Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Az eltanult Soros modell?

2018. november 19. 10:46 - Méltányosság Központ

Tanulságok a populizmus világából a mainstream számára

Az utóbbi időben direkt hanyagoltam az amerikai politikát, mert sokkal inkább érdekelt az, hogy az a mechanizmus, amit az Egyesült Államokban is látunk, hogyan hat a demokráciára. Pont ezért nem tudom megállni, hogy ne emeljem ki az alábbi idézetet a populista faltörő kos, Steve Bannon és David Frum, a mainstream konzervativizmus képviselője között nemrég Torontóban lezajló, nagy figyelmet kiváltó, komoly szellemi vitából. A befolyásos The Atlantic című konzervatív lap szerzője, s a Donald Trump megválasztásához nagyban hozzájáruló médiaháttér megteremtése mellett bábáskodó Bannon, habár ugyanannak a politikai oldalnak a két pólusán helyezkedik el, mégis mintha világok választanák el őket. Nagyjából ahhoz lehetne hasonlítani hazai viszonylatban, mint amikor Jeszenszky Géza és fia, Jeszenszky Zsolt vitába száll egymással.

De mi az, amin fennakadtam a 444 összefoglalóját olvasva? ‘Bannon szerint szó sincs antiszemitizmusról, Sorost pedig nem azért démonizálják, mert zsidó, hanem azért, mert hatékony. „Soros olyan hatékony, hogy én magam is őt tekintem modellnek a szervezeteim számára”, mondja Bannon.

Elvinné a figyelmet az elemzés lényegéről annak kifejtése, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, vagy hogy, annak, aki ilyen magas szinten műveli a kommunikációs szakmát tudnia kell, hogy a Soros narratíva gyűlöletkeltésre is alkalmas. Most inkább arról szeretnék írni, hogy akármit is gondolunk Bannon stratégiájáról, ezen a kijelentésén érdemes elgondolkodni. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy a populista politikusoknak semmit nem hisznek el ellenfeleik. Mindig túlgondolják mondanivalójukat, gyakran olyasmit is belelátva, ami nincs is ott. Holott pont ez népszerűségük titka. Nincsenek rétegek. Az ember azt kapja, amit lát. Így aztán ellenfeleik nem létező árnyékokkal hadakoznak, s nem arra reagálnak, ami a választókat megfogta, akaratlanul is újrateremtve a mainstream és a választók közötti szakadékot.

Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ennek az új típusú populizmusnak a médiában turnézó képviselői direkt párosítják “csali mondatokkal” lényegi mondanivalójukat. Öröm és játék forrása számukra az, hogy hányan ugranak látszólag véletlenül elejtett mondatukra. S miközben a liberális média büszkén lobogtatja legújabb példáját annak, hol csípte nyakon a nem PC-ket, nem veszik észre, hogy lépre lett csalva.

signpost-2030780_640.png

Holott valójában nincs semmi trükk csak a populista oldal mindenkinél jobban tisztában van azzal, hogy kit mivel lehet megfogni. Pontosan tudják, hogy ki az aki sosem fog rájuk szavazni, és ki az, aki meggyőzhető. Pontosan tudják, ahogy David Frum a sorosozás kapcsán említette, hogy „Minden zsidó, aki hallja, hogyan beszélnek Sorosról, érti, hogy mi van emögött”, azt is tudják, hogy van egy szűkebb radikális réteg, amely díjazza ezt a retorikát. Ezt a szélsőséget használják, és kihasználják, de valójában nem nekik játszanak, hanem annak a közbülső, jóval nagyobb rétegnek az említett két csoport között, amelynek ez az egész vita nem mondd semmit. Akik valószínűleg sosem hallottak Soros Györgyről, addig ameddig nem kezdte el tematizálni Bannon és médiája, s akiknek Soros annak a globális pénzrendszernek a jelképe, amelynek kétségtelen vesztesei.

Az, hogy Bannon a milleniumi generációt a 18. századi orosz jobbágyokhoz hasonlítja rendkívül beszédes. Ezek az emberek valóban egy más világban élnek, mint szüleik, nagyszüleik. Számukra nem kétséges, hogy elveszett az amerikai álom. A felmérések szerint életük során többet fognak dolgozni, és kevesebbet fognak elérni, mint szüleik.

Fontos ennek kapcsán, amit David Frum mondott, hogy Bannonék elsőként ismerték fel azt, hogy a liberális demokrácia válságban van, igaz, ő úgy gondolja, nem lerombolni kell azt, hanem megjavítani. Ez komoly beismerés részéről egy olyan közegben, ahol a liberális és a konzervatív mainstream is hárítja azt a gondolatot, hogy a liberális demokrácia válságban van, vagy ha el is ismeri, azt állítja, hogy épp a populisták miatt állt ez elő. Holott a populizmus megjelenése minden színben és formában (ld. A Bannon által dicsért Bernie Sanders) épp azt mutatja, hogy ez egy problémára adott válasz, nem kiváltó ok.

Végül visszatérve a kiemelt idézethez. Bannon azt állítja, azért démonizálják Sorost, mert hatékony. Olyannyira hatékony, hogy másolni kell. Valójában ez mondanivalójának legfontosabb része. Ha valamitől tartania kéne ellenfeleinek, ettől nagyon. A populista oldal ugyanis rendkívül gyorsan tanul. A mainstream még fel se fogta mi történt, és saját – a többek között Soros György által támogatott kutatások, s szervezetek által kifejlesztett kommunikációs, és szervezeti – technikáival győzték le.

Mindez nem törvényszerű. Elvégre a mainstream is figyelheti a populizmus játékát. Előle sincs elzárva a tanulás útja. Bármely ellenfele rájöhetne, hogy Bannon szavaival élve, a populizmust nem azért kell démonizálni, mert ...(megfelelő állítást behelyettesíteni), hanem, mert hatékony. Olyannyira hatékony, hogy saját szervezeteiknek is példaként kellene tekinteni.

Lakatos Júlia

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr6114380650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.19. 11:36:22

Az ellenség legyőzéséhez ismerni és hasznélni kell a módszereit,

dare 2018.11.20. 01:43:20

"Az a tapasztalatom ugyanis, hogy a populista politikusoknak semmit nem hisznek el ellenfeleik. Mindig túlgondolják mondanivalójukat, gyakran olyasmit is belelátva, ami nincs is ott. Holott pont ez népszerűségük titka. Nincsenek rétegek. Az ember azt kapja, amit lát."

Abszolút így van, olyan az egész mint egy szélmalomharc.
Akiknek van egy kis sütnivalója, azok kényelmesen kibekkelik ezt az időszakot, és nem csinálnak hülyét magunkból a populistákkal viaskodva, mert kb olyan most a hangulat, hogy bármit is mondanak vagy tesznek, nekik nem lehet igazuk akkor se semmiben.
Ugranak a dobált gumicsontokra, már 1.5 éve megy ez a CEU téma is, a Fidesz tematizál, az ellenzék pedig reagál csak.
De ha az ellenzék tematizálna, arra ott vannak az egyszavas válaszok, a Brüsszel, Soros, a véreteket akarják ezek a szemét globalisták, el akarják pusztítani a nemzetet, és már ott is vagyunk újra, hogy a populisták kezében van a gyeplő.
Amúgy ez valóban egy eltanult modell, ugyanígy tematizálták a közbeszédet a balliberális oldal képviselői, nekik is egyszavas válaszaik voltak, de az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy azért nekik nem volt ekkora a trollkurzus.
Most a fagyi visszanyalt, és egy pillanatig se sajnálom őket, csak az országot, amely nagyon megsínyli ezt a küzdelmet.

Kezdenek felerősödni a jelszavak mind a két oldalon.
Lassan már nem is lehet megrendezni egy normális vitát a két oldalnak, csak ilyeneket mint pl ez is.
Nincs idő, most vagy soha.
Vagy a globalizmus nyer, és beáll mindenki szépen a sorba, vagy a populizmus nyer, és beáll mindenki szépen a sorba.
Lassan már ott tartok, hogy tényleg nem érdekel mi lesz a vége, az érdekel csak, hogy vajon mennyi embert tud rossz irányba befolyásolni ez a "diskurzus".
Mert ha sokat, akkor lesznek még komolyabb bajok is, nemcsak itt, bárhol a világon.
Az egyik provokál a nemzetiséggel: szemét ukránok üldözik a magyart, tűritek ezt?
Húú tényleg, azok a szemetek, dögöljön meg az összes.
Na látjátok, ez a nacionalizmus, ezt akarjátok a jövőben is?
Nem, mi csak a hazánkat szeretnénk...
Milyen hazát? Nincs is hazátok, ti is csak migránsok vagytok, mint bárki más az afrikaiak kivételével, mire püfölitek itt a mellkast?
Semmire, csak szeretnénk az értékeink mellett....
Milyen értékek? Hátrafele nyílazás meg a síratós zene? Vagy a pogány kultúrátok? Mire vagytok ilyen büszkék?
Nem vagyunk, de ha már itt járunk, ti mire vágtok fel annyira?
Nekünk van sok iskolánk, mi bárhol a világon megálljuk a helyünket ellentétben veletek, ti pedig a földtúrásra vagytok csak jók.
Akkor miért nem húztok már el innen a fenébe, ha egyszer ilyen sok helyen megálljátok a helyeteket, és hagynátok békén ezt az országot?
Mert ez az ország a miénk is, és nem hagyjuk meg nektek.
Miért nem, nektek amúgy se jelent semmit.
Azért mert mi itt akarunk élünk, és teli pofával akarunk röhögni rajtatok ti szánalmas ki senkik, arra vagytok csak jók, hogy a cipőnket fényesre nyaljátok.
(Olyan az egész, mint egy modern élettér-elmélet)

Most őszintén, hány évre rendezkedhet be egy populista politikus a hazájában, ahol ilyen a közbeszéd?
Kicsit le kéne nyugodni, és visszatalálni az értelmes párbeszéd talajára, mert nagyon elhagytuk valahol az értelmes vitaasztalt.
Ezért az ellenzék is hibás, nem csak a kormány.
Nem tudnak értelesen kérdezni?
Feláll, otthagyja.
Nem tudnak értelmesen válaszolni?
Feláll, otthagyja.
Ilyen egyszerű lenne ez, nem kellene asszisztálni a mostani történésekhez, nem kötelező senkinek magára ölteni a bohócjelmezt, anélkül is lehet politizálni értelmesen ( a parlamenten belül is).
Vannak emberek, akikkel már le se kéne ülni beszélgetni egyik oldalról se, annyit ártottak már a közbeszédnek, és pl bármilyen liberális elv ide vagy oda, de galambbal nem ülünk le sakkozni akkor se, ha időközben megtanult játszani, mert a beidegződés az csak ott maradt benne.

Egyébként a vicc az az egészben, ha valóban van Soros kotta vagy modell, akkor sajnos mind a kettő tökéletes neki jelenleg, mivel a zavarosban halászni a legjobb, a destabilizáció nem cél hanem eszköz.
A populizmus térnyerésével pedig az egész világon destabilizáció van.
Az erőltetett globalizációval még nagyobb destabilizációt lehet elérni a világon.
Ki fogja ennek meginni majd a végén a levét?
Hát nem a Soros félék.

különvélemény 2018.11.20. 07:06:49

Látom már a populista = konzervatív agymosás elérte a méltányosságot is.

A populizmus baloldali eszme, mint ahogy a nácizmus/fasizmus is, hiába sulykolja a ballib propaganda az ellenkezőjét.
A politikai paletta a diktatúrától az anarchiáig tart, a szélső baloldaltól a szélső jobboldalig.

Persze a jobboldal is populista manapság, mert az elit propagandája átállt a konzervatív nézetekről a neomarxizmusra.
A liberálisok meg azért tűntek el, mert áttolódtak a baloldalra, megtagadva liberális nézeteiket. A "liberális" demokráciák már rég nem liberálisok, hanem túlszabályozott szörnyetegek. Kínában például sokkal nagyobb a vállalkozási szabadság, mint bármelyik nyugati országban.
Ezért terjed a libertarianizmus a liberalizmusban csalódott, és nem marxista emberek között.

szepipiktor 2018.11.20. 08:08:23

Ajajaj, apa kezdődik!
Napjainkban egyre nő fokozódik a neoliberális szekta hangja a világ fejlettebb részein, és mivel az ő médiájuk az internet (és a Facebook), nem csoda, hogy szinte kizárólag ezt a vonalat olvashatjuk.
Ez a halmaz pontosan követi a lenini bolsevizmustól ismert protokollt, hogy a jogot, a törvényeket át kell ugorni és erőből, agresszív propagandával, akár az ellenfél megsemmisítéséig kell a valójában diktatórikus elveiket átverni a "világon".
Az írás lényege teljesen beleillik ebbe, hiszen az alap a téves!
Nem a politikusok polulisták, hanem az utca, a kocsma népe!!!!
A politikusok ma már marketingalapú politikát csinálnak, azért tűnnek polulistáknak, mert felmérik a tanácsadóik, hogy mi kell a népnek és azt harsogják.
De ma a lejáratáshoz hozzátartozik a csúsztatás is és az, hogy a mondnadóhoz bármit hozzátorzítanak.
Ma Trumptól kezdev az összes olyan politikus feketebárány, akik nem a mai internetalapú neoliberális szekták elveit követik. Nem meglepő, hogy ha Trump fingik, akkor Tokióban, Párizsban vagy akár Budapesten egy-egy csoport az utcára vonul tüntetni, mintha bármi közük lenne ahhoz, vagy bármilyen módon érintené az őket!
A posztban az a valódi igazság, hogy eltanulták...
Nem sorost vagy más marhaságot, hanem a kamu propagandát és a neoliberális hangadók!
Itt a blog,hu-n a sok kamublogger - akik profi civil szervezetek, pártok ideküldött propagandistái csupán - napi szenten teszi azt, amit a habony-média tesz a másik oldalon! HAZUDIK! Tűzben tartja a pici, még megmaradt követőit.
Miközben ez a civil tér lenne, nem pedig az Amnesty, a TASZ, vagy a momentum játszótere...
Ezzel az agresszív és hamis pártpropagandával, aktivista terrorral még több átlagembert űznek el a politikától, még több lesz a passzív szavazó.
Azaz nekik pontosan az a jó, ami a hatalomnak, hogy csak az alig 30-40% mozduljon meg, a kisebbség uralkodhasson a többségen, a kasszaához meg majd eldöntik, ki és hogyan férjen hozzá.
A mai módinak sok azonosítója van:
- aki szereti a hazáját, a kultúráját == nacionalista, soviniszta stb.
- aki a kompetenciában hisz a kvótaelvekkel szemben == nőellenes, hímsoviniszta
- aki családpárti = meleg és genderellenes
- aki valódi gondolkodó, individualista ember == na az mindkét félnek eltaposandó, a hatalomnak ők a ballibek, a neoliberálisoknak meg a kormányhűek, csak mert nem a szocialista kockapolgárok, nem egy téglák a falból!
Aki ma kifejti - mert ember és gondolkodik - a véleményét, az kitiltják, kimoderálják, mert a konformizmus a lényeg, hogy az akihez beszélünk, az egy legyen a nyájból és együtt bégetve igya a propagandista szavait.
Ma nem a trump és a hasonlók a veszélyesek a világra, hanem a bolsevik alapú mozgalmak! Akik demokratának hazudják magukat, miközben az 50-es évek ifjúkommunista mozgalmak stílusában terrorizálják a többséget.
A keleti blokk országaiban az is a probléma, hogy a régiek tömege mentette át magát és ez nemcsak a politikára vonatkozik, hanem a médiára és a "szakértőkre" is igaz. Vajon miért lenne hiteles az a közéleti szereplő ma, aki a kádári rezsimben is boldogan éldegélt és akár a kussolásával is tolta a kommunisták szekerét? Egy aczélendre, aki az utolsó pártállami híradó vezetője volt, miért szerepelhetett napi szinte a médiában, mint a demokrácia zászlóvivője?
Ma a baloldali igazmondók 99%-a nem hiteles, még a momentumos fiataloknak is több a becsületük, mint az 50-60-70 éves exkádári lényeknek.
Szóval én is polulista vagyok - mert nem szopom be a mai marketingkamut, a aktivisták ostobaságait, a civilnek álcázott fizetett ügynököket (most elég csak olyanra gondolni, mint a mostanság hirtelen felbukkanó Közlekedőtömeg szervezetre, akik napota jelennek meg, szerepelnek a médiában. És ugye volt anno a VEKE és az orbánrokon, akik pontosab így jelentek meg, és később derült ki, hogy ők a tarlós szabadcsapata voltak. Most ezek az újak vajon melyik baloldali párt bérszakértői????), nem ugrom a megélhetési holokauszt bizniszre sem, nem tagadom meg a múltamat, a történelmünket, nem akarok beleugatni más orászgok belügyeibe - azaz populista lettem a neoliberális vonal szemében, mert nem vonulok be a karámba önként!
Mert tudom, hogy a karám másik kapuja a vágóhjd felé vezet!
Ez a mai trend előrevetít ismét komoly trgédiákat, mert a történelem már bizonyítja, ez a módi antidemokratikus, diktatórikus. Még az anaygi alapú ideológiák is emberségesebbek a filozófiai alapúaknál.
És ha ez a baloldalhoz köthető, hát ismerjük a halottak számát...
Polulista akarok lenni!!!!

szepipiktor 2018.11.20. 08:33:15

@különvélemény:
Valójában hasonlókat "kiabálok" itt már hosszú ideje (a blog.hu-n), így rendre vagy orbánista vagy ballibsi vagyok a bérkommentelők szemében.
A mai hangadók - szándékosan - mossák egybe a liberalizmust a neoliberalizmussal, pontosabban a balliberalizmussal.
Miközben a kettő tűz és víz, ég és föld, anyag-antianyag.
A libaralizmus a klasszikus liberalizmust jelenti a nép számára, az pedig tagadja, hogy beavatkozzanak az életükbe, a neoliberálisok meg baloldaliak, akiknek alap a beavatkozás!
Ma a neoliberális feministák erőből akarják ráerőltetni az elveiket a világra, miközben kirekesztők, a kollektív bűnösség elvét hirdetik, a kvótaelvükkel a piaci versenyt tagadják és a kommunista egyenlősdit hirdetik.
Azaz semmi közük a liberalizmushoz, a demokráciához.
A klasszikus liberalizmus és a baloldal nem összegyeztethető, hiszen utóbbi a közösséget tekinti központinak, a liberális az egyént, a baloldal az államot tekinti vezetőnek, a liberális meg az állampolgárok önrendelkezését.
Ma ezt hazudja végül a neoliberális vonal, hogy ők liberálisok, ezzel kivégezték a klasszikus libearlizmust, átvették a nevet, kisajátították a propagandájukhoz a klasszikus és szerethető emberi alapokat.
A valódi liberálisok jellemzően az anarchizmus irányába tolódtak el - ezért is nem láthatók ma már -, mivel szembesültek az állam napi galádságaival - mindenféle állam galádságaival -, így annak tagadása - azaz abban tevékenyen részt nem vevése - lett az alap!
Ez a halmaz ma valóban eltűnt...
Jómagam - mivel családi alapon - antibalos voltam, érttelemszerűen már a induláskor a demokratikus ellenzék mellett voltam, mert az volt a célom, hogy a rendőr, az állam ne zaklasson, hogy a tehség számítson a politikai funkciókkal, a származással szemben, hogy egyszer talán élhetünk egy SZABAD világban, ahol a hatalom az emberek kezébe kerül vissza, hogy nem bűn tempolmba járni, nem bűn ha nyugati rokonaid vannak, vagy a felmenőd a keleti fronton esett hadigogsában, mert Horthy oda vezényelte. Ne legyenek politikai alapú táborok, börtönök, házi magánhadseregek (munkásőrség) vagy suttyúk ne szórakozhassanak veled, ha nem követtél el semmit (önkéntes rendőrök).
Ma mi van?
A hatalom pontosan úgy zaklat, ahogy kádárék, ugyanúgy vagy jó vagy rossz ember, mint anno! Aszerint lehetsz ember vagy jobbágy, hogy hova tartozol...
És ma a magát demokratikusnak hazudó ellenzék is ezt teszi, hiszen ők sem az egyént támogatják, hanem ők is a csodrát, csak a bilog a különböző, nekik saját bilogjuk van, nekik az a jó, akik az ő karámjukba sétál be.
Ma demokratikus az, hogy egy cégvezető nem tehetségalapon nevezheti ki az embereit, mert azonnal utcára vonulnak a feministák és követelik, hogy 50% nőt nevezzen ki? Vagy leköpik lassan azt, aki férfiként nővel akar szeretkezni? Már azt a nőt is leköpik, aki gyereklet akar férfitól?
Vagy ha nem mész lufiteregetni a falsmobokra, ha nem viszel tüntetőleg szivárványos zászlót, ha nem állsz ki parancsra a délmutánsföldi mogyorószedők mellett - akkor azonnal ellenség leszel? OK, még nincsenek táborok, de előbb lennének a mai neoliberálisok hatalma alatt, mint mnondjuk orbánnál... Átnevelőtáborok...
Szóval a klaszikus liberálisok ezért vagy a szlsőjobb felé csapódtak vagy az anarchizmust vállalják ma már - mindkettő veszélyes a magukat liberálisnak hazudó aktivizsták szemében.
Mert aki a szabdságot akarjam, az ellenfél a szabadásgot korlátozni akarók szemében.
Orbán persze röhög, hiszen így a ellenzéknek lassan nullára csökken a tábora, a polulista demogaógiájukkal (ami persze csak pénzalapú nekik) meg biztosított a több évtizedes uralkodás.
És kit köpköd ezért a neoliberális vonal?
Azokat, akiket ők maguk üldöznek el, bélyegeznek meg...
süti beállítások módosítása