Akik olvasták a Méltányosság Politikaelemző Központ 2021-ben megjelent Az uralkodó párt című könyvét, azok számára nem jelenthet újdonságot, hogy a hosszú ideig kormányzó, ún. domináns pártot nem tekintjük sem negatív, sem pozitív fogalomnak, hanem önmagában elemezzük az adott pártjelenséget. A Fideszt egyértelműen a domináns pártok közé soroljuk. Hasonló a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), hiszen a párt, amióta létezik, azaz 1946 óta, szilárdan kézben tartja Bajorországot. Lényegben a párt adja folyamatosan a tartományi miniszterelnököt. Ám a párt hullámvölgyben van, és ez vizsgálati alapot adhat a magyarországi folyamatok elemzéséhez.
A 2023-as bajorországi tartományi választáson öt párt szerzett helyet a 203 fős Landtag-ban: a CSU, a Szabad választók (FW), a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és az Alternatíva Németországnak (AfD). Nem meglepő a bajorországi politikai miliőt tekintve, hogy a Markus Söder vezette CSU szerezte meg a legtöbb parlamenti helyet (85). Értékalapon szövetségesükkel, a 37 helyet szerző FW-vel kényelmes többséget élveznek. Vagyis 1946 óta, mint mindig, a CSU alakíthatott kormányt. Aki ismeri Bajorország modern kori történelmét, az nem lepődhetett meg ezen a fejleményen. Azon már inkább, hogy 1950 óta nem volt ilyen rossz a CSU választási eredménye a bajorországi Landtag-választásokon, márpedig az még a jól működő német szociális piacgazdaság kiépülése előtt volt, öt évvel egy háború után. S az is némileg meglepetés lehetett, hogy a Zöldek és az Európai Unió- és bevándorlás-ellenes AfD egyaránt 32 képviselői hellyel rendelkeznek, maguk mögé utasítva az SPD-t (17 mandátum).
1954-től 2003-ig a CSU hasított, egyre növelve a mandátumai számát a Landtag-ban. 2003-tól kezdve a párt hullámzó teljesítményt nyújt a tartományi választásokon. Még mindig kényelmes többséget mondhat magáénak, de érzékelhető, hogy a nagyvárosokban és a fiatal generációk között egyre veszít súlyából. Az új kérdéseket fölvető pártok (Zöldek, AfD) lemorzsolnak szavazókat a nagy pártoktól. Bajorországra, hasonlóan más országokhoz, igaz a tendencia: a nagy pártokat és az elitet támadó politikai erők lendületben vannak. Ugyanakkor a CSU nem igen enged megerősödni pártot magánál jobbra, ezért az uralkodó bajor párt iránti társadalmi lojalitás továbbra is áthatolhatatlan üvegplafont képez az AfD számára.
A CSU tekinthető a mai Európa legrégebbi domináns pártjának. Lényegében a párt, amely a Kereszténydemokrata Unió bajor testvérpártja, leválthatatlan, amelynek legfőbb magyarázata a párt regionális jellegében rejlik: szervesen összenőtt a bajor társadalommal. A kereszténydemokrata pártok születésüktől fogva, azaz a 19. század vége óta tömegpártok, horizontálisan kiterjesztett mozgalmi hálózattal és arra épülő intézményi struktúrával, de a CSU még közülük is kitűnik azzal, hogy egy régióban teljesen lefedi a társadalom nagy részét. Ez persze a múltban gyökerezik: Bajorország katolikus hagyománya, és a régió hosszú ideig falusias agrárjellege kedvezett egy, a társadalom minden rétegét megszólítani kívánó kereszténydemokrata mozgalomnak, amely nem áll ellentétben a parasztság regionális tudatával. A CSU egyszerre katolikus és regionális párt, mély gyökerekkel a lokális közösségekben. Sokszor mondják, hogy kulturális kérdésekben konzervatívabb, mint a „nagytestvére”, a CDU. Olykor ilyen alapon hasonlítják a CSU-t össze a Fidesszel, utalva arra, hogy mindkét párt ideológiájában a kereszténydemokráciát kívánja képviselni. Közös pont a két párt között még a szuverenitás védelmére hivatkozás – a CSU, amikor a CDU-val vitatkozott, főleg a CSU nagy öregjének tekintett Josef Strauss pártvezérsége idején (1961-1988), sokszor rájátszott a bajor történelmi hagyományként a különutassága, a bajor partikularizmusra, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Fidesz rájátszik az Európai Unióval való vitákban a magyar történelem függetlenségi hagyományára.
Ám a konzervatív kultúrharcos fölfogás előny volt akkor, amikor a zárt keretek között, tradicionális szokáskultúrában élő parasztságot kellett megszólítani, márpedig ez volt valamikor a legnagyobb társadalmi csoport Bajorországban. A nagyvárosok, mindenekelőtt a tartományi székhely, München, mindig kicsit kozmopolitábbak voltak, mint a falusi Bajorország, s így nyitottabbak a baloldali mozgalmak felé (Münchenben még rövidéletű Tanácsköztársaság is volt 1919-ben, anarchista részvétellel, és a háború óta egy kivétellel mindig szociáldemokrata párti politikus adta a főpolgármestert). A kereszténydemokrata értékrendből következően a CSU támogatta a munkások szervezkedését – ámde, az antiklerikális SPD-vel szemben, katolikus alapon, a pápai enciklikákban lefektetett katolikus szociális tanítás alapján. A vállalkozók is elégedettek lehettek a CSU-val: Josef Strauss kancellársága (1978-1988) idején Bajorország megélt egy kisebb gazdasági csodát, növelve az ipar súlyát.
A jó szövetségi politika (a társadalom széles rétegével, a parasztoktól a vállalkozókon át a munkások egy részéig), a horizontális földrajzi szerveződés, a mozgalmi háttér, a szilárd értékrend együttesen tették lehetővé a domináns párti jelleget. Ezek azonban nem öröktől fogva létezők. Az ifjúság körében például a mozgalmi jelleg sokkal gyöngébb. Ma már nem a nagy pártok ifjúsági mozgalmai jelentik a szocializáció elsődleges csatornáit a közélet iránt érdeklődő fiatalok számára. Az egyház is sokat veszített befolyásából. Gondot jelent az is, hogy a CSU kereszténydemokrata gazdaság- és társadalomképe elmosódottá vált az idők során – az 1980-as évektől a neoliberális gazdasági elvek megjelentek a párt gazdaságpolitikájában.
A 2015-ös menekültválság óta érzékelhető, hogy a CSU bírálja a német menekültpolitikát. Markus Söder, a párt vezetője, 2018-tól Bajorország miniszterelnöke a választás másnapján rögtön azzal kommentálta az eredményt, hogy szigorúbb menekültpolitikára van szükség. Söder egyébként szintén kihasználja olykor a már emlegetett különutasságot, regionalitás-védelmet (pl. gyakran próbál imponálni a CSU hagyományos falusi bázisának, amely nem feltétlenül van jó véleménnyel a szövetségi kormányzatról). Megpróbálta – az AfD-t „jobbról” előzve – ostorozni az amerikai „woke” mozgalmat, de tanácsadói fölvilágosították: hagyja ezt a retorikát, a bajor szavazó nem érti, mi a woke, és egyébként se versenyezzen a baloldal-ellenes kultúrharcban az AfD-vel, mert ők jobbak ebben a műfajban!
Fontos tanulság Magyarországra nézve is, hogy nincsenek örök ideig tartó hullámhegyek. Mint minden pártnak, a CSU-nak is vannak jobb és rosszabb időszakai. A CSU – hasonlóan az országos szinten leggyakrabban kormányzó CDU-hoz és az SPD-hez – akkor volt a legsikeresebb, akkor élvezte a legmagasabb támogatottságot, amikor az ország szekere jól ment, és a pártot a növekvő jóléttel, anyagi és társadalmi biztonsággal, a háború utáni össz-„német csoda” mellett a „bajor csodával” azonosították a választók, és Bajorország nemhogy részesült a szociális piacgazdaság áldásaiból, de annak legerősebb motorja lett. Amikor viszont a választók úgy érzik, új témák – például klímavédelem, emberi jogok helyzete – érdeklik őket, akkor hajlamosak elfordulni a választáson az addig kényelmes többséget szerző politikai erőtől. Ez azonban nem feltétlenül jelent végleges szakítást az adott uralkodó párttal.
Végső soron a domináns párt hozzátartozik az adott régió, ország kultúrájához. A lakosság széles rétegei úgy érzik, hogy nemcsak egy adott pártról van szó, hanem egy olyan politikai erőről, amely kifejezi a régió történelmét és identitását. Egy domináns párt elhasználódhat persze a hatalomban, mint arra számos példa utal (Indiai Kongresszus Párt, Japán Liberális Demokrata Párt). Minél szervesebben össze van nőve a társadalommal, annál kevésbé mozdítható ki a hatalomból. Ugyanakkor társadalmi súlya észrevétlenül csökkenhet, ha nem tud választ találni a kor kérdéseire. Könnyen lehet, hogy nem is a választási vereség kezdi ki a domináns párt alapját, hanem a delegitimálódás, ami abból fakad, hogy a pártnak nincs már válasza az új korkérdésekre, és bár többséget szerez, de a szavazók már csak a hagyomány képviselőjét látják benne. Hosszú távon a kis ellenzéki pártok innovációja alááshatja a domináns pártokat.
Paár Ádám
