Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Gyarmatosítás hatása a filmvásznon

2020. június 29. 22:04 - Méltányosság Központ

A mostani szobordöntési hullámban gyarmatosítók, fölfedezők szobrait, emlékműveit távolították el, rosszabb esetben döntötték le, és még rosszabb esetben megrongálták vagy a folyóba dobták őket.

pexels-photo-613431_1.jpeg

E sorok szerzője mély szkepszissel és leplezetlen ellenérzéssel figyeli a múlt eltörlésének, utólagos kiegyenlítésének ezt a formáját. Sokkal szerencsésebb lenne, ha már a multikulturális modellt hangsúlyozzuk, ha a gyarmatosított népek / kultúrák hősei és jeles eseményei egyenrangúan szerepelnének az iskolai tananyagban. Persze, kérdés az is, hogy a multikulturalizmus alatt mi értünk. Ha olyan társadalmat, amelyben mindenki megőrizheti a maga hagyományait, akkor csak három valódi multikulturális pontja van a világnak: Indonézia, Latin-Amerika és Dél-Afrika. Utóbbi azonban nem egy sikertörténet, s a másik két területen a társadalmi egyenlőtlenségek nem kevésbé ketyegnek időzített bombaként. Hiszen végső soron minden kultúra képes egymás mellett élni, ha a társadalmi egyenlőtlenségek nem veszélyeztetik az együttélést, s vannak a közös tereken kívül lehetőségek a saját kultúrába visszavonulásra. Ám közös terek és közös történetek szükségesek a sikeres integrációhoz. Soha nem magukból a kultúrákból fakadnak a problémák, hanem abból, ha a közös térben a kohézió és az összetartozás-érzés pillérei meginognak.

Edward W. Said, a Columbia Egyetem 2003-ban elhunyt palesztin származású összehasonlító nyelvészet professzora 1979-ben írta nagysikerű munkáját, az Orientalizmust, amely nem kevesebbet állít, mint hogy a Kelet (Oriens) képét a Nyugat (Okcidens) formázta meg, mert a Nyugat számára szükség volt egy referenciára, amelyhez képes viszonyítani magát. Abban a tükörbe szemlélve, amelyet a Kelet nyújtott, a Nyugat „vonzónak”, „haladónak”, „korszerűnek”, „racionálisnak”, „tudományosnak” és „férfiasnak” láthatta (láttatta) magát (a férfiast a vállalkozói, felfedezői aktivitás, kalandvágy és a gyarmatosító katonai erő értelmében). Így ahogyan a könyve 76. oldalán írja, „az orientalizmus (…) nem más, mint a Keletről szerzett ismeretek halmaza.” Részben szerzett, részben persze nagyon is alakított, formált ismeretekről van szó. Hiszen előbb írók, utazók, majd a tudósok mondták meg az európai olvasóknak, hogyan és mit gondoljanak a Keletről. Mondani sem kell, hogy Said művére össztűz zúdult az orientalista intézetek és tanszékek részéről. A vita, amit gerjesztett, azonban termékenyítőnek bizonyult a humán tudományokban.

Nem foglalkozom Said megállapításaival (könyve elérhető minden könyvtárban), nem követem végig az orientalizmus alakulását, számunkra most ennek populáris végpontja érdekes. A szerző ugyanis, eljutva könyvében a saját koráig, fölveti a tömegkultúra, nevezetesen a film, sőt általában a mozgókép szerepét a „barbár”, „maradi” Kelet képének makacs rögzülésében. Érthetően nem foglalkozhatott mindennel, ám elemzése picit felületes maradt.

Ahogyan könyvének 497. oldalán írja, „a filmvásznon vagy a televízió képernyőjén az arabok a szexuális kicsapongás és a vérszomjas gazság szinonimájaként jelennek meg”. Said írásában sorjáznak a kor amerikai és nyugat-európai filmművészetével szembeni vádpontokként az erős kifejezések: „szexualitástól túlfűtött szörnyszülöttekként” ábrázolják a „keletieket”, de különösen az arabokat, „akik ravasz csapdákat állítanak, zseniálisan álnok terveket szőnek ugyan, ám alapjában véve szadista, szavahihetetlen és megvetendő népség.”

Ugyanezeket a sztereotípiákat megtalálhatta volna Said – ha történetesen az amerikai őslakosokkal foglalkozik – az indiánok 1930-50-es évekbeli hollywoodi mozis ábrázolásában. Ugyanezekkel a sztereotípiákkal ábrázolták az afroamerikaiakat (velük szemben még a „gyermeteg”, „naiv” jelzők térnek vissza a kor filmjeit elemző tanulmányokban). Mint látható, nem csak a Kelet jelentett referenciát a Nyugat számára, hanem más kultúrák is, amelyekhez képest a nyugatiak magukat korszerűbbnek, tudományosabbnak, racionálisabbnak láthatták. Said tovább megy: „rabszolga-kereskedő, tevehajcsár, pénzváltó, ötletekben gazdag csaló: a moziipar hagyományosan ezeket a szerepeket osztja az arabokra.” Said nem írja a „terroristát”, ám az 1970-es évek végétől már e téren is elszabadul az amerikai mozi, hogy aztán a 90-es években szinte kizárólag „keleti”, muszlim figurákkal töltse meg a korabeli filmek terrorista alakulatait. Nehéz lenne érvelni Said ellenében, hiszen a kor észak-amerikai filmművészete gyakran él azokkal a sztereotípiákkal, amelyeket jogosan fölvet, gondoljunk az olyan tucat-filmekre, mint A Delta kommandó és A tűzparancs.

Said ugyanakkor kissé túloz is, amikor csak gonosztevők ábrázolását rója föl a mozinak. Vitathatatlan, hogy a fehér lovon vágtató sivatagi hercegek, ezeregyéjszakai díszletek között tanácskozó bölcs sejkek és szultánok is hozzátartoznak a mozihoz. Ám érthető, hogy Said ezeket nem tekinti párbajképes figuráknak. Ugyanis valójában ezek a látszólag pozitív ábrázolások is beleillenek a Nyugat alapvetően elmarasztaló iszlám- meg arab-képébe. Már a középkor megalkotta a „jó”, „bölcs” muszlim képét, aki annyiban „jó”, hogy tükörként, erkölcsi mérceként szolgál a „nyugatiak” számára. Szaladin szultánra, a legnagyobb arab hősre, Jeruzsálem visszafoglalójára ruházták rá leggyakrabban a „jó muszlim” imázsát. Azóta is visszatér a „jó muszlim” a filmvásznon, ám mindig úgy jó, hogy pontosan visszaadja az egzotikus Kelet-képet, s csak annyiban jó, hogy megmutatja, „nekünk” milyennek kell lennünk.

A fenti pozitív ábrázolások azért vonják magukra a kritikát, mert úgymond megint a nyugatiak azok, akik megmondják, milyenek a keletiek, milyen a Kelet, milyen az iszlám (milyen Afrika, milyen Latin-Amerika – és folytathatjuk a sort). Ha pozitív ábrázolásról van szó, az is csak leereszkedő gesztus a nyugatiak részéről, legalábbis azon mozgalmak szerint, amelyek célul tűzték ki a gyarmatosítottak tudatának dekolonizálását. A harmadik világbeli dekolonizáló mozgalmak és pártok szerint az alapvetően pozitív egyéniségek nem teszik semmissé a nyugatiak fejében élő Kelet-képet, sőt megerősítik. Hiszen a pozitív szereplő mindig távol áll az adott korszak társadalmi válóságától. Akaratlanul is azt sugallják ezek a filmek, hogy a keleti maradjon csak a maga világában.

Said ugyancsak érdekes meglátása, hogy míg a filmhíradókban a nyugatiakat mindig egyénenként mutatják be, van arcuk, nevük, utóbbit gyakran ki is írják, addig a keletiek mindig tömegesen jelennek meg, akár katasztrófákról, akár politikai válságokról van szó. De ugyanez a helyzet afrikaiakkal is. Ez a tendencia mai napig kimutatható a filmhíradókban. Néhány csatorna azzal ellensúlyozta ezt, hogy megszólaltatta úgymond az „utca emberét” Bagdadban vagy Delhiben. Persze, kérdés, hogy egy nyugati hírtelevíziós stáb valóban azokat a személyeket választja-e ki, akik hitelesen képesek reprezentálni az adott társadalom véleményét, az „utca hangját.” Egy angolul jól beszélő, öltönyös személy valószínűleg közelebb áll a nyugati középosztályok életviteléhez.

Akárhogy is,

valószínűleg a befogadó, integráló nyugati társadalmak nem tehetik meg, hogy ne törekedjenek a kultúra területén az integrációra. Az a fölfogás, hogy mindenki maradjon a maga helyén, csak erősíti az elidegenedést a fogadó társadalomtól, s hosszú távon kialakítja a gettómentalitást. A mozinak tehát van bőven szerepe, hogy azonosulható életmintákat kínáljon föl a bevándorlóknak, s egyúttal megpróbálja valamilyen módon az ő történetüket is integrálni a „nemzet” közös történelmébe.

Paár Ádám

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7415974056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2020.06.30. 10:26:35

Társadalmi integráció .... tanult emberek négyféle módon közelítik meg a témát. A magam részéről úgy, hogy a migráns (bevándorló) fogadja el a befogadóország törvényeit, igazodjon az ország mindennapi életviteléhez, a megtartott és gyakorolt saját kultúrájával ne ártson másoknak. Na, ez utóbbi nem megy egynémely népeknek és valláshoz tartozóknak.

Drizari 2020.06.30. 10:27:29

Hozzászóltam, nem jelent meg.

Drizari 2020.06.30. 10:28:11

Úgy tűnik, késleltetett a megjelenés ...

midnight coder 2020.06.30. 15:13:20

"A fenti pozitív ábrázolások azért vonják magukra a kritikát, mert úgymond megint a nyugatiak azok, akik megmondják, milyenek a keletiek"

Tessék csinálni kasszasiker mozifilmeket keleten is, és akkor meg lehet mondani hogy milyenek a keletiek.

"Said ugyancsak érdekes meglátása, hogy míg a filmhíradókban a nyugatiakat mindig egyénenként mutatják be, van arcuk, nevük, utóbbit gyakran ki is írják, addig a keletiek mindig tömegesen jelennek meg, akár katasztrófákról, akár politikai válságokról van szó."

Ez így ebben a formájában nem igaz. Ha katasztrófáról van szó, és tömegjelenetet fényképeznek akkor az egyes európaiak mellett sincsenek nevek. Ha pedig interjú van, és megszólítanak egy-egy helyit a témával kapcsolatban, akkor szokott lenni alatta név is.

Sir Galahad 2020.06.30. 16:58:54

A szerző teljesen félreérti azt, ami most Amerikában történik. A politikai elit demokrata, baloldali-liberális fele elvesztette mondanivalóját és szavazótáborának nagyját, így most mindent egy lapra feltéve lázpongást szít, remèlve, hogy ez visszaveti Trump népszerűségét. Ennyi

MEDVE1978 2020.07.01. 00:16:30

@midnight coder:
És csinálnak is, gondolj csak Bollywoodra Indiában vagy a török / latinamerikai szappanoperákra. Bevallom, hogy ezeket nem nagyon nézem, de kötve hiszem, hogy egy török sorozat mondjuk a pozitív hős szerepét osztaná valamelyik brit szereplőre.... Legalábbis abból kiindulva, amit a Szulejmán című sorozatról hallottam (II. Lajost ármánykodó, középkorú uralkodónak mutatták be - miközben ugye 20 éves volt...).
Csak az a sztereotípia ugye "ellenkező" előjelű, ezért a nyugati rasszismust papagájozó woke egyéneknek ez nem is jut eszébe (vagy ha igen, akkor beleillik a sémába, mert az csak egy válasz a gonosz nyugat imperializmusára).

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.01. 08:33:47

Az amerikai filmipar mindigis a háttérhatalom előretolt egysége volt. Mindig az rossz és jó, akit éppen annak akarmek láttatni a liberális nagyurak, globálkulákok, filantrógerek.

Ad Dio 2020.07.01. 10:44:54

Az integráció mindenképpen feltételez egy közös alapot. Ez elvileg lehetne az eredeti értelemben vett liberalizmus, amit így~ugy de minden nyugati csoport közös nyelve. Kölcsönös tisztelet egymás és a jogállam, a demokrácia felé. Sajnos azonban épp azt látni, hogy ez legtöbbször nincs meg a közelkeleti migránsokban. Eleve az, hogy illegális uton érkeznek, már rossz felütés.

A közös alap elfogadás nélkül pedig ez az egész halva született. Csak arra jó, hogy destabilizálja a nyugati világ társadalmait.

midnight coder 2020.07.01. 10:51:26

@Ad Dio: Eleve, ez az egész demokrácia dolog a nyugati civilizáció találmánya, és csak a mi arroganciánk hogy azt gondoljuk, hogy ami ebben a kultúrában bejön az istenadta népnek (azzal együtt, hogy azért itt is vannak vele óriási problémák, és az hogy az egész nyugati civilizáció lejtmenetben van az a legutóbbi 200 év demokratikus és baloldali "vívmányainak" a következménye), az minden kultúrában nyerő lehet.

Ad Dio 2020.07.01. 11:09:51

@midnight coder:

Én feltétlen demokrácia párti vagyok. És azt is gondolom, hogy hosszu távon mindenképpen jobb mint bármi más. Azt is állítom, hogy más kulturákban is megtalálhatja a helyét. Viszont azt is gondolom, hogy a demokráciához egyetlen szükséges és elengedhetetlen előfeltétel kell: olyan tömeg, aki belátja hogy ez jó és helyes. Más szóval demokraták. Ez pedig egy nagyon is bonyolult, hosszadalmas folyamat eredménye itt nyugaton is. Ott sem lesz ez gyorsabb. Erőszakkal létrehozni nem lehet.

De az is biztos, hogy hajlok arra, hogy ott ahol a többség demokrata érzelmű, ott joga van ahhoz, hogy ezt a többség által preferált állapotot erővel is rákényszerítse az azt el nem fogadó kisebbségre. Magyarán a migráns választhat: integrálódik, vagy szépen elkotródik. Ugyan ez érvényes a jogállamra is. A kedves szoborrongáló választhat: betartja a törvényeket vagy megy a börtönbe.

Erről szól a demokrácia, erről szól a jogállam.

midnight coder 2020.07.01. 13:39:09

@Ad Dio: Az egy dolog, hogy te mint európai, ateista vagy keresztény, esetleg zsidó polgár ezt így látod, de ezt a nézetedet nem biztos hogy egy Sariát támogató muszlim is osztani fogja. És Pl. a japán társadalomnak sem annyira feltûnõen tett jót az európai értékrend és demokrácia elrõltetése.