A társadalomban létező törésvonalak mentén kialakult ellentéteket, a kisebbség és többség közötti konfliktusokat vagy a közösségeket érintő sokk helyzeteket számos zsánerfilm igyekezett sajátnyelvezetén keresztül bemutatni. Az egyedüli orvoslatként mindig az a konszenzus születik meg, hogy a társadalom erősítse meg belső kohézióját. De vajon mi az a sokk, ami generálhatja egy közösség összetartozás erejét? Mik azok a zsigeri félelmek, amelyekre hatni akarnak a filmek készítői?
A filmekben szereplő tömegjelenetek a félelem fokozásán túl – a menekülők ábrázolásában vagy a veszélyt jelentők megjelenítésében –, két különböző egybefüggő masszaként vannak jelen. Azonban az áldozati és az agresszori státuszok átjárhatóvá válhatnak, erre pedig ékes példa a zombifilmek műfaja. A zombi műfaj a filmkészítés hajnalától napjainkig különböző intenzitással, de folyamatos a népszerűsége és erre példának megemlíthető az egyik közkedvelt aktuális sorozat a The Walking Dead is,amely ötödik évadát kezdte meg és több Golden Globe-díjat is besöpört már.
A műfajhoz hozzátartozik az ijesztgetésen túl, hogy rávilágít a társadalmat szétfeszítő vagy az ellentéteket feloldó traumákra, ugyanakkor a túlélés érdekében megfogalmazza, hogy szükség van egy új közösségi kohézió kialakítására is. A pánikot, az egzisztenciális félelmeket, az ismeretlentől való rettegést mind megtestesítik az élőhalottak emblematikus karakterei (ismert zombi vagy vámpír szereplők), amelyek az évtizedek alatt mást és mást jelképeztek.A zombifilmek ugyanúgy bemutatták a hidegháborútól, a járványoktól, vagy a társadalmon belüli egziszteciális leszakadástól való félelmeket, mint ahogy az egyszerűen rémisztő félholtaktól való félelmet szokták. Ezek mind implicit megjelenítése pedig tetten érhetők elsőként George A. Romero zombifilmjeiben, aki a spiritualitás világából emelte ki a műfajt.
A frusztrációkkal való szembesítés érdekében a filmek robbanásszerűnek értelmeznek a filmvásznon olyan jelenségeket, amelyek globális problémaként mindig is jelen voltak, de tudatosan nem néztünk velük szembe. Az emberiség (áldozat) kontra élőhalottak (agresszor) paralel értelmezésében már nem csak a misztikumokból átemelt túlvilági lényekkel szembeni harcokat jelentette, hanem a magunk által megtestesített félelmekkel való szembenézést is. Azokkal a félelmekkel, amelyek a földi élet bizonytalanságáról vagy annak kiszolgáltatottságáról szóltak.
A katasztrófafilmek is ezen koncepción alapszanak – amelyekben már a földön túli civilizációk megjelenése is beletartoznak –, hogy az emberiségnek közösen kell szembenéznie a sorsával. E műfajban az egyik legrégebbi alkotás H. G Wells 1898-as Világok harca (The War of the Worlds) című regénye, amelynek az ’50-es években, illetve az ezredforduló után is készült filmes adaptációja. A mű korának megfelelő értelmezési keretben más és más problematikára akart reagálni. A regényben a Brit Birodalom kiterjedt hatalmának, sebezhetetlenségének mítoszának lerombolását ábrázolta az idegenek inváziójával, az 1953-as film pedig az általánossá vált hidegháborús állapotot jelenítette meg. Steven Spielberg feldolgozása 2005-ből az élni akarásra, a család egybetartásra fektetett hangsúlyt, bizonyos értelmezések szerint jeleneteiben felfedezhetőek a szeptember 11-ei terrortámadást követő pánik képei is.
Az antiutópia tematika esetében nem feltétlenül egymástól elzárt világok összeütközéséről szólnak a történetek, hanem az emberiség által kitermelt új rendszerek eredményéről is, amelyben végig az ember áll a hierarchia csúcsán. Mi történhet, ha a szerepek felcserélődnének? Ha vezető szerepet betöltő többség vagy kisebbség elveszti az önkontrolját, vagy nem vesz tudomást a körülötte lévő világról? Mundroczó Kornél a Fehér isten (Cannes-i filmfesztiválon kitüntetet) című filmje első olyan alkotás Magyarországon, amelyben az állatok főszerepet kapnak. Nem egy klasszikus kutyabarát, családias filmet láthatunk, hanem egy hierarchikus világ tudatos társadalomkritikáját.
A fajok közötti drasztikus konfliktus filmes felvázolásával elsők között Alfred Hitchcock a Madarak (The Birds) című 1963-as filmjében lehetett találkozni, ahol a dominancia szerepek felcserélődtek. Majd ugyanebben az évben megjelent a Majmok bolygója (Planet of the Apes) című regény, amelynek több feldolgozása és folytatása is elkészült már. Történetében nincs elvarratlan szál, hanem végig egy több generáción átívelő kérdést taglal: ha egy korszak véget ér, ha az emberiség saját magáról elhitt pozíciója megrendül, mivé válhat, milyen sorsa juthat?
Erre a kérdésre Mundroczó képes volt egy idealista választ adni. A félelem hatására nem csupán egy elvesztett háborúk utáni kilátástalan, posztapokaliptikus világ jöhet létre, hanem van esély egy új attitűd elsajátítására is. Ennek ábrázolása „magyar szemüvegen” keresztül üdítően hat és táplálja a reményt, hogy a valós vagy vélt félelmeinket saját közösségünkben fel lehet és fel is kell oldani, amelyekből új szilárd kohézió alakulhat ki,
Szirmák Erik
