Utazom a taxiban a televízióba, a sofőr kérdezget a pártokról, majd rákérdez kire szavazzon? Hát aki szimpatikusabb! De mégis? Mondjam meg neki, ő arra szavaz, akit én mondok. Ez csak egy történet a sokból, de tudom, nem vagyok ezzel egyedül a kollégák közül.

Elemzőként az évek során sokféle kampányt élünk meg. Van olyan, amikor magunk is izgalommal kísérjük végig az eseményeket, hogy ugyan mi lesz, van, amikor alig várjuk, hogy túl legyünk rajta. Nem mondom, hogy ez az eset Ceglédi Zoltán és Lakner Zoltán kapcsán, de érdemes megnézni a velük készült videót, amelyben a szakértői kultusz árnyoldalairól beszélnek.

Azért beszélek árnyoldalról, mert amikor az ellenzék birkanépnek nézi a Fidesz szavazókat, ellenben kétségbeesetten keresi, hogy valaki mondja meg kire szavazzon, ott valami nagyon félrement a tekintetben, hogy mit várunk az elemzőktől, mi a szakértők feladata egy kampányban. Egyáltalán felveti a kérdést, hogy tudjuk-e még egyáltalán, hogy mi az hogy kampány?

Választási projektünkben mi is írtunk arról, hogy egyre több szervezet van, amely szavazásra buzdít, vagy megpróbál segíteni annak eldöntésében, hogy kire szavazzunk. Természetesen leírtuk akkor is, hogy lehetnek ezek mögött is politikai vagy egyéb szándékok, de ez is jobb, mint a semmi. Önmagában nem rossz, hogy léteznek, még azok is legitimek, amelyek valamely politikai érdek mentén cselekszenek. Akkor van probléma, ha szem elől tévesztjük, hogy ezek a „segédeszközök” is a kampány részei. Jó játék összehasonlítani az eredményeiket, de egyik se tudja megmondani a tutit. Nem csak azért, mert számos kérdést nem tud mérlegelni egy ilyen kérdőív, hanem azért sem, mert ahogyan arra a már idézett videóban az elemző kollégák rámutattak, nagyon is rátelepedtek ezekre az eszközökre a pártok, sok esetben a kampánymunkát helyettesítendően.

Nem támaszkodhatunk kizárólag ezekre, ahogyan nem várhatjuk el azt sem, hogy majd az elemző megmondja kire szavazzunk. Egy politikai kampány elviekben arról szól, hogy a pártok versenyeznek a választók kegyeiért a meggyőzés különböző eszközeivel, igyekezvén mindenkinek a maga szintjén bemutatni, hogy politikai programjuk milyen változást hozna életükbe, ha ők lennének kormányon.

Az Orbánt leváltani kívánó szavazókat sikerrel kondicionálták az ellenzéki pártok arra, hogy semmi más ne számítson, mint az összefogás. Ahogy Rajnai Gergely kollégám írta, „...mára elérték, hogy a közönséget ne is érdekeljék a társadalom legfontosabb kérdései, hanem csak azzal foglalkozzanak, hogy ki képes ellenállni Orbán Viktornak.” Ezért a felhajtás a visszalépések terén, illetve a kampány a pártok részéről, hogy tetszik-nem tetszik, egyéniben mindenki álljon be a sorba, hozzon áldozatot a közösségért, és szavazzon a legesélyesebb jelöltre. Ez azonban sokkal inkább a pártok egyéni érdekeit szolgálja, mint a választókét.

A napokban a Cambridge Analytica botrány kapcsán idézték be újra azt az internettel kapcsolatban sokszor hangoztatott mondatot, hogy, ha valami ingyen van, akkor nem felhasználó vagy, hanem maga a termék. Érdemes elgondolkodni ezen, amikor kizárólag valamely pártválasztó honlap segítségére bízzuk magunkat. Ha nem támasztunk elvárásokat a jelöltek felé azon túl, hogy váltsák le Orbánt, hogyan várjuk el, hogy hatalomra kerülve elégedettek legyünk velük? Gondolják végig milyen értékek fontosak számukra, és próbálják meg összehasonlítani azzal, hogy a körzetükben lévő jelöltek milyen ígéretekkel kampányolnak. Nézzenek meg kampányvideókat, menjenek el kampányrendezvényekre. Győződjenek meg saját szemükkel, hogy szimpatikus-e a jelölt. Legyenek saját szakértőik!