Az elemzők gyakran kerülnek olyan helyzetbe, amikor stratégiailag értik ugyan, hogy miért hozott meg egy párt egy bizonyos döntést, azonban azt is tudják, hogy az aktuális politikai érdek teljes mértékben ellentmond a logikának. A jelen helyzetben mélyebb európai integrációt követelni nagyjából ilyen dolog.

A Brexit mizéria kellős közepén, amikor egyre több európai országban érzik úgy az állampolgárok, hogy az Európai Uniótól nem azt kapják, amire vágytak, nem biztos, hogy a “hasonlót a hasonlóval” elvével, azaz a föderalizmussal kellene kampányolni a szuverenitás-pártiak ellenfeleinek. Épp azért, mert ami kis mennyiségben gyógyszer, az nagy dózisban halálos lehet. Nem ráerősíteni kell a meglévő félelmekre, hanem bebizonyítani a szkeptikusoknak, hogy az uniónak vannak megoldásai a jelen kihívásaira. A nemzetek feletti együttműködés elmélyítésének szorgalmazása ma előremenekülés, egy politikai kényszer, ami egyáltalán nem megnyugtató azok számára, akiknek megrendült a bizalma az Európai Unió hatékonyságában, cselekvőképességében. Egy ilyen programot csak azok fognak támogatni, akik amúgy is hisznek Európában. De talán Európa híveinek nem a sajátjaikat kellene győzködniük, hanem megpróbálni megérteni azokat, akik nem értenek velük egyet.

Önmagában nem is a koncepcióval van baj, a föderális Európa gondolata a kezdetektől végigkísérte az Európai Uniót, s vele együtt a vita is annak helyességéről. Ezt a vitát egyik fél sem fogja eldönteni egyhamar, legfeljebb ideiglenesen (akár évtizedekre) felülkerekedik. Az unió történelme ennek a küzdelemnek a története. De az ideológiai “győzelmet” mindig kiegyenlítés fogja követni. Most is egy ilyen egyensúlyra törekvő állapotban leledzünk, amikor az együttműködő, de nemzetállami alapon szerveződő Európa hívei úgy érzik túlságosan is centralizálttá válik a közösségük. Aki tehát a föderalizmussal szemben érvel, az egyáltalán nem biztos, hogy Európa-ellenes, pusztán más arányokat képzel el a tagállami viszonyrendszerben. Sőt, az is lehet, hogy máskor, más körülmények között támogatná az egyre mélyülő európai együttműködés gondolatát, de úgy érzi nem ez a megfelelő pillanat a továbblépésre.

Akik ma a föderalizáció mellett érvelnek, nem biztos, hogy jól látják az unió válságát. Nem látják, hogy a populizmus, nacionalizmus egy válasz az Európai Unió válságára, nem pedig annak kiváltója. A kiváltó ok valójában az, hogy úgy gondolták elég akkor bővíteni az alapokat, ha befejezték az építmény egészét. Csakhogy sosem lesz befejezett az Európai Unió. Még csak nem is olyan lesz, mint a Golden Gate híd, amelynek mire végigérnek a tatarozásával, máris elkezdhetik újrafesteni az elejét. Az integráció egy folyamat, nem egy állapot. Az Európai Unió állandó újratervezést igényel, minden korban igazítani kell az aktuális kihívásokhoz. Ez egy soha véget nem érő tevékenység. Aki azt hiszi, hogy egy nap majd megvalósul az, amit az unió megálmodói felvázoltak a második világháborút követően, és akkor elégedetten hátra lehet dőlni, az nem számol avval az aprócska geopolitikai bökkenővel, hogy menet közben átalakult a világ. Épp ezért nem az a válasz az unió jelenlegi válságára, hogy fogcsikorgatva tovább a mélyebb integráció irányába.

A szuverenitás jelszava, ma úgy tűnik megnyugtatóbb az európai választók többségének. Kapaszkodót, biztonságérzetet ad. Mégis a föderalizmust forszírozni, mondván meglátják majd jó lesz, olyan, mint a víztől félő gyereket úgy tanítani úszni, hogy akarata ellenére bedobjuk. Vélhetőleg felszínen marad, de sokkal valószínübb, hogy egy életre megutálja a vizet. Nem további Brexitek előidézése a cél, hanem a hatékonyság és a cselekvőképesség fejlesztése az unión belül. Ha úgy tetszik bizonyíték kell, nem igéret. Szükség van a halogatott belső reformok meglépésére, annak felismerésére, hogy nagyobb jobblétet, és nagyobb biztonságot várnak el az európai választók az uniótól, nem pedig bővülést. Ha mindez meg van, és erősödött az unióval szemben a bizalom, akkor szelektíven ki lehet választani néhány olyan területet, ahol fokozatosan folytatni lehet az együttműködést. Az erőviszonyok folyamatos küzdelmében lehet Európa felé billenteni az egyensúlyt, de csak akkor, ha az úgynevezett Európa-pártiak válaszokat tudnak adni azokra a kérdésekre, amivel jelenleg csak a szuverenisták foglalkoznak. Ha valaha érvényes volt a mondás, hogy “Többet ésszel, mint erővel” jelen esetben nagyon az. De vajon kampányban lehet-e elvárni észt?

Lakatos Júlia