerikai néger) Trump ellen esküdött össze, pont, mint ahogy nálunk az egész világ az Orbán-kormány ellen esküdött össze. Hogy ez mennyire beteges paranoia a részükről, jól mutatja, hogy mennyi ideje elhúzódó problémáról van szó ("Amerikában verik a négereket"). Ráadásul hasonló (de nem ennyire feszült) tüntetések Obama idején is voltak, akkor meg gondolom ellene esküdött össze a zsidó világuralom.... Igen, komoly probléma ez, ami jócskán túlmutat Trump-on, és az az igazság, hogy a büdös amerikai komcsik idióta (és amúgy rendkívül idegesítő) PC maszlaga ugyanúgy nem fog megoldani semmit.

"De ezzel együtt is lenne még az amcsiknak vagy 30 éve, így meg jó ha 5-10 lesz." - Egy diktatúrát ennél sokkal rövidebb idő alatt is ki lehet építeni ám.... Mellesleg az amerikai szövetségi rendszer szétverése szerintem csak Trump idióta ötlete, ezt a republikánus stratégák se forszírozták sose. Ugyanis nemcsak az amerikai társadalom adja az erejüket, de a szövetségi rendszerük is. És ennek a szétverése talán még jobban meggyengíti őket, mint a szélsőbalos ideológusok.

"Ezzel a mondattal csak a feltételes mód a probléma." - Semmi sem eldöntetett. Az viszont borítékolható, hogy mi itt az Észak-Balkánon Trumppal egészen biztosan szívni fogunk.

Exploiter 2020.10.07. 11:37:29

@Hasdrubal Barcas:

Már ezerszer el lett magyarázva neked öreg, hogy az a hazai oktatás szégyene, hogy te bármilyen kapcsolatba kerülhettél bármilyen felsőoktatási intézménnyel.
A kognitív képességeid alapján a wc takarítását se lenne szabad ott rád bízni, ahogy újra és újra bizonyítod minden nap.

Egy kibaszott korcs vagy, az emberiség legalja.

Ezen semmit nem változtat, hogy a belterjes kollégáiddal körbeszopogatjátok egymást és mindenféle hülye papírt írogattok a másiknak.

Egy darab szar vagy, egy hulladék, egy senki, egy intelligencia nélküli báb, egy két lábon járó biomassza, egy öntudat nélküli alacsonyrendű fehérjehalmaz.

Egy valódi ember le se köpne szívesen.

midnight coder 2020.10.07. 12:08:05

@CoolKoon: "A jobb- vagy baloldaliság nem, de ha a nyakukra ültetne a politika valami nyáladzó idiótát, aki "pártalapon" belepofázna a munkájukba, az nagyon is."

Ez azért szerencsére nem annyira jellemző. A nyáladzó idióta rossz esetben lehet a főnököd, de az általában nem pártalapon kerül oda. Bár... anno az, akire ez leginkább elmondható volt kb. úgy került oda még a szocializmusban. De azóta többnyire magáncégek vannak.

"Ha egy történész munkájára komoly befolyással bír a pártállása, az csapnivaló történész"
Nem kell ahhoz feltétlenül pártállás, elég az ideológiai meggyőződés is.

"És amikor a Műegyetem egész közgazdaságtani karát akarták beolvasztani az ELTE-be, mert csak?"

Itt igazából szerintem sima átszervezés volt, ideológiai szándék nélkül. Ahol valóban támadtak az a CEU volt, vagy most az SZFE. Bár talán a közgazdaság az egyetlen olyan reáltudomány ami nem annyira az, és bőven van benne politika.

" Ez sajnos így van, de az a történelem során mindig katasztrofális eredményeket hozott, amikor ezt azzal próbálták meg ellensúlyozni, hogy aberrált pártkatonákkal és bólogatójánosokkal töltöttek fel mindent."

Ja. Csak nehéz egy olyan területet nem balfékekkel feltölteni, ami hagyományosan teli van balfékekkel.

"Ezt senki se tagadta. Épp csak ez az azt megelőző rezsimek logikus (és szinte törvényszerű) folyománya volt."
Azért azokról az alapokról azokban az időkben bőven ki lehetett volna hozni sokkal jobbat is.

"De kizárólag azért, mert az európai értelmiségiek legjavát felszippantották, nem az ostoba redneck-eknek köszönhetően"
Az amcsik nagy része európai, max. máskor vándoroltak ki - ez a kivándorlás kb. folyamatos és a mai napig tart.
Hány év ottartózkodás után lett redneck Einsteinből ? :-) Azért az amcsik anno elég sok mindent összehoztak a régi szép időkben a saját szakállukra is. Eléggé ott voltak a repülésben, az autózásban, Edison bácsi és csapata is feltalált ezt-azt, és egész jó egyetemeik is vannak, és a Harward, Princeton nem tegnap lettek megalapítva.

"Meg a háborús bűnőknek, amiket ott elkövettek (falvak felégetése lángszórókkal), és amiért azok a rohadt mocskok sose lesznek felelősségre vonva"
Ezt a dolgot igazából a II. világháborúban elkezdték. Atombombát használni civilek ellen már eleve egy olyan dolog volt, ami kb. egy szinten van a Holocausttal, és nem ez volt az egyetlen csúnyaság a szövetségesek részéről. De ez az egész történet már akkor is arról szólt, hogy a történelmet a győztesek írják.

" Az speciel később már Kínának volt fontos, és mostanra egy kicsit igazából Dél-Koreának is az."
Dél-Koreának miért ?

"Ettől függetlenül azt állítani, hogy a BLM az egyetlen/legnagyobb szélsőséges szervezet Amerikában elég nagy hazugság."
Nem tudok róla hogy az amcsiknál ilyen méretû erõszakos megmozdulások lettek volna az elmúlt 30 évben.

midnight coder 2020.10.07. 12:20:08

@CoolKoon: "Na hát Amerikában hosszú-hosszú évtizedek óta ugyanez megy, gyilkos rendőröket se ítélnek el soha a büdös életben gyilkosságért, és arrafelé a rendőr mocskok gyakorlatilag szinte minden disznóságot megúsznak."

Az ez elleni fellépés alapvetõen teljesen rendben van. A gond az, amikor ebbõl valakik "fagyi" kérdést csinálnak.
Azt a mozgalmat All livers mattersnek hívták volna. Amit ha ráírsz egy táblára és meglengetsz egy négerek lakta területen, nem fognak utána szeretni...

"Attól, hogy te nem olvasol róluk, még kutatják ezt elég serényen. Általában az intézményes rasszizmussal magyarázzák a dolgot"

Na itt a probléma. Ha egy balliberóst megkérdezel hogy Pistike miért ölte meg Jucikát, akkor tuti hogy azt a választ kapod, hogy Pistike a társadalom áldozata, mert túl sok Tom&Jerry filmet látott kiskorában. Az, hogy rajta kívül kb. mindenki ezt nézte és a Jucikák agyonverése mégsem annyira általános valahogy nem merül fel benne. Kb. ugyanez van itt is. Az amcsiknál egy rakás rassz van, köztük sok csóró is, lásd latinók, és valahogy mégis mindig a négerek a problémások.

"Ja, persze, az egész világ (de legalábbis egész Amerika és főleg a legtöbb amerikai néger) Trump ellen esküdött össze"
Az amcsi balfékeknek rengeteg médiájuk van. Plusz egész Hollywood. Lassan nem lesz olyan akciófilm amiben nem egy 30 kilós kiscsaj a fõhõs. A Linda a fasorban sincs...

"Egy diktatúrát ennél sokkal rövidebb idő alatt is ki lehet építeni ám...."
Nem a diktatúra lesz ott a gond, hanem a világuralom elvesztése. Ettõl pedig csak nõni fognak a feszültségek.

"Az viszont borítékolható, hogy mi itt az Észak-Balkánon Trumppal egészen biztosan szívni fogunk. "
Az egész EU szívni fog. És Bidennel is.

nincs1agy 2020.10.07. 12:44:25

@Hasdrubal Barcas:

Az, hogy nem tudsz különbséget tenni egy párt tagságának területi összetétele, és egy választási eredmény területi eloszlása között csak fogyatékosságod újabb bizonyítéka.
Mellesleg nem eszmetársad mondta, hogy Hitler megérdemelten került a Time magazin címlapjára, mint az év embere? ;)

nincs1agy 2020.10.07. 12:46:06

@CoolKoon:

Nekem egyre inkább az az érzésem, hogy a Matyi (math@) féle liberálnácik szeretnék a vidéki lakosság szavazati jogát elvenni, mert rendre abortálják világmegváltó terveiket.
A csávó egyébként sváb parasztgyerek. Szóval némi öngyűlölet is szerepet játszik vicsorgásában..:)

CoolKoon 2020.10.07. 23:54:41

@midnight coder: "Ez azért szerencsére nem annyira jellemző (...) De azóta többnyire magáncégek vannak." - Nem véletlenül tettem a "pártalapon" szót idézőjelbe. Nyugodtan veheted átvitt értelemben, és nyugodtan értheted magáncégekre is, ahol ugyanúgy urambátyám alapon megy nagyon sokminden (még a multiknál is), csak általában nem annyira pofátlanul feltűnő módon, mint ahogy pl. az idióta Szíjjártó csinálta.

"Nem kell ahhoz feltétlenül pártállás, elég az ideológiai meggyőződés is." - Pártállás=ideológiai elköteleződés

"szerintem sima átszervezés volt, ideológiai szándék nélkül." - Olyan, hogy bármiyen hátsó szándék nélküli átszervezés, itt 2010 óta nem nagyon volt (bár előtte is ritkán, való igaz).

"nehéz egy olyan területet nem balfékekkel feltölteni, ami hagyományosan teli van balfékekkel." - Csakhogy azok a "balfékek", akik a bezúzást megelőzően ott voltak, nem érdemtelenül voltak ott, általában valamit letettek az asztalra. És engem speciel pont ez zavar az egész folyamatban a legjobban: hogy érdemtelenül fognak előbb utóbb a reálszakokon is felelős pozícióba kerülni az értelmi fogyatékosság határán lévő pártkatonák.

"azokról az alapokról azokban az időkben bőven ki lehetett volna hozni sokkal jobbat is." - És mégis hogyan, hogyha még a Marshall-terv se tudta ezeket a folyamatokat megakadályozni (pedig ez nem is annyira szándéka volt amúgy)?

"Edison bácsi és csapata is feltalált ezt-azt" - Ja. Egy Nikola Tesla nevű horvát feltaláló hátszelével.

"a Harward, Princeton nem tegnap lettek megalapítva." - A Harvard amerikai elitegyetem és politikuskeltető, oda a legfelsőbb eliten kívüliek gyakorlatilag be se tehetik a lábukat, ahogy a Borostyán Liga többi egyetemére meg a Stanford-ra se (tisztelet a néhány párját ritkító kivételnek). A mérnökképző egyetemeik (pl. az MIT vagy az UCLA) pedig külföldi diákokkal és oktatókkal vannak tele. Ezeknek egy átlag amerikai a közelébe se jár. Nem mondom, ott se mindenki hülye, de a többség igenis az, és a vidéki parasztgyerekek általában valahogy nem is akarnak semmilyen diplomát szerezni.

"Dél-Koreának miért ?" - Mert ha egyesülniük kéne a kőkorszaki Észak-Koreával, akkor a kényelmes (és hipermodern) életüknek azonnal vége lenne, egy ilyen egyesülést egyszerűen nem tudnának komoly hanyatlás nélkül megúszni.

"Nem tudok róla hogy az amcsiknál ilyen méretû erõszakos megmozdulások lettek volna az elmúlt 30 évben." - Igazán? Akkor keress rá pl. arra, hogy "Oklahoma City bombing", vagy arra, hogy "Waco siege". De volt még az FBI-nak pár húzósabb ügye azóta is. Meg a szélsőjobbos csürhének Amerikában valahogy sose esik nehezére embert ölnie, ami speciel a BLM-ről szintén nem mondható el.

"Azt a mozgalmat All livers mattersnek hívták volna" - Nem hívhatják "all lives matter"-nek, mert azt már kisajátította magának az amerikai szélsőjobb.

"Pistike a társadalom áldozata, mert túl sok Tom&Jerry filmet látott kiskorában" - Speciel ilyen idióta baromságokat pont a jobboldal szokott terjeszteni Amerikában (volt már Marylin Manson- és videójáték-ellenes kirohanásuk is már).

"valahogy mégis mindig a négerek a problémások" - Valahogy mégis mindig a négerek szoktak a leghamarabb belehalni a rendőri intézkedésekbe Amerikában. Még ha nincs fegyverük, akkor is.

"Az amcsi balfékeknek rengeteg médiájuk van." - És? Az amerikai társadalmi problémákat nem a baloldali média teremtette, és ahhoz, hogy ezt a nyakukba varrja valaki, elég nagy adag paranoia kell (olyan sorosozós szintű).

"Az egész EU szívni fog." - Igen.

"És Bidennel is." - Miért, te emlékszel olyan esetre, amikor Biden szankciókat szorgalmazott valamilyen EU-tagország ellen, lényegében "pofára"?

CoolKoon 2020.10.07. 23:56:27

*ez nem is annyira titkolt szándéka volt amúgy

CoolKoon 2020.10.08. 00:12:42

@nincs1agy: Ez sajnos egy elmeháborodott, és én speciel inkább echte nácinak nézném mint liberálisnak.

Ami a vidéki lakosság szavazati jogát illeti, a nyomoruk és a butaságuk okozta frusztráció szülte az Orbán-kormányokat, de az azt megelőzőeket is, és ez eddig mindig rendre visszaütött rájuk. Sajnos a választási cenzus olyan dolog, hogy nem lehet "okosan" bevezetni, mert egyáltalán nem garantálna semmit (épp csak még több frusztrációt). Épp csak ez az értelmiség-ellenes ámokfutás kezd egyre jobban zavarni.

GyMasa 2020.10.08. 15:52:24

@CoolKoon:
"A mérnökképző egyetemeik (pl. az MIT vagy az UCLA) pedig külföldi diákokkal és oktatókkal vannak tele."
Föleg indiai és kínai hallgatókkal. Nézz csak meg egy tetszöleges, MIT-os kutatási anyagot...
Amúgy, én úgy tudom, hogy ahogy van a feketéknek pozitív diszkrimináció, ugyanúgy az ázsiaiak ellen meg negatív diszkrimináció van.

" Mert ha egyesülniük kéne a kőkorszaki Észak-Koreával, akkor a kényelmes (és hipermodern) életüknek azonnal vége lenne, egy ilyen egyesülést egyszerűen nem tudnának komoly hanyatlás nélkül megúszni."
Ugyanúgy, képzeld el, hogy a középkori körülmények között nyomorban és rettegésben tartott Észak Koreaiaknak sem lenne egy leányálom...

"Igazán? Akkor keress rá pl. arra, hogy "Oklahoma City bombing", vagy arra, hogy "Waco siege". De volt még az FBI-nak pár húzósabb ügye azóta is."
Ezek szerintem egyáltalán nem a mostani esethez hasonlatosak.
Oklahoma egy egyszerü terrorakció volt, csak nem allah nevében csinálták, hanem egy anarchista müve volt.
A Waco ostrom pedig egy vallásos szekta ellen.

"Meg a szélsőjobbos csürhének Amerikában valahogy sose esik nehezére embert ölnie, ami speciel a BLM-ről szintén nem mondható el."
MOndjuk, MA a szélsöbalos csürhe rombolja válogatás nélkül (azoknak a feketéknek) az üzleteit, tulajdonát, akiket állítólag jobb helyzetbe szeretnének hozni.
Plusz ne feledd, hogy a mostani tüntetéseknek is 30 felett volt a halálos áldozatainak a száma már 2 héttel ezelött is, amikor utoljára néztem ezzel kapcsolatos videokat.
Tehát, az tényszerüen nem igaz, hogy a BLM nem ölt meg senkit...

"Nem hívhatják "all lives matter"-nek, mert azt már kisajátította magának az amerikai szélsőjobb."
Ééés, a nap demagóg beszólását te nyerted.

"Valahogy mégis mindig a négerek szoktak a leghamarabb belehalni a rendőri intézkedésekbe Amerikában. Még ha nincs fegyverük, akkor is."
Annak utánanéztél már, hogy kik is voltak tulajdonképpen a mostani BLM fosztogatásnak az "ártatlan" áldozatai?
Kezdve George Floyddal, aki egyrészt egy elítélt bünözö volt, aki kirabolt és megvert egy terhes nöt, hamis 20 dollárossal akart fizetni egy boltban, akik emiatt kihívták rá a rendöröket, és nem mellesleg úgy be volt állva, hogy csoda, hogy ne halt meg addigra, mire kiértek a rendörök.

Aztán ott van Breanna Taylor is, aki a drogdíler haverjával volt otthon, aki be is vallotta, hogy szándékosan lött rá a kiérkezö rendörökre, akik mondták, hogy rendörök.

Vagy ott van Jacob Blake is, aki:
- Megeröszakolt egy nöt.
- Az feljelentette, és távoltartási végzés volt érvénybe ellene.
- Ennek ellenére visszament hogy ismét szarakodjon vele, aki erre kihívta a rendöröket.
- Akik igazoltatni akarták, de végig leszarta, amit mondanak neki, és elindult az autója felé, és csak akkor löttek rá, amikor kinyitotta az ajtót, és benyúlt az utastérbe.
- ...ahol találtak egy kést.

De lehetne megemlékezni a Kenosha-i "szegény" áldozatokról, akik közül mindketten elítélt bünözök voltak. Nemi eröszak és pedofília miatt.
Meg a "szegény" ellött bicepszü csávó is, aki nyílt támogatója a BLM-nek és azóta is szorgalmasan jár a tüntetéseikre.

Szóval, ahogy elnézem, a legmegenedöbb megközelítése a BLM dolognak, hogy roppant szerencsétlenül választanak maguknak kabala-áldozatot....

"Miért, te emlékszel olyan esetre, amikor Biden szankciókat szorgalmazott valamilyen EU-tagország ellen, lényegében "pofára"?"
Én csak azt a beszélgetését láttam, amikor azzal henceg, hogy megzsarolta az akkori ukrán vezetöket, hogy csak akkor kapják meg az akkori segélyt, ha eltakarítják az akkori föügyészt, aki hogy-hogynem éppen azt akarta kivizsgálni, hogy a Hunter nevü fia milyen huncutságokat csinál ukrajnában, és miért is van ott éppen.

CoolKoon 2020.10.08. 22:51:24

@GyMasa: "Föleg indiai és kínai hallgatókkal." - Igen, pontosan erről beszéltem.

"az ázsiaiak ellen meg negatív diszkrimináció van." - Ami pont ugyanolyan aljas dolog, és a kontraszelekció melegágya.

"Észak Koreaiaknak sem lenne egy leányálom..." - Ezt senki se tagadta (elég megnézni az egykori keletnémet tartományokat pl.), de nem is ez volt a téma....

"Oklahoma egy egyszerü terrorakció volt" - Oklahoma egy amerikai szélsőjobbos műve volt. De elismerem, hogy tényleg magányos farkas volt. A waco-i ostrom viszont valódi jobboldali szélsőséges csoport volt. És az ilyenekről köztudott, hogy még akkor is azonnal lőnek, ha az FBI (esetleg az ATF) házkutatási paranccsal megy hozzájuk.

"a szélsöbalos csürhe rombolja válogatás nélkül (azoknak a feketéknek) az üzleteit, tulajdonát, akiket állítólag jobb helyzetbe szeretnének hozni." - Igen, az anarchista elemekről is tudunk. Viszont ha választanod kéne az üzletek szétverése/bankok felgyújtása (mint Párizsban) vagy a gyilkosságok között, akkor melyiket választanád?

"a mostani tüntetéseknek is 30 felett volt a halálos áldozatainak a száma" - Ja. Megjelentek ugyanis az önbíráskodók, akikhez amúgy a BLM-nek abszolút semmi köze, és soha nem is volt. Erről is a BLM tehet? Meg a rossz időről is?

"a nap demagóg beszólását te nyerted." - Amit leírtam, az csupán színtiszta tény. Ha valamit egy szélsőséges csoport hangoztat, akkor azzal MINDIG valamilyen mögöttes üzenetet akar közölni (ahogy ebben az esetben is).

"hamis 20 dollárossal akart fizetni egy boltban, akik emiatt kihívták rá a rendöröket" - Ja. Hamis húszdollárossal akart fizetni. Büntetése ezért: halál. Tudok neked pár harmadik világbeli, utolsó pöcegödröt, ahol hasonlóan mennek a dolgok....

"úgy be volt állva, hogy csoda, hogy ne halt meg addigra, mire kiértek a rendörök." - Igen, a videón is látszott, hogy valami baja van, és ezt egészen biztosan látták a rendőrök is. Gyakorlatilag ez még jobban alátámasztja, hogy mekkora alávaló férgek.

"Breanna Taylor is, aki a drogdíler haverjával volt otthon" - Ja. Breanna Taylor-nak drogdíler pasija volt. Büntetése ezért: halál.

"szándékosan lött rá a kiérkezö rendörökre, akik mondták, hogy rendörök." - Volt Dunaszerdahelyen egyszer egy maffia klán, a Pápayék. Nem kár értük, jó, hogy ott döglöttek meg mind (megdögölhettek volna hamarabb is), de a lényeg, hogy a kivégzőosztag, amelyik lemészárolta őket, szintén rendőröknek hazudta magát, úgyhogy erről ennyit.

"kinyitotta az ajtót, és benyúlt az utastérbe.
- ...ahol találtak egy kést." - És az egészet végignézte mind a három gyereke a hátsó ülésből....

"De lehetne megemlékezni a Kenosha-i "szegény" áldozatokról" - Ja, gondolom, az abszolút oké, hogy egy eszement 17 éves kamasz állig felfegyverkezve "igazságot tesz" a tömegben, ugye? Még több ilyet, ugye? És gondolom, szerinted a BLM-tüntetésen való részvételért automatikusan el kéne lőni mindenkinek a bicepszét, ugye?

"azt a beszélgetését láttam, amikor azzal henceg, hogy megzsarolta az akkori ukrán vezetöket, hogy csak akkor kapják meg az akkori segélyt, ha eltakarítják az akkori föügyészt" - Igazán? Esetleg linket is tudsz küldeni a videóra? Mert igazából egy óriási hazugság az egész....

GyMasa 2020.10.09. 11:03:47

@CoolKoon:
" A waco-i ostrom viszont valódi jobboldali szélsőséges csoport volt. "
Igen, aminek megintcsak semmi köze a mostani fosztogatáshoz.
Tehát rossz példa.

"Igen, az anarchista elemekről is tudunk. Viszont ha választanod kéne az üzletek szétverése/bankok felgyújtása (mint Párizsban) vagy a gyilkosságok között, akkor melyiket választanád?"

Én, személy szerint egyiket sem.
Támogatom a tüntetést, mint eszközt, de3 azt, ami most megy elfogadhatatlannak tartom.

"Ja. Megjelentek ugyanis az önbíráskodók, akikhez amúgy a BLM-nek abszolút semmi köze, és soha nem is volt. "
Hát, ezt gondolod te, viszont, ha feltesszük, hogy nincs BLM "jobbára békés " tüntetés, akkor mondjuk egy filer kár nem esett volna, és mindenki élne.

"Erről is a BLM tehet? Meg a rossz időről is?"
Felesleges gúnyolódni. Én simán megértem, hogy neked az a véleményed, hogy lehessen csak úgy fosztogatni, megy gyújtogatni, viszont az én értékrendemmel ez nem összeegyeztethetö
Ebben a témábna amúgy vastagon bennevannak az ottani, töketlen/ideológiailag furcsa polgármesterek is, akik ahelyett, hogy arról gondoskodtak volna, hogy a tüntetések _TÉNYLEGESEN_ is békések maradjanak, direkt hagyták eszkalálódni a helyzetet.

"Ja. Hamis húszdollárossal akart fizetni. Büntetése ezért: halál. Tudok neked pár harmadik világbeli, utolsó pöcegödröt, ahol hasonlóan mennek a dolgok...."
Eléggé rosszul látod. Ha a csávó drogtúladagolásban halt meg, akkor ez nem a nyakra térdelés következménye, hanem annak, hogy a kelleténél több drogot vett be.
Annak pedig sajnos tényleg nagyrészt halál a büntetése.

"Igen, a videón is látszott, hogy valami baja van, és ezt egészen biztosan látták a rendőrök is. Gyakorlatilag ez még jobban alátámasztja, hogy mekkora alávaló férgek."
Nézd majd meg a rendörök bodycam felvételét is!
AZon látszik, a Benny Hill jelenetre hajazó civakodás, amit véghezvittek.
Ja, és a nyakra térdelés az az ottani rendörségnek bevett, oktatott, és gyakorolt módszere a különösen kezelhetetlen esetek ellen.
Szóval, az egy másik kérdés, hogy most ez a módszer jó-e, de akkor ez egy mindennapi használatra engedélyezett módszer volt.

"Ja. Breanna Taylor-nak drogdíler pasija volt. Büntetése ezért: halál."
Nem, ez a KOCKÁZATA annak, ha egy drogdíler faszival él egy nö.

"...a lényeg, hogy a kivégzőosztag, amelyik lemészárolta őket, szintén rendőröknek hazudta magát, úgyhogy erről ennyit."
De, ebben az esetben pl. NEM kivégzöosztag volt, hanem igazi rendörök...
Itt, Németországban pl. van egy speciális telefonszám, amit fel lehet hívni, amikor pl. leállít a rendör. Ott igazolni fogják, hogy az illetö valódi rendör, vagy kamu.
Nyilván, ha hívott volna egy 911-et, akkor ott elmondták volna neki, hogy valódi akció folyik ellene.

"...És az egészet végignézte mind a három gyereke a hátsó ülésből...."
Igen, és, ha betartja a távoltartási végzést, akkor nem történik meg.
Ha nem viszi magával a gyerekeket, amikor elmegy megeröszakolni valakit, akkor nem nézik végig...
Ha engedelmeskedik a rendörök utatsításainak, akkor nem lövik le.
Már ne haragudj, de neked igencsak "érdekes" világnézeted van...

"Ja, gondolom, az abszolút oké, hogy egy eszement 17 éves kamasz állig felfegyverkezve "igazságot tesz" a tömegben, ugye?"
www.youtube.com/watch?v=EYjG4uequWQ
Itt ki van elemezve az esemény részletesen.
Nem "igazságot tett", hanem önvédelemböl lött le 2 elítélt bünözöt, akik valószínüleg kinyírták volna, ha nem lö.

" Még több ilyet, ugye?"
Mindenkinek joga van megvédeni az életét!
Ha felém rohanna egy feltüzelt, lincselésre kész csöcselék, én is simát tüzelnék.
De, megismétlem, amit már leírtam:
Alapvetöen az ottani polgármesternek lett volna a feladata, hogy gondoskodjon arról, hogy a tüntetés a VALÓDI békés keretek között maradjon.
Ugyanis, akkor ez az egész nem történik meg.

" És gondolom, szerinted a BLM-tüntetésen való részvételért automatikusan el kéne lőni mindenkinek a bicepszét, ugye?"
Én ezt sehol nem írtam, de a világ már csak olyan, hogy a tetteinknek következményei vannak.
Haegy lincselö csöcselék tagjaként elöhúzott pisztollyal rohansz egy, a földön fekvö ember felé, akinél fegyver van, és a fejére célzol vele, akkor az illetö bizony elég alapos indokkal érezheti, hogy meg fogod löni.
És, akkor löni is fog.
Merugye, ha fejbelövöd, akkor már a központi idegrendszer hiánya erösen akadályozni fogja abban, hogy visszalöjön.

"Igazán? Esetleg linket is tudsz küldeni a videóra? Mert igazából egy óriási hazugság az egész.... "
www.youtube.com/watch?v=UXA--dj2-CY
Tessék.
Nézd meg magadnak, aztán vond le a saját következtetéseidet.

CoolKoon 2020.10.09. 12:11:45

@GyMasa: "aminek megintcsak semmi köze a mostani fosztogatáshoz." - Amiről én beszéltem, az az volt, hogy Amerikában a szélsőjobb csoportok sokkal erőszakosabbak és sokkal aktívabbak akár a BLM-nél, akár bármilyen más csoportosulásoknál, ergo messze nem igaz, hogy a BLM az egyetlen szélsőséges csoport Amerikában.

"azt, ami most megy elfogadhatatlannak tartom." - Ezzel sokan vannak így.

"egy filer kár nem esett volna, és mindenki élne." - Ja. Ha Amerikában nem lennének egészen komoly társadalmi feszültségek, akkor Trump se nyert volna, és tüntetések se lennének. Milyen igaz, és ej, be jó is lenne...

"neked az a véleményed, hogy lehessen csak úgy fosztogatni, megy gyújtogatni" - Hol állítottam én ilyet? A rendvédelmi szerveknek a világon MINDENHOL az lenne a feladata, hogy kiemelje a tömegből az ilyen söpredéket, és eltakarítsa. Csak hát ebben jelentősen akadályozza őket az, hogy általában komplett idiótákból állnak, a főnökeik (a műveletvezetők) is mind azok (sőt, még nagyobbak), és Amerikában ráadásul sokszor még elképesztően erőszakosak is.

"vastagon bennevannak az ottani, töketlen/ideológiailag furcsa polgármesterek is" - Igen, ebben van valami.

"Ha a csávó drogtúladagolásban halt meg" - De nem abban halt meg, a boncolás szerint fulladásos halál volt. Egyébként meg sosem hallottam még olyat, hogy füvezésbe belehalt volna valaki, háton térdepeléstől viszont annál inkább. Volt egyszer egy Idi Amin Dada nevű eszelős féreg, aki az Uganda nevű pöcegödör diktátora volt. Na az végzett ki néha személyesen, kedvtelésből bárkit, aki unszimpatikus volt neki hasonlóan: kihasználva a nagy termetét addig ugrált rajtuk, amíg bele nem haltak. Fantasztikus, hogy az amerikai rendőr csürhe ilyenektől tanul technikákat....

"látszik, a Benny Hill jelenetre hajazó civakodás, amit véghezvittek." - Akkor még egyszer: a büntetése ezért halál?

"a nyakra térdelés az az ottani rendörségnek bevett, oktatott, és gyakorolt módszere" - Igen, nálunk is az. De SOHA nem láttam olyat, hogy a feltétlenül szükségesnél tovább csinálták volna, mivel amikor oktatják, gondolom, az oktatók azt is elmagyarázzák a tulkoknak, hogy hogyha sokáig csinálják, akkor a gyanúsított MEGFULLAD tőle.

"Nem, ez a KOCKÁZATA annak, ha egy drogdíler faszival él egy nö." - Épp csak az a drogdíler történetesen nem követett el abszolúte semmit, és a tulkok teljesen rossz címre mentek.

"Nyilván, ha hívott volna egy 911-et, akkor ott elmondták volna neki, hogy valódi akció folyik ellene." - Mondjuk ezt elég nehéz olyankor kivitelezni, amikor épp rájuk törik az ajtót valakik, akikről nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy rendőrök...

"Igen, és, ha betartja a távoltartási végzést, akkor nem történik meg." - Szerintem várjuk meg amúgy az ügy végét, mert egymásnak teljesen ellentmondó vallomások láttak napvilágot.

"Ha engedelmeskedik a rendörök utatsításainak, akkor nem lövik le." - Ja. A világon mindenhol máshol (kivéve az említett pöcegödröket) a rendőri intézkedésnek való ellenszegülés általában csupán letartóztatást von maga után, kizárólag Amerikában büntetik azonnali kivégzéssel.

"önvédelemböl lött le 2 elítélt bünözöt" - Ja. Mert rá volt írva az arcukra, hogy elítélt bűnözők, mi? Esetleg látnok volt....és igen, MINDEGYIK vádlott azt mondja Amerikában, hogy önvédelemből lőtt, mert akkor automatikusan felmentik. Csakhogy a videóban is kimondják, hogy SENKI nem tudja, hogy mi történt a videó előtt, úgyhogy azt se tudjuk, hogy mi elől menekült az idióta kamasz, és mi miatt kezdett el lövöldözni. És az eléggé gyenge magyarázat, hogy a műanyag zacskót felé hajító néger volt az egész kiváltó oka. De mindegy is, majd a bíróságon minden kiderül.

"Mindenkinek joga van megvédeni az életét!" - Azt ugye tudod, hogy Németországban is lecsuknának, ha akár csak a telkeden is lelőnél valakit?

"Ha felém rohanna egy feltüzelt, lincselésre kész csöcselék, én is simát tüzelnék." - When you have a hammer, everything looks like a nail. 'nuff said.

"a fejére célzol vele" - Ezt hol olvastad?

"Nézd meg magadnak, aztán vond le a saját következtetéseidet. " - Megnéztem. Azt mondja, hogy az ukránok azt mondták neki, hogy "You had no authority, you're not the President", ő meg erre azt felelte "I said: call him". Ez eléggé egyértelmű utalás arra, hogy felsőbb utasításra cselekedett, az elnök (és valószínűleg a kongresszus) jóváhagyásával. A végén meg még azt is hozzátette, hogy "Aaaand they put in place someone who was solid", ahol a "solid" ez esetben megbízható, jó munkaerőt jelent ("szótári" definícióval élve "being of a good quality that can be trusted; certain or safe", esetleg "prudent, serious in purpose or character"). Hogy ebbe a republikánus agymosottak mit hallanak bele, az az ő bajuk...

GyMasa 2020.10.09. 13:53:39

@CoolKoon:
"...ergo messze nem igaz, hogy a BLM az egyetlen szélsőséges csoport Amerikában."
Ne maszatolj! Ezt senki nem állította!
Ellenben a mostani tüntetések szerintem nem helyesek.

"...akkor Trump se nyert volna, és tüntetések se lennének. "
Ha probléma van, akkor legyenek csak (CSAK) tüntetések. Ami most megy, az elfogadhatatlan.

"De nem abban halt meg, a boncolás szerint fulladásos halál volt."
Igen, az egyik szerint.

Egyébként meg sosem hallottam még olyat, hogy füvezésbe belehalt volna valaki, háton térdepeléstől viszont annál inkább. "
Mondjuk, a boncolási jegyökönyvek tanulsága szerint nem csak füvezett, de gondolom, ez nem fontos.
A nyakon térdeplés pedig a Mineapolisi rendörségnél elfogadott, engedélyezett és rendszeresen gyakorolt technika.

"Épp csak az a drogdíler történetesen nem követett el abszolúte semmit, és a tulkok teljesen rossz címre mentek."
És, gondolom, erre neked is van valami linked?
www.youtube.com/watch?v=g8idopGfys0
Mert itt van az Attorney General sajtótájékoztatója.

"Szerintem várjuk meg amúgy az ügy végét, mert egymásnak teljesen ellentmondó vallomások láttak napvilágot."
Jaja, várjuk meg. Mondjuk a többi részre nem reagálsz, ami szerint, ha szót fogad a rendöröknek, akkor eljkerülhette volna ezt az egészet?

"Ja. A világon mindenhol máshol (kivéve az említett pöcegödröket) a rendőri intézkedésnek való ellenszegülés általában csupán letartóztatást von maga után, kizárólag Amerikában büntetik azonnali kivégzéssel."
Igen, a világon máshol a legtöbb helyen a rendöröknek igen csekély mértékben kell arra számítnaiuk, hogy az alany fel van fegyverezve...
És, mivel a szabad fegyvertartás nem titok, így mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogyha gyanúsan viselkedik, és figyelmen kívül hagyja a rendörök utasításait, akkor bizony rá fognak löni.
Ja, és a csávó nem halt meg, csak lebénult.

"Ja. Mert rá volt írva az arcukra, hogy elítélt bűnözők, mi?"
Megnézted a videot?
Mert a kérdéseid alapján nem.
Amúgy az önvédelem szempontjából teljesen irreleváns, hogy bünözök-e, viszont a történtek fényében Kyle önvédelem verzióját erösíti.

"Csakhogy a videóban is kimondják, hogy SENKI nem tudja, hogy mi történt a videó előtt, úgyhogy azt se tudjuk, hogy mi elől menekült az idióta kamasz, és mi miatt kezdett el lövöldözni."
Lényegtelen. A srácot egy feldühödött csürhe üldözte.
Lövöldözni meg azért kezdett, mert valaki lött a tömegböl, és az elsö számú áldozat pedig ugyanakkor éppen rohant felé, és lelötte.
De ez benne van a videoban.

" És az eléggé gyenge magyarázat, hogy a műanyag zacskót felé hajító néger volt az egész kiváltó oka. De mindegy is, majd a bíróságon minden kiderül."
A kiváltó okokat lásd fentebb.
Késöbb pedig, szerintem elégge erös érv az, hogy valaki fejbe vág lendületbüö egy gördeszkával, mikor a földön ülsz, és rohan feléd kivont pisztollyal egy másik ember.
Persze, nyilván csak én vagyok ilyen válogatós.

"Azt ugye tudod, hogy Németországban is lecsuknának, ha akár csak a telkeden is lelőnél valakit?"
Nem automatikusan.
Ha van fegyvertartási engedélyem, akkor majd a bíróság dönti el, hogy jogos volt-e a használat.
Ha meg nincs, akkor valószínüleg a tiltott fegyverviselésért csuknának le.
Amúgy sem kell löfegyver, hogy megölj valakit.
Simán agyonverheted egy bottal, vagy leszúrhatod.

"When you have a hammer, everything looks like a nail. 'nuff said."
Igen, és itt a mai nap demagóg beszólása. Gratulálok!
Gondolom, te leállnál velük csevegni, ugye?

"Ezt hol olvastad?"
Nem olvastam. Nézd meg a videot!
Tisztán látszik, hogy mielött Kyle lö, a másik csávó világosan a fejére céloz.

"Megnéztem. Azt mondja, hogy az ukránok azt mondták neki, hogy "You had no authority, you're not the President", ő meg erre azt felelte "I said: call him". "
Ez mondjuk mindegy.
AKkor a Obama zsarolta meg öket?
Az jobb?
Ha jól emlékszem, Trumpot impeachment-elni akarták azért, mert azt kérte az új Ukrán elnöktöl, hogy vizsgálja már ki az otthoni korrupciós ügyeket.
Szóval, neki szabad, Trumpnak meg nem.
Kiváló ez a kettös mérce!

"...a "solid" ez esetben megbízható, jó munkaerőt jelent..."
Igen, és merö véletlenségböl egy olyan embert, aki nem eröltette tovább a Biden fia elleni nyomozást...
Mekkora egy szerencsés flótás ez a Biden...

GyMasa 2020.10.09. 13:56:07

MIndenesetre, részemröl befejeztem ezt az értelmetlen szócséplést.
Nyilvánvaló, hogy nem egyformán látjuk a világot.

Dan da Man 2020.10.11. 10:39:21

@Hasdrubal Barcas: Tényleg egy kiállhatatlan fasz vagy. Ideológiai közösség ide vagy oda, amit csinálsz, az vállalhatatlan, destruktív, és semmiben sem különbözik a jobboldali trolloktól. Csak miért nem jobboldali bologokon, portálokon tolod ezt? Vagy ha onnan kitiltottak, akkor miért kell itt ütlegelni azokat (is), akikkel elvileg egy platformon vagy?
Őszintén remélem, hogy előbb-utóbb mindenhonnan kitiltanak, és csak akkor vesznek elő újra, amikor majd trollhadsereget kell vezetni a fidesz ellen. Addig tartalékold inkább az energiáidat.

Méltányosság Központ 2020.10.12. 09:36:56

Tisztelt Kommentelők!

Elfoglaltságaink miatt csak most tudtuk kitakarítani a trollkodóktól a Méltányosság blogját. Kérünk mindenkit tartsák be a blog.hu általános kommentelésre vonatkozó szabályait. Mi is ezek alapján moderálunk.
süti beállítások módosítása