Politikai beszédek hallatán mindig foglalkoztat a gondolat, hogy vajon mit olvasnak politikusaink, honnan merítenek ötletet, honnan a „múzsa csókja”? Míg hazánkban egy-egy direkt megnyilvánulást leszámítva ez kevésbé egyértelmű és átlátható, az Egyesült Államokban kiterjedt hagyománya van annak kutatásának, hogy mely személyek, irányzatok inspirálják a vezetőket. Mi több, az elnökségre aspirálók már jelöltségük idejében propagálják kedvenc szerzőiket, saját hitvallásuk alátámasztásaként. Ha tudjuk ugyanis, kit-mit olvas kedvenc politikusunk, jobban megérthetjük intézkedéseinek hátsó mozgatórugóit. James Kloppenberg, a Harvard professzorának „Reading Obama” című új könyve is az Obamára hatással levő szerzőkkel, művekkel foglalkozik.
Ahogy azt a könyv címe is sugallja, az írás egyfajta kézikönyv, „hogyan olvassuk Obamát?”, ki köszön vissza gondolkodásmódjában, kik voltak rá hatással? Vizsgálja például Obama két saját könyvét (Dreams from My Father, The Audacity of Hope), interjúkat készített korábbi tanáraival, illetve végignézte azokat az írásokat, melyeket a Harvardi Jogi Szemle elnökeként szerkesztett. A szerző szerint Obama egyfajta „filozófus elnök”. Az amerikai demokratikus hagyományok, a pragmatizmus, valamint a 80-as évek egyetemi intellektuális viták „terméke”. Gondolkodásának alapjait ugyanúgy formálta Thomas Jefferson és Abraham Lincoln, mint John Dewey, Nietzsche, vagy John Rawls. A társadalmi igazságossághoz, a családhoz, valláshoz, vagy Amerika világpolitikai szerepéhez való viszonyulása egyáltalán nem esetlegesek, hanem egy kiérlelt és koherens világnézet részei.
Mi a helyzet azonban hazánkban? Közismert Bibó írásainak hatása a fiatal Orbán Viktorra, vagy Anthony Giddens „A harmadik út” című könyvének szerepe Gyurcsány Ferenc politikai filozófiájának kialakításában. Vajon fel tudnánk-e azonban térképezni Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc képzeletbeli könyvespolcának tartalmát beszédeik, írásaik alapján? El tudnánk-e helyezni a politikai gondolkodás és a társadalomtudományok vagy akár a szépirodalom világában? Gyurcsány Ferenc idei évértékelőjében például Máraira hivatkozik, míg korábban Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány felkérésére mondott tavaly októberi beszédében mondanivalójának alátámasztására John Kekes, „A liberalizmus ellen” című könyvét ajánlotta. Nyomokban tehát fellelhető vezető politikusaink megnyilvánulásaiban a nemzetközi szakirodalom alkalmazása, csakúgy, mint a hazai klasszikusok beidézése. Érdekes tehát belelapozni az említett művekbe. Feltételezhetően nem „véletlen” kerültek bele egy-egy szövegbe, így detektív módjára segíthetnek minket politikusaink szándékainak értelmezésében.
