Ritkán fordul elő velem, hogy hazai pozitív példához keresek külföldi mintát, általában fordítva szokott lenni a dolog. Az még ritkább, hogy azonnal kezembe is kerül egy jelenség pandantja. Most mégis így történt. Létezik Magyarországon egy dokumentumfilm, ami egy hátrányos helyzetű fiú útját mutatja be a romatelepről a Snétberger Zenei Tehetség Központba, és onnan, talán a világot jelentő deszkákra. Gondolták volna? A címe Tititá.
Első hallásra azt hinnénk, lám, lám, vannak még csodák, a tehetség tényleg utat tör magának. Bárcsak minden álom, ilyen egyszerűen valóra válhatna. Csakhogy a felemelkedés, a hátrányok leküzdése, közel sem olyan könnyű, mint képzelnénk. Szó szerint küzdelem. A támogató közeg, amely megtartó erőként szolgálhat ezen a rögös úton ugyanis hajszálvékony, szinte nem létező. Elgondolkodtat, hogy ha már ilyen óriási különbségek vannak a lehetőségek terén, akkor azon kevesek számára, akik mégis esélyt kapnak a kiemelkedésre, milyen közösségek támogatására számíthatnak ebben? Milyen formális és informális intézmények állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy sikerhez segítsük azt, aki nem Magyarország napos oldalára született? Hogy értsük, mire gondolok, a film maga is egy ilyen eszköz. A Tehetségközpont létezése úgyszintén. Az ilyen típusú kezdeményezések azonban még mindig nagyon szórványosak. Ezért (is) fontos bemutatni őket. Nem igaz ugyanis, hogy semmi nem történik Magyarországon ezen a téren. Léteznek pozitív példák. Csak meg kell találni őket, és nagyítót tartani feléjük, hátha más területeken is érvényesülhet a hatás.
Közvetlenül miután megnéztem a film előzetesét belekezdtem az amerikai lapszemlémbe, ahol az egyik hírportál vezető híre Michelle Obama beszéde volt, a „Black Girls Rock” díjátadón, amely a kiemelkedően tehetséges színes bőrű nők teljesítménye előtt tiszteleg. Jada Pinkett Smith és Cicely Tyson színésznőt, Eryka Badu énekesnőt, a Selma című polgárjogi küzdelemről szóló film rendezőjét, Ava Du Vernayt díjazták, aki Oscar jelölésével az első afroamerikai nő, aki ebben az elismerésben részesült. A szórakoztatóiparon kívül Nadia Lopez tanár, illetve Dr. Helen D.Gayle, a CARE humanitárius szervezet igazgatójának munkáját ismerték el. A rendezvényt szervező alapítvány célja az, hogy segítse a fiatal fekete lányok felemelkedését.
Egy olyan rétegét, amely gyakran többszörös hátránnyal indul neki az életnek, és akik számára sokszor nehéz olyan példaképeket találni a társadalomban, amely hozzájárul saját önképük kialakításához, megerősítéséhez. Egyáltalán nem véletlen, hogy beszédében, a First Lady, aki a Princetonon és a Harvard jogi karán végzett, a színes bőrű lányok oktatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Talán meglepő, hogy ennyi filmes szerepel a díjazottak között, azonban a filmek az egyik legnagyobb közönséget elérő módja a közvélemény formálásának. A nagyszabású gálaműsort április 5-én a televízió is sugározza, még messzebb repítve az üzenetet, hozzájárulva, ahhoz a nélkülözhetetlen támogató közeg megteremtéséhez, ami ahhoz szükséges, hogy a társadalmi különbségek csökkenjenek. Az ilyen típusú figyelemfelkeltés nélkül ugyanis lehetetlen lett volna elérni azt, amit Jada Pinkett Smith, Will Smith felesége is hangsúlyozott, hogy a fekete nők bevonuljanak a gyapotföldekről az orvostudomány, a politika, és a szórakoztatóipar világába.
Érdekes hasonlóság a hazai és a külföldi példa között a szórakoztatóipar, mint kitörési lehetőség, egyben közösségformáló erő. Ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, mekkora hiányosságok léteznek más területeken. Hogyan emelkedjen ki valaki, aki történetesen nem zenei tehetség? Mi van, ha másban rejlik komparatív előnye, amit senki sem vesz észre. Ismerünk hazai példát, arra, ahol fiatal lányokkal próbálják a matematikát és a programozást megismertetni, megszerettetni, pontosan azért, mert alulreprezentáltak az informatika területén. Ismerünk példát senior mentor programra is, ahol nyugdíjasok korrepetálnak diákokat egy budapesti általános iskolában. Miért ne lehetne ilyen, és hasonló programok százait megvalósítani országszerte? Amikor a civil társadalom, civil szervezetek szerepéről beszélünk, sokan talán nem is értik, hogy ezek azok a senki által fel nem vállalt feladatok, amelyekkel az állampolgárok változtatni tudnak saját környezetükön. Ehhez elsősorban az kell, hogy tudjanak arról, hogy egyáltalán léteznek ilyen kezdeményezések. Ha máshonnan nem, olykor a mozikból tájékozódhatunk.
Lakatos Júlia
