Ha a 2018-as választás felerősített valamit, az az, hogy mind az ellenzéki, mind a kormánypárti értelmiség igyekszik elfoglalni, vagy épp visszafoglalni a szellemi teret. Ami valójában kissé mókás mivel, ha másként is, azért mindkét fél markánsan jelen van véleményével.
Ennek ellenére a jobboldal részéről egyfajta „merjünk nagyok” lenni érvelés tapasztalható, ami arra épít, hogy ilyen jelentős választási támogatottság mellett többé nem kell meghunyászkodva állandóan elnézést kérni amiért másként gondolkodnak a világról, mint a balliberális értelmiség. Egyfajta fellélegzés tapasztalható részükről, az a fajta megkönnyebbülés, hogy végre büszkék lehetünk identitásunkra, szabadon hirdethetjük azt. Mindez nagyon hosszan érlelődött, hiszen a jobboldali véleményformálók a Fidesz többszörös kormányzása alatt se voltak képesek levedleni azt a bizonyítási kényszert, amely a kultúra terén érezhetően jelen volt.
Az ellenzék épp emiatt, némiképp pánikba esett. Nem elég, hogy ilyen hihetetlen mértékű választási veszteség történt, amit ki-ki vérmérséklete szerint elemez, ráadásul még szellemi értelemben is elszívják előlük a levegőt? Mi marad akkor, ha már se újság, se felület, és még az ideológiai ellenfél is a győztesnek kijáró elismerés igényével lép fel? Elvégre eddig legalább az a vigaszuk lehetett, hogy ugyan a hatalom a Fideszé, de azért a szellem és a kultúra megmaradt a liberális elit fellegvárának.
Amit mindkét félnek érdemes lenne megérteni, hogy akármilyenek is a politikai erőviszonyok, a szellemi térért vívott harcuk valójában nem egy zéró összegű játszma. A jobboldal korábbi viselkedése ugyanis sokkal inkább szólt a jobboldal lelkiállapotáról és önképéről, semmint a balliberális oldal erőfölényéről. A balliberális oldal kifejező készsége pedig nem fog attól visszaszorulni, hogy a jobboldal most úgy érzi végre szabadabban érvelhet. Megjósolható, hogy továbbra sem a konzervatív véleményformálók fogják informálni a nyugati újságok riportereit a magyar demokrácia és a jogállamiság állapotáról még akkor is, ha a konzervatív írók felszabadultan cikkeznek arról, hogy miért jó jobboldalinak lenni.
Jut mindenkinek tér. A kérdés azonban mindkét oldalon ugyanaz. Lesznek-e érvek azon túl, hogy „mi vagyunk azok, akiknek a szellemi teret uralnia kell”. Kíváncsian várjuk.
Lakatos Júlia
