Az Amerikai mesterlövész egy filmes hagyomány, a politikai propaganda, vagy kurzusfilm rendkívül sikeres darabja. Ennek apropóján a következő néhány bejegyzésben arra vállalkozunk, hogy megvizsgáljuk Chris Kyle figurájának elődeit, betekintést adjak a hollywoodi propagandafilmek közel egy évszázados történetébe. A Méltányosság Politika a filmvásznon blogsorozatának legújabb része!

Propagandafilm, vagy kurzusfilm alatt elsősorban azokat az alkotásokat értem, amelyek az adott korszak, esetleg a film készülését röviddel megelőző időszak politikai-társadalmi konfliktusait tárgyalják méghozzá oly módon, hogy: nem kritikát igyekeznek megfogalmazni a mindenkori vezetés döntéseivel szemben, hanem igazolni kívánja azok helyességét, vagy bemutatni az amerikai életstílus, világfelfogás morális felsőbbrendűségét. Közvetetten ide kapcsolódnak azok a filmek is, amelyek műfajukat tekintve tudományos-fantasztikus vagy éppen történelmi alkotásoknak számítanak, mondanivalójukat azonban annyira átjárja az adott korra jellemző ideológia, hogy tematikájuk ellenére ebbe a sorba illeszthetők.

Korszakaink így néznek ki:

1. A hollywoodi kurzusfilm hőskora – a negyvenes évektől a vietnámi traumáig.
2. Csillagháború és tesztoszteron – a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig.
3. Fukuyama és Huntington a moziban – a hidegháborús győzelemtől a civilizációk összecsapásáig.

Talán még maguk az alkotók is meglepődtek rajta, de Clint Eastwood legújabb háborús mozija az Amerikai mesterlövész valósággal bankot robbantott. Nemcsak 2014 legnagyobb USA-beli bevételét produkáló filmje lett, hanem az idős westernhős rendezői minőségében jegyzett alkotásai közül is ez a csúcs, legalábbis a ropogós dollárok szempontjából. Holott európai, vagy magyar szemmel igencsak középszerű az alkotás, sőt megkockáztatom: Eastwood rendezői pályájának egyik leggyengébb darabjáról van szó. Az Elcserélt életek, a Nincs bocsánat, a Titokzatos folyó, a Gran Torino vagy a Millió dolláros bébi után igen komoly hiányérzettel jöttem ki a moziból az American Sniper után. Nem beszélve arról, hogy a Levelek Iwo Jimáról és a Dicsőség zászlaja ikerfilmmel a rendező korábban már bebizonyította, hogy háborús témában is képes elfogulatlan és magas színvonalú alkotásra.

Az Amerikai Mesterlövész Chris Kyle karriertörténete, középpontjában azzal, hogy hősünk a tökéletes gyilkológép, minden idők legsikeresebb mesterlövésze. A sztori pofonegyszerű, a kis Christ már zsenge gyermekkorában nemcsak a fegyverrel tanítja meg bánni édesapja, hanem beleneveli a legkeményebb amerikai republikánus értékrendet is. Apja világnézete nem túl bonyolult, arra tanítja a gyereket, hogy mindössze háromfajta ember van a világon: a bárányok, akik azt hiszik, hogy nem létezik gonosz a világon és nem képesek megvédeni magukat; a farkasok, akik a bárányokat fenyegetik és a pásztorkutyák, akiknek megvan az erejük és képességük, hogy megvédjék a nyájat. 

Kyle ennek szellemében egy tévében látott terrortámadás után a countryzene – sör – rodeó szentháromságból az amerikai hadsereg kötelékébe katapultálja magát, a 2001-es terrortámadások után pedig Irakban „védi a nyájat”. Számára nincsenek kérdőjelek, fel sem merül a világában, hogy pontosan kit is véd meg több ezer kilométerre hazájától. A film egyetlen percet sem veszteget azokra a dilemmákra, hogy valóban voltak-e tömegpusztító fegyverei Szaddam Huszeinnek, hogy milyen összefüggés lehet az Al-Kaida és az iraki állam között, hogy milyen szerepe lehetett a sivatagi olajkincsnek a háborúban, vagy, hogy miért vallott kudarcot az amerikai demokráciaépítés projektje. Ráadásul a mozi arab szereplői borzasztóan elnagyolt figurák, nem többek, mint sötét képű bajkeverők, vagy szerencsétlen ágyútöltelékek. A bevetések újra és újra ismétlődnek, miközben odahaza sem áll meg az élet, Kyle-nak gyermekei születnek (a műanyag babával felvett jelenet valóban elég komikusra sikerült), ugyanakkor főhősünk két bevetés között is igen gyakran „Irakban ragad”. Poszttraumás stresszel küzd, de morális meggyőződése, amellyel a rengeteg kioltott emberéletet magyarázza, egy pillanatra sem inog meg.

(!!!!SPOILER!!!!)

A cselekmény során aztán a szíriai származású olimpiai bajnok sportlövő személyében méltó antagonistát is talál, és talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy természetesen hősünk kerül ki győztesen a párviadalból.

(A filmnek ez a része egyébként erősen emlékezetet az Ellenség a kapuknál című második világháborús mozi történetére.) A főhős már háború közben legendává válik, olyannyira, hogy társai többsége leginkább így is nevezi, hazatérve aztán nemcsak a múlt árnyaival küzd meg sikeresen és lesz eszményi családfő, hanem nemes és felelősségteljes munkát is talál, amikor a háborús veteránok rehabilitációjának szenteli az életét. A film igaz történeten alapul, lezárása tragikus, Chris Kyle azonban ezáltal méginkább megdicsőül, a mindenkori Amerikai Katona hősmítoszának részévé válik.

Azt hiszem, a film belföldi sikerének magyarázatát nem annak művészi értékében kell keresnünk, hanem sokkal inkább abban, hogy Eastwood és alkotótársai tökéletesen pontosan éreztek rá arra, hogyan kell a 2010-es években propagandafilmet gyártani. Maga a műfaj természetesen nem új, amióta létezik mozgókép igyekeztek ilyen célokra felhasználni. Ráadásul egyik legfontosabb példájának – Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című filmjében is megidézett a Nemzet büszkesége című  fiktív náci mozieposz – története nagyon-nagyon hasonlít Chris Kyle sztorijához, tekintve, hogy az is egy hihetetlenül sikeres mesterlövészt emel piedesztálra.

Jeskó József