Nagy Attila Tibor nagy@meltanyossag.hu

A Tisztelt Ház padsorai megteltek tegnap délután, holott az országgyűlési képviselőknek nem is kellett szavazniuk. Az érdeklődést, a feszült figyelem növekedését még tévénézőként is jól lehetett érzékelni, ahogy közeledett a Gyurcsány- Orbán szócsata.

A műfaj – azonnali kérdés – nem igen teszi lehetővé a korábbi Orbán-Gyurcsány tévévitákkal való összehasonlítást, vagy Orbán 2005-ös napirend előtti felszólalásaival való összevetést, amikor Gyurcsány még miniszterelnökként reagált Orbán Viktor véleményére. Most ugyanis nem másfél óra vagy öt-öt perc, hanem mindössze két-két, majd egy–egy perc állt a szónokok rendelkezésére. Mindez nem a racionális érvelés felé mozdította a két politikust, hanem a minél hatásosabb adok-kapok irányába. Ha szűkösen áll ugyanis az idő a politikus rendelkezésére és tudja, hogy szavaira a szokásosnál jobban odafigyel a közvélemény, akkor hajlik arra, hogy a választók meggyőzése érdekében minél hatásosabban, és sarkosabban érveljen. Most is ez történt.

Orbán hangja időnként remegett, látszott rajta, hogy izgul. Talán eszébe jutott, hogy Gyurcsánnyal folyatott 2006-os tévévitájában egyértelmű vereséget szenvedett. Határozottabbá vált a hanghordozása, amikor ellenfele, illetve a szocialisták fejére olvasta az őszödi beszédet és azt követő tüntetések rendőri feloszlatása során elkövetett túlkapásokat.

Gyurcsány első felszólalásában végig papírból beszélt, második, egyperces és fejből elmondott felszólalásában sarkosan fogalmazva szólította fel Orbánt, hogy „ne legyen tolvaj”. Orbán viszontválaszainak nagyobb részében jegyzeteire támaszkodott, vélelmezhetően Gyurcsány válaszától függetlenül már előre megvolt reagálásának a sablonja.

Önmagában örvendetes, hogy a magyar közélet két meghatározó alakja a nyilvánosság előtt vitatkozott. Egy jól működő demokráciához hozzátartozik, hogy az ellenzék vezető vagy befolyásos személyisége a törvényhozás előtt kritizálja a kormányt, amire utóbbi válaszolni tartozik. Igaz, a két politikus elbeszélt egymás mellett, és kifejezetten arra törekedett, hogy a másikat minél kellemetlenebb helyzetbe hozza, de az idő rövidsége is erre sarkallta őket. Egy pontban viszont Orbán viszonylag egyértelmű választ adott ellenfelének, amikor is kijelentette, hogy „az új alkotmányt a hatályos szabályok szerint, a magyar parlamentáris hagyományok szellemében, és a legjobb alkotmányos szokásainkat követve itt az Országgyűlésben fogjuk megalkotni”. Más szóval a mininiszterelnök kitart a már korábban megfogalmazott véleménye mellett, hogy az új alkotmányról nem szükséges népszavazást tartani.

Gyurcsány ugyanakkor a mostani kormány legitimációjának kérdését vetette fel azzal, hogy népszavazást követelt az alkotmányról és a magánnyugdíj-pénztárakról. Ez a kérdés azért lehet veszélyes hosszabb távon a Fideszre nézve, mert a kormányzati hatalom erkölcsi tekintélyét áshatja alá, amiben a Fidesz és a hozzá közel álló publicisták az előző ciklusban igencsak jeleskedtek az őszödi beszédet emlegetve.

Orbán elhessegetheti a fölvetést azzal, hogy ez „hiteltelen” embertől ered, kérdés, mi lesz akkor, ha más, az elmúlt nyolc évben kormányzati szerepet nem vállaló politikus, esetleg civil szervezet követeli majd a referendum kiírását? Az előző ciklusban a Fidesz sűrűn hivatkozott a népszavazás, az előrehozott választás, azaz a nép véleményének fontosságára, szembeállítva ezzel szemben az MSZP magatartását, amelyik nem volt hajlandó az idő előtti választások megtartására. A szerepek felcserélődni látszanak, de vajon ki jár jól a mezcserével?

Fotók: Nagy Béla, http://www.mno.hu/