Mi a közös egy világjáró vloggerben, a gyümölcstermesztő fiában, egy iráni származású stand-uposban, a nyelvhasználati jogokért küzdő civil aktivistákban és egy XIX. századi polgári miliőt megtestesítő nagymamában? Egy TV sorozat, amely képes egyszerre több szálon értékeket és derűs pillanatokat is közvetítetni.

Meglepő jelenség, de időről időre a vademberség kultusza előtör a kultúrában. Amikor már megunják az emberek a kifinomultak, a civilizáltak ravaszságát és manipulálását, odamenekülnek a – képzeletbeli – vademberhez. A vadember kultusza mindig akkor jelentkezik a művészetben, amikor az írók és filmrendezők bizalma meginog a kifinomult elitben. Manapság sokan azért szeretik a politikai lázadókat – akár jobb-, akár baloldaliakat –, mert azok nyers módon, de legalább őszintének tűnnek, szemben az elkényelmesedett elittel. „Jól megmondják a tutit”, gondolják a választóik. A vadember-kultusz azonban nem működik a politikában, legfeljebb az érzelmek felkeltésére alkalmas.

Az első részben többek közt arról írtunk, hogy nem a bosszú bekövetkezte, hanem annak lehetősége az, ami korlátozza a konfliktusokat. Erről már írt John Elster A társadalom fogaskerekei című könyvében is, és velünk is készült már podcast a politikai bosszúról a Klub Rádióban. További podcastokat is tervezünk, melyekben szó lesz szociálpszichológiáról és játékelméletről. S minderről közérthetően.

Japánban közel 80 éve egy párt kormányoz. Az elmúlt hetek mégis megmutatták, hogy egy ilyen rendszerben is történnek nagy demokratikus fordulatok. Rajnai Gergely írása.

Sokat beszélünk az egyénről, mint a demokratikus politika alaptényezőjéről. De vajon mennyit tudunk az egyénről valójában, túlmenően azon, hogy az emberek választók? Mi dönti el, hogy kire szavazunk, és ki mögé állunk be? Csizmadia Ervin blogbejegyzése.

Az, hogy az influenszerek hatással vannak a politikára nem újkeletű dolog, de hogy a politikusokból egyre többen lesznek influenszerek, az igen. Új idők, új eszközök, avagy mit keres a miniszterelnök az edzőteremben?

Az előző részben négy olyan trendet mutattunk be, amelyek hosszútávon megkülönböztetik a magyar politikát a szűkebb és tágabb régiónkban tapasztaltaktól. Ezen eltérések miatt sokak számára érthetetlen a magyar politikai közeg. Ez az egyediség pedig nem valamiféle misztikumból, vagy kevesek által ismert titokból, hanem a magyar történelem tanulságaiból ered. Az első részben ismertetettek mellé (politikatörténet, geopolitika, politikai vezető és a Fidesz) most még további négy nagyon is magyar sajátosságot mutatunk be: a domináns pártrendszer, velünk élő társadalmi traumák, se keleties – se nyugatias társadalom és törekvés a régió vezetésére.