Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

Az orosz-magyar reláció

2022. május 30. 10:47 - Méltányosság Központ

Két ismeretlen orosz személy szokatlan online-beszélgetését szemlézi az egyik magyar napilap. Ebben nem éppen baráti színekkel ecsetelik a magyar múltat és jelent. Vajon van-e üzenete ennek a párbeszédnek?

vodka2.jpg

Az egyik napilapban érdekes beszélgetés jelent meg, amelyik két orosz értelmiségi között zajlott. A beszélgetés témája nem más volt, mint Magyarország. Az olvasó a beszélgetést olvasva kapkodja a fejét, merthogy a két – egyébként ismeretlen – személyiség nem éppen megszokott dolgokat mond Magyarországról. Például azt, hogy Magyarország miatt robbant ki az első világháború. Vagy azt, hogy Magyarország nagyon fura ország, s erre Oroszországnak érdemes lenne sokkal jobban odafigyelnie.

A szerkesztőségi lead-ben még hozzáteszik: az orosz nyilvánosság oly módon szerveződik, hogy az ilyen szövegek (amelyek elsőre hajmeresztőnek látszanak) a későbbiekben akár a hivatalos politika rangjára is emelkedhetnek. Ebből a magyar olvasó arra következtethet, hogy a hivatalos orosz politika nincs olyan jó véleménnyel Magyarországról, mint ahogy azt itthon mi látni véljük.

Akár így van, akár nincs, érdemes elgondolkodnunk arról, valójában mit tudunk mi Oroszországról. Az elmúlt években ez a kérdés igazából nem került előtérbe, Hiszen mindent eluralt Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozóinak száma, illetve a két ország között állítólag szívélyes viszony témája. Arról azonban alig valami derült ki az elmúlt bő évtizedben, hogy milyen is az az orosz társadalom, amellyel a magyar kormány igyekszik jó kapcsolatokat ápolni.

Hívjuk hát segítségül Szűcs Jenő híres kategóriáit. A neves történész szerint Európa három régióra oszlik. A Nyugatra, a Keletre is egy úgynevezett Köztes régióra. Egyértelmű eszerint, hogy Oroszország a Kelethez, Magyarország a köztes régióhoz tartozik. Mindez nem azt jelenti, hogy Magyarországnak ne lenne érzéke a „keletesség” iránt (gondoljunk csak arra, hogy Magyarországon hány „Kelet népe” című folyóirat jelent meg a 19. és a 20. században), azt azonban jelenti, hogy Magyarország mégsem Kelet. A magyar történelem a harmadik kategória, a Nyugat vonzáskörében zajlott, és zajlik mind a mai napig. Magyarország Nyugat szeretne lenni, vagy legalábbis szeretne közelebb lépni a nyugati értékekhez, és átültetni ide a nyugati intézményeket. Nem tudok arról, hogy az orosz politikai mintát bárki is adaptálni akarta volna. Csehov, Turgenyev, Tolsztoj? Minden mennyiségben. Orosz politika? Magyarországon esélytelen.

 Mindenesetre mellbevágó a két orosz személyiség beszélgetése. Tényleg úgy látnak bennünket, ahogyan? És ami még ennél is fontosabb: elképzelhető, hogy amit mondanak, nem csupán magánvélemény, s az ilyen gondolatok akár a hivatalos politika rangjára is emelkedhetnek? Vajon hányan gondolhatnak Oroszországban hasonlókat?

Mert ha netán sokan, az nem éppen biztató számunkra a jövőre nézve. Ha így lenne, az azt mutatná, hogy az Orbán-kormányok elmúlt tizenkét éves tevékenysége szinte semmilyen eredménnyel nem járt.

A beszélgetés felett próbáljunk napirendre térni, ha tudunk.

Csizmadia Ervin

 

 

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr3017843805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2022.05.31. 10:26:54

Jó lett volna legalább egy link vagy utalás, hogy melyik lapban.
Illetve:

"Például azt, hogy Magyarország miatt robbant ki az első világháború" Ez csak a történelmi műveletlenségüket támasztja alá. Az első világháború messze nem rólunk szólt, szomorú statisztái voltunk.

Tapi2021 2022.05.31. 12:42:57

" Az olvasó a beszélgetést olvasva kapkodja a fejét, merthogy a két – egyébként ismeretlen – személyiség"

Cikk a semmiről! :-(

Tapi2021 2022.05.31. 12:46:01

CsE üzenni akar netán valamit OV-nak???

chrisred 2022.05.31. 18:41:19

Magyarország egy része a nyugathoz, a másik része kelethez szeretne tartozni.

Boldeone2 2022.05.31. 19:15:10

@MEDVE1978: Konkrètan II. Miklós által fizetett ,szerb elmebeteg nacionalista cselekmèmye miatt robbant ki az első világháború,közvetlenül , vagyis az orosz nagyhatalmi törekvèsek miatt, amelyek folyamatosan szították balkáni háborús feszültsèget ...
Ezen ès más törtènelmi esemènyek miatt , teljesen abszurd az eltúlzott szerb- ès orosz-magyar "szövetsèg" ...Persze, ha más nem áll szóba...
Az oroszok soha nem viseltettek szimpátiával irányunkban , nem vagyunk szláv nèp, meg meg ortodoxok sem ...
Amikor bejöttek 1944 decemberèben, különös kegyetlensègeket követtek el a magyar lakossággal szemben
Aki megèltèk, azok szerint volt bennük egyfajta irígysègből származó rosszindulat a viszonylag jómódú magyar parasztokkal szemben. A rekvirálások hatalmas mèreteket öltöttek ..
Egy másik èrzèkeny ès elhallgatott tèma a tömeges , szinte pèldatlan némi erőszakok száma , ilyet csak Németországban tettek , tömegesen...1956- ban pedig elèg komoly problèmat okozott a szocialista táborban , a rebellis magyar nèp ..
Őszinte szovjet- vagy orosz - magyar barátságról szerintem soha nem lehetett beszèlni , mindig èrezhető volt a feszültsèg, az èrdekellentèt a két ország között...
Ezért is megdöbbentő - a múlt ès a jelen ismeretèben- egyes emberek orosz-imádata....
Egyszerűen semmi racionális alapja nincs! ( De, mindjárt jönnek majd itt is, az garantálható ...)

Ménár Atya 2022.05.31. 20:22:10

@Boldeone2:
Nagyjából megáll amit mondasz, csak itt van egy kis félremagyarázás :
"Amikor bejöttek 1944 decemberèben, különös kegyetlensègeket követtek el a magyar lakossággal szemben
Aki megèltèk, azok szerint volt bennük egyfajta irígysègből származó rosszindulat a viszonylag jómódú magyar parasztokkal szemben"

Nem irígységből követték el az erőszakos cselekményeket.
Bosszúból, mert kitartottunk a németek mellett, tehát ellenség voltunk.
Egyébként semmivel sem voltak rosszabbak a németeknél kegyetlenségben, ill a német rosszabb volt, mert tudatos és nem érzelmi alapon ment.
Apámtól és nagyanyámtól hallottam mind a két csapatról.
Jobb volt mint a töri könyv, mert valós sztorik voltak.
Szerencsére ők és a környezetük megúszták a kegyetlenkedéseket.
A németek épp menekültek inkább, az oroszok meg épp befészkelték magukat, és mivel a nagyapám kiválóan beszélte az orosz nyelvet is, így tolmácsként megkímélték , és a környéket is ahol éltek.

Boldeone2 2022.05.31. 20:45:25

@Ménár Atya: Èn azt pont fordítva hallottam a felmenőimtől: a nèmetek nem nagyon követtek el atrocitásokat, eleve szövetsègesek voltunk... Az oroszok viszont brutális módon viselkedtek , - tisztelet a kivètelnek - tömgesek voltak a nemi erőszak cselekmènyek, meg mindent elvittek amit lehetett , mèg a csizmát is...
A nèmetek ehhez kèpest úriemberkènt viselkedtek Magyarországon . A doni fronton viselkedtek szemèt módon , a visszavonuláskor

Ménár Atya 2022.05.31. 23:05:16

@Boldeone2:
Szerintem csak félreértettél.
A németek valóban kultúr lények voltak az oroszokhoz képest, iskolázottabbak, európaiak, az oroszok ...hát nem épp.
Az orosz terrort nagyapám tudta megfékezni, mert beszélte a nyelvüket, és szükségük volt rá, és ezzel sok embert tudott tőlük megmenteni.
De miután rendezték a ki kicsoda kérdést,már nem volt gond azokkal akik "barátilag "maradtak, és élelmet is adtak a helyieknek.
Ezt speciel a szomszéd öregektől is hallottam .
Nagyapám ugyan nem szerette őket, mivel náluk tanult oroszul.
1916-1932 ig volt orosz fogságban.
Gondolhatod hova kívánta őket.

Ekrü 2022.06.01. 07:03:18

@Boldeone2:
Mind a németek és mind az oroszok a saját ellenségeikkel szemben voltak brutálisak. Ahogyan a többi nép is. Csak épp a németeknek mi szövetségesek az oroszoknak pedig ellenség voltunk 44-ben. De azért kérdezz már meg egy csehet vagy egy zsidót, hogy mennyire tartotta "úriembereknek" a németeket... Ami pedig a megerőszakolásokat illeti, az bizony nem orosz privilégium volt, hanem bevett szokás volt a megszállt területeken. Gondolom ismered azt a mondást, hogy "jaj a legyőzötteknek"...

Boldeone2 2022.06.01. 09:23:55

@Ekrü: Ami pedig a megerőszakolásokat illeti, az bizony nem orosz privilégium volt, hanem bevett szokás volt a megszállt területeken"

- Ez azèrt nem teljesen igaz! Antony Beevor brit törtènèsz szerint a Vörös Hadsereg követte el a törtènelem legnagyobb, tömeges nemi erőszak cselekmènyeit. Csak Kelet- Poroszországban , Szilèziaban ès Pomeraniában 1,4 millió áldozat lehetett,illetve Magyarországon is 100-200 ezer áldozatról beszèlnek a tèma kutatói
Az erőszak rèsze a haborúnak, de a hadseregek viselkedhetnek emberi módon is. A Jus in bello "- nemzetközi jog, kimondja a háború szabályait , a szovjetek meg most oroszok újra nem tartják be ...
A horthy - rendszerben amit tanított a " propaganda " a szovjet\oroszokról: " barbár, primitív nèpsèg " azt nagyjából be is igazolták a " felszabadítók" ...Tisztelet a kivètelnek, mert olyan is volt, de inkább a barbarizmus volt jellemző rájuk, amit a mai napig nem tudtak levetkőzni nemzeti szinten! Nem vèletlenül viszi Putyin a burjátokat meg a csecseneket háborúzni Ukrajnába: ők könnyebben kegyetlenkednek Ukrajnában . A határ kèt oldalán elő nèpek gyakorlatilag 100%- ban megegyeznek etnikailag, rokoni szálak is vannak
Ennèl nagyobb aljasságot nehèz kitalálni!

MEDVE1978 2022.06.01. 10:31:40

@Boldeone2: Alapvetően így van. Szerintem Orbán oroszpolitikája egyébként egy igazi hintapolitika. Nyilvánvaló, hogy az oroszokkal nem rokonság vagy testvériség, hanem érdekek kötnek össze bennünket. Orbán pedig hintázik az oroszok felé, azért, hogy olcsó nyersanyagokat kapjon.

Ami egy észszerű döntés még ma, kérdéses, hogy ez lesz-e a helyzet 10 év múlva. Tegnap láttam egy - egyébként amerikaiak által készített videót (www.youtube.com/watch?v=Eo6w5R6Uo8Y) az EU és Oroszország közötti kölcsönös energiafüggésről. Ez egy nagyon jó analízist tartalmazó videó, a lényege az, hogy az orosz hatalom alapja a szénhidrogénekből származó bevétel, ezért Oroszország nagyon erősen függ Európától, de ez fordítottan is igaz, az EU-ban nincs elég nyersanyag, szükségünk van az orosz erőforrásokra.

A videó egyébként jó konklúziója, hogy emiatt eléggé tökönlövés a háború, hiszen az orosz olajról viszonylag gyorsan le fog szállni Európa, mondjuk a gáz biztosan marad. A megújulók és a nukleáris energia térnyerése miatt vélhetően azonban nem túl sokáig, tehát az egész helyzet így is időzített bombaként ketyegett az oroszok feje felett.

Ahogy egyébként le is vezetik, gazdaságilag teljes mértékben racionális döntés volt Európa részéről, hogy az oroszoktól vett és továbbra is vesz nyersanyagokat. Tök jól bemutatják, hogy a volt szovjet utódállamok (Kazahsztán, Azerbajdzsán stb.), ahol még vannak olaj- és gázmezők lényegében csak az oroszok által kontrollált hálózaton keresztül tudnak hozzáférni a piachoz, akár tengeri, akár szárazföldi (csővezetékes) formában. Ez néhány, nem elégséges belső (Norvégia, NAgy-Britannia olaj és Hollandia gáz szempontból) és brutál kockázatos, valamint drága külső energiaforrást (Afrika - Nigéria, Algéria, Közel-Kelet) jelent az EU számára. Így ideális választás volt Oroszoroszág. Nagyon igaz és ki is van bontva a videóban, hogy a 2010-es évek elején nagy gázmezőket találtak Ukrajnában, ezért az ukránok versenytársként jelenhettek volna meg az oroszoknak a piacon. Namármost az oroszok ezt a közel-keleti utódállamoknál is csak azért tűrték el, mert az ő csőhálózatukon mehetett a gáz/olaj nyugatra és a tranziton kereshettek rendesen. Janukovics alatt az ukránokkal is ez lett volna a helyzet, megpróbálták betenni az ukrán új hálózatot orosz kézbe. Csak hát Janukovics megbukott, Putyin pedig nem habozott. A Krím félsziget elfoglalása gyakorlatilag lehetetlenné teszi az ukránoknak a gáz kitermelését, ahogy a szeparatista övezetek pedig a szárazföldi készletek kitermelését teszik lehetetlenné. Putyin ezzel a húzással kiütötte az ukránokat a "gázversenyből". Ráadásul ugye a vezetékek jelentős része a Nordstreamen, a Jamalon és a Tukrstreamen kívül talán mind Ukrajnán keresztül mennek.

Az egész jelenlegi háború tehát erősen nyersanyagmotivált is. Magyar szempontból ez a kép viszonylag egyszerű: ha nem orosz gázt / olajat veszünk, akkor vehetünk még norvég/brit/hollandot (ha van, de nem lesz) vagy drága afrikait/arabot (amit ugye az USA, Kína és India is venni akar). A drága nyersanyag inflációs hatást indukál és egyértelműen rontja a versenyképességet. Egyszerűen lefordítva tehát jelentősen romlik a versenyképességünk és ársokkok lesznek, ha leállunk az orosz nyersanyagokról.

Ehhez jön, hogy a héjja tábor bármit mond, extrém valószínűtlen, hogy az oroszok megtámadnák Magyarországot. Elsősorban azért, mert NATO tag, másrészt azért, mert rengeteg indokoltabb célpont van (Finnország és Svédország a NATO csatlakozási törekvései miatt, Moldova, a NATO tagok közül pedig az oroszokat utáló / orosz kisebbséggel rendelkező balti államok és Lengyelország. Értelmes célpont sem vagyunk, odáig mennék el, hogy minket az oroszoknak kb. csak egy totális nukleáris háború idején "éri meg" rakétát küldeni felénk, de akkor meg már igazából mindegy, mert mindenhol máshol hullanak majd az atombombák.

Tehát a rémisztgetés abból a szempontból, hogy az oroszok már a spájzban vannak, hülyeség, semmilyen érdekük nem fűződik ahhoz, hogy minket elfoglaljanak.

Nancsibacsi 2022.06.01. 11:41:19

Van kb 100 kollégám, akik közül lehet hogy 20 rosszat gondol rólam. Megyek és pofán vágom őket egyesével.
Komolyan ez már szánalom: értem én hogy van megrendelés, adott a téma, az eredmény, és valahogy alá kell támasztani - de ez így fércmunka, a szerző - meg a népszava se - nem dolgozott meg a pénzéért.

Boldeone2 2022.06.01. 11:50:18

@MEDVE1978: Azokat a folyamatokat már most árazza a piac, amelyekről beszèlsz: az ársokk már a nyakunkon van
Nem lesz ez így sokáig, mert a világgazdaság egymásba integrált gazdaságok közössège , vagyis , az EU ha megroppan gazdaságilag , miközben Kína a maga " lockdown" marhaságaival küszködhet mèg, az egèsz világon csökkeni fog a kereslet előbb- utóbb...Az infláció mindenhol pusztító hatású, végül mindenhol megtérdel a gazdaság, globalisan
Én a kőolajpiac normalizálódására számítok , hamarosan ... Ez a háború egyúttal nagy tanulság is Európának ès világnak : mielőbb át kell állni a szènhidrogèn alapú gazdaságról
Az EU ha kèpes ezt meglèpni, akkor hosszú távon mindenki jól jár : új technológiák megjelenèse ès alkalmazása, kèsőbb már előnybe fordulhat ..
Az orosz szènhidrogèn kèszletek, ha a háború előtti export szintet nèzzük, kb mèg 20 èvre elengendők, vagyis az sem egy nagyon hosszú időtáv ( export nèlkül 40-50 èvet mondanak...)
Most ez a háború felgyorsítja ès előrehozza az energia- átállást. Át kell gondolni az atomenergia szerepèt, újra , az EU-n belül..

Oroszországnak kb. addig tart a nagyhatalmi státusza, amíg a szènhidrogènekkel zsarolni tudja Európát , utána nagyjából vège a játèknak...
A klímaváltozás miatt , még gabona nagyhatalom lehetnek , így az afrikai , közel- keleti országokra lehet hatásuk jobban
Nyugati technológia ès tőke hiányában nagyon fel fog gyorsulni az ország gazdasági leèpülèse, pár èven belül összeomolhat Oroszország a jelenlegi rezsimmel együtt. Utána lehet újraèpíteni a kapcsolatokat , miután a rendszerváltás megtörtènt

MEDVE1978 2022.06.01. 15:13:22

@Boldeone2: Ez csak az első ársokk, ezt újabbak követhetik. Véleményem szerint az olajár középtávon nem fog csökkenni, aminek számos oka van:
1. Jelenleg úgy emelkedik az olajár, hogy a kínaiak egy nagyfokú lockdownban vannak. Ez azt jelenti, hogy ha javul a kínai COVID helyzet, akkor nagyobb lesz az olaj iránti kereslet is, ez pedig árfelhajtó tényező.
2. A nyugat - mint a legnagyobb felvevőpiacok egyike - nem importál olajat Oroszországból. Ez azt okozza, hogy az orosz olajat más kell megvegye. Ezt azonban nehezebb és drágább szállítani, főként a csővezetékek esetében. Odáig oké, hogy néhány közép-európai ország még vesz csövön orosz olajat, de a legnagyobb fogyasztó németek például az év végéig kiszállnak. Ez azt jelenti, hogy az ő keresletük addicionálisan nyomja majd a többi termelőt. Az oroszok pedig a tengeri szállítás mellett a csövön kieső mennyiségű olajra is kell találjanak vevőt. Orosz szempontból a probléma az, hogy egy vezeték van Kína felé, ami már így is maximumon megy, illetve nem túl nagy kapacitású. Ezért a fennmaradó többletet nyilván hajóra kellene rakni és úgy szállítani az új vevőkhöz (olcsóbban). A bármit szállító hajókból viszont a COVID után megugrott világpiaci kereslet miatt szintén hiány van és nem két perc, amíg új szállító flottát lehet felépíteni. Ez tehát korlátozza nagyban azt a hatást, hogy az oroszok egyszerűen új vevőkre álljanak át, az új vevők pedig dobják az eddig nekik szállító egyéb partnereket (arabok, afrikaiak). Ezt a helyzetet legalább 1-2 évbe telik kezelni.
3. Az egyéb olajtermelők már így is maximumon futnak. A minap a szaúdi herceg nyilatkozta, hogy kb. 10% alatti növekedést tudnak már csak a kitermelésben elérni és bővíteni. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen a háború előtt a szénhidrogéneket Európa 2035-ig ki akarta vezetni és nem venni többet. Ugyanígy a zöld mozgalom okozta károk is bejátszanak itt. A zöld propaganda arra vette rá az utóbbi 5 évben a befektetési alapok jelentős részét, hogy már ne fektessenek szénhidrogén kitermelési projektekbe. Ez ahhoz vezetett, hogy az olajfúró infrastruktúra elöregedett sok helyen és egyre kedvezőtlenebb hozamokat hozott, egyre környezetszennyezőbben. Ez az alapvető oka annak, hogy nem lehet jelentős olajkitermelési növekedést elérni egyik piacon sem már.

Sajnos a megújuló energiaforrások pillanatok alatt nem fognak felfutni - ahogy ez eddig sem történt meg, ahogy a nukleáris energia (még ha akarnák is, de a hülye német zöldek miatt ott például nem lehet) sem pörgethető fel. Emiatt marad a fosszilis energiafüggés még legalább 10 évet és az energiaárak vélhetően tovább növekednek majd legalább 1-2 évig.

MEDVE1978 2022.06.01. 15:31:13

@Boldeone2: A másik kockázat, ami kicsit nem látja a fát az erdőtől jellegű sokaknál az, hogy mi van, ha Oroszország elveszíti a nagyhatalmi státuszát. Ezt most sokan ünnepelnék, de nem olyan boldog helyzet ez ám.

Elég nagy kockázat Oroszország szétesése, tehát a Szibériai régiók és a Távol-Kelet leválása. Ez önmagában nagy krízis lenne, mert megváltoztatná a globális hatalmi helyzetet. A jelenleg orosz függésben levő nyersanyaggazdag muzulmán régiók (Azerbajdzsán, Kazahsztán, a többi "sztán") leválása egy nagyon erős török befolyást jelentene a térségben. A Távol-Keleten kínai befolyásnövekedés jöhetne és Szibériában is.
Ezek közül egyik sem jó hír a nyugatnak, kaotikusabb, véresebb világot, erősebb Kínát ígér.

Oroszországban emellett még van rengeteg nukleáris fegyver is, ami külön rémisztővé teszi a helyzetet. Lehet tolni a gonosz oroszok szegény ukránok narratívát, de az sem egy szép világ lesz, ahol Oroszország szétesik.

chrisred 2022.06.01. 15:41:01

@MEDVE1978: Így van, amerre az oroszok tartanak úgy 2008 óta, egyáltalán nem jó a világnak, akár sikeresek lesznek, akár belebuknak. És az a legnagyobb baj, hogy az ottani vezetés radikalizálódása miatt középút egyre kevésbé elképzelhető.

birkamenet 2022.06.01. 15:50:30

@MEDVE1978:

Orbán nem ma kezdte az olajért a ruszkik feltétel nêlküli felszopását, hanem 2010-ben seperc alatt csatlakozott rá putyin f.arkára. Innen kell elindulni, hogy mi volt a kgb-s putyin kezében, hogy orbán feltétel nélkül megadta magát neki.

birkamenet 2022.06.01. 15:57:15

@MEDVE1978:

Megváltás lenne a világnak, ha az összes behemót diktatúra sok kis miniOr anisztáni

birkamenet 2022.06.01. 16:03:38

@birkamenet:

sok kis miniOrbanisztáni diktatúrára esne szét. Oszt akkor két kishülye háborúját könnyebben el lehet viselni, mint a nagyhülyékét.

birkamenet 2022.06.01. 16:11:48

@MEDVE1978:

A 2010 utáni illibernyák vonalról pedig most hull le a lepel, hogy csak arra kellett aKeleti nyitás, hogy Magyaro a ruszkik meg kinaiak gyarmata legyen. Orbán ráhúzta az országra a teljes ruszki energiától való függést.

Azonkivül Paks és a Fudan meg a Belgrádi vasút által az országot több évtizedre a ruszkik meg a kinaiak adósrabszolgájává akarja tenni.
Ennyi jövő vár a kétharmad burkára.

Boldeone2 2022.06.01. 18:11:07

@MEDVE1978: Ha Oroszország elveszti nagyhatalmi státuszát, azt csak saját magának fogja köszönhetni , a teljesen abszurd ès oktalan háborúnak, amit Ukrajna ès a nyugat ellen vívnak
Èvek óta leszálló ágban van az orosz társadalmi fejlődès, a gazdasági is alig muzsikál az elmúlt kb. 7 èvben
A saját kudarcokat , Putyin saját kudarcát , ahogy az elmúlt èvzádokban mindig , a nyugatra próbálta hárítani , Oroszországot pedig egyfajta erkölcsileg felsőbbrendű szentkènt láttatni legalább önmaguk előtt. Putyin maga is a nyugatellenes sèrelmi politika, az orosz birodalmi nacionalizmus rabja lett , együtt motorozott az Èjszakai Farkasokkal , stb..
Putyin elkezdett fasizálódni, az elmúlt èvekben
Szerintem , a geostratègiai tèvèszmèi , a birodalom feltámasztási mítosza mellett a gyűlölet ès a kètsègbeesès vezèrelte Ukrajna megtámadásában. Attól tartott, hogy Ukrajnának nyugati tőke bevonásával sikerül talpra állni, ès Oroszországot lassan utolèrni, akkor meg bebizonyosodott volna ,hogy totális tèvút, amin az oroszok eddig jártak, illetve az erőszak- járomba hajtott közèp- azsiai országok is azt mondják , hogy ebből elèg...
Szerintem , Oroszország agóniája folyik most ..
Putyin az alapvető közgazdasági összefüggèsekkel sincs tisztában , miért okoz brutális visszafejlődèst az autark gazdaság, a tőke - ès technológia - nèlkülisèg
Az EU- val kellett volna normális viszonyt kialakítani , de a már nem most elkezdett gáz- zsarolás , meg az oktalan háború felperzselt mindent
Az EU èvi 155 milliárd köbmèter gázt vett 2021- Ben , miközben Kína 1,56+3,75 milliárdot ... 1,56 milliárd megy az Amuron keresztüli , keleti vezetèken , más még nincs egyelőre...
Az oroszok illúziókat kergetnek Kínában kapcsolatban : Kína kivárja a lehetősèget ès le fogja szalámizni őket , kell neki a Távol - Kelet ...
A szènhidrogèn árak meg vissza fognak állni idővel. A jelenleginèl már voltak reál èrtèkben magasabb árak 2015 előtt...
Azon túl , hogy újabb jarványhullámok jöhetnek , az infláció végül megdarálja az egèsz világgazdaságot : hosszú távon nem lehet együtt haladni a gazdaságnak az inlációval , főleg ilyen eladósodott helyzetben
Óriási válságok jöhetnek , a legfőbb " trigger " pedig Putyin háborúja. 10 èv fèktelen pènznyomtatás ès a covid után a lehető legrosszabb időben jött a háború...

A magyar helyzet pedig különösen aggasztó ! Nem látom esèlyèt , hogy a forint-gyengülès megállna, az inflációt rejtegetik , ikerdeficit, stb ...
A kamatokokat emelni kellene, de azt nem tudják elèggè, mert földbe áll a gazdaság ...Ha meg nem emelik , tovább romlik a forint, ami további inflációt indukál ...Ennek a folyamatnak nem látni a vègèt, de az biztos ,hogy kemèny idők jönnek ...

Ekrü 2022.06.02. 07:21:33

@Boldeone2:
"Az erőszak rèsze a haborúnak, de a hadseregek viselkedhetnek emberi módon is."- Lehet azon vitatkozni, hogy éppen melyik hadsereg volt a barbárabb, csak éppen semmi értelme. Annak a Vörös hadseregnek amelyikről beszélsz, ugye aktív részesei voltak az ukránok is. Az általad meg "kutúráltnak" nevezett németek hozták létre a koncentrációs táborokat, ahol tömegével végezték ki az embereket. Vagy éppen ott vannak az amerikaiak akik ráadásul a 21 század küszöbén hozták létre Guantanamo-t. Valahogy ők is elfelejtették ,hogy létezik a Jus in bello.... Vagy kérdezd meg a koreaiakat miért utálják a Japánokat... Akkor a japánokat is barbároknak tartod ugye?
Sajnálatos tény, de ahol háború van, ott kegyetlenkedés és erőszak is van. Számomra pedig a koncentrációs táborba hurcolás éppen olyan barbár dolog mint a nők megerőszakolása. Egyik sem különb a másiknál....
süti beállítások módosítása