Úgy tűnik, Orbán Viktor oldja fel azt az európai dilemmát, hogy hogyan lehet jó gazdasági kapcsolatokat ápolni olyan államokkal, amelyek finoman szólva elutasítják az európai kultúrkör szabadságra és toleranciára alapuló értékrendszerét. A miniszterelnök már 2010 novemberében a Magyar Állandó Értekezleten kijelentette, hogy a következő évtizedben nem ideológiai, hanem gazdasági alapokra kell helyezni az ország nemzetközi kapcsolatait, hangsúlyozva azt, hogy a világgazdaságban jelenleg keleti szél fúj. Ezt az elméleti konstrukciót a gyakorlatba is átültette a kormányfő, hiszen a mostani kínai kormányfői vizitet megelőzte a magyar miniszterelnök 2010-es sanghaji látogatása a világkiállításon, s a két ország gazdasági kapcsolatit Fellegi Tamás a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos is próbálta szövögetni.
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a „civilizációk összecsapását” Orbán Viktor szerint a keleti világ, a feltörekvő Kína vezérletével fogja megnyerni, s éppen ezért nem árt, ha az ország végre a nyertes csapatban lesz. A mostani megállapodások (pl. logisztikai központ létesül Magyarországon; a kínai fejlesztési bank egymilliárd euróval támogatja a gazdasági kapcsolatok fejlesztését; a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig a jelenleginek több mint kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik) szerint hazánk lehet Kína első és egyelőre legfontosabb hídfőállása. Ennek persze megvan az ára: a magyar kormány meglehetően lakonikus módon vállalta, hogy elhárítja a nálunk befektetni óhajtó kínai vállalatok útjában álló bürokratikus akadályokat (kérdés, hogyan teszi és miért csak a kínaiak elől?), és az egymilliárd euróval is el kell majd valamikor számolni. Mindez tehát akár azt is jelentheti, hogy Orbán Viktornak lehetősége lesz beváltani ígéretét és új pályára, új útra terelheti a magyar gazdaság és társadalom fejlődését. Ezen a ponton azonban számos problémával és dilemmával kell szembesülnünk:
- Felvethető, hogy önmagában a gazdasági opportunizmus elégséges szervező elve lehet-e a következő évek politikájának? Bár a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok megerősítése mellett a kormányzat nagy hangsúlyt fektet a kulturális kötőerők kiépítésére, de Magyarország „hazai terepe” az európai kultúrkör, s a második Orbán-kormány is egyfajta nemzeti, értékalapú gazdaságpolitikát próbál építgetni.
- Ezen a ponton felmerül az a kérdés – melyet egyébként a hazai sajtó is előszeretettel boncolgat –, hogy mit kezdjünk európaiként a kínai politikai struktúrával, Kína emberi jogi politikájával? Valóban érvényes-e az az orbáni tétel, hogy a pénznek nincs szaga és a nemzetközi kapcsolatokat a gazdasági, s nem az ideológiai alapok határozzák meg?
- Húsbavágó kérdés lesz annak eldöntése, hogy Magyarország Európát képviseli a Távol-Keleten vagy pedig Kína előretolt hídfőállása leszünk Európában – ugyanis korántsem mindegy, hogy mely pozíciót választjuk.
- Ha mindezt még el is fogadjuk, s Kínára (éppen a kommunista múltunk miatt) mint történelmi szövetségesünkre tekintünk, akkor mit kezdünk azzal, hogy Orbán Viktor az 1949 utáni időszakot nem tekinti legitimnek, s a rendszerváltás óta eltelt 20 évet pedig elvesztegetett korszaknak tartja. Ennek fényében meglehetősen kérdéses, hogy a miniszterelnök hogyan tehet olyan kijelentést Ven Csia-pao-nak, hogy a két ország kapcsolatában a szövetséghez szükséges erős alapok megvannak, s „az elmúlt 60 év is megerősítette ezeket az alapokat”.
A fenti dilemmák természetesen nem jelentik azt, hogy hátrányos lenne a két ország közeledése, sőt, Orbán Viktor nagyon is jól felismerte a korszellemet, s igyekszik meglovagolni a BRIC-országok sikereit. A dilemmák ugyanakkor elemi erővel jelzik azt, hogy Orbán Viktor és kormánya meglehetősen kettős mércével politizál: belpolitikai szempontból elutasítja az 1949 óta eltelt időt, külpolitikai szempontból pedig nagyon is profitál abból; soros elnökként (szintén belpolitikai okból) elutasítja a Brüsszeli autoritást, magyar miniszterelnökként pedig újakat keres Európától keletre. Hangsúlyozom, semmilyen kivetnivaló nincs abban, ha profitálunk a kínai-magyar kapcsolatok erősödéséből, sőt ez nagyon is kívánatos. De az is elemi érdekünk, hogy mindezt egységes és nyílt sisakkal meghatározott elvek mentén tegyünk – ugyanis ez mind a mai napig nem történt meg, s ha jövőben sem fog, akkor a keleti szél nem csak felfrissülést hoz majd, hanem akár ki is száríthat bennünket.
