Gyakran hivatkoznak úgy Donald Trumpra, mint aki a vidéki Amerika és/vagy az amerikai munkásosztály, alsó-középosztály elégedetlenségét fejezi ki a globalizáció-imádat, gépkultusz és politikai korrektség amerikai fellegváraival szemben. Vajon ez mennyire igaz? Tényleg belemagyarázhatunk egyfajta kifacsart „népi-urbánus vitát” a Trump-jelenségbe, ahogyan például idehaza Fricz Tamás politológus teszi?

Véleményem szerint Trump sikerét elsősorban annak köszönhette 2016-ban, hogy elitellenes hangot ütött meg. Azonban joggal fölvethető, hogy Trump maga is az elit része. Igaz, csakhogy van egy különbség: az amerikai társadalom jelentős része a politikai elit leváltását kívánta, s Trump a gazdasági elitnek része volt ugyan, ám a politikai elitnek nem. Outsider, kívülálló a politikai eliten, s ez aranytartaléknak bizonyult Hillary Clintonnal szemben.

          Az biztos, hogy a városi és a vidéki Amerika közötti törésvonal létezik, Trumptól függetlenül. Ez egy nagyon erős hagyomány az amerikai politikában, s nem Trumppal kezdődött! Sem Reagannel vagy Nixonnal!

Micsoda? Hogy város és vidék törésvonal lenne az Egyesült Államokban, kérdezhetik! A provokatív válasz az: ugyan mikor nem volt! Hiszen már a függetlenség másnapján, 1786-ban a függetlenségi háború veteránja, Daniel Shays felkelésre buzdította az eladósodott farmereket a hatóságok ellen. Shays a felkelés leverése után az egykori ellenséghez, az angolokhoz menekült. 1791-94-ben a farmerek Nyugat-Pennsylvaniában fogtak fegyvert az ún. whisky-lázadás során. Mindkét esetben a farmerek haragja az állami tisztviselők, az adószedők, de általában a városiak ellen irányult. Akik nem olyanok, mint „mi”, akik harisnyát viselnek, és csatos cipőt hordanak, egyszóval láthatóan nem farmerek. A lázadó farmerek 1791-ben csak Szodomának nevezték Pittsburgh-öt, és igen jó gondolatnak vették volna a város fölgyújtását.

De visszamehetünk a függetlenségi háború elé, az 1764-es évbe, amikor a határvidéken élő, indián támadások miatt amúgy is okkal ideges skót-ír farmerek csapatai (az ún. „Paxton-fiúk”) bevonultak Philadelphiába, kifejezve haragjukat, amiért a kormányzat nem védi meg életüket és javaikat. A farmer-polgár, farm-város ellentét húzódott meg a mélyben, amelyhez még vallási gyűlölség is társult (ti. az Ulsterből jött református skót-írek ellenszenve a gyarmat elitjét adó kvékerek iránt).

Sőt, ha még hátrálunk időben, már a gyarmati kor előtt megtalálhatjuk a városellenesség teológiai magját. Maguk a puritán alapító atyák is vágyakoztak az Új Jeruzsálem iránt, és éppen azért kívántak letelepedni a vadonban a városias Hollandia helyett (amely pedig menedékhelye volt a vallási üldözötteknek), hogy megalkossanak a Szentírás alapján egy teljesen új civilizációt. Ha csak az individualista boldogulást keresték volna, azt jobban megtalálják a kontinensen, például Hollandiában, melyben tárt karokkal várták volna őket. Az angol puritánok azonban szándékosan választották a „vadont”. A „zarándok atyák” ugyanis meg akartak szenvedni a dicsőségért, követve az ókori zsidóságot, melynek sorsával párhuzamot vontak: magukat választott népnek látták, amelyet Isten kivezet a Stuartok Angliájából, de próbatételeken (negyven évi vándorlás) keresztül.

Ma az amerikai társadalom egyértelműen városias. Ugyanakkor kulturálisan a vidéki életmód, a falusi Amerika emléke egyfajta amerikai „népies” kultúraként jelen van ma is. Sajátos változást tükröz pl. a redneck (vörösnyakú) fogalmának változása. A kifejezés eleinte a szegény déli „fehérekre”, azon belül is a legszegényebbekre vonatkozott, s így ez a Demokrata Párt helyi bázisát jelentette. A helyi folklór szerint 1910 körül James K. Vardaman, Mississippi állam demokrata kormányzójának hívei vörös sálat vagy kendőt kötöttek a nyakukba, és innen származik a név.

Némileg gyengíti ezt az elméletet, hogy a redneck szó közvetlenül utal a társadalmi különbségre is: míg a gazdagok bent hűsöltek az udvarházban, s a rabszolgák dolgoztak helyettük, a „fehér” nincstelenek kénytelenek voltak – a „feketékhez” hasonlóan – hajladozni a dohány- és gyapotföldeken a tűző nap alatt. A redneck eleinte radikálisan demokrata volt, lakóhelyénél fogva. Ám manapság sztereotip értékeit (vallásosság, hagyományőrzés, vidéki élet, kis adó iránti igény, némi városellenesség) a vidéki republikánus szavazóval azonosítják. Valamikor 1960-ban kezdődött a váltás, amikor John Bartlow Martin diplomata arra figyelmeztetett, hogy Kennedy kampánya elbukik a redneck államok szavazatain. Mint tudjuk, Kennedy győzött, de Martin ettől még jól látta a folyamatok irányát.

          Manapság igen gyakori Európában a „redneck” szó s különféle szinonimái („white trash”, „cracker”, „hillbilly”) használata a vidéki amerikaiak megbélyegzéseként. Mindegyik nagyjából a „tahó” szónak felel meg. Az amerikai filmek gyakran mutatják be a vidéki amerikait tudatlan, rasszista, homofób, súlyosan csökött alakként. Miközben van egy másik folyamat is: egyre többen kezdik büszkén hordozni a nevet, s vállalják a sztereotípiákat.

Ennek jegyében rendeznek redneck fesztiválokat, ahol dübörög a countryzene (amely afféle amerikai népzene, tulajdonképpen egyvelege az angol, ír, skót balladáknak és népdaloknak, a „fehér” és afroamerikai munkadaloknak, a blues-nak és a gospelnek), s az amerikai zászló föltűnik minden elképzelhető árucikken. Nem tudjuk, a Demokrata Párt visszaszerzi-e valaha egykori vidéki bázisát. Mindenesetre Trump az elitellenességével igencsak udvarol a vidéki Amerikának. Erre egyelőre nincs valódi demokrata párti válasz. A politikai korrektség, a Black Lives Matter-imádat, technika-kultusz aligha lesz elegendő, tekintetbe véve az amerikai történelem vidéki radikalizmusának fenti példáit.

Paár Ádám