Amit a magamfajta társadalomlélektan iránt érdeklődő ember el szeretne mondani egy néhány perces televíziós beszélgetésben, azt a legkevésbé sem tudja elmondani, hiszen a riportert és a nézőket is az érdekli mi történt és mi várható, nem pedig az, hogy miért történt, és miért nem megmondható, hogy mi várható. A helyzet pedig van annyira izgalmas, hogy a miértekkel is foglalkozzunk.
Miért jutottunk el a bohócforradalomig? – Korábban is sejtettem a választ, de most, hogy a helyszínen is ott voltam, és közelről láthattam az arcokat, s hallhattam a beszédeket, a rá való reakciókat, még biztosabban állíthatom, hogy ezekkel az emberekkel el lehetett volna fogadtatni kiváltságaik csorbítását, de nem lehet elfogadtatni a stílust, ahogy semmibe vették őket. A bohócforradalom kifejezés is igen találó, nekem azt jelenti, és a szervezők is ezzel a szándékkal találták ki, hogy hülyének tartják őket, és így is bánnak velük.
Mi szükség van Magyarországon arra, hogy az aktuális hatalom rendre lenézze alulról jövő kritikusait?
Azt sem árt kihangsúlyozni, hogy kik voltak ezen a tüntetésen. Mert a közönség homogenitása megdöbbentő, különösen, ha politikailag olyan egymástól távol lévő csoportok hangját is hallja az ember, mint a Népszava újságért kampányolók (csekkeket osztogattak az „utolsó szabad újság” megmaradásáért), meg azok a motorosok, akiket a Gyurcsány-ellenes tüntetéseken láthattunk. Lengett az árpádsávos is, de senkit sem érdekelt.
A közös a tömegben a kétkezi, a társadalomban szorgalommal felemelkedni akaró, kispolgári miliő volt. A rendőr, a tűzoltó stb. épp egy állomás ebben a folyamatban. Igazából a szocialisták tudtak szót érteni ezzel a társadalmi réteggel, s igazából a Gyurcsány-kormány ezt a réteget veszítette el, s valóban többek közt ezért a kétharmad. A szervezők részéről telitalálatnak tartom a „visszamenőleg vonjuk vissza a Fidesztől a kétharmadot”, még akkor is, ha a konzervatív sajtóban – egyébként jogosan – figurázzák ki azokat, akik nem a Fideszre szavaztak, következésképp ebben a tüntetéses szavazósdis játékban ilyenformán nem is vonhatják vissza korábbi szavazatukat. A visszamenőleg visszavonjuk az igazságosság nevében, valóban erős kommunikációs játék, valamit kezdeni is kéne vele a hatalomnak, ha egyáltalán lehetséges. Telitalálat más is volt, például Orbán Viktor korábbi beszédeinek bevágása a szünetekben.
A tömeg rendelkezett néhány másik karakterrel is, ez pedig az életkori homogenitás, az öltözet, a testi adottságok. Nyilván a speciális helyzetből is adódott ez, hogy a fiatal rendőrök szolgálatban voltak, idősebb hajdani kollégáik, esetleg főnökeik az utcán. Majális hangulat volt? – kérdezte tőlem a riporter. Hát, végül is igen, a szociológiai jellemzők alapján talán, bár gyerekek nem voltak, és azt hiszem egy stadionból kiáramló szurkolói tömeg esetében sem gondol senki majális hangulatra. Szóval mégse.
Mit kezd egy ilyen közösség, ha szólásszabadságról, meg emberi jogokról beszélnek nekik a színpadról, mikor őket leginkább csak jogaik csorbulása miatti frusztrációjuk kiélésének módja, a bennük felhalmozódott keserűség és tanácstalanság érdekli? A frusztráció vagy tehetetlenségbe, vagy agresszióba szokott fordulni, s ugyanakkor olyan politikai talajt kereső emberek beszédeit hallgatták, mint az egy millióan a sajtószabadságért értelmiségi fiatalja, Seres Mária civil pártvezetőt (aki újságját szórva tudatta mindenkivel ők a legerősebb parlamenten kívüli párt), vagy magukat a tüntetés szervezőit, akik mint tudjuk szintén pártot alapítottak.
S bár a kormánykommunikáció – egyébként megint helytelenül – azt állítja, hogy az itt szónoklatot tartó szervezetek saját politikai pecsenyéjüket sütögetik, és nem az emberek érdekeit képviselik, ellenben a kormányzat az emberekért van, nemzeti konzultációstul mindenestül, én azt gondolom, épp ott tekinthetünk az eseményekre pozitívan, ahol pártosodást tapasztalhatunk, és azok a felszólalók zilálták szét a tüntetés üzenetét, akik magánfrusztrációik és orbángyűlöletük kiélésére használták a színpadot. Azokkal nem tud a kormány beszélni, de a szervezetekké jegecesedő képviselőkkel tudna, vagyis a nemzeti konzultáció egész kampánystratégiáját szerintem gyorsan módosítani kéne, mert minél falsabbá válik, annál több konfliktus jön létre, amit aztán már tényleg nem lehet kezelni.
Bohócmaskara ide vagy oda, ennek a tömegnek nem ment még a színjáték, de nem állítanám, hogy a közösségben ne lett volna humorérzék. Tudom, hogy a kormány szándéka a kriminalizálásuk, és a társadalom velük szembefordítása, azt is, hogy szakszervezetek sem találtak még egymásra, sőt épp az elhatárolódás és az osztódás felé tartanak, mert nem egyformán képzelik az érdekvédelmi stílust.
Amikor azt állítom, hogy jelen pillanatban nem lehet tudni mit hoz a holnap, ilyenformán ez csak egy közhely, de ha kibonthatom, s kérdéseket tehetek fel…: A bohócforradalom beledől a saját kardjába, vagy épp zászlóvivővé válik? Mi lesz a középosztály és a kispolgárság egymáshoz való viszonya? Melyik követi majd a másikat, melyik lesz cselekvőképesebb, összefogottabb? Rájön-e a kormány arra, hogy fájdalmat nem a megszorításokkal, hanem a hozzáállásával okozhat, s hogy ennek megfelelő is lehet a reakció? Tudnak-e ezen változtatni, s egyáltalán akarnak-e?
A másnapi baloldali orgánumok a bohócforradalom kapcsán arról írnak, hogy erős üzenet ment a kormánynak. Én is azt mondtam a stúdióban, hogy minden bizonnyal meghallja a kormányzat az üzenetet, csakhogy szociálpszichológusként azt is tudom, hogy nagyon gyakran a kormányzatok nem hallják meg az alulról jövő üzeneteket. (Hogy egészen világos legyen, még egyszer kihangsúlyoznám, szerintem itt az üzenet nem az, hogy adjátok vissza a jogainkat, hanem az, hogy ne akarjatok eldobni mint egy rongyot, és oda sem figyelni ránk, bánjatok velünk emberként. Ez nagy különbség.) Nem vagyok benne biztos, hogy a valódi üzenet eljut. Nem hallják meg az üzenetet és nem csak azért, mert amikor a médiában lehetőségem van rá magam sem tudom elmondani, hanem mert legyen az akár egy amerikai elnök, hívjanak valakit Nixonnak, Bushnak, Gyurcsánynak vagy Orbánnak, a döntések ezekben a közegekben sajátos körökben járnak. (Itt most nem kifejtendő utakon, de sajátos tévutakon.)
Szóval hamisnak érzem most magam, amikor azt állítottam, hogy a józan ész alapján biztos meghallják az üzeneteket odafönn, valójában ennél sokkal szkeptikusabb voltam is, vagyok is.
