Folytatódik a nyár könyvajánló blogsorozatunk, amelyben társadalmi és politikai témákkat boncolgató szépirodalmi műveket mutatják be elemzőink heti rendszerességgel. Rávilágítunk a választott könyvek fontosságára, személyesebb hangvétellel és egyedi meglátásokkal - mert strandon is lehet okosodni!
Ljudmila Ulickaja az Imágóban nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a világháború utáni orosz társadalom hatalmas színes tablóját rajzolja meg három gyerekkori jóbarát Ilja (a fotográfus), Miha (a költő) és Szanya (a zenész) történetén keresztül. A könyv nem könnyű olvasmány, mert elképesztő mennyiségű cselekményszálat és szereplőt mozgat, tulajdonképpen egy irodalmi igényességgel feldolgozott mikrotörténelemnek tekinthető. Ráadásul az egyes fejezetek között sokszor az időrend is felborul, ezzel is nehezítve az olvasó dolgát. Ám aki kitart a regény mellett, az a huszadik század második felének valóságos orosz kincsesházát kapja. Ulickaja a lágerek világát kivéve mindent igyekszik megmutatni (azt talán tudatosan meghagyja Szolzsenyicinnek): a szűk társbérleti szobákat a nagyvárosban, az Isten háta mögötti falvak nyomorát, kórházat, laboratóriumot, pályaudvarokat, dácsákat, iskolákat és vallatószobát.
A mindennapok ábrázolása mellett hiteles képet kapunk arról, hogy élték meg valójában az egyének az olyan történelmi fordulópontokat, mint Sztálin halála, vagy a csehszlovákiai intervenció. A minden elnyelő diktatúra szürkeségével szemben szereplőink mikrovilágát az orosz kultúra legszebb hagyományai, a humanizmus és a szabadságvágya ragyogja be. Nincs még könyv, amely ennyi klasszikus és kortárs orosz íróval, költővel, zeneszerzővel, képzőművésszel ismertetne meg. A művészetnek azonban nem csak a gyönyörködtetés a szerepe, az abban megfogalmazott humanizmus és szabadságvágy nagyon hamar szembekerül azzal a másik, embertelen, sötét és immorális világgal, ami körülveszi őket. A legtöbb szereplő a szamizdat irodalom kiadása, írása, vagy terjesztése miatt kerül szembe a diktatúrával, de gyakorlatilag senki nincs biztonságban. Az imágó fogalma Ulickaja „eredeti” foglalkozásából a biológiából származik, a teljesen kifejlett, nemzőképes, szárnyas rovart jelenti. A történetben az egyik főszereplő (az irodalomtanár) biológus barátja veti fel azt a problémát, hogy a rovaroknál sem minden esetben sikerül eljutni ebbe a szakaszba, úgy az emberek esetén sem minden esetben következik be ez az erkölcsi érés. A férfikorba lépve a három fiú is szembesül a problémával, mindhármuknak sikerül kitörni a „bábállapotból” és eljutni a szellem szabadságáig. A sors azonban úgy hozza, hogy ezt mindhárman más úton-módon érik el, a könyv végére teljesen új megvilágításba helyezve a címben említett metaforát.
Ulickaja ezzel a könyvvel is az orosz regényirodalom legszebb hagyományait folytatja, sok kritikus szerint a regény egyenesen a Doktor Zsivágó folytatása, nemcsak azért, mert az orosz értelmiség huszadik századi történelmét folytatja, hanem szerkezetében is hasonló mozaikszerű elrendezést alkalmaz. Az egyes fejezetek gyakran csak nagyon lazán kapcsolódnak a regény főszálához, de ugyanakkor annyira jellegzetes helyzeteket, szereplőket vonultatnak fel, hogy a cselekmény töredezettsége ellenére is roppant érdekesek, humorosak, vagy éppen ismerősek a kelet-európai posztkommunista érában szocializálódott magyar olvasónak is.
Oroszország manapság is igen gyakori szereplője közbeszédünknek, ha aktualitást szeretnénk adni a könyvnek, akkor az az, hogy a mai orosz valóság is rendkívül sokszínű és izgalmas, társadalmának megértéséhez Ulickaja könyve egy lépéssel közelebb vihet minket.
Jeskó József
