Időről időre előfordul, hogy politikai elemzőként nem mehetünk el szótlanul egy-egy jelentős személy vagy esemény mellett. Koncz Zsuzsa március 14-i koncertje egy ilyen alkalom. Ez esetben nem csupán egy gazdag előadói pályára szükséges felhívni a figyelmet, hanem a művésznő demokráciára nevelésben betöltött elévülhetetlen szerepének elismeréseként ragadunk tollat. Amikor ugyanis elemzéseinkben azt állítjuk, hogy a demokrácia, a tolerancia tanítható és tanulható, és az informális intézmények szerepét vizsgáljuk ebben, akkor egyebek mellett épp a kultúrára és annak képviselőire gondolunk. Azokra az művészekre, akik saját választott művészi kifejező eszközeikkel, filmben, könyvben, dalban, tükröt tartanak a társadalom elé. Koncz Zsuzsa dalai évtizedek óta félelmetesen éles tükrök, amelyek hol a szépet, jót és szerethetőt mutatják meg az országból, hol múltunk s jelenünk kényelmetlen, kellemetlen arcát, amit legszívesebben szőnyeg alá sepernénk. Koncz Zsuzsa emlékeztet minket arra, hogy a szabadság nem csak akkor érték, amikor nincs, és a sorok közül kell kiolvasni a lényeget.

„Lelked görcsös kis csomóit

Fel nem oldhatom

A szabadságot, mint jutalmat

Át nem adhatom”

Habár a világ sok tekintetben igencsak feje tetejére állt a rendszerváltás óta, Koncz Zsuzsa üzenete ma is pártok feletti igazságot hordoz. Bár kétségkívül útközben elágaztak sokaknak útjai, akik valaha nagyobb szabadságot szomjazva együtt hallgatták dalait. Az ismerős dallamok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megértsük politikai gyökereink azonosak. Az hogy sokan különböző értékeket tartanak előrébbvalónak szintén a demokrácia fontos része. Ha eltagadjuk a magunkétól különböző vélemények létjogosultságát, pontosan oda jutunk, amitől az ország szabadulni igyekezett 1990-ben. Mára láthatjuk, hogy 24 év alatt nem kerültünk közelebb ennek megértéséhez, talán azért, mert a rendszerváltást követően a „hogyan tovább?”-ra nem volt minta. Koncz Zsuzsa elindított egy folyamatot, de kevesen akadtak, akik hozzátettek volna. Nem alakult ki szabadság kultusz, és nem jöttek létre a lélekben-fejben szabad társadalmak olyan alapkövetelményei, mint a pártoktól, kormányoktól független civil szervezetek, amelyek az alulról jövő kezdeményezéseket csatornázták volna. Nem volt, aki ápolja ezt a gondolatot, és ez nem egyik vagy másik párt bűne. Ha valaha volt is valamiféle rendszerváltó érzelmi konszenzus, mára elkopott. Maradt az üres pártoskodás. Kérdezhetnénk Koncz Zsuzsát idézve, „Miért hagytuk, hogy így legyen?”

Lakatos Júlia