Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Percről-Percre: szlovákiai államfőválasztás

2014. március 15. 08:32 - Méltányosság Központ

Élőben közvetítünk a Méltányosság blogon az szlovákiai államfőválasztásról! Ma este kiderül, hogy kik azok, akik bejutnak a második március 29-i fordulóba, amely szinte biztosra várható. Ellenkező esetben Robert Fico (SMER) jelenlegi kormányfőnek a szavazatok több mint felét kell megszereznie, amelyre kevés az esély az eddigi felmérések alapján. Andrej Kiska, a legnagyobb kihívó és független jelölt bejutása szintén biztosra vehető, de nem mindegy hány százalékkal. A harmadik helyért nagy lesz a csata Radoslav Procházka és Milan Kňažko között. Pavol Hrušovský, az ellenzéki Népi Platform pártjainak jelöltje vélhetően nem éri el az előbbiek szintjét. Bárdos Gyula (az első szlovákiai magyar jelölt) esélyei pedig a szlovákiai magyar választók mobilizálásán múlik: az eddigiek alapján ha 5 százalék feletti eredményt ér el, már komoly sikernek számít!

A szavazó helyiségekben március 15-én reggel héttől este tízig lehet voksolni, lényegesebb eredményeket este tíz után várhatunk.

Kövesse Hangácsi István online közvetítését 19:00-tól a Méltányosság blogján!

19:00
A választások első fordulója különlegesebb események nélkül, vélhetően az 5 évvel korábbinál magasabb részvételi aránnyal zajlik az eddigi hírek alapján. A legismertebb jelöltek már mind leadták szavazataikat. Amíg várakozunk az első eredményekre, íme egy kis válogatás a kampány érdekesebb pillanataiból!

mezenka-naopak.jpg

 

Helena Mezenská csapata elmondása szerint tudatosan javasolta a jelöltnek, hogy fordítottan tartsa telefonját. Mindezzel a választók és a politikus közötti kommunikációra kívánták felhívni a figyelmet, ugyanis utóbbiak alig veszik figyelembe a polgárok véleményét. Mondhatni elég érdekes felfogás és nyakatekert magyarázat egy ekkora bakinak. Az egyetlen női jelölt további kínos pillanatokat szerzett magának, amikor a TA3-as csatorna műsorában feltett három tesztkérdés egyikére sem tudott helyesen válaszolni.

19:07
Hoppá, úgy tűnik megvan az első komoly botrány, méghozzá a választási rendszerrel kapcsolatosan! A GINN (Global Investigation News Network) tényfeltáró újságírást folytató szervezet szlovákiai aktivistája bizonyította, hogyan lehet háromszor „érvényesen“ szavazni, mindezt videóra vette. A lényege, hogy 3 dokumentum állhat rendelkezésünkre az érvényes szavazáshoz, amellyel szlovák állampolgár rendelkezhet: személyi igazolvánnyal és két útlevéllel. A videón 1:49-től látható: először a személyi igazolványával adta le voksát a bejelentett lakcím szerinti szavazó helyen. Másodszor egy másik választó körzetben járt, ahol arra hivatkozott, hogy nem Szlovákiában van az állandó lakhelye, majd akármilyen ellenőrzés nélkül kiadták a szavazólapot. Harmadik esetben egy másik útlevéllel, amelyik még nincs megjelölve egy harmadik választókörzetbe látogatott, ahol szintén leadhatta szavazatát.

19:38
Robert Fico ellen összefogott a szlovákia webes népének színe java, hatalmas netes ellenkampányt folytatva a kormányfővel szemben. An antiFICO Facebook oldal már 2008-tól akív, szerkesztői nem ma kezdték a cinikus és kritikus mémek, vélemények és videók gyártását. Mindemellett az elégedetlenek buzdították az országszerte elhelyezett Ficot ábrázoló óriásplakátok átfestésére is. Az államfőválasztásra általuk létrehozott speciális oldal még több krealmány található, íme pár szubjektív döntés alapján:

"Rabló"
fico03.jpg

"Felkészülve Szlovákia eladására"

fico05.jpg

Hogyan hasznosítsuk Robert Fico kampánylevelét
fico10.jpg

Ne szavazz Ficora, gondolj a hazádra!

fico11.jpg

A legnagyobb gólt azonban a SMER elnöke lőtte saját magának, amikor egy videóban párttársával beszélgetett életének szakaszairól, kiemelve, hogy egy szegény, hívő családból, falusi környezetből és iskola mellett dolgozva küzdötte fel magát. Az újságírók azonban kiderítették, hogy Fico kommunista párttagságának (előbbi köztudott volt) kérelmezésékor ateistának vallotta magát és a rendszer hűséges támogatójának. Mindez komoly visszhangot okozott, és kihathatott a SMER elnökének preferenciáinak csökkenésére is.
Talán a legjobban eltalált kreálmány a FICOBOOK volt, azaz a Facebook LOOK BACK (visszatekintés videó). 

Fordítás:
1."2010-re elkészül a Pozsonyt Kassával összekötő autópálya" (2007) - máig nem épült meg.
2. "2014-ben már nem leszek a politikában" (2009) - csak államfői posztra pályázik!
3. "Egy zsák krumpli is képes legyőzni Kotlebát" (2013) - a kormánypártot a legbiztosabb járásokban verte meg és megyefőnök lett a radikális és fasiszta elveket képviselő Kotleba.

20:05
Meglepő módon három főként a szlovákiai magyarságot érintő témakörben is érdeklődött a sajtó a jelöltek véleménye iránt: vasúti kétnyelvűség, kettős állampolgárság és Malina Hedvig-ügy. Hrušovský egy kivételével (a Malina Hedvig-ügy kapcsán) mindannyian pozitívan álltak e három témához. Robert Fico minden alkalommal elutasította a válaszadást...

20:30
A Központi Választási Bizottság közleménye a GINN videójáról: "A Központi Választási Bizottság elutasítja az ilyesféle csalást, amelyet a videón szereplő személy háromszor bemutatott, mert visszaélt azon szlovák állampolgárok helyzetével, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel Szlovákia területén". Hozzátette, "kétszer is megvezette a helyi választási bizottságot". Akár 5 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhető az eset miatt.

20:45
Kik szavaznak és melyik államfőjelöltre? (forrás: Hnonline.sk)

Robert Fico:
SMER-SD választók (84%), nyugdíjasok (40%), főiskolai végzettséggel rendelkezők (26,8%), középiskolai végzettséggel rendelkezők (29,9%), az 501-700 EUR tiszta jövedelemmel rendelkezők/átlagfizetés (30%), Trencséni kerület választói (40,2%), Zsolnai kerület választói (30%).

Andrej Kiska:
Egyszerű Emberek választói (37,2%), 25-34 év közöttiek (25,8%), vállalkozók és kisvállalkozók (25,7%), főiskolai végzettséggel rendelkezők (25%), Pozsonyi kerület választói (24,5%), az 1101-1700 EUR tiszta jövedelemmel rendelkezők (25%), pártpreferencia nélküli választók (25,6%).

Milan Kňažko:
Egyszerű Emberek választói (22,6%), Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokratikus oldal választói (20,5%), Nyitrai kerület választói (14,6%), 55-64 év közöttiek (10,6%), 20-50 ezer lakosságú települések (13,6%), 1500 EUR feletti tiszta jövedelemmel rendelkezők (9,4%).

Radoslav Procházka:
Szabadság és Szolidaritás választói (17,3%), 18-24 év közöttiek (14,2%), Egyszerű Emberek választói (13,6%), diákok (12,5%), főiskolai végzettséggel rendelkezők (11,1%), 1101-1300 EUR tiszta jövedelemmel rendelkezők (12,1%).

Bárdos Gyula:
Magyak Közösség Pártja választók (68,4%), magyar nemzetiségű választók (39,5%), Most-Híd választók (26,9%), Nyitrai kerület választói (11,4%), Kassai kerület választói (8,6%), 701-900 EUR tiszta jövedelemmel rendelkezők, 55-64 év közöttiek (7%).

Pavol Hrušovský:
Kereszténydemokrata Néppárt választók (42%), Szlovák Kereszténydemokrata Unió – Demokratikus oldal választói (28,6%), nyugdíjasok (10,2%), 500 EUR-ig tiszta jövedelemmel rendelkezők (11,9%), 55 év felettiek (9,1%), Eperjesi kerület választói (8,6%), nők (8,1%).

21:30
Bárdos Gyula alig pár hónap alatt pár száz „like“ híjján beérte a Magyar Közösség(Facebookon még mindig Koalíció) Pártját, amelynek tagja és támogatásával indult. Fiatalos, lendületes és közvetlenüzenetekkel kommunikálva egyértelműenegy modern kampányt folytatott, amely mindenképp előremutató a szlovákiai magyar politikai kultúra fejlődésében. Az szlovák sajtóban megjelent online interjúkban hideget-meleget kapott, de állta a sarat a gyakran tényleg primitív tartalmú kérdések esetében (hogy-hogy ilyen jól beszél szlovákul, miért indult a választásokon ha nincs esélye, stb.). Pár pozitív és érdekes kép az online kampányból, illetve a kampányzáró beszéde:

bardos02.jpg

bardos05.jpg

bardos04.jpg

22:00
Az STV1 és a Markíza államfőválasztást értékelő adásait követjük folyamatosan, ahol már megtudhatjuk az előzetes eredményeket és körkapcsolásokat láthatunk a jelöltek "főhadiszállásairól".

22:10
Marián Leško (publicista) szerint ez az első alkalom, hogy a hivatalban lévő kormányfő államfő jelöltként indul Szlovákiában, ráadásul több ismert jelölt is esélyes a második fordulóra. Beszélgető parnere a statisztikai kimutatások ingadozására mutatott rá, így akár több meglepetés is születhet. Leško szerint Andrej Kiska kampányolt a leghatékonyabban.

22:20
STV1: Radoslav Procházka Kassán állította fel mozgó központját (alkotmánybíróságon dolgozott két évig) Besztercebánya után, ugyanis szerinte az ország nem Pozsony határánál ér véget. Helena Mezenskánál (Besztercebánya) eddig egy pár tucat fős kis csapat tanyázik, érdekes módon párttársai (Egyszerű Emberek) egyáltalán nem jelentek még meg, ráadásul támogatásukról sem biztosították a kampány során.
Ladislav Tóth (politológus) rámutat a jelöltek programjainak tartalmi hibáira, ugyanis hiába ígértek egyes csoportok és ügyek problémáinak megoldását, az államfő jogkörei miatt nem képes a hatékony napirend alakításra.

Markíza: Eduard Chmelár (politológus) szerint Kiska kampánya tiszta marketingen alapult, eléggé lapos volt, hiszen politikai ismertségét a nulláról kellett építeni. Fontos lenne a nyilvános vita az államfőválasztások előtt. Ezzel ellentétben Leško kiemeli, hogy a politikai ismeretlenség előnyt jelent Szlovákiában, mert újszerűen jelenik meg és ugyan úgy esélyes ezáltal a győzelemre, mint a tapasztaltabb politikusok.

22:37
A Statisztikai Hivatal 23:00 után teszi közzé az első eredményeket.
STV1: Martin Slosiarik (FOCUS közvélemény-kutató intézet) szerint az államfőválasztások nem igazán az első választók aktivitásának erőssége. A Facebook egyes jelöltek esetében minimálisan játszott szerepet. A klasszikus sör-virsli-gulyás trió kampánya inkább a nyári és őszi szezonra jellemző, mostanság hanyagolták. Kiska a választók 70 százalékát meg tudta szólítani, amely hatalmas hatékonyságról árulkodik a kampánygépezetéről. 
Bárdos Gyula ma ünnepli 56. szülinapját, nyilatkozatában kiemeli március 15-i magyar nemzeti ünnepet. 
Markíza: Leško szerint Fico erőteljesen polarizálja a társadalmat, amely pont egy államfőnek kéne elkerülnie, Vladimír Mečiarhoz hasonló hatalmi felfogással rendelkezik. Mečiar veresége Rudolf Schusterrel szemben végzetes volt karrierje szempontjából. Chmelár kiemelte, hogy Fico a kampány során felismerte, hogy egy államfőnek más kvalitásokkal kell rendelkezni és kommunikálnia, mint egy kormányfőnek.

22:54
A Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál külön tudósít az MKP székházából.
Pavol Hrušovský otthon várja a választási eredményeket, elzárkózva a sajtótól.
Andrej Kiska: visszafogottan nyilatkozik, csakis az előzetes eredmények után tervez komolyabb bejelentést.

Markíza: Marián Leško szerint Radoslav Procházka kampányának végső fázisa kifejezetten jól sikerült, és ha nem is jutna tovább, mindenképp értékes támogatást szerzett. Chmelár többre tartja Procházkát, mert képes megszólítani a liberális és konzervatív választókat egyaránt, utóbbi hatékonysága a konzervatív Szlovákiában mindenképp kétséges, de akár sikeres is lehet. Leško kritizálja Milan Kňažko kampányát, ugyanis később kezdte, ráadásul generációs különbségek is érzékelhetőek a választók is közte, hiszen sokan elfelejtették már a Bársonyos Forradalomban vállalt szerepét.
STV1: megérkezett Robert Fico a SMER központjába. Visszafogottan nyilatkozik, ugyanakkor a választások eredményét a pártjára kivetítve értékeli. 

23:03
A Központi Választási Bizottság szóvívője szerint vasárnap délelőtt 9-10 óra között várhatóak a végleges eredmények.

23:31
Fico minimális előnnyel vezet, amely eddig minden elemző számára meglepetést okozott. A Focus igazgatója az MKP megújulásaként tekint Bárdos jelöltségére a megyei választások után, láthatóan stabilian 5% felett teljesítenek, azaz parlamenti küszöb felett.
Chmelár: ha a jobboldali támogatottságú jelöltek arányait összeadjuk, Fico egyértelműen vesztes (Kiska, Procházka, Kňažko). Leško: Fico-Kiska-Procházka trió között fog eldőlni, Kňažko a számok alapján már esélytelen.

23:42
Leško: 1998 óta érzékelhető egy olyan trend a választásokon, hogy az új pártok és személyek lényegesen jobban szerepelnek, mint a veteránok. 
Tóth: Fico előnye a korábbi közvélemény-kutatások során passzivitást okozott a választói között, míg Kiska elleni kampány inkább aktivizálta a szimpatizánsait. Az első és második helyezett jut csak tovább, ezért várhatóan kiegyenlített lesz az élboly arányai.
Pozsonyban hagyományosan Fico-ellenesek (ahogy korábban Mečiar-ellenesek) a választók. A megyei központok még megfordíthatják az arányokat.

23:57
Procházka: 60 százalékos feldolgozottságnál már véglegesnek tekinthetőek az eredmények, addig pedig bármi megtörténhet.
Minimális a változás: Bárdosnak sikerült pár tizeddel javulnia, Fico lassan csökken, de Kiska is, míg Procházka növekszik.
Chmelár Gašparovičról: minden eddigi szlovákiai államfő nyomot hagyott - Michal Kováč a mečiarizmus ellen harcolt, Rudolf Schuster bár érzéketlenebb volt a belpolitikára, de a külügyekben ezt kárpótolta. Leško szerint szerencsés együttállás miatt maradhatott két cikluson keresztül államfő, főleg a jobboldali pártok hibái miatt nyerhetett újból. Éveken át nem foglalkozott beszédek szintjén az ország állapotával. Ha nem követi egy markáns és agilis személyiségű államfő, úgy teljesen fölöslegessé válik e poszt.

00:17
Leško szerint kezd megváltozni a szlovákiai szavazói magatartás. Bárdos Gyula pozitívan értékeli az eddigi eredményét, nem kicsit megelőzi a Népi Platform, azaz a jobboldali parlamenti pártok jelöltjét - de még kivárja az eredményt. Egyenlőre még nem nyilatkozott kinek ajánlja majd támogatását a második fordulóban.
Chmelár: az államfőválasztás a Népi Platform csődjét jelenti, amely eddig sem működött hatékonyan. Leško szerint 10 éven át Schuster és Radičová számára milliós választói tömegeket mozgattak meg, ma pedig pár ezret. Mindenképp el kell gondolkodniuk ezen pártok vezetőinek a további politizálásról. Chmelár rávilágít, hogy az elkövetkező időszakban a második forduló, majd az EP választások miatt nagy a valószínűsége, hogy demotiválódhatnak a választók. Megemlíti 1848. március 15-nek céljait, álmait és elveit, mint a szabad választások és a szabadság. Szerinte egyre inkább marketing központúak választási kampányok, mint egy joghurt reklám.
Alábbiakban nyilatkozik Bárdos Gyula a Bumm.sk hírportálnak!

00:30

Majd 90 százalékos feldolgozottságnál Fico és Kiska tűnik a biztos végső befutónak. Procházka nem sokkal maradt le, mindenképp komolyan kell számolni majd vele a jövőre nézve az ellenzéki pártoknak. Hrušovský leégett, míg Kňažko és Bárdos helytálltak. A kiesők túlnyomó többségében jobboldali orientáltságúak, így vélhetően Kiska táborát gyarapítanák: Ficonak keményen kell dolgoznia a második fordulóra, ha versenyben akar maradni! Az elemzők a SMER válságáról beszélnek...
Kňažko sajtótájékoztatója: megköszönte a szavazatokat (több mint 200 ezer voks), a második körben az államfői pozícióba vetett bizalom visszaállításáért voksoljanak majd. Nem ismertette, hogy kit támogatna, ahogyan Mezenská sem.

00:44
Chmelár: Kiska győzelme esetén nagyon nehézkesen működhet az államfői hivatal, hiszen a kormányra vélhetően nem támaszkodhat, az ellenzék pedig súlytalan már évek óta.

00:42

Részleges eredmények

Fico - 28%
Kiska - 24%
Procházka - 21,2%
Kňažko - 12,9%
Bárdos - 5,2%
Hrušovský - 3,3%
Mezenská - 2,4%
Feldolgozottság: 98%
Részvételi arány: 43%, ami a várt 50 százalék alatt van.

Köszönjük kitartó figyelmüket! Kövessék blogunk tudósítását a március 29-i második forduló esetében is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr655861105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása