Az orosz-ukrán háború, az erre válaszként adott EU-s szankciók, és a konfliktusból fakadó gazdasági hatások árnyékában csak pár pillanat jutott a Visegrádi Együttműködésnek. Miért bénult meg, és kaphat-e még új lendületet?

Amikor a napokban Kövér László a visegrádi csoport parlamenti vezetőinek pozsonyi találkozóján azt nyilatkozta, hogy „a V4 sikerének titka, ha elkerüljük azokat a kérdéseket, amelyekben nem értünk egyet”, egy udvarias magyarázkodás közepette határozta meg a regionális együttműködés múltbeli, de főleg mostani bénultságának legfőbb okát. Békehelyzetben ugyanis teljesen más elkerülni a problémás kérdéseket, hiszen van megannyi más terület, ahol fel lehet mutatni ilyen-olyan eredményeket. Erre talán a legjobb példák az Európai Bizottsággal folytatott adok-kapok a 2015-ös migrációs krízis és ezzel összefüggő betelepítési kvóták (magyar és lengyel kezdeményezésre), valamint az élelmiszerminőség terén tapasztalat kettős mérce (szlovák kezdeményezésre). E területeken a V4-ek egységes álláspontot és fellépést mutattak a brüsszeli vezetéssel és EU-s intézményekkel szemben, ugyanakkor nem tudtak kikényszeríteni jelentősebb változást vagy fordulatot, mindössze egyfajta blokkoló kisebbségként jelentek meg. A Brüsszellel dacoló V4-ek képét leginkább a magyar és a lengyel kormányok alakították ki, ám e kettő közül csak az Orbán-kormányok igyekeztek látványosan leuralni, és az EU felé intézett kritikák háttérbázisaként felhasználni a csoportot. Mindezt idővel egyre kevesebb területen és egyre gyengülő elköteleződéssel osztotta a három másik tagállam.

A Visegrádi Együttműködésen belüli dinamikákat alapjában változtatta meg a 2022-ban kirobbant orosz-ukrán háború, amely stratégiai igazodási ponttá vált a tagállamok számára. A csoport békeidőben megnövekedett ambícióit (mint az EU új gazdasági motorjává válás célja) egy csapásra felváltották a konfliktust eltérően felfogó és egymással homlok egyenest eltérő hozzáállások három az egy arányban. Az új cseh és a válságból válságba bukdácsoló szlovák kormányok egyértelműen Ukrajna mellé álltak, ahogy a történelmi tapasztalatokon nyugvó orosz terjeszkedés ellenes lengyel kormány is. Hiába a véd és dacszövetség a PiS és a Fidesz között az EU kritikájában, Varsó geopolitikai reflexei felülírhatatlanok Oroszország ellenében. A négyből három tagállam az agressziót elszenvedő Ukrajnát támogatja anyagilag, politikailag és katonailag is. Ezzel szemben a magyar kormány hozzáállása teljesen más motivációk mentén szerveződik: egyfelől a Moszkva felé kiépített gazdasági kapcsolat és energia ellátás fenntartása (dacára a későbbi EU-s tagállami szinten is megszavazott szankcióknak), másfelől a kárpátaljai magyar közösség teljeskörű intézményi és anyagi támogatása annak szülőföldön való megmaradása érdekében.

Budapest számára Ukrajna széleskörű támogatása meglehetősen kényes elköteleződés lenne, hiszen a kijevi kormányzat többszörösen is diszkriminatív módon nyilvánult meg törvényi és gyakorlati szinten is az ott élő magyar közösséggel szemben. Mindezek fényében nem meglepő, ha a Visegrádi Együttműködés csak minimálisan lépett fel közösen Ukrajna támogatásában, azt is leginkább a menekültek gyorssegélyezése kapcsán a Nemzetközi Visegrádi Alapon keresztül. Ellenben jóval nagyobb egyetértés mutatkozott a közös EU-s szintű energiabiztonság és ellátás előmozdítására, az orosz függőség visszaszorítására. Ezek alapján is elmondható, hogy minden V4-es tagállam a saját belátása mentén cselekszik: cseh, szlovák és lengyel szemszögből messze túllépve a csoport eddigi szerény közös aktivitásán, nagy valószínűséggel Budapest különutassága miatt.

Az egységes stratégia teljes hiánya, az eltérő motivációk és nem utolsó sorban a konfliktus előreláthatatlan időtartama miatt ez egyelőre várat magára. Magyarország mindig is a legaktívabb szereplője a V4-nek, legyen az csoportosulás fejlődési irányának meghatározása vagy az együttműködési területek kijelölése. Azonban az ötödik Orbán-kormány külpolitikailag egyre nehezebben fenntartható helyzetbe irányította Magyarországot, s ezáltal visszavetette Visegrádi Együttműködés ambícióit és befolyását is a régióban. Jelenleg nehezen látható, mely tagállam és mivel hozhatna új lendületet a csoport számára.

Hangácsi István