A Méltányosság Politikaelemző Központ meggyőződése szerint a politikai elemzésnek van néhány olyan szemléleti sarokpontja, mely alapjaiban határozza meg ennek a műfajnak a nívóját és érvényességét. Ezeket tiz pontban foglaltuk össze, mindegyiket önálló bejegyzésben taglaljuk, elsőként a folyamat-centrikus megközelítés kerül terítékre.

A politikai elemzésben a pillanat uralása nem más, mint a semmi uralása. Kimerevített pillanatképekből nem lehet megérteni a politikát, mert ezekből nem lehet kiolvasni azokat a szellemi áramlatokat, átütő impulzusokat, és átfogó tendenciákat, melyek a szereplőket, intézményeket mozgatják és formálják. Mindennapjainkat áthatják a jelencentrikus elemzések és interpretációk, melyek az aktuális eseményeket helyezik a középpontba, és instant magyarázattal szolgálnak minden történésre, ami szembejön, függetlenül azok súlyától vagy helyi értékétől. Ezek rendszerint rövid szavatosságú értelmezések, ritkán állják ki az idő próbáját, de ez szinte fel sem tűnik senkinek, mert jön a következő nap, újabb eseményekkel, amelyek újabb, azonnal oldódó, rögtön fogyasztható értelmezéseket igényelnek.

Ennek az ördögi körnek szépen megágyaz az az információs terhelés, ami a jelenkor politika-fogyasztóit éri. Az egyének egész egyszerűen fuldokolnak az információtengerben, tehát belekapaszkodnak minden feléjük dobott, vízen lebegő tárgyba, amely biztosíthatja felszínen maradásukat (értsd: eligazodásukat). Ráadásul az elmúlt egy évben a megszokott árapály hullámzás is megszűnt a magyar belpolitikában, gyakorlatilag nincsenek nyugalmi periódusok, minden héten háború van. A választópolgár a politikum részéről olyan emocionális és intellektuális impulzus-terhelést kap nap, mint nap, amit korábban csak egy választási kampány zenitjén élhetett át. Voltaképpen teljesen természetes válaszreakció, hogy az emberek könnyen emészthető, rostszegény magyarázatokra éheznek, de a nap végén, az az összkép, ami ebből összeáll, az rendkívül felszínes és híg.

Természetesen nemcsak a magyar belpolitikában sűrűsödött be az idő, az Egyesült Államokban a Trump-éra kezdeti lendülete naponta pörgeti meg a geopolitikát a saját tengelye körül, ami láthatóan tempóváltásra kényszeríti az Európai Uniót és Kínát is. De persze ne kövessük el azt a hibát, hogy jelencentrikusság eredőit, jelencentrikus nézőpontból értékeljük. A felgyorsuló időről (és az ebből fakadó infokommunikációs terhelésről) már a hatvanas-hetvenes évek nagy teoretikusai is javában értekeztek, tehát ezúttal is arról van szó, hogy egy hosszú évtizedek óta jelenlévő tendencia formálja egyének valóságérzékelését. Amit ma érzékelünk, hogy ennek a változásgörbének az emelkedő íve lett hihetetlenül meredek, átszabva ezáltal a politika mintázatát és eszközrendszerét, és ezen keresztül magát a politikai elemzést is.

Félreértés ne essék, fontos funkciója van a mindennapi események rapid értelmezésének, ekképpen az értelmiségiekre, politikai kommentátorokra, újságírókra, véleményvezérekre, influenszerekre jelentős szerep hárul. Az embereknek ugyanis szükségük van arra, hogy az események kapcsán kialakult saját benyomásaik, meglátásaik és hiedelmeik valamilyen a kontrasztba kerüljenek a közbeszédben felkínált értelmezési konstrukciókkal, ezáltal megerősítést nyerjenek vagy tovább formálódjanak.

Ezen értelmezési kínálat minőségi javításából bizonyos mértékig természetesen a politikai elemzők is kivehetik a részüket, de ez akkor lehet célravezető, ha elkerülik a jelencentrikus szemléletmódot, és feltárják az esemény időbeli kontextusát. Mert ha az optikánk mélységélességét úgy állítjuk be, hogy csak a konkrét esemény éles, és a háttér homályba borul, akkor sohasem látjuk/láttatjuk a fejlemény mögött rejlő mozgatórugót, a háttérben meghúzódó kiváltó tényezőket, és soha nem fogunk tudni választ adni a miértekre.

Márpedig az elemzőnek nem a pillanatot, hanem a miérteket kell uralnia.