Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

A szerb választások után

2012. május 25. 12:26 - Méltányosság

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kissé mellélőtt az 1951 óta folyamatosan   megjelenő belgrádi NIN c. hetilap, amikor a választások második fordulója előtt megjelent címlapján elve vesztesnek állította be a későbbi győztest, Tomislav Nikolićot. Ehhez képest Boris Tadić korábbi államfő, aki addig kétszer is legyőzte Nikolićot, most, ha szoros küzdelemben is, de alulmaradt.

A politikus sikere bizonyítja azt a politikai törvényszerűséget, hogy bizonyos esetekben kifizetődő komoly iránymódosításokat végrehajtani, ha úgy tetszik, „köpönyegforgatást” csinálni.  Igaz, hogy Nikolić régebben még a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šešelj radikális párti elnök helyettese volt, sőt, Šešelj távolléte miatt ténylegesen ő vezette azt a pártot, amely élesen EU-, és globalizációellenes volt, merev álláspontot tanúsított Koszovó ügyében. A 2008-as választások azonban megmutatták, hogy a nemzeti érzelmekre alapozott politizálásnak megvannak a korlátai, az ezt figyelmen kívül hagyó Szerbiai Demokrata Párt(DSS) elvérzett az akkori megmérettetésen. Nikolić tehát váltott, hangnemet és pártot egyaránt. Az általa vezetett új párt, a Szerb Haladók Pártja (SNS) már nem ellenzi Szerbia uniós tagságát, Nikolić győzelmi beszédében hangsúlyozta is, hogy az ország irányítása alatt sem fog letérni az európai útról. Lehet persze kételkedni Nikolić pálfordulásának őszinteségében (a már idézett NIN a választások után úgy fogalmazott, hogy Nikolić nem olyan ember, akinek bármelyik szavában is meg lehetne bízni). Ám kétségtelen, hogy neki mindenképpen megérte ez a fordulat, mert hamarosan az államfői székbe ülhet.

Meglehet persze, ha az eddigi államfő, Boris Tadić kormánypártja sikeresebben tudott volna kormányozni, nem következik be Nikolić győzelme. A Demokrata Párt (DS) vezette kormány egy nehéz helyzetben lévő országot hagy örökül: jóval 20 százalék feletti a munkanélküliség, magas a korrupció szintje, nagy a szegénység, bár a gazdasági gondok itt sem voltak függetlenek a világgazdasági válságtól. Külpolitikailag sem termett sok babér, igaz, ez nem csak a kormány hibája: bár az EU-hoz való közeledés haladt előre az elmúlt négy évben, de a tagjelölti tárgyalásokra még várni kell, már csak azért is, mert az EU-t lekötik a saját belső gondjai. Koszovó függetlenségének kikiáltását nem sikerült (nem is sikerülhetett) megakadályozni. A szerb külpolitika mozgásterét behatárolta, hogy a szerb alkotmány lényegében megtiltja Koszovó elismerését, amikor azt Szerbia részének nyilvánítja. Így a szerb diplomáciának úgy kellett engedményeket tennie a Koszovóval való diplomáciai tárgyalásokon, hogy azok ne tűnjenek az egykori szerbiai tartomány kvázi elismerésének. Csakhogy némi kockázatot rejt az EU számára olyan ország (Szerbia) felvétele, amelynek területi vitája van déli szomszédjával. A DS már eljátszotta a „jó fiú” szerepét, amikor négy évvel ezelőtt az ősellenség szocialistákkal lépett koalícióra. A Szerb Szocialista Pártot az az Ivica Dačić vezeti, aki Slobodan Milošević rendszerének aktív támogatója volt, azóta persze sokat változott ő is. Míg Boris Tadić, és politikustársai 2000-ben még pozitív figurának számítottak Slobodan Milošević hatalmának megdöntésekor, a mostani választások már nem igazán a jó és a rossz küzdelméről szóltak.

Bonyolult időszak vár az országra, hiszen a haladók megszerezték ugyan az államfői széket, a parlamenti többséget azonban nem. Nem tudni ma még, mely pártok lesznek képesek kormányt alakítani, előállhat egy olyan helyzet, hogy Tomislav Nikolić egy vele ellentétes oldalán álló kormányfővel kellene, hogy együttműködjön. Szerbia azonban nem nyugati (pl. holland, vagy német) demokrácia, amelyben nem ördögtől való egy kereszténydemokrata és liberális párt közös kormányzása. A fegyveres leszámolás része a szerb politikai hagyományoknak, nem lenne egyszerű egy olyasfajta „társbérlet”, amelyet a franciák több ízben megtapasztaltak már az utóbbi két évtizedben (szocialista államfő — jobboldali miniszterelnök). Mégsem lehetetlen, hiszen a demokraták és a szocialisták kormánykoalíciója kibírta a négy évet. Az sem rossz jel, hogy Tadić rögtön elismerte vereségét, és gratulált győztes ellenfelének.

Ami pedig a magyar-szerb kapcsolatokat illeti: a vajdasági magyarok kisebbségi helyzete valamelyest javult az elmúlt években, a Magyar Nemzeti Tanács lényegében kulturális autonómiát kapott a szerb államtól. Ezt az előrelépést még magyarországi politikusok is elismerték. Rögtön felvetődik a kétely, hogy az egykor nacionalista Tomislav Nikolić majdani államfő miként viszonyul a kisebbségi jogokhoz, de ebben döntő szerepe lesz a napi ügyeket intéző (ma még nem ismert) új kormánynak is. Mindenesetre Orbán Viktor taktikai érzékét dicséri, hogy már ő pár évvel ezelőtt felismerte, hogy Tomislav Nikolić jelentős tényező déli szomszédunknál, és még ellenzéki vezetőként leült vele tárgyalni. Ez is mutatja, hogy Orbán számára a Balkán, benne Szerbia, kiemelt fontosságú.

A nagy kérdés, hogy mit kezd az új államfő, és a kormány a gazdasággal, sikerül-e versenyképesebb mentalitást elterjeszteni, a korrupció szintjét lecsökkenteni Szerbiában, vagyis egy a jelenleginél lényegesen élhetőbb ország kereteit megteremteni. Ez lenne az igazi nemzeti politika: egy gazdaságilag megerősödött Szerbia kívánatosabb lenne az EU-nak , és nagyobb súlya miatt komolyabban vennék a határon túli szerbek érdekében folytatott politikáját is.

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr814545543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása