„Balog Zoltán elnök úrral abban a munkamegosztásban állapodtunk meg, hogy én egyenesen és kendőzetlenül fogok beszélni, ő pedig utána elnézést kér a jelenlévőktől, hogy így alakult.” – kezdte beszédét Orbán Viktor a hétvégén, a Helmut Kohl emlékére rendezett konferencián.
Kép forrása: euobserver.com
Habár nem tudni Balog Zoltán mennyit túlórázott aznap, az elemzőknek sok munkát adnak az ilyen „orientáló” beszédek. Temérdek muníciót talál a konferencián elhangzottakban az, aki meg akarja érteni az orbáni logikát. Ha úgy tetszik, idén hamarabb jött Tusnádfürdő, még, ha ez a helyzetértékelés történetesen egy kicsit más célt is szolgált.
A beszéd a Fidesz kommunikáció korábban leggyengébb láncszemének egyik ritka példája, amely külföldön „külföldiül”, igyekszik elmagyarázni a magyar politika mozgatórugóit. Nem akarnék végigmenni minden pontján, alapvetően kevésbé konfrontatív, jóval megengedőbb, mint a korábbiakban, mégis programadó jellegű. Kiemeli, hogy Magyarországnak nincsen európai szintű politikai ambíciói, azonban azt is hozzáteszi, hogy nem létezhet erős unió erős nemzetállamok nélkül. Így Magyarország elsődleges szempontja, hogy saját háza táján, illetve közvetlen szomszédságában rendet tartson. Idáig ismerős a terep, habár kissé meglepő a kijelentés, hogy nem áll európai szintű politikaformálási igény-e mögött.
Az ember már-már kérdően felhúzza a szemöldökét, azon, hogy a bevándorlás kapcsán, az élni és élni hagyni, pontosabban a mindenki törődjön a maga dolgával hozzáállás jön elő, mondván Magyarország tolerálja, ha más bevándorló ország kíván lenni, amennyiben ők is tolerálják, hogy Magyarország történetesen nem. Csakhogy a beszéd végére előkerül, hogy a nyugat nem érti a keletet, s ami még fontosabb, hogy az Európai Bizottság politikai, ideológiai alapon, a versenyképesség terén a nyugati piaci érdekeket jobban védi, mint a keleti tagállamokét. Ami viszont markánsan geopolitikai kijelentés, és nagyon is az európai politika formálásának szándékát célozza meg.
Gyakorlatilag az EU-n belül kétségtelenül megalakulása óta létező tagállami egyenlőtlenségeket húzta elő a kalapból Orbán, ami érdekes irányba viheti el az eddigi ideológiai alapú vitát az unió és Magyarország között. Mindez azért is felkelti a figyelmünket, mert a harmadik Méltányosság Szalonban épp ennek a kérdésnek a kritikai megvitatását kíséreltük meg.
Csizmadia Ervinnel és Böröcz Józseffel, Az EU és a világ című könyv szerzőjével pontosan azt a kérdést jártuk körül, hogy Magyarország hogyan viszonyulhat egy olyan szervezethez, amely a történelem során geopolitikai parányiságát előbb gyarmatosítással kompenzálta, majd gyarmatainak elveszítését egy olyan piaci, majd politikai közösségbe való tömörüléssel igyekezte ellensúlyozni, amely csak a folyamatos keleti bővítéssel tudott nagyobb globális befolyásra szert tenni. Miközben kétségtelen, hogy a kelet-európai régiónak előnyös volt az uniós integráció, azt nem lehet nem észrevenni, hogy valóban léteznek olyan egyenlőtlenségek, amelyek politikailag és strukturálisan kódoltak az Európai Unióban. Ezeknek a felszámolására, azaz a valódi integráció megteremtésére még csak kísérlet sem történt központilag. Azoknak a tagállamoknak, amelyek a későbbi csatlakozási körökbe tartoznak viszont korábban sem igényük, sem lehetőségük nem volt arra, hogy számon kérhessék az egyenrangúság kérdését. Most pontosan ez történik, s Magyarország mintha pont az unió fejlődési ívét próbálná utánozni. Parányi nemzetként próbál hatni a körülötte levő politikai közösségre. Ehhez azonban szövetségesekre van szüksége.
A beszéd ilyen szempontból nyugodtan tekinthető Orbán Viktor kommunikációs stratégiája tükrének. A miniszterelnök ugyanis előbb tematizál, aztán politizál. Ha figyelmesen olvassuk, a beszéd már nyomokban tartalmazza a választást követő korrekciókat, egyben kijelöli az új irányokat. Hogy csak egyetlen példát említsünk, a Fidesz nem kilépni akar az Európai Néppártból, hanem megreformálni azt, hasonlóképpen ahogy az uniót is, akármennyire is ellenkezőjét állítja.
Ahogyan a kormányzati kommunikáció az utóbbi időkben elmozdult az illiberális demokrácia gondolatától a keresztény demokrácia irányába, elképzelhető, hogy az európai parlamenti választásokhoz közeledve úgy változik meg a konfliktus az unióval a demokrácia értelmezésből a strukturális viták felé.
A cél azonban nem változik, csupán az eszköz. Most EP választást kell nyerni, nem ideológiai csatákat. Aztán majd vissza lehet térni megint a nagyobb kérdésekhez.
Lakatos Júlia