Szokatlan és meglepő gondolatot fogalmazott meg Orbán Viktor a Fidesz XXVIII. kongresszusán elmondott beszédében.
Miközben az önkormányzati választások előtt teljesen logikus a párt belső kohézióját erősítő lojalitásról, bajtársiasságról beszélni, Orbán az általa fölidézett, Ronald Reagantől származó „tizenegyedik parancsolatot”, miszerint ne mondj rosszat párttársadról, így fordította le: „Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél. Jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz. És akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem. S barátaim, ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt 30 év során?”
Ami ebben meglepő, az az, hogy Orbán a bajtársiasságot az igazsághoz/tévedéshez köti. A politikai logika, s tán a hétköznapi is, azt diktálná, hogy a mondat így hangozzék: könnyű lojálisnak lenni, amikor valaki épp nyerő szériában van, nem véletlen tartja a mondás, hogy bajban ismerszik meg az igaz barát. De azt is mondhatnánk: a politikában „a győztesé és a győzelemmé az igazság” – a sorozatosan kétharmados győzelmet arató Fidesz pont erre építette egész legitimitását.
Ami pedig szokatlan, az az, hogy egy politikus, pláne egy fideszes tévedésről beszél. Óhatatlanul felmerül az emberben, hogy ugyan mire utalhat ezzel Orbán? Ráadásul egy olyan pártban, amelyik tényleg nem teregeti ki a szennyest, és még a nyilvánvaló politikai meghátrálást (ld. vasárnapi boltzár vagy internet adó) sem ismeri el nyilvánosan, inkább elbagatellizálja. Orbán úgy fogalmaz: akkor is lojálisnak kell lenned párttársaidhoz, ha tévednek. Tehát neki is, az elnöknek. De vajon az a miniszterelnök, aki tudvalevően – ahogy erről e kongresszusi beszédében is szólt – feladatokat oszt, egyszemélyi felelősséggel, továbbá személyi konzekvenciákkal, bajtársias marad-e, ha valaki a rábízott feladatot nem megfelelően végzi el, vagy ha „téved”? És mi van, ha nemzetközi kontextusban nézzük? A bajtársiasság orbáni definíciója akár a Néppárttal való konfliktus analógiájaként is megállná a helyét. Sokféle értelmezési lehetőséget kínálnak tehát Orbán szokatlan mondatai.
Korábban írtunk már arról, hogy a Fidesz, minthogy nincs ütőképes belső ellenfele, önmaga ellenzékévé válik. Talán erre a jelenségre kívántak az idézett mondatok reflektálni, talán erre utal a régi-új pártelnök, amikor a bajtársiasság fontosságát hangsúlyozza: „ahogy belföldi ellenlábasaink fogynak, s egyre inkább komolyan vehető ellenfél nélkül maradunk, ez a tizenegyedik parancsolat is egyre fontosabbá válik. Egyre kevésbé az ellenfél támadásai és egyre inkább a bajtársiasság abroncsai tartják össze a közösségünk dongáit.”
Akárhogyan is, nem valószínű, hogy a bajtársiasságról szóló mondatok véletlenszerűek lennének. Nem mintha ne kerülnének rossz vagy szerencsétlenül megfogalmazott mondatok időről időre a miniszterelnök beszédeibe, de a sokszor sokak által beszédírói hibának vélt, szokatlan és/vagy provokatívabb elemek szándékosak. Könnyen elképzelhető, hogy az önkormányzati választásokat követő hetek s hónapok nemcsak az alkotmányrevízióról fognak szólni, hanem az igazságról és tévedésekről is.
Lakatos Júlia
