Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Pár szó Sorosról

2018. március 24. 10:00 - Méltányosság Központ

Víz(ió)választó-blogsorozat - XVII. rész - Csizmadia Ervin

Akármennyire is kényelmetlen témának tűnik, nem mehetek el szó nélkül Soros György neve, pontosabban a Soros-jelenség mellett. Ebben a mostani kampányban az ő személye, feltételezett vagy épp valóságos terve az egyik slágertéma. A kormányoldal mindent átfogó, az összmagyar érdekeket veszélyeztető Soros-hálózatról ír, miközben az ellenzék ezt őrültségnek tartja és nem is nagyon hajlandó beszélni a témáról. 

soros2-e1492123013611-1091x520.jpeg

Kép forrása: forbes.hu

De vajon összeesküvés-elmélet-e Sorost egyáltalán szóba hozni? Nem gondolom, hogy az lenne.

Soros György – könyvei tanúsága szerint – ugyanis három dolgot biztosan csinál(t) életében. Az egyik, hogy gondolkodott a világ folyásán. Ebből származik meglehetősen nagy mennyiségű könyve, s az azokban kifejtett koncepciója a nyitott társadalomról. A másik, hogy gondolkodott gazdasági dolgokon. Ebből származik töménytelen gazdasági tranzakciója (nevezhetjük ezt spekulációnak is) a világ rengeteg pontján. A harmadik, hogy befolyásolta a mindenkori politikai közeget. Ebből származik kétféle politikai stratégiája. Soros a neki kedves politikai rendszereket rendkívül komoly befolyással támogatja, és ugyanezt teszi – negatív értelemben – azokkal, amelyeket nem tart jó rendszereknek.

Ha valaki elolvassa magyarul is megjelent könyveit, azokban hosszú részeket talál mindkét magatartásra. Soros mindent megtett, hogy hozzájáruljon a Kádár-rendszer lebontásához és ugyancsak apait-anyait beleadott, hogy a Putyin előtti Oroszország demokratikusnak mondott fejlődését segítse. Nem nehéz kitalálni – bár erről még könyvformában nem számolt be -, hogy mai magatartása az előbbihez, a Kádár-rendszerrel szembenállóhoz hasonlatos.

Mindezek megállapítása fényévnyire van az összeesküvés-elmélettől. Soros ugyanis remek krónikása saját magának, s mindezekről részletesen beszél. De ha így van, akkor például a magyar ellenzék, miért kerüli ezt a témát, miért hagyja, hogy a témát a kormányoldal uralja?

Adhatunk egy egyszerű választ: mert őrültségnek és összeesküvés-elméletnek tekinti. De éppenséggel most mondtam el, hogy a Sorosról való beszéd nem szükségképp összeesküvés-elmélet. Sőt. A kormányoldal azért mondhatja azt, amit, mert az ellenzék e tárgykörben nem mond semmit. Holott jobban járna, ha árnyaltan, átgondoltan mondana pár szót, s bebizonyítaná, hogy Sorosról nem csak úgy lehet beszélni. Az egész magyar közéletnek jót tett volna és jót tenne, ha az ellenzéknek lett volna és lenne mondanivalója erről is. Azért, mert a Fidesz olyanokat mond, amilyeneket, a téma még legitim. Soros György személye és ténykedése ellenzéki értelmezésekért is kiált.

Csizmadia Ervin

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7313775190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.24. 11:10:16

Az ellenzék nyilván nem beszélhet fő eltartójáról őszintén.

midnightcoder2 2018.03.25. 09:25:35

Egy társadalommérnökösdit játszó spekulánsról tűl sok jót nemigen lehet mondani.

rallus 2018.03.25. 09:34:26

Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra!

lüke 2018.03.25. 09:46:07

Mit kellene mondaniuk? 90fele jár s veri a felesége.....
Szomorú világ, csak azokhoz van köze itthon ,akiket taníttat, s a múltban is taníttatott

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.25. 09:48:09

@rallus: Mi van azzal a 16 ezer milliárddal amit belehazudtál cybertérbe? El tudsz számolni vele, vagy mindig el fogsz sunnyogni?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.03.25. 09:49:30

Miért mondana? Semmi közük hozzá.
Az ellenzéknek sokkal földhöz ragadtabb problémái vannak annál, hogy egy távoli milliárdost védjenek.

felucca02 2018.03.25. 09:55:52

Ne feledjük, hogy az úgynevezett sorosozás, az az egybites politika üzenete az ugyancsak egybites választópolgár számára. A mai ellenzékből egyetlenegy ember sem akad, aki hajlandó lenne lemenni erre a szintre.

Ez még lehet, hogy tragédiája az ellenzéknek, de még nagyobb tragédia lenne, ha lemenne ide, akkor ugyanis elkezdene orbán kottájából játszani.

Ugyanígy nagyon jól teszi az ellenzék, hogy nem kezd el enszezni, meg akármizni, ettől az a benyomásom támad, hogy van még néhány normális ember a hazában, ha kevés is.

rallus 2018.03.25. 10:05:52

Végül is Trockij és Lenin sem arról szónokolt, hogy kik finanszírozzák a forradalmat... Dobszóval nem lehet verebet fogni....

Célkereszt 2018.03.25. 10:10:35

Nyílván nem mondhat semmit, mert a fidesz kiforgatná.

putris72 2018.03.25. 10:13:20

Ez nagyon gyengusz!!

Alick 2018.03.25. 10:18:44

Az ételt adó kézbe nem harap a kutya. Bár amikor ez a kéz pórázt ad rá, minden megeshet...

Alick 2018.03.25. 10:21:52

Az alapprobléma nem az, amikor valaki lobbizni vagy befolyással üzérkedni szeretne.
Hanem az, ha ebben a választott vezetők személyében befolyásolható partnerre talál.

bzsoa 2018.03.25. 11:18:36

A fő probléma az hogy Soros tőzsdei spekulációkból szerezte hatalmas vagyonát. Ezzel sok embert néha országokat vitt gazdasági csődbe hozott nehéz helyzetbe, és ez még akkor is nehezen védhető ha ő csak kivételes pénzügyi képességeinek köszönhetően előre látta azokat a gazdasági folyamatokat ami szükségszerűen bekövetkeztek volna akkor is ha ő nem keres ezen rengeteg pénzt. A jobboldal szerint most sem csupán emberbaráti szeretetből támogatja a migrációs folyamatokat a multinacionális világnak az a jó ha nincsennek erős nemzeti, nacionalista politikai pártok. Statisztikák bizonyítják hogy a bevándorlók elsősorban liberális baloldali szavazók lesznek ha megszerzik az állampolgárságot . Annak ellenére hogy sok mindenben igen csak maradian konzervatívan gondolkodnak. (pl. nők szerepe)

felső határ nincs 2018.03.25. 11:33:30

A baloldal még soha senki olyannal nem állt össze egész történetében, aki ne vetette volna vissza a nemzetet évtizedekkel.

Így tökéletesen mind1 mit hazudnak, csak rontanak a helyzetükön.

Bolsi Buster 2018.03.25. 11:38:03

A libbantak 2 hét múlva ismét nagykanállal eszik majd a guanót.

Lehet tippmixelni mit fognak okolni:

1. hülye választók
2. diktatúra fidesznek lejt
3. akiknemittélnek minekpofáznak bele

BiG74 Bodri 2018.03.25. 11:45:35

Miért nem beszélnek sorosról? Mert ha belemennének legitimizálnának egy baromságot, és elfordulna a figyelem a ténylegesen fontos dolgokról.

Bolsi Buster 2018.03.25. 11:52:37

@BiG74 Bodri: A magyaroknak az a legfontosabb prioritás, hogy a libbantak a kormányzás közelébe se jussanak.

S mivel erre esélyük sincs a lipppsiknek, akár az ördöggel is összeállnának, ha vallásosak lennének. De mivel nem, így a nácikkal és a világ összes országából kitiltott spekivel Sorosgyurival állnak össze, én már megvettem a popcornt az Index egész napos április 8i live feedjéhez.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 11:56:01

@bzsoa:
A muszlim bevándorló mint liberális? Na ne röhögtess!
A másik:"multinacionális világnak az a jó ha nincsennek erős nemzeti, nacionalista politikai pártok", ez mindenkinek jó, mert a fullba tolt nemzeti nacionalizmus soha nem volt a béke táptalaja. Pláne illene tudni ezt egy tízmilliós kis országnak.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.25. 11:57:06

Hallgatni arany. Az az ellenzék, mely nem tud hitelt érdemlően kiállni a migránskérdésben, miközben a társadalomban meglehetősen nagy az egyetértés, az hatalmas támogatottságot veszít, látható ok nélkül. Tehát van egy láthatatlan ok. Valamit titkolnak, miközben véletlenül Soros György tervét támogatják. Nehéz nem összefüggést látni a dologban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.25. 12:00:13

@BiG74 Bodri: A muszlim liberalizmus annyit jelent, szabad megvalósítaniuk az iszlám államot. A liberálisok nem akadályozzák őket ebben.
A másik, hogy a globális, nemzetközi tőkének gyakran okoznak gondot a demokráciák, melyekben nem kötbetnek paktumot évtizedekre előre, emiatt érdekük a demokráciák gyengítése.

bigdata 2018.03.25. 12:06:33

És ha elmondták véleményüket Sorosról, utána elmondhatják Bruce Willisről, Stormy Danielsről, Walter von der Vogelweidéről, stb.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 12:10:02

@megamovieboy:
A demokrácia gyengítése? Arra gndolsz amit a fityisz csinált az elmúlt nyolc évben? Igazad lehet!
Az iszlám és a liberalizmus nem fér meg egymás mellett, viszont a tekintélyelvű autokrácia és az iszlám igen.

bigdata 2018.03.25. 12:12:13

@megamovieboy: ahham, tehát furmányos módon azért támogatják a demokrácia intézményeit, mert ellene vannak. Cseles, nagyon cseles. Vagy inkább el kéne menned egy formállogikai kurzusra?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.25. 12:25:12

@BiG74 Bodri: Árokásás a demokráciában élő rasszok, nemi identitások és társadalmi helyzetű emberek között. Nem demokratikus értékrendű személyek betelepítésének eröltetése. A nemzetállamok gyengítése, miközben a modern demokrácia a nemzetállamokban született. stb.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.25. 12:26:49

@bigdata: Soros azokat az intézményeket támogatja, melyek számára kedvező döntéseket hoznak. Mint pl. az alapítványokon keresztül pénzelt több, mint 200 EU képviselő, akik pl. a bevándorlással kapcsolatos szavazásoknál, mindig Soros elképzeléseinek megfelelően szavaznak.

morph on deer 2018.03.25. 12:38:13

“A kormányoldal azért mondhatja azt, amit, mert az ellenzék e tárgykörben nem mond semmit.“

Azért mondhatja?
Mert ha bármi érdemi érvet hozna fel az ellenzék akkor nem mondhatná?

Van legalább egyetlen aprócska példa arra, hogy az orbáni-habonyi mocsokáradat cáfolatának hatására a kedves vezető a fejéhez kapott, mondván “ejnye, nahát, tényleg..!” - és azonnal intézkedett a “hiba” kijavítása érdekében?

Ha ilyesmi előfordult már, akkor talán érdemes lehetett volna észérveket felsorakoztatni az agyament Sorosozás ellen, valóban.

A sanyarú valóság viszont az, hogy a tahóság ezen a szintjén amelyiken a kormány és a kormánypárt prominensei kommunikálnak, az ‘észérv’ mint olyan teljesen ismeretlen tényező, nyilván a fogalom is ismeretlen. Csakúgy, mint az igazság, tisztesség, becsület, emberség, empátia, és a sor sajnos végtelen...

Érvelni ezzel a teljesen primitív kormánykommunikációval szemben hozzávetőleg a vak és a virradat példájával érzékeltethető, sajnos.

Az alapkérdés mindemellett mégis csak az, hogy miként lehetséges, hogy egy egész országot lehet tematizálni egy egyetlen személy ellen folytatott állami szintű hadjáratta?
Hogyan lehetséges az, hogy a kormánypárt egyéb, érdemi program helyett egy kilencven éves ember ellen indított boszorkányüldözéssel folytat választási kampányt, és mindezt sikerrel?
Hogyan lehetséges az, hogy a huszonegyedik században az ország cirka húsz százaléka még mindíg hülyíthető középkori agymosásal: “ő a gonosz, ő a felelős minden problémánkért!” - és az istenadta nép vígan ordítja, hogy “feszítsd meg!”

Véleményem szerint az ellenzék helyesen teszi, ha elhatárolja magát mindettől a betegagyú dologtól, és nem folytat némethszilárd szintű vitákat olyasmiről, aminek most a világon semmi értelme.

Az országnak ugyanis nem Soros a problémája, hanem orbán, az országnak nem Soros árt, hanem orbán, és az országot nem Soros miatt éri megvetés, hanem az orbáni megalomán gyűlölködően szűklátókörű, hazug hőbörgések miatt.

Aki pedig most, a választások előtt szűk két héttel is Sorost tartja fontos témának, annak kívánok további sok sikert a jöbő orbanisztánában is, mert ez csak oda vezet.

BiG74 Bodri 2018.03.25. 12:41:19

@megamovieboy:
Tehát az árokásást az a globális nemzeti tőke végzi, amelynek kurvára mindegy ki termeli meg neki a profitot? A náci birodalom is ilyen globális nemzeti tőkés dolog lehetett.
A demokrácia legnagyobb ellensége, nem a betelepített, jól beazonosítható antidemokratikus elveket valló ember. Hanem a demokráciában nevelkedett hazánkfia, aki a demokratikus értékrendet ismerve belülről bontja azt meg, vezető hatalmi pozícióba emelkedve, saját érdekei érdekében.
Ha neked számít a demokrácia, ne a sorostól, meg a bevándorlóktól féltsd, hanem honfitársaidtól, akik csak a demokratikus rendszer ellen összeesküdve, azon átgázolva tudják elképzelni világuk megvalósítását, saját maguk boldogulását!

rallus 2018.03.25. 12:41:38

Soros nyilván pontosan tudja, hogy a migránsok először a hitsorosait üldözik el, bicskázzák meg, de ez a "nagybefektetőket" mindig csak utólag és szavakban érdekelte. Esetleg a jóvátétel felmarkolásában..
Érdemes megnézni, hogy kik finanszírozták a nácik hatalomra kerülését....

BiG74 Bodri 2018.03.25. 12:47:53

@rallus:
Gondolom a migránsok meg a soros nagypapája!

Bolsi Buster 2018.03.25. 12:55:20

Az, hogy Orbán nyer, nem kérdés, csak a mértéke kérdéses.

Nem is csak magyar belügy, hiszen európaiak 100milliói szurkolnak Orbánnak, s a magyaroknak, azok a 100milliók akiket senki sem képvisel akiknek a hangját nem hallják meg a politikusaik.

Andy vajna következő apokalipszis filmjében európát már ellepték a lomposok, nagy része no-go zóna lett. A maradé európaiak a keleti el dorado, Orbánia felé menekülnek. Ez nem a mai Magyarország, mert Orbán már nem él, de a lakók, tiszeletből, róla nevezték el az államot.

A készítők azt mondják a pénz már megvan, most a nk-i sztárok leigazolása folyik. Így ezen a választáson nem játszik már szerepet a film, talán a következőn.

rallus 2018.03.25. 13:00:51

@BiG74 Bodri: Inkább nézz utána a guglin... Eddig semmi értelmes nem jött ki abból, hogy úgy gondoltad....

Bolsi Buster 2018.03.25. 13:02:08

"Elképesztő brutalitással támadt rá egy terhes nőre Hamman Forjani, a 22 embert megölő Salman Abedi manchesteri robbantó unokaöccse. Olyan erős rúgásokat mért a nő fejére, hogy az áldozat arcán ott maradt a cipő lenyomata."

európai mindennapok

Nem Európához kell csatlakoznunk, hanem nekik kell hozzánk csatlakozniuk! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

antiinternáci 2018.03.25. 13:03:12

@rallus:

Rövid, de velős...

Úgy érted, hogy "finanszírozzák"?

Úgy gondolom, Soros nem a saját pénzét osztja, ő a Belső Párt manifesztációja, villámhárító. Ő a stróman, hogy mások a háttérben maradjanak.
Nem túl nehéz pl. tőzsdei átkötéssekkel néhány milliárdot Soros kezébe adni, átmosni, hogy aztán ossza szét a bolsevik szervezetek részére.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.03.25. 13:09:45

@BiG74 Bodri: Vagy nemzeti, vagy globális, egyszerre a kettő nem megy.

antiinternáci 2018.03.25. 13:16:53

@BiG74 Bodri:

Soroséknak nem mindegy, ki termeli meg a profitot. Illetve úgy látják, hogy az öntudat, a nemzet, haza, család és hasonló fogalmak, eszmék a profit, a korlátlan hatalom útjában állnak. Ezért ezeket le akarják rombolni. Ennek fő eszközei közé az intetnacionalista, szélsőseges liberalizmus, ismert nevén a liberál-bolsevizmus támogatása, illetve a tömegmédia uralása, kontradzelektált méduaterroristákkal való feltöltése (pl. 444, FA(s)Z, ÁVÓ Rádió, stb...), és civil szervezezeknek álcázott fizetett szélsőséges provikátorok bevetése. De például a népességek összekeverése, öntudatlan TÖMEG, LAKOSSÁG létrehozása is ennek a politikának a része. Nyugaton már elég szép eredményeket értek el az ötudatlan, a kenyér és cirkusz megelégedettségében csorgó nyállal legelésző lakosság kialakításában. Ott már sokan még TÜNTETNEK is, hogy hagyják őket szép sorban vonulni a vágóhíd felé.

Ehhez segédkezel.

tpl 2018.03.25. 13:23:59

@felucca02: úgy látom, az Orbán-gyűlölőknek nagyon bejött ez az "egybites" index-propaganda. A Soros-ügy sokkal komolyabb annál, mint hogy elempés butuskák (valójában Soros pénzen) elbagatellizálják. Döbbenetes befolyás, zsarolás, sebezhetetlenség, emberi tragédiák milliói, mindez csak a felszín egy tébijult megalomán őrült tenykedéséről. És nem, nem Orbánról beszélek, hanem Soros Györgyről.

Jakab.gipsz 2018.03.25. 13:47:27

T. Ervin ! T. Agytröszt !

A kérdésfelvetésed jogos, a válaszféleséged abszolút naiv és felületes, filozófia történelemből 2-es alá húzva háromszor, irány a könyvtár.

Csak azért nem egyes, mert a a kérdés felvetéseddel fején találtad a szöget, összeesküvés elmélet-e a Soros-terv, az emberiség ellen ?

Az Én válaszom az, hogy IGEN a Soros-terv a "globalizált nyitott társadalomról", minden kétséget kizáróan, az ATEISTA-ZSIDÓ filozófusok összeesküvése az emberiség ellen.

A tudomány és benne a tudomány-filozófia, nem játék a szavakkal, hanem ész-játék, az észjáték pedig matematika és logika ezért van metafizikai aspektusa (nézőpontja) is. Így metaforákban is kifejezhető az eleve elhibázott, logikai rendszerre adandó megfelelőválasz, líraian elmondva is, de a bizonyosságot kidolgozott matematikai-tételek, logikai struktúrája jeleníti meg.
Az érdeklődő olvasó pedig csak egy kontextus-hiányát érzékelheti. Ez az állításom, egyszerűbben kifejezve azt jelenti, hogy Soros fizikai valóságban megjeleniesült "sátán-fajzat, a fenevad " rövidebben a GONOSZ, Ő maga a negativitás, és ez nem költői túlzás.

Azért mert a tudás, az soha sem szül gyűlöletet, de a tudáshiánya az igen, az maga a káosz, Soros és támogatói, a "gender-diktátorok", készítik a káoszt. Azt a matematikát ami feloldja ezt az áldatlan állapotot Ti még nem érthetitek meg.

Holott egyszerű, mint a faék, szakmunkások és középiskolások is megérthetik, közkincsé tudjuk tenni. Ámde a megértést követő-en, a társadalom mérnöki tevékenység, az ismert humán antropológiát, meghaladó, matematikai (tételek) ismereteit is igénybe veszi. Ilyen tétel-ismeretek a rendelkezésükre állnak, pl. Fermat-Wiles, Poincaré-Perelmann, stb tételek. habár értelmezésük még Lovász Lacinknak is gondot okoz, ezért ne érezze magát kényelmetlenül senki sem, ha nem érti.

Összefoglalva: Ma minden kétséget kizáróan, az Orbán vezette keresztény demokrata kormány képes csak, hazánk a jövőjét helyes irányba kormányozni.

Orbán Viktor intuíciója, helyes úgy mint a támogatóié is, ez a választás most több mint egy hétköznapi döntés egy kormány váltásról.
Sorossal és az öt támogató, globális gender-diktátorokkal pedig nincs alku és nem bízhatjuk rájuk a jövőnket.

Ezt a tudomány-filozófiai háborút, viszont a Magyar Tudományos Akadémia falai között szabad csak megvívni, ott nem számít sem a Soros pénze, sem a lebutított civil nyilvánosság hatalma.

morph on deer 2018.03.25. 14:31:59

@tpl:
“egy tébijult megalomán őrült tenykedéséről. És nem, nem Orbánról beszélek, hanem Soros Györgyről.”

Ma még! :)))
Április kilencedike után nyugodtan átírhatod a nevet, majd nem figyelünk oda..!

Egyébként ha minden úgy van, ahogy mondod, akkor valóban egy primitív plakátkampány a legjobb egy ország megvédésére?
Vagy csak Sorosnak akarunk vele még több pénzt csinálni, mert biztos a papírgyártás is a kezében van..?

Amennyiben nem elmebeteg egy ország vezetése, akkor abban a pillanatbsn amikor bizonyíthatóan az ország belügyeibe és politikájába történő beavatkozást észlel, akkor minden nemzetközi fórumot felhasznál, hogy hivatalos eljárást kezdeményezhessen, és megoldja a helyzetet! Mondjuk pert indít Soros ellen a fentebb említett vádakkal, és nem hülye falragaszokkal rondít tele egy országot!

Talán ha az ország vezetőinek a focin kívül másról is lenne némi fogalma, - diplomácia, nmzetközi jog, meg ilyesmik, - akkor talán nem a szurkolótábori mentalitástól, nem a “saját csapat” hergelésétől várná a megoldást, hanem azt tenné, ami a dolga!

Ha igaz lenne mindaz, amit állítanak, akkor ki mernének vele állni ahogy kell, de nálunk még egy nyomorult polgári per sincs Soros ellen!

Talán mert az “ügyvéd úr” azt azért tudja, hogy hazudozással nem megy ott semmire, hosz már a fidesz-szektából is csak a leghülyébbeket lehet ámítani a Sorosozással, mert már az értelmesebb fideszeseknek is elege van ebből a sötét tapló dologból...

Nyomjátok csak tovább, végkimerülésig!
Még orbán is röhög rajtatok józanabb pillanataiban, szerencsétlenek!
Addig se henyéljetek, még van idő pár Soros ellenes békemenetre, láttam pár szabad falfelületet újabb plakátokra, “védjétek” csak a hazát a Sorostól, balfácánok, addig sem zavarjátok a viktort a pereputty saját lábára állításávan!
Így kell ezt csinálni, bizony..!

Jakab.gipsz 2018.03.25. 16:16:56

@morph on deer:

Óriásit tévedsz Te kis csupasz majom, pontosan úgy gondolkozol mint ahogyan ezt a logikai pozitivisták beléd programozták. nos az ilyen fazonok kitenyésztése a cél, a közzétett gondolataid igazolnak vissza, ahogyan egy vélt ellenségről a politikai ellenfélről megnyilatkozol.
Önmagadat modern demokratának gondolod, miközben minden szavad rút és alantas, jár a szád és írod a szavakat és eközben semmit sem mondasz. nem leszünk tőled okosabbak.

felucca02 2018.03.25. 18:45:17

@antiinternáci:
Én nem tudom, te talán igen. A magyarok nagy többségének mond valamit az, hogy haza, nemzet, család, meg a többi, amit leírtál? Én úgy látom, hogy az audi, virsli, meccs szentháromságában telik az életük, szemben a hanyatló nyugattal, melynek lakosai ezek mellett még kultúrával és utazással is foglalkoznak.
Aztán ha elromlott a hűtő, akkor kibasszák az árokpartra, nyilván a haza, vagy a nemzet jegyében.
Olykor döbbenetes a kontraszt az általatok felépített nemzethy művilág és a valóság között.
Szerintem soros sikítva menekül ebből az országból.

Bolsi Buster 2018.03.25. 18:52:45

@felucca02: sokáig már nem kell szenvedned, ápr. 9én hajnalban ugyanis végre bevagonírozzuk a fajtádat

jobb ha önként sorakozol a pályaudvaron, ronda dolog lenne ha érted kéne menni

felucca02 2018.03.25. 18:52:49

@Jakab.gipsz:
Sajnos a màsodik mondatoddal lebuktatid magadat, hogy fogalmad sincsen az úgynevezett nyitott társadalom mibenlétéről. Annak ugyanis semmi köze nincsen a globalizációhoz, amit a technológia fejlődése előre programozott, de még - kapaszkodj meg - a nyitott határokhoz sem. Hogy mi az, azt nem magyarázom el neked, mert kár az ostoba fejedbe a szó. Majd utánanézel, ha érdekel. Ne pártgyűléseken művelődj, mert az tévút!

felucca02 2018.03.25. 19:01:14

@tpl:
Ha nem tetszik az egybites, választhatunk más kifejezést, a tartalma a lényeg.
Tudod, lett volna rá alkalom, hogy komolyan, értelmes emberek módjára vitázzunk közös dolgainkról, de aztán jött a rezsiszilárd és az asztalra szart, ekkor a jobbérzésű emberek felálltak az asztaltól. Nem tudom, miért választotta orbán ezt az utat, választhatta volna a kulturáltat is, akkor talán én is elmondtam volna a véleményemet arról, hogy sem ördögnek, sem jótündérnek nem tartom ezt a spekulánst. Most már csak ti vagytok az asztalnál és kivörösödött fejjel ordítjátok egymásnak az egybites baromságaitokat és meg vagytok sértődve, ha mást ez nem érdekel.

felucca02 2018.03.25. 19:03:26

@Bolsi Buster:
Mekkora gigantikus tapló vagy, csodálatos!:)

tpl 2018.03.25. 19:13:20

@felucca02: valójában a "mi" oldalunkon haza-, és családszeretet.van, emellett a zsidó-keresztény kultúra védelme és hit. Az ordibalas nem a jobboldal jellemzője. Mivel más értékrend alapján éljük az életünket, nehezen fogunk megértést találni a liberális baloldal részéről és gyakran mi is értetlenül állunk előttetek.

antiinternáci 2018.03.25. 20:21:06

@felucca02:

Talán nem tudatosul bennük, hogy az említett fogalmak híján mit veszítenek. De épp ezért kell erről folyamatosan beszélni, mert úgy járnak, hogy késő lesz.
Úgy 15 éve kidobtam egy meghibásodott régi flipper gépet. Tegnap láttam egy kiállítást ilyen ilyen gépekből, ahol a gyűjtőket hallva megértettem, mennyire lehet lelkesedni értük. Ma már nagyon sajnálom, hogy akkor kidobtam.

morph on deer 2018.03.25. 21:28:05

@Jakab.gipsz:
“nem leszünk tőled okosabbak.”

Jakab darling, ha okosabb akarsz lenni, akkor neked ahhoz fejátülterésre lenne szükséged, és nem arra, amit tőlem olvashatsz!
Ez főleg azért tartom fontosnak megjegyezni, hogy ne legyenek illúzióid, ez nem így működik.

Na szóval: ha Soros valóban az, akinek orbán és stábja próbálja beállítani, akkor Magyarország miniszterelnöke nem csupán tahó, de végletesen dilettáns módon is reagál az országot elárasztó bugyuta falragaszaival - ahelyett, hogy államférfihoz méltó válaszlépéseket tenne! Ugyanis nem a felcsúti ganajtúró stílus az általánosan elfogadott, hiába is erőlködik gömbölyded vezérünk, egy ország szuverénitását nem plakátokkal kell megvédeni!
Ciki, mi?
Hát még akkor, ha azt a változatot is átgondolod, hogy mi van akkor, ha orbán ebben az esetben is hazudik, (!!!) és a Sorosozás csak a porhintést és a valódi problémákról történő figyelem-elterelést szolgálja, semmi egyebet?

Ami szerintem a helyzet, egyébként.
Tudod, “vejem vagy ejjenem?” meg “Lajoska meg a milliárdok”, esetleg “az én pénztárcámnak Lőrinc a neve”...

Soros zsigerből utálja az elnyomó, hatalmaskodó geciket, ahogy mindig is, legyen a nevük Kádár vagy orbán, ez a pech.

Ahogy én is, és ahogy te meg nem, a jelek szerint.
Nincs szerencséd Jakab, ahogy a vezérednek sem. :)

felucca02 2018.03.26. 07:09:01

@tpl:
Nem tudom, m i van a "ti" oldalatokon, igen, nem zárom ki, hogy valóban szeretitek a hazátokat, meg a családotokat. Ahogyan ezt és is teszem a másik oldalon. A hazaszeretetemet eléggé rombolja, hogy a hazám népességének egy jó nagy része szó szerint szerelmes egy hatalommániás tahóba, de még nem zárom ki, hogy egyszer megvilágosodnak.

Nem tudom, hogy valóban halkak vagytok-e ott a jobboldalon, én csak ordibáló nyugdíjasokat, meg patkányozó bayereket, meg savazó bácsikat, meg elégtétellel fenyegető miniszterelnököt, meg végtelenül alantas pártkutyákat látok, egyik sem volt nagyon csendes. De megelőlegezem a bizalmat, nyilván neked is kinyílik a bicska rezsiszilárdtól a zsebedben, cak még nem vallottad be magadnak.

Mindensetre fénysebességel távolodunk attól a helytől, ahol eddig viszonylag otthon voltunk és amit Európának hívnak.
süti beállítások módosítása