Javában zajlanak az előválasztások az Egyesült Államokban, és értelemszerűen a demokrata oldalra figyel oda a világ (a republikánusoknál nem kérdés, hogy hivatalban lévő elnökként Donald Trump lesz a jelölt).
A demokratáknál rekordszámú jelölt indult, és bár a mezőny folyamatosan szűkül az esélytelenek kiszállásával, eggyel gyarapodik is a jelöltek sokasága: a milliárdos korábbi New Yorki polgármester, Michael Bloomberg november végén jelentette be, hogy ringbe száll a jelöltségért. A választásokon azonban csak márciustól méreti meg magát (februárban négy kisebb állam tart csak előválasztásokat, a maradék negyvenhat államban még bőven be lehet hozni a lemaradást).
Ez a stratégia rendkívül szokatlan – az előválasztási folyamat a vitákkal már tavaly nyáron elindult, a jelöltek pedig minél hamarabb szeretnek bekerülni a versenybe, hogy minél több idejük legyen megismertetni magukat a választókkal, és minél több lehetőségük legyen felmérni az esélyeiket és azt, hogy milyen stratégiát érdemes alkalmazniuk. A tény, hogy Bloomberg nem csak a vitákat hagyta ki, hanem néhány előválasztást is, példa nélküli az USA politikatörténetében. Stratégiáját kampánya és sok elemző is azzal indokolta, hogy Bloomberg nem látott alkalmas jelöltet a sokszínű demokrata mezőnyben Trump legyőzésére, és úgy érezte, neki nagyobb esélye lenne a sikerre. Kampányát viszont szerette volna alaposan felépíteni, amire februárig nem volt már elegendő idő, ráadásul ezekben az államokban a többi jelölt már komoly stábbal rendelkezett, olyan előnyt kialakítva, amit már nem hozhatott volna be – így inkább a márciusi államokra koncentrál, amelyekben ez a hátrány kevésbé jelentkezik (a legtöbb jelölt az első négy államban töltötte idejének nagy részét). Ez abból a szempontból érthető, hogy az amerikai választási kampányok az erőforrások (pénz, idő, stb.) elosztásáról szólnak: egyszerűen nem lehet mindig mindenhol jelen az összes jelölt, kénytelenek egy-egy választói csoportra vagy területre fókuszálni, és a telített piacokat (így a februárban szavazó államokat) nem volt érdemes megcéloznia Bloombergnek.
Van azonban egy másik magyarázat is, amire a múlt hét szerdai előválasztási vita világított rá (ez volt az első nyilvános vita, amin Bloomberg részt vett ebben a kampányban): Bloombergnek nem erőssége a vitatkozás, különösen nem akkor, ha sok ember támadja őt egyszerre. A milliárdos nem tudott válaszolni a múltjával kapcsolatos kérdésekre, miközben minden rivális jelölt őt támadta (egyrészt azért, mert a többieket már támadták sokszor, és kezd elfogyni a muníció, másrészt azért, mert Bloomberg elég jól áll a közvélemény-kutatások szerint, és a potenciális szavazóira pályáznak), és egyértelműen a vita vesztese volt. Így érthető, hogy kampányát nem a vitákra alapozta, és logikus, hogy nem helyezte magát középpontba a kampány azon időszakában, amikor a nyilvános viták jelentették a fő kampányeseményeket. Háttérbe vonult, amíg lehetett, mert a nyilvános szereplésekkel csak rontotta volna az esélyeit.
A március eleji úgynevezett „szuperkeddig”, amikor tizennégy állam, köztük a két legnagyobb népességű (Kalifornia és Texas) is szavaz, már csak egy vita van hátra, tehát nem sokat lesz már kereszttűzben az igazán fontos megmérettetésig. A közvélemény-kutatások alapján nem áll rosszul, milliárdosként pedig elegendő pénze van ahhoz, hogy sokkal több politikai hirdetésben reklámozza jelöltségét a választóknak, mint bármelyik riválisa. Így a szokatlan időzítéssel elérte, hogy kimaradjon a kampány azon részéből, amikor gyengébb kvalitásai kerültek volna előtérbe, és akkor lépett elő, amikor technikái hatékonyabbak tudnak lenni (a politikai reklámok rövid távon befolyásolják a választókat, hónapokkal a választások előtt nem éri meg ilyen hirdetéseket sugározni, a szavazás előtti hetekben viszont annál inkább).
Bloomberg jelöltsége esetében tehát kulcsfontosságú volt az időzítés, de láthattuk ezt (egészen más kontextusban) a közelmúlt magyar politikatörténetében is. Láttunk számos ígéretesnek tűnő politikai kezdeményezést gyorsan feledésbe merülni, de a Momentum Mozgalomnak sikerült hosszabb távon megmaradni a magyar politikai köztudatban, és ebben nem kis szerepe volt a politikai időzítésnek. Látták a Momentumnál, hogy egy kampányidőszak nem elegendő ahhoz, hogy elég választóval megismertessék magukat, így hosszú előkészületek után a választások előtt bő egy évvel léptek a nyilvánosság elé az olimpiaellenes népszavazás kezdeményezésével, ami rögtön megismertette őket a közvéleménnyel, de elég időt adott arra, hogy az első országgyűlési kampányukig létre tudják hozni a szervezetüket, és megismertessék politikai profiljukat a választók nagyobb tömegével.
Rajnai Gergely
