Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Hallgatólagos békejobb

2011. február 20. 10:52 - Méltányosság

 

Gyurcsány Ferenc, politikai pozíciójához képest, Orbán Viktor korábbi országértékelőjével szemben nagyon is konkrét javaslatokat fogalmazott meg saját, pártjától függetlenített értékelésében. „Programot” adott mind az MSZP, mind az ország számára. Kommunikációjában egy személyben testesítette meg pártja „árnyékelnöki” és az ország „árnyék-miniszterelnöki” szerepét. Mint mondta, az MSZP-ben újra rendszerváltozás kell annak érdekében, hogy alternatívát tudjon nyújtani Orbán Viktorral szemben.

Érdekes csavar tapasztalható azonban mondanivalójában. "Mi mostantól kezdve nem a kormány ellenzéke vagyunk. Mi mostantól kezdve Orbán Viktor önkényre épülő rendszerének ellenzéke vagyunk." A sajtóban kiragadott mondatott azonban nem feltétlenül kell szó szerint érteni. Miközben ugyanis látszólag támadja Orbánt, Gyurcsány valójában hallgatólagos békejobbot kínál neki. Hagyja a kormányt végezni a dolgát, nem akadályozza meg a gazdasági reformokat, de támadja mindazon intézkedéseit Orbánnak, melyek a jogállam szűkítésére törekszenek. Ez nem más, mint annak a rendszerváltás óta létező ördögi körnek a megszakítása, ami a szociáldemagógia eszközével a kihirdetés pillanatában halálraítélt minden reformkezdeményezést hazánkban.

Mint mondta: „Tudom, hogy nincs könnyű helyzetben a kormány.” Mégsem tud együtt érezni vele. Azért nem, mert véleménye szerint a baj nem a válsággal kezdődött, hanem a Fidesz felelőtlen gazdaságpolitikájával, a szerkezeti átalakítások hiányával. Némileg árnyalva ezt a gondolatot, hazánk jelenlegi gazdasági problémáit valóban nem a válság, de nem is Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor okozta önmagában. Orbán ellenzékben valóban mindent megtett Gyurcsány reformjainak megakadályozásnak érdekében. Mégis, beszédében Gyurcsány nyíltan vállalta, hogy nem fog szociális elégedetlenséget szítani, csak azért, hogy megnehezítse a kormány dolgát. Nem lesz ugyanolyan ellenzéke, mint Orbán volt neki. Ha valami, ez igazi rendszerváltozást jelentene Magyarországon. Ezt azonban a jelenlegi MSZP-vel képtelenség véghezvinni. Ezért hirdetett rendszerválást pártján belül.

Úgy tűnik, akárcsak Orbán, Gyurcsány is tanult korábbi hibáiból. Mint mondta, nincs kompromisszum. Többé nem fog pártja által szorgalmazott szociális populizmusnak engedni. Hogyan is tehetné? Magyarországon felelős politikus ezt jó ideig nem engedheti meg magának. Ennél azonban komolyabb akadálya is van felvetésének. A beszéd határozottsága ellenére Gyurcsány Ferenc jelenleg nem a párt vezetője. Csupán az MSZP Demokratikus Koalíció nevű platformjának az elnöke. Gyurcsány beszéde azonban arra utal, hogy nemcsak saját, hanem riválisa hibáiból is tanult. Ha Orbán Viktor nyolc év ellenzéki lét alatt ismét kormányképessé tudta tenni pártját, akkor ő is.

S hogy miért fogadná el Orbán a hallgatólagos békejobbot? Mert felelős kormánypolitikához neki is felelős ellenzékre volna szüksége. Mikor a rendszerváltás befejezésére utal, az utóbbi húsz év változatlanságának felszámolását érti. E tekintetben egyeznek Gyurcsánnyal céljaik. Végső soron mindketten érdekeltek egy modern baloldali párt kialakulásában. Ahhoz ugyanis, hogy a szocialista párt egyáltalán gondolatkísérletként foglalkozhasson a kormányzás esélyével, teljes megújulás szükséges. Ez jelenleg nem látszik a párton. Gyurcsány évértékelője felér tehát egy hadüzenettel ellenfeleinek. Két dudás nem fér meg egy csárdában. Nem tud eltartani még egy baloldali pártot a hazai pártrendszer. Nem véletlenül mondta a volt miniszterelnök, hogy nem az MSZP szétszakítására, hanem a párt átalakítására, egy új balközép demokratikus pártra van szükség.

 

A kép forrása: www.origo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr383246299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emeszter 2011.02.24. 07:14:19

Júlia kedves, Maga nagyon el van tévedve. Közírás esetén a fiatalság, tapasztalatlanság nem erény. Majd akkor beszéljünk Mszp-ről, ha nem milliárdosok éneklik a szerencsétlen tagság előtt az Internacionálét. Ez az Mszp nem szocialista. Ez rablók gyülekezetének megvezetett serege. Kiimúlásra érett, mert amíg ezek a porondon vannak, csak a sötét múltat akarják a fényes nyugati jövőbe átmenteni maguknak. Még azt sem veszik észre, hová fordul a világ. A baloldali értékeket ne itt tessék keresni. Elnézést a szókimondásért.
süti beállítások módosítása